MZ ES 250 (1961) Stoye 2 oldalkocsival
Vasmalac napi használatra
A fent írott cím ötletét az adta, hogy a hatvanas években a kelet-németországi Zschopauban gyártott MZ ES típusú motorkerékpárokat a korabeli szleng EisenSchwein-nek, vasmalacnak (elegánsabban nevezhetnénk Acélsertésnek is) becézte. Most, hogy így elnézem, van benne valami: az első lámpa hátsó részének lekonyuló lemezelése, a kövérkés tank, a szoknyás hátsó sárvédő felkunkorodó része némiképp emlékeztetnek az említett háziállatra. A cím másik része pedig kritikusaimnak szól: nem száz százalékosan eredeti gépről lesz szó, hanem a beszerezhetetlen alkatrészek hiányát diszkrét félhomályba burkoló napi használatra való utalásról.
A gép létrejöttének előzménye, hogy mielőtt gyermekeim betöltötték volna tizedik évüket (addig tekinti a KRESZ egy személynek a két kiskorút), vásároltam egy 1969-es évjáratú ES 250/2-est Stoye Superelastik (tudják, azzal az elég sajátos formavilágú szögletes) oldalkocsival. Az első néhány évben családostól, négyen vágtunk neki a veterános rendezvényeknek. Menettulajdonságai, praktikussága, kényelme ennek a fogatnak elvitathatatlan, szépsége, kecsessége annál inkább elgondolkodtató. Sok szögletes, egyenes vonalat tartalmaz, hatalmas, majdnem teljesen sík lemezfelületeket. Idétlenek az Earles-villában bujkáló aprócska 16”-os kerekek, és a meredten egyenesen álló első fényszóró sem ad igazán veterános karaktert a motornak.
Az interneten a Stoye Fahrzeugbau oldalán láthatók német veteránkedvelők által nagy becsben tartott oldalkocsik, melyek 1925-től (!) 1989-ig a legkülönbözőbb motorokkal voltak összekapcsolva. A cég igen szép kivitelű és magas technikai színvonalú gépeket gyártott, melyekből a hatvanas évek végén Magyarországra is kerültek példányok, közöttük az én Superelastikom is.
Nekem mégis valami régebbire, szebbre fájt a fogam. Találtam is a veterános apróhirdetések között 2008. májusában egy Romániából importált 1961-es évjáratú ES 175/1-es MZ-t Stoye 2-es oldalkocsival. A szörnyen leharcolt gép Nagykállóról került nem kevés küzdelem árán a szombathelyi sufniműhelybe, ahol azt vettem a fejembe, hogy a Trophyval összeépítve létrehozok egy, az öreghez hasonló, ám modern technikai alapokon nyugvó fogatot. (Talán elnézik nekem ezt azok a hasonló érdeklődésű társaim, akik Magyarország alig bürokratikus, veteránbarát ügyviteli rendszerében megpróbáltak már magánimportból származó papírok nélküli járművet hivatalosan forgalomba helyezni.)
Az oldalkocsiból hátul (már) kifolyhat a víz
Jó pár évet állhatott a szabadban
A lelet irgalmatlan állapotban volt (ha az oldtimer katalógus ötös minősítését a legromosabb járművek kapják, akkor ez úgy a kilences-tizes kategóriájába tartozna). Simára futott gumikon keservesen döcögő, beállt motorú, itt-ott lepattogott fekete-sárga-kék festésű összerozsdásodott romhalmaz birtokába jutottam. Na, de az oldalkocsi! Kecses vonalú, szép áramvonalas, formás jószág, igaz, hogy a hátsó részét a tengelytől hátrafelé úgy kellett kitalálni, mert teljesen hiányzott! Se kárpit, se hátsó ajtó, ülés, plexi, sok mindent pótolni kellett.
Kuriózumnak számított viszont a két külön ülés, igaz, hogy az első ülést újra kellet építeni, mivel megállt benne a víz, és teljesen szétrozsdásodott. A javítás során kapott négy db Mercedes ülésrugót és több epedarugót a kevésbé teherhordó részeken. A tank szintén ritkaság, az alján volt két akkora lyuk, amelyen befért volna a kisujjam, valamilyen rárgógumiszerű anyaggal voltak betömve. Ezeket befoltoztam, majd az egészet tankfelújító készlettel mentettem meg a további enyészettől. A két oldaldoboz jó állapotban maradt meg, csak hozzá kellett illeszteni őket a meglévő vázelemekhez.
Így nézett ki az oldalkocsi alja
Ilyen volt az első ülés
A hátsó sárhányó a modernebb MZ típusoktól eltérően felhajtható, egy Trophy-sárvédőből és egy vasboltban vásárolt zsanérből épült újjá. Az oldalkocsi karosszériát úgy javították, hogy amikor kilyukadt, kívül és belül 2-es acéllemezeket csavaroztak rá M6-os csavarokkal, majd a csavarmenetek kilógó részét elszegecselték. Ezeket a javításokat nehéz volt eltüntetni. Mégis könnyebb, mint az ívhegesztővel „összesározott” részeket, amelyeknél sok esetben az eredeti acéllemez is „eltűnt”.
Az 1969-es oldalkocsis Trophy-ból a következő részek maradtak meg: váz, blokk, első villa, oldalkocsi alváz, illetve a kerekek. Ezen a típuson a váz csavarodását és szélérzékenységét szokták kritizálni. Nos, az oldalkocsi alváz remekül kimerevíti a motor egycsöves vázát, és nagyon kellemes komfortot biztosít az utasnak teleszkópikus, torziós rudas szerkezetével. A szélre is kevésbé érzékeny már az áramvonalas karosszéria.
A gép az interneten található fotók után kapta színét
Nagyon komfortos, kényelmes az oldalkocsi
Végezetül a díszekről. A Stoye 2-es oldalkocsi elején alumínium dísz fut végig, amelynek feladata letakarni a hegesztési varratot. Be is szerezhető Ausztriából néhány száz euróért. Én ezt nem engedhettem meg magamnak, gépemet egy pontosan beillesztett alumínium lemez díszíti, amelyet először kipolíroztam, majd visszamattítottam, mivel napsütésben rettenetesen belevillogott a szemembe. A tank jelvényei vastag alumínium tuskóból tűreszelővel készültek az eredetihez némiképp hasonló formára, míg a balos térdpárnagumi az eredeti minta után gumilapokból gumiragasztóval van rétegenként összeragasztva. Legbüszkébb mégis az oldalkocsi Stoye-emblémáira vagyok: alumínium korongra felszegecselt alumínium drótból vannak meghajtogatva a betűk, majd az egészet lefestettem és kicsiszoltam, hogy legjobban hasonlítson az eredeti öntvény címerekre.
Elölről erősen veterános az összkép
Az általam gyártott oldalkocsi embléma
Biztosan lesz az olvasók és szakértők között sok olyan, aki hevesen tekerni fogja a fejét a kisipari (fuser?) megoldások láttán. Én mégsem szégyenkezem miattuk, hiszen ezen a gépen aztán tényleg sok saját kezű munka van, amelyekre korábbi veterán járműveim felújítása során nem volt módom.
Cseke István (OldalkocsisPisti)
Szombathely
www.mzclubhungary.com
2011.
