2016 után, 2 Tátra-túra kitérővel idén augusztusban ismét Erdély következett, mert abból sosem elég. A létszám és a motorok típusa is bővült.
Bevezetés és első nap
Hol is kezdjem az egészet…. Talán ott, hogy szép volt a 2 Tátra-túra, de 2016 óta már kezdett hiányozni Erdély, a legutóbbi 2 Tátra-túráról már simán hazahozott az MZ, ezek után pedig újra itt volt az ideje egy Erdély-túrának. Az MZ-m mumusa Erdélyből hazajutni, tesztelni kellett, hogy idén hazahoz-e. Ezt a túrát tavaly szeptemberben kezdtem el tervezni, szólni a potenciális társaknak, hogyan készüljenek, lenne-e kedvük jönni, nagy vonalakban mi lenne a program, egyebek.
Ez a túra másképp lett tervezve, mint az eddigiek. Abban a tekintetben, hogy több fele mentünk, nagyobb távok voltak a különböző látnivalók közt, így most nem lehettünk egy szálláson. A túra 8 naposra lett tervezve, 4 szállással (időpontja 2019. augusztus 12-19.).
A motoromon a tavalyi Tátra óta annyi módosítás történt, hogy télen egy ismerősömnél Felsőörsön teljesen szét lett kapva, újrafestve a váz, újrafényezve a motor, valamint kapott új kábelköteget. A fékrendszer is fejlesztésen esett át: kapott egy eredeti új Brembo P08-as féknyerget egyenesen Olaszországból, fém fékcső lett hozzá készítve, valamint Törökországból lett rendelve Kanuni féktárcsa, és a hozzá való kerékagy.
Az irányjelzőket pedig én LED-esítettem májusban. A PWK 32-es karburátor és a Mecseki gyújtás maradt, mert bevált.
Előző nap délután már pakolgattam elfele, a motort szépen lemostam, remélve, hogy harmadjára sikerül jó időt kifogni végre Erdélyben.
Akik velem tartottak a túrára: Németh Robi Szombathelyről (Honda TransAlp), Nagy Sanyi Szabadszállásról (ETZ 251), Nagy Roland és barátnője (Yamaha Fazer 600).
Robi előző estére egy kecskeméti ismerőséhez motorozott el, hogy onnan induljon, ne Szombathelyről, onnan pedig Sanyival jöttek ketten Szentesig reggel. A reggeli találkapont a szentesi TESCO áruház parkolója volt, ott volt lehetőség kaja vásárlására is. Itt Rolandék picit megcsúsztak, de nem volt belőle gond. A rajt előtt készült egy fotó, majd elindultunk a nagy útra….
Az első nap célja Csernakeresztúr volt, a Szatmári Ottó Vendégház, ott lepakolunk, majd még Vajdahunyad várát meglátogatjuk. A szállásig egy laza 314 km-es etap, bőven vállalható. Nagylakon keresztül mentünk át a határon, majd ott felmentünk az autópályára, és Déva előtt 40-50 km-rel tértünk le onnan, 60-80 km-enként meg-megpihenve. Az MZ-vel egy stabil 95-100-as tempót diktáltunk az autópályán, a többieknek is megfelelt a tempó.
Képek a pihenőkről:
Az idő nagyon jó volt, 30 fok feletti az átlaghőmérséklet, megizzadtunk, mire kiértünk. A Szatmári Ottó Vendégházba helyi idő szerint 16.00 körül érkeztünk meg, itt kedves fogadtatás várt. Lepakoltunk, megpihentünk, beszélgettünk a szállásadóval, majd egy kis pihenő után nekiindultunk Vajdahunyad várát meglátogatni. Ez kb. 12 km-re van Csernakeresztúrtól, nem különösebben nagy útvonal.
A várból lefele jövet pedig beültünk egy Pizza Hot-ba vacsorázni
Ez a nap gyorsan eltelt, este visszamentünk a szállásra megpihenni, hogy reggel időben (6.00) útra kelhessünk, az egész hét legnagyobb etapjára, persze előtte még ment a beszélgetés egy ideig….. De erről már a következő oldalon írok!
Második nap
A második nap programja a következő volt: Csernakeresztúrról elindulunk északnak, hogy megnézzük Szászavincet, majd ha ezzel végeztünk, továbbmegyünk Sepsibükiszádra az Anna Panzióhoz, ahol 4 éjszakát töltünk el, és a környéken motorozunk azokon a napokon.
Így hát, mivel ez a nap nehéznek és hosszúnak ígérkezett, korán, reggel 6-kor neki kellett indulni, hogy időben letudjunk mindent és megérkezzünk Bixadra. Csodálatos tájakon mentünk keresztül, reggel még egy picit ködös volt az időjárás, de 7-8 óra fele kitisztult az idő.
Néhány fotó a Szászavincig vezető út közbeni pihenőkről
Majd útközben egy gyönyörű útvonalra bukkantunk, ezen a szakaszon még én is most mentem először. Itt egyszerűen muszáj volt megállni, és fotózni, amennyit csak lehet.
Nagyjából itt lehettünk a legmagasabb ponton, már amin út vezet. Innen egy kis pihenő és fényképezés után továbbmentünk, és ahogy leértünk a magaslatról, ködös és hűvös időbe csöppentünk, majdnem fáztunk is. Majd folytattuk az utunkat Szászavinc felé vadregényes tájakon keresztülhaladva:
Megérkeztünk a Szászavinchez vezető út leágazásához olyan 11.00 – 12.00 között nagyjából, innentől kezdve murvás, kavicsos út fogadott minket, ezen kellett tovább haladnunk. Egy ideig még tűrhető/használható volt az út, de ami 2-3 km után várt minket, arra nem számítottunk: hajtűkkel megszórt majdnem hegyi murvás felkapatók…. De nem adtuk fel, nekivágtunk
Elég nehéz szakasz volt, nem ilyen terepre számítottunk. Végül az idő miatt nem jutottunk el odáig, ameddig szerettünk volna, hogy azt lássuk, amik az interneten vannak képek, ahhoz még tovább kellett volna mennünk. De már így is sok idő eltelt a lassú haladással, és még vissza is kellett menni a szilárd útig, de az még egy külön misét megért….
Akkor hát, amit láttunk:
Itt egy ideig elsétálgattunk, fényképezgettünk, majd elindultunk visszafele… Ugyanis az út nagy része, 330 km még hátravolt, és vissza kellett jutni ezen a csodálatos úton az aszfaltozott szakaszig…. Na hát itt visszafele még viccesebb volt, mert a kavicsos meredek lejtőkön kellett szépen ereszkedni a motorokkal… Első féket el kellett felejteni a kavicsok miatt…. Szólóban még tűrhető volt, de Rolandnak utassal kellemesebb élmény lehetett. Mindenki sikeresen leért, mindenki maga-maga tempójában, majd bevártam őket:
Aztán innen megindultunk, mert volt vagy délután kettő óra, mire az aszfaltozott útra visszajutottunk, innentől pedig picit pödörtünk, mert távolság az volt szépen…. Elindultunk Torda felé, majd Torockón keresztül folytatódott az utunk. Az út további részére is érvényes volt a 60-80 km-enkénti pihenő, ezek a GPS-en is előre be voltak tervezve, minden napra az útvonaltervben, valamint kellett keresni egy boltot, mert kezdtünk megéhezni. Végül Szentmihályon találtunk egy boltot, ahol vettünk innivalót, jégkrémet és ennivalót, és megpihentünk. Az időjárás ezen a napon is kegyes volt hozzánk, bőven 30 fok feletti hőmérséklettel és tiszta napos idővel. Itt a bolt párkányán szeltük a kolbászt a zsemléhez/kenyérhez, a csapat másik fele pedig a bolt oldalánál lévő lépcsőn evett és ivott. Igazi nomád életmód!
Itt kb. fél órás pihenő után haladtunk tovább, abban a reményben, hogy még sötétedés előtt a szállásra érünk. Igen ám, de Szentmihály után kb 50-60 km-rel elkezdődött a lassabb, tökölősebb menet, ugyanis itt már sűrűsödött a teherforgalom is. És hát hiába voltunk motorral, a sok kanyar és nagy szembe forgalom miatt nem volt egyszerű előzni nekünk sem… Haladtunk ahogy sikerült, egy-egy benzinkúton meg-meg pihenve, hideg italt vásárolva:
Az utolsó megállónk Csíkszeredán volt, már félig sötétben 20.40 környékén. Itt még megálltunk tankolni, majd elmentünk a Penny-be még zárás előtt venni valami kaját, majd a hátramaradó kb. 30 km-t már sötétben tettük meg. Olyan 21.40 környékén érkeztünk meg az Anna Panzióhoz, itt már vártak minket szeretettel. Aki olvasta a 2016-os túraleírást, az emlékezhet, hogy Lacival itt szálltunk meg egész héten, így a tulaj már ismerős volt. Mindenki szívéről (hát még az enyémről) nagy kő esett le, hogy reggel 6-kor indulva 21.40-kor megérkeztünk a szállásra. ebben a napban 16 óra és 500 km volt benne, az egész hét leghúzósabb napjára sikeredett, volt mit kipihennünk.
Harmadik nap
A harmadik nap programja a következő volt:
Reggel Szent Anna-tó, ott reggelizés (a szállástól indulva kb. 500 m-re egy kisboltban bevásároltunk reggelizni valót) kis nézelődés, pihenés, majd Haszmann Pál Múzeum Csernáton, eztán pedig 16.00-ra foglalt időpontra a Csíki Sörgyár látogatása, és vacsora a gyár területén.
Reggeli csendélet a megpihent motorokkal:
Ezen a napon nem indultunk korán, emlékeim szerint 8.00 – 8.30 környékén indultunk neki. Ezen a napon is gyönyörű időt fogtunk ki, jobbat kívánni sem lehetett. Tehát reggel útba ejtettünk egy kis boltot, ahol Lacival 2016-ban is vásárolgattunk, itt beköszöntem ismerősömékhez, megbeszéltük, hogy este átszaladnánk picit beszélgetni hozzájuk, majd tovább indultunk a tóhoz.
Egy kis motorozás után megérkeztünk a Mohos Tőzegláphoz, ahonnan tovább lehetett volna menni motorral a tóhoz.. Ámde nyár óta járművel nem lehet lemenni a tóhoz, időközönként jár le egy busz, vagy lesétálunk. A sétát választottuk, egy kis mozgás amúgy sem árt, a motorokat pedig letettük a parkolóban. Itt a parkolási díj felét kellett fizetnünk, most hirtelen nem emlékszem mennyi lehetett, olyan 10 lej környéke. Itt szépen lebattyogtunk a tóhoz, körbesétálgattuk, meg néztük az Anna kápolnát, leültünk enni és iszogatni, vettünk kürtöskalácsot.
Innen olyan 10.00 – 10.30 tájékán tovább indultunk A Haszmann Pál Múzeumhoz Kézdivásárhely irányába. Az út minősége a kereszteződéshez érve (Ahol Bixad vagy Kézdivásárhely lehet menni) eléggé megromlott, itt picit lassabban haladtunk tovább. És egy útlezárásba csöppentünk… De a munkások voltak olyan rendesek, hogy minket motorral elengedtek, így nem kellett kerülőt tennünk. Innen pedig szépen haladtunk tovább a múzeumhoz, kb 50 km-re van a tótól, egy laza órás út.
No ide is megérkeztünk rendben, lepakoltuk a motorokat, majd bementünk a múzeumba, szépen körbenéztük.
A belépő becsületkasszás jellegű még mindig, 10 lej, az utolsó épületben lehet tenni a kasszába, és elvenni egy jegyet
Mikor a nézelődés vége fele tartottunk, jeleztem, hogy legkésőbb 14.00-kor induljunk, ugyanis 16.00-ra foglalt időpontunk volt a Csíki Sörgyárba vacsorával egybekötve. Csíkszentsimon, ahol a gyár fekszik , mindössze 20 km-re volt a szállásunktól, az Anna Panzió tulajaival pedig megbeszéltük, hogy üzemanyagköltség fejében autóval elvisznek a gyárba, majd 18.00-ra jönnek értünk és visszahoznak minket a Panzióba. A múzeumból visszafele jövet én picit meglógtam a csapattól, majd mikor a panziónál vártam, sehol senki… Várok, várok, de még mindig senki, kb. 15 percig várhattam, mire megindultam visszafele. A faluból kiérve viszont már jöttek szembe, én pedig visszafordultam utánuk. Így kb. a panzióhoz érkeztünk délután 4-re, nem a sörgyárhoz.
Mint kiderült, a másik ETZ-vel voltak karburálási problémák, de baj nem volt belőle, csupán elővigyázatosságból álltak meg ellenőrizni. Ezután gyorsan lecuccoltunk, és átnyergeltünk az autókba, innen pedig irány a sörgyár! Az autóban ülve már telefonáltak, hogy merre vagyunk, mikor érkezünk. 20-30 percet késhettünk, gyorsan beugrottunk a gyár előtti fakunyhóba (ajándékbolt és pénztár), itt befizettük a költséget (65 lej), majd mondták, hogy merre menjünk és ki keressünk. Mi pedig mentünk, és utolértük a csapatot. Sok mindenről szerencsére nem maradtunk le, így bekapcsolódtunk a körbevezetésbe/programba.
Itt bemutatták nekünk az alapanyagokat, elmagyarázták, hogy melyik sört meddig érlelik, hogyan készítik, láttuk az erjesztő tartályokat, közben pedig jó büdös volt. Voltak állomások, ott pedig az adott sört lehetett kóstolni. Majd egy a gyáron belül kialakított bárhelységbe érkeztünk, ahol nagyjából fél órát időzhettünk. Itt szabadon csapolhattuk a sört, leültünk asztalhoz iszogatni, beszélgetni, kellemes közeg volt.
És akkor a képek:
A sörgyár után visszaérkeztünk a 2 autóval a panzióba, majd négyen felsétáltunk ismerősömékhez egy kis esti beszélgetésre, összeismerkedvén a csapat többi tagjával. Egészen estig, legalább 2 – 2,5 órásra nyúlt a beszélgetés, jól éreztük magunkat. Eztán pedig nyugovóra tértünk, és a következő napra pihentünk.
Negyedik és ötödik nap
Ezt a 2 napot egy oldalra veszem, mivel a második nem sikerült a tervek szerint
A negyedik nap:
A negyedik napra egy laza program, csak a Bodza-forduló volt betervezve. A szállástól 102 km a tóig, egész napra egy nem hajtós, nem sietős motorozás. Itt már voltam többször is, de annyira tetszik ez a hely, hogy ha kint vagyok, ide el kell mennem mindig. A többiek ráadásul nem voltak még itt (nagyon Erdélyben sem), így hát adott volt a terv. Megint nem indultunk túl korán, hiszen hova siessünk? Felmotoroztunk megint a kisboltba, bevásároltunk az útravalóból, majd nekiindultunk a Bodzának! Az időjárás most nem volt annyira kegyes, szemerkélt és csepegett az eső, néhol átment szitálásba is. Sepsiszentgyörgyön a LukOil kútnál megálltunk tankolni, reggelizni, majd megbeszéltük, hogy mi legyen, nekistartoljunk-e. Arra jutottunk, hogy indulunk, esőruha van nálunk, ha nem szakad, akkor megcsináljuk ezt a napot.
Sepsiszentgyörgyről kiérve jobban rákezdett az eső, itt kerestünk egy megállót és felvettük az esőruhát, majd tovább mentünk. A cél a Siriu-tó, ez egy víztározószerű tó. Az út kb fele, 40-50 km-en a Bodza-patak mentén/mellett megy, így végig rálátásunk van a patakra, majd felfele haladva már egy völgyben láthatjuk a patakot, időnként egy-egy hídon átmegyünk a patak felett, lefelé pedig csodálatos látvány fogad minket. Az út mentén akadnak megállók, pihenőhelyek, de ezeket nagyon sasolni kell, mert a kanyarokban vannak, és nehéz észrevenni őket. A legjobb talán memorizálni őket, és visszafele megállni itt, ahogy mi is tettük ezt. Egy nagyon szép szerpentines szakasz, különböző domborzati viszonyokkal, de általánosságban a tó fele haladva felfele tartunk. A tó túloldalán egy duzzasztógát van, mögötte pedig egy falu. Innentől már román terület van, a gátig javarészt magyar, bár a tónál lévő vendéglátóhelyeknél már románul beszélnek.
Ide picit borongós időben érkeztünk meg, néha cseppent az eső, de semmi komoly nem volt szerencsére. Miután megérkeztünk, kis időre kisütött a nap. Lesétáltunk a tó partjára, majd felsétáltunk az utat védő alagút tetejére. Ez az utat védi a leomló kőzetektől, de mögötte egy kis csapáson fel lehet rá mászni, ahonnan szintén szép látvány fogad minket.
Itt egy ideig elnézelődtünk, sétálgattunk, megnéztük a tó tetejénél lévő vendéglátóhelyeket, de mivel minden románul volt kiírva, arra a döntésre jutottunk, hogy majd inkább visszafele keresünk valami kajáldát, ahol csillapíthatjuk az éhségünket, addig pedig hozott anyagból ettünk. A sétálgatás és pihenő után pedig átmotoroztunk a gát túloldalára. Hiába voltam a tónál kétszer is, oda sosem mentem át. Itt is fényképeztünk, volt mit. Még elidőztünk egy fél órát, majd elindultunk visszafele.
Visszafele elkezdett szemerkélni, majd egy picit jobban esni az eső, de még simán vállalható volt. Majd ahogy leértünk sík terepre, jobban rákezdett. Itt beálltunk egy üres benzinkútra, ott esőruhába öltöztünk, és pihentünk egy picit.
Elég sok kihalt benzinkúttal találkozni amúgy Romániában. Itt valameddig álldogáltunk, majd indultunk tovább. De még előtte a GPS-en kerestünk étkezdét Sepsiszentgyörgyön, gondolván a gyomrunkra is, mert hát az az egyik legfontosabb. A térképen egy Eleven Street Food helyet néztem ki, ennek jó volt az értékelése, és jól hangzott a neve. Nekiindultunk, majd mentünk a GPS után enni. A tipp jól sikerült, tényleg egy jó kajálda volt, normális árakkal és finom kajákkal. A motorokat leparkoltuk a szűk utcába, majd betértünk. Véégre kaja! Nagyjából ez volt mindenkinek a gondolata, a képek alapján is.
Itt szépen jóllaktunk, nem sietve, majd teli hassal elindultunk vissza a szállásunkra. Ez a nap erre volt betervezve, hogy ne kelljen sietni, mindenki saját tempója szerint mehessen a tóig, mindenki úgy és akkor állt meg fotózni, ahogy szeretett volna. A szállásra visszaérve lepihentünk, elmentünk még a boltba sört és ételt venni, majd még beszélgettünk estig.
És akkor álljon itt 2 videó az útról, mert hát volt nálunk GoPro is!
A tóig felefe vezető úton az ETZ 251-esemen volt a kamera
Majd visszafele a Yamaha 600-ason volt a kamera
Ötödik nap:
Az ötödik napra a Gyilkos-tó és Békás-szoros volt betervezve. 2015-ben és 2016-ban mindkét alkalommal eső miatt kellett kihagynom/kihagynunk. Hát most 2019-ben sem akarta az időjárás, hogy ezt végre megnézhessem… Elég borongós volt az idő reggel, de még éppen nem esett az eső. Radarképet nézegettünk, a Gyilkos-tó felé jelzett esőt. Tanakodtunk, hogy elinduljunk-e… Arra döntésre jutottunk, hogy felöltözünk esőruhába, elindulunk és meglátjuk mi lesz. Nagy vesztenivalónk nincs, ezen az éjszakán még az Anna Panzióban leszünk, így nem kötelező mennünk egyik helyről a másikra. Így hát elstartoltunk, lesz ami lesz. De előtte még elmotoroztunk a kisboltba felpakolni ennivalóból.
Tusnádfürdő fele már kezdett cseperegni az eső, majd azt elhagyva egyre jobban rákezdett. Úgy igazán nem esett, inkább erősen szitált, de amerre mentünk volna, arra elég szépen be volt simulva és szép nagy köd volt. Csíkszeredán egy elhagyatott benzinkútra beálltunk reggelizni, valamint megbeszélni, hogy most mi legyen. Reggeli és beszélgetés közben arra jutottunk, hogy inkább visszafordulunk, hiszen még közel 100 km lenne hátra a Gyilkos-tóig, és még vissza is kell motorozni. Mindez végig esőben nem olyan kellemes, de ugyebár nem tudhatjuk, hogy végig esik-e, mennyire esik. Így aztán visszafordultunk, és Tusnádfürdőn kerestünk valami éttermet, ebéd gyanánt. Sanyi külön irányt vett, meg szerette volna nézni a Nyergestetőt, így Ő arra ment tovább.
Visszafelé is szitált az eső végig, Tusnádfürdőn pedig lassítottunk, hogy lássuk, hol lehet megállni kajálni. Itt láttam egy Pizza feliratú épületet, annak a parkolójában megálltunk, lepakoltunk majd bementünk. Itt szépen leültünk, majd elővettük az étlapokat és megvártuk a pincért. Az étlapon magyarul is volt írva, a terület magyar lakta, így joggal sejtettük, hogy tudhat magyarul a felszolgáló. Hát tévedtünk. A dolog másik pikantériája, hogy az étlapon szereplő pizzák és az épületen lévő Pizza felirat ellenére nem kapható pizza… Oké, akkor néztünk mást az étlapról, rántott csirkemell körettel, és gulyásleves éppen volt, így azokat rendeltünk. Fizetéskor jöttek az újabb nyelvi nehézségek, ugyanis nem nagyon értettük meg egymást, kártyával fizettünk volna külön, de egyben lehetett csak. Kihívta az étterem tulaját, aki tudott magyarul, vele már megértettük egymást, dűlőre jutottunk. Ugyanis a felszolgáló kisasszony mondandóját nem annyira értettük, de a tulaj elmagyarázta, hogy kártyával egyben lehet fizetni, így megértettük.
Robi átvállalta a kártyás fizetést, mi pedig adtuk neki kp-ban a részünket. Úgyis kellett neki készpénz, mivel szeretett volna vinni haza áfonyapálinkát. Rolandék még elmentek az útszéli árusokhoz nézelődni, ott magyarul beszéltek, és mint kiderült, a jó sok étterem közül kifogtuk az egyetlen nem magyart. Ilyen a mi szerencsénk. Sebaj, ettünk, a tulaj tudott magyarul, végül megoldottuk. Délután visszamentünk, szintén vettünk sört, majd a szállás udvarára a fedett részre beültünk enni, inni és a laptopon nézegettük a képeket, videókat. Valamint a dobozokba pakolgattunk össze, hiszen másnap reggel indultunk tovább másik szállásra, a Transzfogarasi utat érintve, így hát pihenni kellett, és pakolgatni…
Hatodik és hetedik nap
A hatodik nap programja röviden: Sepsibükszádról elindulunk Brassó fele, majd onnan a Transzfogaras a Bilea-tóig. Ott elidőzünk és körülnézünk valameddig, majd visszaindulunk a szállásra, ami a Pensiunea Faur volt az esetünkben, Szászsebes alatt picivel. Ennek a napnak a távja 326 km, bőségesen elég 1 napra, és nem is érkezünk nagyon későn a szállásra, lesz időnk pihenni.
Reggelre már össze volt pakolva. Összecuccoltunk, elköszöntünk a sepsibükszádi szállásadóinktól, és útnak indultunk a Fogarasok felé, benzinkutakon néha meg-meg állva enni, és nyújtózni. Mi Robival picit előrébb mentünk, Málnásnál a vasúti átjáróban találkoztunk egy medvével, ami az úton szaladgált. Picit meglepődtünk, de szerencsére nem volt probléma, leszaladt a fűbe, és onnan nyújtotta a nyakát, nézve minket. Reggel elég ködös volt az időjárás az út első 30-40 km-én, de aztán, ahogy elkezdett feljönni a nap, kitisztult gyorsan a levegő.
A transzfogarasi útra ráfordító körforgalomnál van egy LukOil benzinkút, itt megálltunk táborozni, és beszélni picit. Itt a terv az volt, hogy fel a tóig mindenki megy a saját tempójában, és majd odafent találkozunk.
Innen tovább indultunk, és felmásztunk a Bilea-tóig. Mivel hétvégére, szombatra esett a túrának ez a része, a Transzfogaras dugig volt…. Motorral szerencsére aránylag lehett haladni, de az MZ-m kuplungja szépen megmelegedett, mire a csúcsra értünk, a tötymörgés miatt… Jöjjenek a képek is
A Bilea-tónál is kellett csinálnom egy panoráma fotót
Valamint az elmaradhatatlan csoportkép a kilátással
A tó melletti sátraknál kerestünk egy kajáldát, itt beültünk és megebédeltünk, beszélgettünk. Eztán pedig visszamentünk a motorjainkhoz, és elindultunk lefele. Találkapontnak a körforgalom mellett lévő LukoOil kút volt megbeszélve, mindenki mehetett a saját tempójában.
A lefele útról pedig álljon itt 2 videó:
Ez a videó szerkesztés áldozata lett, zenei aláfestéssel
Ez a videó pedig érintetlen, csak össze lettek illesztve a felvett darabok, mivel a GoPro darabokban vesz fel.
A benzinkútra megérkezve pedig leültünk, megpihentünk, átbeszéltük a látottakat, eszegettünk és ittunk. Eztán pedig útra keltünk a következő szállásunk felé, hogy időben megérkezzünk. Szerencsére itt volt egy újabb autópálya szakasz, ami még a 2016-os túránknál nem volt. Ez megkönnyítette a haladásunkat, sok-sok percet le tudtunk faragni a menetidőnkből.
Szászsebest elhagyva már közel volt a szállásunk, megláttunk egy LIDL áruházat, így hát itt megálltunk bevásárolni estére, valamint a holnapi nap egy részére, mert ki tudja, hogy itt vasárnap, hogy vannak nyitva boltok.
Aztán pedig pár percre a bevásárlásra a szállásunkra is megérkeztünk. Szerencsére még bőven világosban, nem túl későn sikerült megérkezünk.
Itt én a recepcióssal elrendeztem az anyagiakat, megmutatta a szobákat, és lepakolhattunk. egy kedves, aranyos hölgy volt a recepciós, a nyelvi nehézségek ellenére is kedves volt. A szállás pedig abszolút kiváló ár/érték arányú hely, bátran ajánlom mindenkinek (az oldal elején van a booking.com-os linkje a szállásnak). 5 főre volt 19 700 Ft a szállásköltség. Ez szerintem teljesen jó!
Ez a panzió már a DN67C jelű út mellett fekszik, amelyik út a Transzalpinára visz egyenesen.
Este leültünk a kinti padhoz sörözni, beszélgetni, videókat nézegetni a laptopon a Transzfogarasról, amiket rögzítettünk.
Eztán nyugovóra tértünk, hogy felkészüljünk a következő napra, ami a Transzalpinát takarta..
Hetedik nap: Transzalpina
A hetedik, vasárnapi napra a Transzalpina volt betervezve. 160-170 km, egész napra. Itt nem voltam még én sem, nekem is újdonság volt, hát még az MZ-nek….
Reggel tehát összecuccoltunk megint, felpakoltuk a motorokat, és elindultunk. Egy picit visszafele mentünk északnak, mert csak visszafele tudtam benzinkútról, teletankkal pedig jobb nekiindulni ekkora távnak. Így hát visszamentünk 2-3 km-re tankolni, közben megláttunk egy boltot, ahol be is vásároltunk, ettünk és ittunk. Eztán pedig nekivágtunk a nagy útnak, a végállomás pedig Rânca volt, a Transzalpina végén lévő kis sítelepülés, egyel a jobban ismert Novaci előtt.
Elég sokáig egy aránylag sík, lassan emelkedő úton haladtunk, erdős részeken, a nagyobb emelkedők, és domborulatok az út másik felén jelentkeztek igazán
Jó pár km után eljutottunk egy gátig, itt már találkoztunk tömeggel és útszéli árusokkal. Itt vett a motorjára matricát szinte mindenki, valamint hűtőmágnest. Egy ideig itt elidőztünk, körülnéztünk, sétálgattunk.
Nem volt magas….
Majd haladtunk tovább vadregényes tájakon.
Ahogy az útvonalterv képernyőmentésén is látszik, tettünk egy kis kitérőt a Vidrau-tó felé. Úgy voltunk, hogy belefér a napba, most járunk itt, most nézzük meg
A kitérőtől visszafele haladva végre láttunk egy táblát, Transalpina felirattal. Gondoltuk végre, már nem lehetünk messze. Elég sok helyen megálltunk fotózni, nézelődni, élvezni a kilátást. Túl sok képet nemtudok most feltenni, majd idővel bővítem a cikket képekkel, ahogy szabadul fel a tárhely
Aztán volt egy szakasz, ahol elkezdődtek az igazi emelkedők…. A 21 lóerős, feldobozol MZ-nek igazi erőpróba volt, de megbirkózott a feladattal! Meg is simogattam érte. Itt már látszott a képekről is felismerhető Transzalpina.
Beszéljenek a fotók:
Haladtunk át a Transzalpinán, meg-meg álltunk fotózni, bámulni, mert egyszerűen nem tudtunk betelni a tájjal. Na jó, hűtöttem az MZ-t is közben!
Délutánra megérkeztünk a szállásunk helyére, itt picit keresgélni kellett, mire megtaláltuk. Elég sűrűn voltak az épületek, végül megtaláltuk. Az Alena kunyhó nevű szállás volt ezen éjszakára a lakhelyünk
Ez a szállás előre ki volt fizetve bankkártyával, itt már nem kellett ezzel „vesződni”. Korrekt kis hely, aranyos beltérrel. A tulajjal viszont nehezen kommunikáltunk. A Booking.com-os adatlap szerint beszél angolul, de abban a valóságban nem sok angol volt, inkább román és angol nyelv keveredése. De azért mutogatással kiegészítve megértettük egymást. A motorokat beállítottuk az udvarra, becuccoltunk, majd picit megpihentünk. Eztán útra keltünk, keresni egy éttermet, vagy hasonlót, meleg kaja után kutatva. Egy szálloda éttermébe tértünk be, ahol fogadtak minket, és kiszolgáltak minket. Ide beültünk, és ettünk egy jót, átbeszélve a nap eseményeit. A szállás 1400 m magasságban volt megközelítőleg, estére eléggé lehűlt a levegő. Így a tulaj bekapcsolta a fűtést. Eztán pedig nyugovóra tértünk, és felkészültünk a hazamenetelre..
Nyolcadik nap
Elérkezett hát az utolsó nap is. Nem gondoltuk volna, hogy több mint egy hét ilyen gyorsan eltelik, pár napnak tűnt csak. Emlékeim szerint 5-kor keltünk, hogy 6-ig elinduljunk. Valamivel több mint 470 km volt az utolsó napra hazáig, ezt le akartuk tudni estig
Elindultunk át a felkelő nap fényében, elég hűvösben Novaci felé, tulajdonképpen odáig tart a Transzalpina. Az útvonal a következő volt, itt is betervezett megállókkal, LIDL áruházzal dél körül
Elég szépen haladtunk, reggel nem volt forgalom sem, tudtuk tartani az ütemtervet időben. Mikor már felkelt a nap, egy benzinkútra beültünk tankolás után reggelizni, inni. Itt kb. fél órát elidőztünk, majd haladtunk tovább
Az útnak volt egy gyönyörű szakasza, még az eleje fele, amikor Novaci-t elhagyva elindultunk észak fele
Aki erre jár, ajánlom bátran, nagyon szép szakasz, egy kis folyó mellett haladva, sziklafalakkal, erdőkkel övezve. Erről az észak-dél irányú szakaszról beszélek
Az egész út során szépen tudtunk haladni, a forgalom átlagos volt, lehetett húzni a motoroknak, még az MZ-nek is 110-115-ig bátran! Betervezett benzinkutaknál, és egy LIDL áruháznál meg-meg álltunk pihenni, enni és folyadékot magunkhoz venni. Aztán, ahogy az autópályára ráértünk, onnantól egyenletesebben tudtunk haladni, itt is meg-meg pihenve 60-70 km-enként. Az autópályára 11-12 óra körül érhettünk fel, ilyenkor már elég meleg volt az idő.
Robi a Hondával egy szakaszon elköszönt tőlünk, egy korábbi MOL kútnál megvette a pályamatricát Magyarországra, hogy Szombathelyig tudjon haladni autópályán hazafele. Ő külön folytatta útját, mi pedig hárman mentünk Nagylakig, majd a határ után lévő kútnál megpihentünk, kifújtuk magunkat. De a határátkelés nem 5 perc volt…. Melegben, sorban álltunk, és toltuk a motort, ahogy haladt a sor.
Végül átértünk, és az említett LukOil kúton legalább fél órát elidőztünk, innen Rolandékkal már 80 km-re voltunk otthontól. Sanyival itt elköszöntünk egymástól, Ő Szabadszállásig ment haza, a határ után picivel elkanyarodott másfele. Így Rolandékkal folytattuk az utat hazafele. Ha jól emlékszem, a határon olyan 13.00-14.00 között keltünk át. Nagyon jól haladtunk. Szentesre olyan 15.30 – 16.00 fele érkeztünk meg.
Hát ez lett volna egy rövidebb túraleírás. Köszönöm annak, aki elolvasta!
Összegezve: 8 nap, 2330 km és mind a 4 motornak hibamentes túra volt. Bár ez inkább a 2 MZ-nek volt kihívás, de örömmel vettem, hogy mindkettőt csak tankolni kellett, és húzni a fülüket. És köszönöm itt is a túratársaimnak, hogy eljöttek velem és bíztak a túraszervezésemben! Szerintem egy jó túra volt, én jól éreztem magam az MZ-vel.
A fotók egy szerény képességű telefonnal készültek:
