Együtt a csapat
Tatabánya 33 km. Gázbovden megfeszül, állam a tanksapkát éri, csak nehogy eltömődjön a furat. Innen akár haza is tolom, vagy póklábazom… ha lenne három alfelem. Marhaság, miért lenne baj? – üvegeltem majd’ háromezer kilométeren át, két tenger partján, hófoltok között kétezer méter felett. Most nem aggódom, bár azok a műholdak felettünk, bármelyik leeshet. Még a hasmenést is megúsztuk, pedig annyi minden… meghajt. Öt ország porát viszem most haza. Vinném, de a boszniai vihar talán a légszűrőt is kimosta.
2010. július 17.
Reggel hat órára beszéltük a találkozót az M6 pihenőjén. Szinte egyszerre fordulunk keletről és nyugatról a pályára. Többiek a tükörből azt hitték egy Hayabusa jön, pedig csak én az MZ-mel. Tényleg jól világít ez az izzó. Hé, valaki hiányzik! Hívjuk Fricit, de nem veszi fel – akkor úton van. (Frici: Előző este, azaz aznap éjjel 2 óra körül fejeztem be a motor felkészítését, de az ellenőrzés elmaradt, így nem tűnt fel, hogy rövidre zártam a gyújtást.) Egy óra múlva megérkezik, mire Bambi kitalálja, hogy kicseréli a gumiját Baki Mátééra (ezen a kúton dolgozik, nem volt összebeszélve), mert nagyon instabil az ETS. Még egy óra pihenő. Közben átpakoljuk a cuccai egy részét hozzánk. Biztos, ami biztos. Többiek a rugós tagokat feszítenék elő, ha nem lenne letörve a kar rajtuk. Most már mehetünk? Go!
Bambi gumit cserél, még időben
Az első 50 km-t igen nehezen tettük meg, sorban álltak le a motorok. Frici a dugattyúragadások után (Frici: 3 darab, ebből egyet olyan sutyiba csináltam, hogy észre se vették. Azért elgondolkodtam, hogy talán így nem kéne folytatni, mivel ezzel a hárommal a hengerembe 9 ragadás volt.) mindig karbit állított. Pótúszót is hozott, de hiába mondtuk neki, hogy nem két részből kell állnia. Nekem pedig valami miatt folyton kihagyott, leállt a motor. Út szélén megállok, gyertyacsere –hopp eltörött a pipa, karbi nézegetés – semmi. (Levi: Ezalatt arra gondoltam, hogy ezek most vagy Pannóniások, vagy nekem kellett volna Simsonnal jönnöm. Még úgy is röhögve tartanám a tempót.)
Frici pótúszót is hozott
Valamiért állandóan megáll az MZ
Tapasztalt társaim ekkor közölték velem, hogy a zacskóba tekert törölköző nincs jó helyen a tanksapkán. Ezek után már rendületlenül törtünk előre a horvát határig. Néha kékes-fehér füstöt láttam elölről és közben lassítottunk – Fricinek megint megragadt. (Levi: Látván, hogy többszöri kuplung felengedésre sem fordul át a blokk , és fekete csíkokat húzogat a hátsó kereke… miközben mögöttünk egy kamion közeledik féktávon belül úgy gondoltam, megpróbálok lökni rajta egyet lábbal, hátha elengedi a hengert a dugattyú. Ha akkor nem sikerül kénytelen lettem volna átadni a kamionosnak.)
A pénzváltással mindig bajban voltunk. Most hol vagyunk? Itt mivel kell fizetni? Mennyi fityulát váltsunk fönci? Szerencsére mindenhol elfogadtak eurót, de mi biztosra mentünk, így állandóan bankokat és pénzváltókat keresgéltünk.
Akkor mennyi lesz az euró Máté?
Bosznia gyönyörű hely. Megálltunk megnézni a piramist Visokoban, de nem igazán hatott meg a dolog. Ez egy hegy, azt jónapot!
Erre mondják, hogy piramis
Ellenben belefutottunk egy igazi balkán utcába, gyerekek integetnek, mindenki rohangál, kész káosz.
(Levi: Ezt minden bizonnyal csak kevesek élvezték. Én örültem, hogy na végre egy kis balkán: ablaktalan házak, gyerek zsivaj, cigányok, zsugázó öregek a házuk előtt. Miközben ezen méláztam egyesek biztos olyanokra gondoltak mint pl.- ugye nem itt fogja leköpni a gyertyát a gép- vagy remélem nem kapok defektet.)
(Frici: A fő póklábazást egy ilyen utcán hajtottam végre – csak nem látta senki a csapatból – mivel az utca legalább 30% emelkedő volt, amin a fúvókázás eredményeképp bedadogott a vas, így elkezdtem visszacsúszni. Markolászgattam az első féket, de nem hatott, mert nem volt rajta terhelés. Ezért az addigra körém gyűlt 30 ember társaságában csúsztam le a kereszteződésig.)
A közlekedés is kezd változni. Egyre kevesebb a felfestés, jönnek innen, mennek onnan. Kezd sötétedni, így kicsit bele kell húzni. A Neretva völgyében száguldozunk, elég nagy hiba, de haladni kéne. Az út minősége egyébként tökéletes volt (ez szinte mindenhol igaz, ahol kátyús, ott éppen 4 sávosat építenek a helyére). Szürkületben érjük el Mostar városát, majd lemálházunk egy barátságos kis kempingben, ahol rajtunk kívül csak egy olasz lakókocsis szállt meg. Első sátorállítás sötétben, de jó, hogy nincsenek szúnyogok!
Ezt még gyakorolni kell
Elfogyasztunk néhány konzervet és belevetjük magunkat a helyi sörök ízlelgetésébe.
Az ember felett tomboló erdőtűz mindig megadja a hangulatot a baráti sörözésekhez.
Gyorsan eloltották a tüzet, ami többször feléledt még utána
2010. július 18.
Erre a napra úgy 150 km-t terveztem, így nem siettük el a pakolást. Egy kisebb kavarodás után (GPS-t figyeltem, többiek a meg a táblákat, 0:1 nekik) letámasztottuk a motorokat egy kávézó előtt. Két csoportban mentünk felfedezni az óvárost, így mindig szem előtt voltak az MZ-k és a cuccaink. Az Öreg-híd, a világoszöld színű Neretva, a bazársor és a jó csaj mellett balra álló még jobb, de nem az, aki kint áll, hanem mögötte, aki benn! Láttad?
Újvidéki magyar motorosok érkeznek, igen, ismerjük TZRidert! (Levi: Nekem leesett az állam, hogy Mostar micsoda város, igazi olvasztótégely, mintha Szicíliát összekevernénk Jordániával.)
Mostar, Öreg-híd
Mostar
Neretva-folyó
Dubrovnikig egy kanyargós utat választottunk, 2-es, 3-as teligázas emelkedőkkel.
Irány Dubrovnik!
A kopár hegyeknél csak a hőség volt nagyobb, így minden kis árnyékot kihasználtunk a fogadó előtti parkolóban. Bambinak nem ízlik a birka, Levi még a zsírját is megeszi… hiába, a Gubacsi riviérán ilyet nem kapsz! Csak legyen elég vizünk, mert az fogy. Bambinál annyi, mint nekünk négyünknek összesen.
Először kóstolunk helyi ízeket
A hegyről lefelé, a határ után gurulási versenyt rendeztünk, amit én nyertem. Többiek szerint Bambi, ha eltekintünk attól, hogy kézzel húzott vissza a cél előtt. Végül is nem tisztáztuk előre a szabályokat. Az autósok kicsit idegesen figyelték mögöttünk, amint 5 MZ-s hasal, és veszettül küzd egymással a jobb helyért… gurultunk vagy 30-al. (Frici: Nekem a képzavar tetszett: fekszünk a tankon, ki-kinézünk, hol tart a másik, kanyarokba optimális ív, de kívülről… 30 km/h és semmi motorhang. Sírtam a röhögéstől.)
Élvezzük a kanyarokat, még Raguzában sem bírunk magunkkal (mi=Bobek), kocsisorokat előzgetünk, én hátul csak morgok a bukó alatt, hogy: „De, b… már meg, ki mondta nektek, hogy erre kell menni?”
A horvát kemping drága, de legalább messze van a tenger is. Üres, szétlőtt kastélyszerű házak, romosan álló szállodák, egykori fényűző, élettel teli part emléke. Ha a száz éves pálmafák mesélni tudnának…
A háború emléke
Este, a strandolás és sörözés után, papucsban és pólóban bemotorozunk a városba. Na, így azért mindjárt más! Dubrovnikról írhatom, hogy szép, de inkább látni kéne. Semmi nem adja vissza azt a hangulatot, amit ott éreztünk. Revizionista gondolatok… kár, hogy sosem volt a Magyar Királyság része.
Dubrovnik
Dubrovnik-kikötő
A móló végén pihenünk
Ülünk a móló végén, a mészkő még meleg a naptól. Mester fagyizik, Frici fotóz, Bobek osztja az észt, hogy hogyan kell kikötni egy hajóval, én pedig azon gondolkozom, vajon milyen mély a víz. A világ problémái kérem. A közeli padon négy olasz lány ücsörög, csinálunk közös fényképet?
(Levi: Mi Bobekkel épp semmilyen problémára nem tudtunk gondolni. Éppen harapni lehetett a levegőben a történelmet, miközben akár a lila fölsős lányt is szívesen harapdáltuk volna, vagy bármelyiket a három közül.)
Magyar MZ-sek, olasz leányokkal
2010. július 19.
Montenegrói határon szemrevételezzük a motorokat, Bambi meghúzza a blokktartókat. Éljen az egyhenger! A Kotori-öböl partján gurulunk, majd lehűtjük magunkat egy strandon. Itt szóba elegyedtünk egy csapat magyar fiatallal, akik hasonló utat járnak be, mint mi, csak ők autóval.
Amikor nem látni a csomagoktól a motort
A Kotori-öböl
Egy Chopperes konvoj próbál előzni, de ötből négyen racing-esek vagyunk! Csak ott tudnak elmenni, ahol elfogy az erő. (Frici: A két méter széles hónalj-szellőztető kormány és a szülész lábtartó már karistolta az aszfaltot, amikor én még épp csak elkezdtem araszolni a se**em partjával az ülés széle felé.) Mindegy is, mi felkanyarodunk az egysávos hegyi útra.
Hű, de magasan vagyunk!
Tengerszinttől 1500 m fölé kapaszkodunk sűrű füstöt eregetve. Szemben egy busz ereszkedik vészesen közel hozzánk, Bambi húzódna le, de kisebb szakadékot, víznyelőt rejt a magas fű. Következő pillanatban Mester már fejjel kopogtat a hátsó sárvédőn, majd a busz alá terül. Na, még két méterem van a szakadékig… én szerintem akkor belemegyek. Motorom elsüllyed, de az oldaltáskák megfogják. Én rohanok Bambihoz, leszedem róla a gépet. Ekkorra már kiszáll a buszsofőr és néhány utas. Szerencsére nem történt semmi komoly. Egy kis horzsolás a könyökön és a bukón, ETS váltókarja görbült, tükörnek kampó. Közös segítséggel, vagy öten húzzuk ki az ETZ-t a szakadékból, akkor mehetünk tovább, többiek már várnak a csúcson.
Fenn megcsodáljuk az 1560 m magasra épített Njegos Mauzóleumot, ahova néhány száz fok lépcső vezet fel.
Láblógatás a csúcson. A távolban már esik.
Frici! Csináljunk egy közös képet, jó?
A távolban már esik, jobb lesz indulni, de előtte együnk egy kis konzervebédet. Az MZ-k fogyasztását felfelé 9-10 liter közé tettük, így lefelé ismét gurulási versenyt rendeztünk egészen Cetinje-ig.
Csak, hogy fogyjon a ballaszt
Bobek és a gázfőző
Levit megfogja egy piros lámpa, közben Bambi visszafordul érte. Később észrevesszük, hogy most meg őt hagytuk el. Levi szerint jobb lesz mielőbb utána menni, mert képes hazamenni. Telefon ugyanis nem működik. Végül az elveszett Levi, megkeresi a kutatásában elveszett Bambit. Akasztják a hóhért. (Levi: Hát az igazsághoz hozzá tartozik, hogy az egész keveredés nem következett volna be, ha Bambi nem kezd bele eszeveszett száguldásba a gyógyszere után, amit Bobek gurított el neki.)
Ulcinj-ba végül ismét öten érünk be, ahol belefutunk egy robogósba, aki egyből felajánl egy olcsó, tengerparti kempinget.
Bar városa madártávlatból.
A hosszú strandra egy kétsávos út vezet, ilyenkor este rendőr zárja le az egyik irányt, de így is legalább 2-3 óráig bedugul minden, annyi autó van. Sisak nélkül, a járdán motorozunk a rendőr mellett, itt elfér. (Levi: Miközben szállásadónk a robogójáról azt kiabálja a spanjainak hogy: „Ezt nézzétek milyen kapás, öt bolsevik MZ-s Magyarországról!” Úgy látszik, ott még mindig kommunizmus van.)
Este rendőr zárja az egyik irányt
Annyira megtetszik a kemping, hogy eldöntjük: maradunk itt még egy napot! Szívesen fogadják errefelé a bolsevik magyar MZ-seket, vagy ahogy ők mondják: MöZö. Ám legyen, ők tudják. Ledobjuk a bűzlő motoros gúnyát és futunk is neki a homokos partú tengernek. Teljesen üres a plázs, a Hold ezüsthídként jelenik meg a tengeren. Fürdés után kiültünk a tengerparti teraszra, ettünk-ittunk. A két tengeri herkentyű fanatikus, Bobek és Levi alig bírt magával, mikor kihozták a friss rákot.
Hatványos kajapara
Mi szem-szájnak ingere
2010. július 20.
Reggel bemotoroztunk Ulcinj városába, de csak lépésben tudtunk haladni a forgalom miatt. Körforgalmat már balról kezdem, ha egyszer arra rövidebb. (Frici: Meg hát úgy könnyebb kikerülni a kőrforgalomban ücsörgő, beszélgető gyalogos, bringás embereket.) Lassan átvesszük a szokásokat. Egy kis korzózás, sörözés… a szokásos nyaralós dolgok. Csak remélni tudjuk, hogy itt nincs zéró tolerancia. Meg amúgy sehol, ahol a túrán jártunk. (Levi: Nem hinném, hogy foglalkoztak volna ezzel amúgy. Mindegy is, annyi sör volt már bennünk, hogy az Auróra cirkáló megfordulna benne. Délután nyúltunk is az árnyékban egy pár órát. A vicces a dologban az, hogy az árnyék egy színpadon volt a kemping közepén, úgyhogy az egész kemping azt nézte, hogyan fetrengenek a bolsevik MZ-sek.)
Többen megnézték az öt masinát
Ideje lenne mosni is. Fricivel átmegyünk a kedves WC-s nénihez egy kis segítségért. Egy szót nem beszél idegen nyelven, mégis olyan jót beszélgetünk. Kérdezi, hol vannak az asszonyok… az ő dolguk ez. Mindenesetre felkutat nekünk lavórt és mosószert.
Csak ügyesen Frici!
Ulcinj riviéra
Este pörkölt elkészítéséhez állt neki a mesterszakácsunk, Bobek. Annyit tudni kell, hogy amíg főz, igen ingerült tud lenni. Megkóstolni nem szabad semmit, megfogni a fakanalat is csak addig, amíg rágyújt. Kritizálni? Egy boxolót? (Frici: No ne menjünk messzire. Tanácsot adni?)
Készül már a pörkölt, MZ-kkel fogjuk a szelet
Betársult hozzánk az öreg
Pörkölt maradt, miután kiderült, hogy a gyerek az út mellett nem scampi-t, hanem kempinget kiabált. Mégpedig olyan, hogy az örök pesszimista Bambi is megnyalta mind a tíz ujját. (Frici: A nagykönyvben sincs különb.) Először gázfőzővel álltunk neki, de miután realizálódott hogy az 1800 Ft-os palackkal csak a hagymát tudtuk megpirítani (ennyiből ugye megebédelünk egy étteremben), inkább elővettük Bambi spéci, szovjet benzinfőzőjét. Másfél deci jó keverékből megfőztük az egészet a rézbográcsban. Mondjuk volt egy kis 2T szag, de mi az nekünk. Bambi egyébként nagyon óvatosan bánt a helyi étkekkel, mert mindenben a hasmenést látta.
Két napig mi játszottunk a színpadon
A halászok tradicionális módszerekkel dolgoznak
Levi ismét kiment a parton lévő kempingágyakhoz aludni. Engem zavar a tenger moraja, de leginkább a horkolás. Így behúztam a cipzárt a sátorban. Frici és Bobek még elmentek pusztítani magukat… reggel láttuk: elég sikeresen. Még a WC-s néni is messziről kiabálta, ha meglátta Fricit: Pivo! Pivo! (Frici: Too much Pivo.)
Fogyott belőlük rendesen
2010. július 21.
Levit a parton rémálmok gyötrik. Megkönnyebbülve kel fel a nap első sugaraira. „Basszus azt álmodtam, hogy elkopott a deklin az a rés, amin keresztül ráakasztod a vázra a deklit. Csak a zár nyelve tartotta az egészet!” Ez már tényleg súlyos.
Akkor menjünk Albániába, végül is ezért jöttünk. Határon előre hívnak, és soron kívül foglalkoznak velünk. Egyébként a túrán végig elnézőek voltak a rendőrök. Nem állítottak meg, csak integettek, hogy „Ne így!”. Ha eltévedtünk angolul és olaszul is útba tudtak igazítani. Biztos kapták az utasítást, hogy két idegen nyelven kell beszélni mindenkinek, és nem szekírozni a turistákat.
Shkoderben rozoga fahídon keltünk át, taknyos (tényleg az) gyerekek húzogatják a gázt az MZ-n, nyomják a dudát. Szemét mindenhol, bűzlik az egész város. Délnek tartunk, majd megállunk egy szép étterem előtt. Birkapörkölt, juhtúró, paradicsom, oliva, paprika, hagyma és kenyér kerül az asztalra. Persze előtte kóstolunk! Hozta is a pincér az öt motorosnak a kóstolót. Jó, megfelel, akkor négy adag birka leszszíves. Mellettünk egy oldalkocsis tanuló Jawasaki gurul el. Kawasaki az eleje, Jawa a váz, tank és oldalkocsi, valami kínai cucc a blokk. Érdekes egy szörny.
Albán Jawasaki
Tankolás után elfelejtem zárni az oldaltáskát, ami emiatt hozzáér a kipufogóhoz, és szépen ráolvad. Többiek kérdezik:
– Mi folyik a csövön?
– Folyik? Úhh, olvad a táska és a flakonok benne.
– Hülye vagy? Abba tetted az olajat?
A közös 6 flakon olaj szépen csordogál kifelé. Helyiek gyorsan segítenek, kapok üres dobozokat és mentjük, ami menthető. Szerencsére van póttáska amit az ETS-ről szedtünk le induláskor. Szétizzadom az agyam, mire végzek, de végül mindent rendbe hozok. (Frici: Az olajfolyás közben a sör is folyt… Levi dobozában. Nem tudom milyen duplaerjesztéses technikával próbálkozott, de szerintem még mindig büdös a doboza.) A helyi gumis még fúj is az elsőmbe, mikor panaszolom neki, hogy lapos.
Ez eléggé elolvadt
Bobek éhezik. A túra során komoly logisztikai probléma volt Bambi és Bobek étkezési szokásait összeegyeztetni, ebből gyakran indukálódtak kisebb súrlódások. Aki éhezik az ugye ideges. Aki meg ideges az hülye. Bobeknek meg kellett állnia egy burekre mindenképpen. Lehajtottunk az autópályáról egy büfébe.
Igen csak így. Ugyanis vannak autópályák, de más út nincs. Lovasszekér mellettünk, szembe velünk bicikliznek, annyi sáv amennyit akar a nép. Előzni bárhonnan éri, de manőver előtt kötelező a dudálás. Ugyanez az elindulással. Autópályára jelzés nélkül, esetleg ellenkező irányba jelezve is fel lehet hajtani. Bármivel. Híd alatt a belső sáv mellett nyulat árul egy fickó. Aki vásárolni akar, az satuzik a belsőben, árucsere és kész is.
Albán sztráda
200 méterenként lavazho, vagyis autómosó található. Ez általában egy bunker, tetején valami víztartállyal. Állnak is be szépen sorjában a Mercik, Tiszta Merci, rendes ház. Tartja a mondás. Vagy nem, de jól hangzik. Mosós srác egyből hív, kezembe dug egy szappant, mossam meg az arcom, látja: kivagyok.
Megálltunk tehát enni, Bambi nem tágít a napról, jelezvén, ő menni akar, nem megállni. Már megint kezdik…
Még „szerencse”, hogy észrevesszük, hogy elszakadt Frici gázbowdenje. Motorszerelés, ez egy biztos pont mindig, összehozza a társaságot, enyhül a feszültség.
Llogarai-hágón keresztül vezet az utunk az albán riviérára. Európa egyik legszebb motoros útvonala ez. Száguldozni nem éri meg, mert a besokallás egyenes következménye a fürdés, holtan. Ezen kívül ökölnyi, vagy dinnye nagyságú szikladarabok lehetnek az úton, valamint kecske, birka és tehéncsordák. (Bobek: és albán szamarak.) Ha kecskék ugrándoznak a fejed felett a hegyoldalról, nem kell megijedni, tudják mit csinálnak. Jó nekik. (Frici: Majdnem kecskevacsorával leptem meg a többieket.)
Frici kiszúrt egy autósboltot
Hol a tenger, hol az ég
Egyszer fenn, egyszer lenn
Kezdtünk fáradni, így nem sokkal Sarande előtt megálltunk kempinget keresni. Egy citromfa erdőben állítottunk sátrat. Többieket ennyire nem hatotta meg a dolog, én örültem neki, hogy citromot látok csak úgy nőni.
Citromfa erdő Albániában
Itt hosszas térképnézegetés és „hogy csináljuk, hogy a kecskét és a káposztát is megegyük” után eldöntöttük, hogy másnap északnak megyünk, majd apartmanozunk Durres-ben. A korábban tervezett görögországi kiruccanás a montenegrói plusz nap miatt elmaradt. (Levi: Meg amiatt, hogy egyeseknek a jól megszokott otthoni idill igen csak hiányzott már. Én ugyan nem értettem, hogy mitől lenne jobb a Soroksári úton motorozni, mint Korfu szikláin szívni a tenger illatát .)
Ha Bobeken múlna már Afrikában lennénk
2010. július 22.
Reggel strandolással és búvárkodással nyitottunk.
A fehér bálna és a nyurgaponty
Az egymillió faktoros naptej
Két srácot véltem felfedezni a part szélén lévő meredek sziklán, kitartóan nézték a vizet. „Mutasd meg nekik, hogy csinálják a magyaroook!!!” Hallom a napágyról a bíztatást. Közben megjött a kedve Bambinak és Levinek is az ugráláshoz, Frici pedig dokumentált.
Kamikaze Dinos
Kamikaze Bobek
Már nagyon megy a sátorszétszedés. Frici nyomja a legjobban. (Frici: 20perc: sátor, pakolás, mosdás, néha evés is.) Én még a hálózsákomból rázom ki a százlábúakat, mikor ő már a nyeregben lóbálja a lábát és cigizik. Levi egyedül kínlódik a 6 személyessel, de a végére rájött azért, hogy erővel jobban megy, mint ésszel. „Afene. Nem hiszem el, megint nincs meg egy gumipók!” – Hallom Bambi felől. A gumipókok már csak ilyenek, minden nap eggyel kevesebben vannak. A cuccok meg csak nőnek, hiába esszük a konzerveket. A szagunk meg… drámai. Bújok bele a kabátba és az ötnapos izzadság csorog végig a kezemen. Ha ezzel átengednek a határon… Tiszta por és olaj minden a motoron. Kezd az egész túlélő túrának tűnni, de ma már szobát foglalunk.
A végére belejöttünk
Az MZ-k nem sokat pihentek
Visszaindulunk a hegyen, mikor egyszer csak felhők keresztezik az utunkat. Jól esik a hűvös idő, a látvány pedig egészen elképesztő. Megállunk egy kicsit felidézni az elmúlt napok történéseit.
A hegytetőn felhők várnak
Bemotorozunk a felhőbe
Ez Albánia
Menet közben összefutunk egy helyi motorossal és megállunk az étteremnél, ahová idefelé is betértünk. Egy rendőrtisztet ismerhettünk meg személyében, szó esett a korrupt politikusokról és a mindennapokról. Meghívott minket kávéra, sörre, örült, hogy meglátogattuk az országát.
Albán vendéglátónkkal pihenünk
Eközben megláttuk a Jawasakit a szomszédban. Bambival odamentünk a géphez fényképezni, mire jön a tulaj. Slusszkulcsot beledugja és mutat, hogy próbáljuk ki nyugodtan. Hát ilyen nincs, beszarok. Te odaadnád egy albánnak a motorodat Pesten? Megköszöntük, de visszautasítottuk a lehetőséget. Én viszont még sosem ültem oldalkocsiban így kapva az alkalmon, beleültem, az albán úriember pedig elvitt egy körre. Beszélgettem vele a motorokról, Albániáról és Magyarországról, fia tolmácsolt angolra.
Vendégszeretőek az albánok
Durres-be érve hamar találtak Bobekék megfelelő szobát. Maga az épület elég érdekes. A falak ferdék, a fürdőben a vízelvezető van a legmagasabb ponton, tető alatt 30 centis lyuk, benne ásványvizes üveg, tele vízzel. A WC ablaka a folyósóra nyílik, a lépcsőház az épület másik felén folytatódik.
A töltésem is elment a motoron. Addig nem nyugszom, amíg meg nem csináljuk. Érzi ezt Bambi is, talán örül is kicsit az akciónak – ilyen egy igazi MZ szaki. Már megint a pumpa a hibás, most már tényleg kidobom az ülés alól, én hülye. Feszültségszabályozó és fürdőnadrág csere után már mentünk is ki a tengerre. (Frici: isten áldja azt, aki hozott feszmérőt, ugye…) Fürdünk egyet, majd ledőlünk a napágyakra és várunk a naplementére. Közben szamárfogat érkezik gyümölccsel.
Homokos part Durres-ben
Albán szamár
A szobánkban kipróbálom a fürdőt, mindent szétáztatok, mert a víz nem akar elfolyni. (Frici: Azt azért ne feledjük, hogy a WC és a bidé között volt a zuhanyzócsap, zuhanytálcára már nem futotta.) Legalább tiszta vagyok, ez is valami. Menjünk le a sétányra! Poros, kátyús murva-út, házak, melyekről egy idelátogató nem tudja eldönteni, hogy építik vagy bontják-e. Leszakadt padlók, repedezett, düledező, de épülő házak.
Építik, bontják? Talán még ők sem döntötték el.
Internet-Caffé minden sarkon, dugig helyiekkel. Beülünk mi is hazaküldeni néhány fotót, közben többiek bureket rendelnek. Nagyon finom és laktató étel ez, mindenkinek ízlik. A lányok is. Mindenkinek. De miért hordanak egytől-egyig melltartót? Bambi, az örök pesszimista: Biztos lóg nekik. Mindenesetre mindenki jól öltözött, ápoltak és hatalmas autókkal járnak… vajon honnan van pénzük rá? Leviék sültcsirkét vesznek, majd a partra tartunk ismét. Sós levegő, a már hűvös homok, fehérre festett bunker-presszó, távolról dübögő balkán-tucc-tucc. Kezünkben szatyrok, emlékeket viszünk haza. Bambi vizet, az a legfontosabb ilyen melegben.
Bunker új funkcióval
A szállónk teraszán sörözgetünk: Nézzük meg a képeket! Úh, a netesnél hagytam a memóriakártyát az összes fotóval! Fricivel szaladunk vissza, hálistennek ott volt bedugva a gépben.
Kipróbáltuk a helyi söröket, viszonylag sokfélét
Órákig tudtunk azon vitakozni, hogy másnap mikor keljünk. 8 és 9 óra között őrlődtünk, már majdnem verekedésbe torkollott a vita (apropó, hallottatok már olyanról, hogy tömegverekedés közben kitört volna egy focimeccs?), amikor Fricinek eszébe jutott: legyen 8.30!Nah, ez már elfogadható, legyen! Ilyen marhák is csak mi lehetünk.
2010. július 23.
– Dénes, szólj már le, hogy nincs melegvíz!
– Bobek, eddig víz se volt, szerinted neked külön melegítenek is?
(Bobek: Zuhanyzás kellős közepén nyakig szappanosan egyszerűen eláll a víz! Nem csak a meleg, az egész! Frankó érzés.)
Elindultunk Montenegró felé, de most nem a tengerparton, hanem bent az ország belsejében haladtunk. Végre kátyús utakon motorozunk, hiszen ezért jöttünk, egy kis off-road mindig jól jön. Mögöttünk a felvert port fújja a szél, Levi hat napot várt erre a jelenetre. Határőr a nevem kiejtésével próbálkozik:
– Dhennessz?
– Dénes
– Dhennes?
Közbeüvölt Levi, aki már korábban elkeresztelt:
– DINÓ!
– Ahh, Dínósz! Jó, legyen!
Montenegróban nem ritka ez a látvány
Hegyek között
Montenegróban, a fekete hegyek országában északnak fordultunk a magas csúcsok közé és egészen a Durmitor Nemzeti Parkig húztuk a gázt, nem kímélve az MZ-ket. A Tara-folyó kanyonján hajtottunk egyre magasabbra, majd megálltunk fényképezni a híres hídnál.
Tara-híd Montenegróban
Zabljakban, mivel korán érkeztünk, volt időnk átnézni a szállásokat. Ismét apartman mellett döntöttünk, ahol reggelit is kaptunk. Igazából eléggé könnyen rábeszélt minket, a szobáit kínáló fiatal leányzó. Olcsó volt és szép, mármint a szoba. Főztünk egyet, majd kiültünk a teraszra sörözni.
(Bobek: Mi Levivel megkóstoltuk a helyi specialitást, a Durmitor Steaket. Megérte!)
(Levi: A lányokat nézegetve mást is megkóstoltunk volna, csak attól féltünk, nem futja már az eurónkból.)
Szállásunk nappalija
Montenegróban is finomak a sörök
A nem túl távoli hegycsúcsokra valaki tűzoltó-habot locsolt szét. Szerintem hó, de Bambi nyugtatott, hogy nem lehet hó ilyen melegben, az tűzoltó-hab.
A világos foltokat nézd: Hó, ha mondom!
Este észrevettük, hogy a nappaliban, ahol én alszok a kanapén, csöpög a csap. Namár most én nem tudok aludni, ha csöpög, Bobek meg nem tud, ha valaki járkál azért, hogy elzárja. Elejét vette az ügynek és elzárt minden vizet a házban. A többiek viszont úgy nem tudnak aludni, ha nincs víz, hiszen még nem fürödtek. Csap tehát csöpögött tovább, míg a TV-ben valami reality showt néztünk. A fáradság hamar ránk telepedett és már aludtunk is.
2010. július 24.
Reggel időben keltünk és beültünk az étterembe. Levi szerint nem is vagyunk igazi magyar turisták, ha nem csomagolunk el az útra a svédasztalból.
Jól indul a nap
Természetesen nem tettük, inkább indultunk a hegyek közé az egysávos kanyargós utakra.
Fennsíkon vezet az utunk
2000 m felett már éreztük, hogy nem kap elég levegőt az MZ. Itt megint csak nem írható le a táj szépsége. Hófoltok, víznyelők, legelők, jég formálta sziklák, törpefenyves, olvadékvízből táplálkozó vízfolyások, tavak.
Durmitor Nemzeti Park
Lassan gurultunk, ezt kár lett volna kihagyni
Meg-megálltunk fényképezni
Az úton megannyi alagúton keresztül, szikla oldalába vájt szűk utakon motoroztunk, alattunk felduzzasztott folyót fog közre a kanyon. Az alagutak egyébként nincsenek kivilágítva errefelé, ezért komolyan kell venni a figyelmeztető táblát előttük. Hirtelen kanyarok bármikor előfordulhatnak bennük. Meg is leptek néhányszor minket.
Ennyit látsz a bejáratnál
Felduzzasztott folyó
Egyébként a túrán vezetéstechnikai szempontból én voltam a gyenge láncszem, a négy racingos társammal nem rúghattam labdába. Hiába az erős gép, a technika legyőz. Így a kanyargós utakon engem kellett bevárni, ahol erő kellett ott Fricit, aki egyébként okozott egy-két nagyobb szívdobbanást a számunkra, kezdve az előzéseitől, a tempós kanyaroktól (kamiontól 20 centire), egészen addig, amikor egy dinnye nagyságú sziklára hajtott rá az úton. Persze nem lehetett észrevenni, mert az előttünk lévő busz takart mindent. A felnije kicsit megnyekkent, de szerencsére nem esett el (nem döntött) és a gumi is bírta.
Még jó, hogy a „belső nélküli első külsőnek” nem lett baja
Átértünk Boszniába, ahol rövidebb, de kanyargós utat választottuk. Bambi szentségelt is emiatt később, mert elég lassan haladtunk. A pihenőben Levi támasztaná le a motort, de a meredek lejtőn elkezd gurulni hátrafelé az MZ, a kitámasztó pedig letörik a helyéről. Ezen már csak röhögni tudunk.
Hó-rukk!
Közben a fékmunkahengere is ereszti az olajat – „No para, megyek hátsó fékkel.” Mondja ő, de inkább adtam neki egy új betétet. Miután beljebb kerültek a dugattyúk rendben megy minden. Előttünk sötét felhők gyülekeztek, így elővettük az esőruhákat, amire eddig nem volt szükség.
Egy utolsó szervíz
Dörgött, villámlott és két méterig se láttunk a felhőszakadástól. Le kellett állnunk az út szélére, mert nem tudtuk megtartani a motort a viharos széltől. Bambi MZ-je ráadásul le is állt. A hegyekről rohant le a sok víz, uszadékfát görgetve az utakra. Mi az út mélyebb szélén álltunk, lassan tengelyig érő vízben. Mögöttünk feltorlaszolódtak a gallyak és a víz egyre csak duzzadt. Ennek fele se tréfa. Próbáltam biztosítani Bambit, amíg kitolja a már boka fölé érő vízből a motort. Ekkor még nem tudtam, hogy nekem sem ég a lámpám. Többiek elhúztak, azt sem tudtuk, hol vannak. Miután lenyugodott az eső és Bambi, elindultunk. Előtte persze ki kellett találni, hogy a víz miatt eltömődött a tanksapka szellőzője, és azért állt le a motor.
Néhány száz méter után megláttuk a többieket, majd elindultunk lassan, közösen. Lábtartóig érő vízátfolyásokon haladtunk a kocsik között. Az út bár tele sziklákkal, törmelékkel nekünk haladnunk kell. Szembejövő autók ölünkbe nyomták a sáros vizet, közben a kipufogónk a vízben állt, sűrű gőzt eregetve. „Levi, neked is elázott a cipőd?” „Szerinted?!”
Ahogy elállt az eső ismét jó ütemben haladtunk, Bobek első kereke veszélyesen megcsúszott egy lámpánál, de sikerült korrigálni. Eztán semmi nem történt, csak a monoton út. A maradék valutákat sorra eltankoltuk.
A magyar határon tankolunk, majd elbúcsúzunk egymástól, köszönöm a túrát, köszönöm, hogy jöttetek. Bambi előbb indul haza Budapestre vagy 15 perccel, én addig eszek. Fülembe metal-t teszek, és ha törik, ha szakad, de utolérem. M6-ra felkanyarodok, behasalok a tankra, és ami kifér. Iszonyatos szembeszéllel „most csak” 120 km/h telik az MZ-től. Ez lehet kevés lesz az ETS-el szemben. 1 óra múlva feladom és kiállok pihenni, ekkor húz el mellettem a komám. Afene, tehát mégis leelőztem, megcsináltam! Kedves ETZ-m viszont több mint 8 literes fogyasztással honorálta az akciót, így kiálltam még a boxba tankolni egyet, majd újra csutkára húztam neki.
(Levi: Búcsúzás után mi Bobekkel Debrecen felé vettük az irányt. Mohácson megálltunk enni egy halászlevet. Itt láttam meg hazatérésünk első magyar kebleit. Amikor letette elém a pincérhölgy a kenyeres kosarat, úgy behajolt elém a kivágott blúzában, mint ha direkt láttatni akarná méretes, gömbölyded idomait. Biztos büszke rájuk. Gyorsan elfogyasztottuk a halászlevet, mert 8-kor indult a komp. Odagurultunk a felhajtóra és már jött is egy öreg, hogy milyen sok pénzünk lehet. Kiderült, hogy azért mondja, mert pillanatokon belül megbüntet a rendőr, ha nem állunk vissza a jegypénztárakhoz. Na mondom Isten hozott Magyarisztánban, hol van már a jófej albán rendőr, aki meghív egy sörre?…)
Otthon a lámpa alá támasztom a motort, lakatot előveszem. Azon tűnődöm, hogy fogom leszedni a kipufogóról a ráolvadt táskát?
Végszó:
Köszönöm társaimnak a részvételt és a segítséget!
Iván Árpád, Bambi – műszaki, technikai segítség
Bodnár Kristóf, Bobek – tolmácsolás, főzés
Bán Levente, Levi – tolmácsolás, navigálás
Szilágyi Frigyes, Frici – fotók
Nedermann Dénes – szervezés
További képek:
http://picasaweb.google.com/szfcs.krepp/BalkanTura2010#
http://picasaweb.google.com/denes89/BalkanTura2010Julius1724#
