Június 20. szerda
Reggel negyed 8-kor indultunk Becsehelyről ahova előző nap megérkezett Mladi és Nagyárpi. Az első 100 km megtétele után rövid pihenőt tartottunk Bistrica településnél egy autós pihenőben.
Majd gurultunk ismét kb. 100 km-t és egy OMV kúton megtankoltuk a motorokat. Itt találkoztunk az első „EMCET” rajongóval, aki folyékonyan szlovénül beszélt hozzánk több percen keresztül. Hát nem sokat értettük a beszédéből csak annyi, hogy neki is van egy „EMCET TÉESZ-e”. Rövid utazás után elértük Ljubljana városát. Nem terveztünk különösebb városnézést, de így is sikerült itt eltölteni több mint egy órát, míg átkeveredtünk rajta. A várost elhagyva ismét tartottunk egy rövid pihenőt Vhrnika településnél, ahol magyarul köszönt ránk két mellettünk elhaladó kerékpáros. Beszélgetni kezdtünk és kiderült, hogy Székesfehérvárról indultak még 16-án és úti céljuk Róma. Várható érkezésük Olaszország fővárosába, ha valami közbe nem jön még két hét.
Délután negyed háromkor érkeztünk Postojnába a cseppkőbarlanghoz, leparkoltunk és irány a bejárat. Léptünk ötöt és valaki ránk köszön. Gregor az! A szlovén klubtárs, akivel estére, a szállásra beszéltünk meg találkozót. Kicsit előbb érkezett. Itt három órát töltöttünk el. A barlang gyönyörű. 21 km hosszú és az első 2 km-en egy kisvasút szállítja oda-vissza a kirándulókat a barlang belsejébe. Elég hűvös hely (8 °C), kell a kabát. A kasszánál 1 EUR-ért béreltünk egy nyakba akasztható elektromos kis kütyűt (idegenvezetőt) amely magyar nyelven bemutatta a látnivalókat a barlang számokkal jelzett pontjain. Belépéskor kéretlenül is lefotóztak mindenkit és ezeket a fotókat meg lehetetett vásárolni 6 EUR-ért. Elhagyva a barlangot a parkolóban neki láttunk jól megérdemelt ebédünknek. Ez konzerv volt és kenyér.
17 óra után már Gregor vezetésével megérkeztünk a Predjamai várhoz. Érdekes építmény mivel egy barlangrendszerre építették a bejáratát és a belseje több km hosszú. A szlovén Robin Hood: Erasmus Lueger tanyázott itt sok-sok évig. Rövid nézelődés, pár fotó és indulás a szállásra Ajdovscsinába.
19 órakor már el is foglaltuk a szobánkat ebben a kellemes koedukált turistaszállóban. Egyszerű tiszta szobák, légkondicionálóval felszerelve. Kipakolás, tisztálkodás és irány egy Resti valami meleg ételt szeretnénk. Az étteremben nincs csevapcsicsa. Pedig valamit enni kell. Nehogy mellé fogjunk mindenki rántott szeletet, rendel hasábbal. Akkora adagot kaptunk (és finomat), hogy két Lasko Pivo társaságában alig csúszott le. Majd ezt a nehéz napot a szálloda bárjában rövid beszélgetéssel zártuk.
Június 21. csütörtök
Reggel 06:00-kor felkelés majd reggelire finom hazai konzervet ettünk., majd Gregor családjánál kávé, tea, gyümölcs. Készülődés, indulás, mai nap első megállója Stanjel vára. Korán érkeztünk, még zárva van (10 órakor nyit), de az információnál kaptunk egy magyar nyelvű könyvet. Körülnéztünk, pár fotó és irány a tenger!
Első megállónk Secovlje só lepárló, ahova elektromos golf kocsival vittek be bennünket. Hatalmas több hektáros terület, ahol több, kb. 500 m3-es felületet választanak le, és itt párologtatják el a tengervizet. A területen van egy kis múzeum, valamint egy szuvenír bolt. Itt vásároltunk „sós csokit” valamint pár apróságot és elindultunk Piran felé.
Ez a város egy félszigeten helyezkedik el. Piran centrumában sikerül nem kijelölt parkolót találnunk. Innen sétáltunk el a világító toronyhoz de a nagy meleg miatt nem a fürdőzők mellett a strandon, hanem pár méterrel beljebb az árnyékos sikátorban. Felmentünk a Szent György templomhoz ahonnan nagyon szép kilátás tárul elénk a városra és tengerre. Pár fotó és indulunk Ankaran városába.
Ankaranban terv szerint strandolás és ebéd. Ismét hazait eszünk. Konzervet. Pihenés, fürdés, és még mindig marha meleg.
Következő cél Olaszország. A jelképes határátlépés előtt STOP! Fotózás majd indulás. Nagy meleg miatt kihagyjuk Trieszt belvárosának megtekintését, és tovább megyünk a terv szerint a Miramare-kastélyba. Ez a kastély ”nem nagy”, de gyönyörű és hasonlóan Piranhoz benyúlik a tengerbe és bentről ezt látni minden ablakából. Mindenütt fafaragások. A falon, a mennyezeten, a korlátokon. Hihetetlen aprólékos, precíz munka. Fantasztikus! Kívülről lassan körbejárjuk az épületet majd a parkolóban, megisszuk az útközben vásárolt „Zala” ásványvizet. Hát, hogy mit ki nem találnak az emberek, hogy népszerűsítsék külföldön is kis megyénket. Bravó!
Innen 26 km motorozás után érünk Visintini településre a Magyar Kápolnához. Ez már az Isonzó völgye. Az említett kápolnát az I. világháborúban a front ideje alatt magánterületre építették magyar katonák elesett bajtársaik emlékére. Még otthon készítettünk egy emléktáblát a klub nevében melyet elhelyezünk.
Nagy meleg van, még mindig „tippanyós” a hőség. Rövid pihenő után indulunk tovább Gorizia vára felé. A várnál ismét magyarokkal találkozunk. Fárad a csapat. Kívülről megnézzük a várat és indulunk vissza Szlovéniába a szállásra.
Megérkezést követően gyors fürdés, átöltözés majd Gregor otthonában bemutatja legkisebb lányár Mojicát és sietünk a már mondhatni, hogy „törzshelyünkre” vacsorázni. Este 22 óra után már tele hassal tartunk fel a hegyre, borkóstolóra. A pince tulajdonosa nagyon kellemes ízvilágú, lágy savakkal rendelkező borokkal kínál minket. Fehérrel, rosé-val, vörössel, aszúval majd a napot megkoronázandó saját készítésű konyakjából kapunk kóstolót.
(ilyenkor bezzeg egész véletlenül nincs nálam egy vagy két 20 literes műagyag ballon a magyar klubtársakra gondolván). Éjfél környékén érünk vissza a szállóra, ahol mindenki nyomban elalszik minden dajkamese nélkül.
Június 22. péntek
Hajnalban, 4 óra 40 perckor arra ébredem, hogy kint vihar van. Spuri az erkélyre leszedni a szárítóról a ruhákat még mielőtt a nagy szél teszi meg helyettem. Reggel 6-kor ébresztő! Összepakolni mindent és felmálházni a motorokra, mert itt többet már nem éjszakázunk. Gregor érkezik és elmegyünk egy helyi kávézóba, ahol megismerkedünk a felségével. Következő megálló túravezetőnk barátai, akik megmutatták nekünk a műhelyükben, hogy kell pólót festeni, milyen gépekkel dolgoznak. Itt készült egy „csoportkép”.
Innét ismét az Isonzó- völgyébe megyünk, de ez a terület már Szlovéniához tartozik. Útközben beérkezünk a Triglav Nemzeti park területére, ahol megállunk egy függőhídnál melyet Nagyárpi legnagyobb örömére, jól belengetek, amikor Ő a közepére ér. Hát menet közben meg is kaptam a járandóságom érte pár keresetlen szó kíséretében. Pár fotó majd indulás tovább a terv szerint.
Megérkezünk Kobarid városába. Itt első megálló egy templom, ahova a környék sírjaiból az elesett olasz katonák földi maradványait szállították, és itt temették el őket újra, a templom alapzatát képező kősírokba. Második megálló az I. Világháborús Múzeum, ahol magyar nyelven vetítenek nekünk filmet az itt történtekről. Hát igen……. Szörnyű! Indulnánk tovább, de a parkolóban, fenn tartanak minket olasz motorosok, hisz Ők nem nagyon ismerik ezt a típust mellyel mi érkeztünk. Amikor meg az Ipsének mondom, hogy fifti-fiftibe cseréljünk az Ő BMW-jére akkor, meg csak mosolyog, miért ne? Részemről nincs akadály, meg különben is mindegyik német gyártmány, talán sokban nem is különböznek. Sajna nincs üzlet. Velük együtt indulunk tovább. Ők balra, mi jobbra.
A négy napos túrának most jön a legnehezebb szakasza a Júlia Alpok. Pár kilométer gyönyörű szerpentines, emelkedőkben bővelkedő szakasz után Bovec térségében megállunk tankolni, még mielőtt elérjük a „nagy hegyet”. A benzinkútra rengeteg motoros érkezik. Tankolás után német motorosok szólítanak le minket (ők sem MZ-sek), gratulálnak a motorokhoz és a „nagy túrához”. Indulás! Jó minőségű aszfalt, kanyarok kellemes emelkedők, mi kell még? Gondoltam. Aztán egyre több és több emelkedő következett nagyon sok visszafordító kanyarral. Ezen a szakaszon az összes kanyart megszámozták és ellátták magasság jelzéssel is. 1000 m-en tartottunk egy rövid pihenőt, ahol Mladi állított a láncfeszítőin, majd erőt vettünk magunkon és irány a csúcs.
Sorban első volt Gregor MZ Skorpion 660-al, majd én a 251-el mögöttem Nagyárpi és Mladi a 250-esekkel. A célhoz Mladi és Nagyárpi ért fel elsőként. Én kényszerpihenőt tartottam 1540 m-en mivel túlmelegedett a motorom (hőfokjelző elérte a 110-et) és mivel még majdnem bejáratós a gép, jobbnak láttam leállni. 15 perc elteltével mindannyian fent voltunk a Vrsic hágó 1611 m-es tetőpontján. Gyönyörű környezet, csend és nyugalom. Persze eltekintve attól a pár motorostól, akik a forgalom 80 %-át teszik ki. Fél óra feltöltődés után a „nagy hegy” másik oldalán ereszkedtünk le, amikoris beiktattunk egy ebédszünetet. Itt egy parkolóban álltunk meg és az oldaldobozokból előkerültek a leges-legfinomabb konzervek melyet valaha is ettünk.
Pár fotó és indulunk a 80 km-re lévő Bledbe. A hegymenet lefelé már élvezetesebb volt, mint felfelé, csak fékezni kellett. Az út érdekessége, hogy ezen az oldalon minden kanyar macskakővel van kirakva. Mi lenne itt most, ha megeredne az eső? Ezen a szakaszon gyorsan végig értünk és rögtön Bled várához mentünk, ahonnét tökéletesen ráláttuk az alatta elterülő tóra, közepén a templommal. Visszamentünk a motorokhoz és a tóparton gurultunk pár km-t, készítettük fotókat és indultunk a Bohinji tóhoz.
Utazásunk egyik számomra legmotorozhatóbb szakasza volt ez a kanyarokban bővelkedő 34 km mely alatt négyfős csapatunk kb.: 15 fős konvojjá dagadt. Hát igen. Most is az MZ-k mentek elöl! Ukanc településnél a programon módosítottunk, kihagyjuk a sífelvonót, mivel megcsúsztunk az idővel. Gregor ismerősökkel találkozott, váltottunk velük pár szót és indultunk a nap utolsó állomására Skofja Loka városba, ahol éjszakára még szállást kellett keresni. Megérkezésünkkor a tervezett szállodában már nem volt hely mivel a napokban van a város ünnepe és minden szoba és apartman elkelt. Kis utánjárással és persze Gregor segítségével a belvárosban találtunk egy kis apartmant, ahol a háziasszony rögtön kávéval és teával kínált bennünket. Lecuccoltunk, bepakoltunk és búcsúztunk Gregortól hisz neki még több mint 80 km van hazáig. Rendbe tettük magunkat majd a város sétáló utcájában folklór műsor mellett megvacsoráztunk. Csevapcsicsát és Union pivot mindenkinek! Finom volt és bőséges. Irány a szállás. Ez a nap is eltelt. Altatást megint nem kértünk.
Június 23. szombat
Utolsó nap a túrából. Fél hét környékén ébresztő, majd pakolás, málházás. Még indulás előtt gyalogosan körülnézünk a belvárosban, ismét pár fotó. Az apartmanban rendeztük a számlát, és kelet felé vesszük az irányt. „Idemo doma” (menjünk haza)! Első megálló a motorok miatt egy benzinkút Komenda településnél, ahol rövid pihenő és indulás Velenje bányászati múzeuma. Velenjében kétszer kérdeztük meg az irányt, na persze nem, azért mert eltévedtünk, hanem csak megerősítést szerettünk volna a helyes irányról. Megérkeztünk, leparkolunk. A kasszás hölgy elmondja (amennyit értünk belőle), hogy valami zárva van, meg nyitva is, és fél óra múlva jön egy angol csoport velük tudunk majd menni. Hát jó, annyi bőven belefér az időnkbe. Tíz perc elteltével kitaláljuk, hogy ezt a szépasszonyt megkérdezzük, hogy kell é kabát a tárnába, mennyire van ott hideg? Ő néz riadtan, látván, hogy baj van, érkezik egy segítője, aki számunkra elmagyarázza, hogy egy tűzeset miatt a tárnát le kellett zárni és csak fent a kiállítást tudjuk megnézni. Köszönjük, akkor nem várjuk meg az angolokat, és rendezzük saját hatáskörben a nézelődést a múzeum parkjában. Itt rengeteg bányászati munkagép van kiállítva. Ekkor Nagyárpi átveszi a stafétabotot, mivel vájár volt X évig és minden csudaszerkezetről megtudjuk mi-micsoda, hogy működött.
Parkolóban rövid útirány egyeztetést követően indulunk Magyarország felé. 80 km-t teszünk meg és megállunk Ptuj városában egy laza ebédre, amit az Interspar áruházban vásárolunk. Nincs is jobb, mint egy parkolóban hideget ebédelni.
Következő úti célunk Szlovénia egy jelentős borvidéke: Jeruzalem. Itt az út során már nem ismeretlen 15 és 18%-os emelkedők vártak bennünket. Érdemes ide felmászni már csak a látvány miatt is. Rövid pihenő és pár fotó a hegyközség táblájánál és vélhetően egy fenékkel már Becsehelyre érünk.
Tévedtünk. Megfigyeltem magamon, hogy az ember csontjai mindig a hazafelé vezető úton fájdulnak meg. Ezen tények függvényében Lendván beiktattunk egy fagyizást. Lendva fő teréről megállás és lassítás nélkül egyenesen Becsehelyig hajtottunk. Este hat óra van.
Otthon, édes otthon. Itt fáj, ott fáj. Fáradt vagyok, de megérte és valami oknál fogva leülni nem kívánok. Sokat mentünk. Én személy szerint több mint 1.200 km-t tettem meg. Jobb, ha csendben leszek hisz Mladinak még több mint 200 km, Nagyárpinak meg 300 km felett kell még menni holnap hazáig.
A túra nagyon jól sikerült (ezt a többiek nevében is mondhatom) és minden műszaki probléma nélkül zajlott le! Mit mondjak………….? Az MZ német technika.
Most láthattuk igazán, miért mondják Szlovéniát „kis Ausztriának”. Jó minőségű utak, rendezett települések. Többi közlekedő sem akart lenyomni bennünket. Nagyon jól éreztük magunkat. És talán mondhatom: Szlovénia visszavár!
Boge
2012. Augusztus 9.
www.mzclubhungary.com
