A dűlőutak harcosai
Kobra klubtársunk fantasztikusan sikerült éjszakai teljesítménytúrája adta az utolsó löketet. Kellenek az extrémebb túrák is a jól bevált szakaszok mellé! A sok hülye ötleteim közül a legmegvalósíthatóbb az MZ-s terepezés. Persze lehet ezt fokozni bőven a jövőben. Éjszakai-téli tereptúra…hmm jól hangzik.
Várunk. Minden valamire való túra így kezdődik. Biztos jön Frici? Hát feljentkezett, ahogy néztem. Eközben néhány MZ hangú GSX-R húz el az 1-es úton, megint nem ő. Már indulni készülünk, mikor lábtartó karistolást hallunk a lekanyarodó sáv felől, RacingFrici! Mondanom sem kell, hogy mi voltunk a hibásak, mert amíg hívtuk nem látta a kütyü kijelzőjét és nehéz volt navigálnia.
Rövid eligazítás után bele is vágunk a sűrűjébe. A nap legkeményebb szakaszával nyitunk. Vízmosta földutak, jóféle cuppanós sár, gallyak, vizes levelek az úton. Jókora vizes-sáros területhez érünk. Sorban vesszük az akadályt. Kicsúszva, kereket pörgetve, (mit nekünk abs) félig bokorban, póklábazva haladunk előre. Alfa már a körmét rágja mögöttünk, majd Jetski-seket megszégyenítő mozdulattal túrja fel az anyaföldet. Közben Mladi szerencsére mindent dokumentált.
Alig mentünk 30 métert Alfa végrehajtja a jó hangulatot megalapozó első esést. Néhány perc leforgása után pedig további ötöt és természetesen a hangulat is tetőfokára hágott. Egy rövid kavarodás, szétszakadás után következett a hegymászás. 1-es, csúsztatott kuplung, kék köd, pattogó kerekek és lifegő sátrak a hátsó ülésen. A simára kopott utcai gumik mindent csinálnak, csak éppen nem tapadnak. A tapasztaltabb Kiszsebi kiállva a nyeregből vette az akadályokat, persze terepgumival könnyű.
Akik a kalandot keresték – általában közel a földhöz – azok póklábazva, bizonytalankodva húzták a gázt. Aztán hamar rájöttünk, hogy minél gyorsabban megyünk, annál stabilabb a gép.
Persze nem segítették a manőverezést a súlyos csomagok sem, de egy kalandmotoros ne szervízkocsival a háta mögött legyen keményfiú. Elindultunk tehát, Gerecsét keleti irányba kerültük. Egy rövidebb aszfalt szakasz után Héreg községnél ismét laza talajra érkeztünk.
Mély murva, újabb akció. 70km/h felett hajtok, mögöttem fehér porfelhő. Az utcai gumik mintha úsznának a zúzalékon. A motor eleje-hátulja kacsázik, kanyarban farolás. Alfa, mint egy tojógalamb ül a motoron, kínosan ügyelve az egyensúly megtartására. A siker sem marad el, senki sem esik ezen a szakaszon. Aki a kicsit nem becsüli ugyebár.
Később betérünk az erdőbe, ahol pocsolyákat kerülgetve, pocsolyákba rongyolva, sáron keresztbecsúszva haladunk Pusztamarótig, ahol egy hatalmas fenyőfa alatt pihenünk meg.
Pusztamarót:
A török korban elnéptelenedett település.
A mohácsi csatavesztés (1526. augusztus 29.) után az országot dúló török seregek a Gerecse erdei között található Marót település térségében ütköztek a legnagyobb ellenállásba. Az esztergomi érsek birtokánál összegyűlt menekülő tömeg szekértáborát végül a fővárosból hozott ágyúkkal sikerült megtörni, s mintegy 20-25000 áldozatot követelő vérengzést hajtottak végre a török hadak a területen.
Frigyesnek közben kifogyott a benzine, így amíg beszélgetünk és eszegetünk összekötöttem egy benzincsővel a tankját az enyémmel, hogy a fizika törvényének megfelelően egyenlítődjön a két tartály szintje. Mivel nem értünk rá egész nap a fizikára várni, így Kiszsebi nyomás alá vette a tüdejével a tankomat.
Meglátogattuk a környék legmagasabb pontját a Gerecse-tetőt, ahol egy korábbi rádióállomásból kialakított toronyba másztunk fel. Gyönyörű tiszta időnk volt, így egészen a Tátráig elláttunk (vagy valami más hegyig, de a Tátra jól hangzik).
Ezután Bikol-pusztát vettük célul, ahol felkerestük az egykori kőfejtőt. A motorokat letettük a völgyben, mi pedig nekiindultunk a hegynek gyalog. A kimerítő séta után megcsodáltuk a Gerecse hegyvölgyeit majd lebattyogtunk a lovakhoz. Ekkor jutott eszébe Hekusnak, hogy fent hagyta a hegytetőn a telefonját. Mi jót röhögtünk rajta, de neki kevésbé tetszett a dolog. Mindenesetre a lépcsőgyakorlatot, amit végrehajtott, Bíró Ica is megirigyelhetné.
Szorított az idő, így egy röpke gázbovden csere után már hasítottunk is az agostyáni ökofaluba, ezúttal aszfalton. Egy Mátyás-király korabeli fogadóban nyújtóztunk (dokumentációk alapján felépített), majd rövid idegenvezetés után magunkra maradtunk a tanyán. Az előzetes instrukciók alapján indultunk körülnézni. A korabeli épületek után megrohamoztuk az állatokat. Hekus kicsit itt is túlbuzgó volt. Megindult a vadkan óljához, beszorítva szerencsétlen állatot a sarokba. Féltettük szegény disznót, nehogy megtámadja Hekus a végén.
A kismalacok egyébként szerte-szét futkoráztak a tanyán, nem igazán törődtek velünk.
Miultán kiéltük a városi lét (kinek-melyik) általi állat-buzerálgatási kényszerünkent, elbúcsúztunk a paciktól, nyusziktól, kecskéktől stb. és indultunk Tardos-Malomvölgybe.
Itt három részre szakadt az eddig sem túl nagy társaság. Én „ami csak kifér” tempóban száguldoztam haza, hogy a hűtőben lévő szárnyasokat elvigyem a táborhoz. Már nagyon be voltak sózva a pipik! Ezalatt Frici, Alfa és Hekus nekiállt felkutatni és felépíteni a tábort. Gondolom medvékkel és farkasokkal is hadakoztak a hely megszerzésében. Mindenesetre mikor megérkeztem félmeztelenül ücsörögtek csak a fűben. Tűzifa és egyéb kellékek sehol. Kiszsebi és Mladi pedig Süttőre tartottak egy kis hazai borért. A neszmélyi borvidéket gondolom nem kell bemutatni, a borról híres, igen.
Nagy nehezen sikerült rábírnom a többieket, hogy a roppant megerőltető sörözés és többnyire Hekus b*sztatása mellett hozzanak már néhány sziklát és tűzifát.
Felkerült a fokhagymás öntet a csirkére, a csirke a nyársa, a nyárs a tűz fölé. Egy kicsit nehézkes volt rögzíteni a pipiket, de végül Alfa ötlete nyomán átdöftem néhány plusz vesszővel őket, majd Mladitól kapott dróttal meghekkeltem az egészet. Csapatmunka. A tábor állt, a hús sült, az olaj sercegve csöppent le a parázsra. Közben gyűltek szépen az itt piknikelő emberek is az illatra, de mondtuk nekik, hogy haladjanak tovább, nincs itt semmi látnivaló. Egy idősebb úr is érkezett hozzánk kis TS-ével, éppen kirándult.
Nem siettük el a hús sütését, bár Kiszsebi próbált meggyőzni, hogy nem jó, ahogy táplálom a tüzet, én inkább a magam ura maradtam. Már kellően ittasak és éhesek (ergó tökmindegy mit eszünk, csak rágjunk) voltunk, leemeltem a tűzről a vacsorát. Ekkor már besötétedett így az ETZ-m és néhány fejlámpa fényében kezdtünk neki a lakomának.
Mint a vadállatok, úgy rohamoztuk meg a húst. Kés-villa? Anyád! Hogy Fricit idézzem. Ő egyébként a belsőségekre utazott, tüdő, szív, azonosíthatatlan cafatok, mind benne végezte. Végére totális önkívületbe esve tépte a bőrt. Száraz mellehúsa pont passzol a tüdőre!
Egy kis hús még megmaradt, amit félreraktunk reggelre. Persze a rókák még a csontokat is ellopták az est folyamán. Degeszre ettük magunkat, majd folytattuk a szeszek elfogyasztását. Hekus már próbált nyugovóra térni, mikor teljesen józan barátai, Frici és Zsebi ráborították a sátrát és üvöltve ugráltak-feküdtek rajta.
Gondolom, nem mondok túl meglepőt: a reggel roppant halkan és lassított felvételben telt. Kb. úgy néztünk ki, mint a tvájlájtban a vámpírok, eltekintve, hogy kevésbé vagyunk homokosok. Hekus a sátrával szerencsétlenkedett, hiányolta a tutorial videót ami megmutatná, hogyan kell összehajtogatni. Tatán megnéztük a várat, majd ismét elkezdődött a kíméletlen offroad-menet. Két új kihívás várt ma ránk: futóhomok és patakátkelés. A homokot most Hekus vizsgálta meg közelebbről. Végre már más is esik.
Mezőgazdasági utakon haladtunk, Mladinak folyton leesett a deklije a rázkódástól (Hmm, lehet nem álmodott hülyeségről Levi Montenegróban?), Alfa pedig gyújtáskihagyásokkal küszködött. Végül elértünk a nap fénypontjához, a patakhoz. Az átkelés opcionális volt, a banda értelmesebb fele (mindenki, kivéve Kiszsebi) a hídon ment át, mondjuk Alfának ez is nehéz volt.
Az átkelés előtt természetesen – ügyelve a munkavédelmi előírások betartására – vízszintellenőrzésre került sor.
-Gyerekek ez k*rva mély! Jó akkor átmegyek!
Mondjuk a mottónk, miszerint „Terepezni jöttünk, nem f*szoskodni” mindenképpen kötelezett az átkelésre.
Lekerültek a csomagok a kis-TZ-ről, majd nekiindult Zsebi. Elsőre nem sikerült. Kitoltuk a depóba, majd nekiállt szerelni. Egy kis benzin a hengerbe és már brümmögött is újra.
Második alkalommal némi változáson esett át a stratégia. Nincs mese, még nagyobb gáz kell!
Közben helyi srácok érkeztek, akik ismertek egy könnyebb gázlót a vízfolyáson. Amíg Kiszsebi szerelt és átöltözött, én felkutattam a helyet. Valóban, ezzel már nem lesz gond! Először Frici próbálkozott és sikerrel abszolválta a feladatot. Végül unszolásunkra még Alfa is begurult a vízbe!
Miután mindenki kijátszotta magát és kellően vizes lett, folytattuk túránkat. Rövid homok-szakasz után kiértünk a műútra és azon haladtunk egészen Csókakőig. Kertek alatt motoroztunk, mikor egy jobbkanyar nem az út és látási viszonyoknak megfelelően közeledett Hekussal szemben. Heka balról hárított, majd egy rövid cönológiai vizsgálat erejéig beparkolt a susnyásba.
7:2 Alfának, necces lesz egyenlíteni, de semmi sincs még eldőlve (csak a motor). Egy kisebb kavarodás után felmotoroztunk a várig. Heka Tesco gazdaságos fényképezőjével babrált, egy közös kép reményében, de már kezdtük magunkat zavarban érezni ott a bástyán, mert kb. 10 perce várakoztak a gép látótere előtt az elmenni szándékozó turísták. Szerencsére lemerült az összes elem, mert különben sehogy sem tudtuk volna leállítani Hekust.
A vár tövében könnyes búcsút vettünk egymástól és ki-ki elindult hazafelé. Kb 2 km után megfordultunk, mert az előző ki-kik, mind rossz irányba indultak el. Így ismét elhúztunk egymás mellett, majd mosolygós integetés után most már tényleg hazafelé vettük az irányt.
Végszó:
Kezdésnek kiváló volt, jövőre folytatjuk!
Kiszsebi – biztosítás, szervezés
Mladi – videó
Hekus – képek
Alfa – hangulat
Frici – ő csak a száját hozta 🙂
Dénes – szervezés
