Felpakolva
Tavaly óta vártunk erre a napra, hogy végre elindulhassunk Törökországba: Frici, Dénes és jómagam. A Balkán túra > > > után vetődött fel, hogy messzebbre is el kellene most már menni, mondjuk Ázsiába. A terv a következő volt: első napon minél több utat megtenni, hogy aztán a maradék két hétben nyugodtan tudjunk haladni az ország belsejében, majd utolsó napon ismét rohanás. Ez annyit jelentett, hogy odafelé a Kecskemét-Szeged-Újvidék-Belgrád-Nis-Szófia-Edirne útvonalat 24 óra alatt kell megtenni többnyire autópályán, ami kb. 1200 km, 3 felpakolt MZ-vel, küzdve a fáradtsággal, az elemekkel. Eredeti olcsó Bing karburátort pedig mindenképpen szereznünk kell, különben kedves klubtársaink nem fogadnak vissza a túra után.
Augusztus 5-6. Péntek és szombat
Egész nap az útra szánt dolgokat rendezgettem otthon, próbáltam elférni a túradobozban, a louis-os hengertáskában és a tanktáskában, nem volt egyszerű. Végre eljött az este 6 óra, indulok Kecskemétre az M5-os mellett lévő kúthoz. Nagykörösön kapom az sms-t, Frici késni fog, miért nem lepődök meg. Kényelmesen odaértem, majd fél óra várakozás után megjön a csapat másik két harmada: Dénes Tatabányáról, Frici pedig Budapestről. Rövid pihenő, majd zenét a fülbe és irány a határ 20:00 után. Sötét van, a pályán rengetegen vannak, semmit nem látni a tájból csak az elhúzó autókat. Utazótempónk 90-100 között van egyezményesen, tempomat beállítva (a gyári csavar meghúzva finoman a markolatnál). Végre elérjük Szegedet, határátlépés. Szerbiából semmit nem látunk, az út eléggé foltos és sok helyen van felújítás. Újvidék után kezd el Frici motorja durrogni, biztosan gyújtás lesz. Gyertyacsere az autópályán, majd újra elkezd durrogni. Lehajtó, út szélén trafó csere. Fél óra múlva ismét ugyanaz, komoly fejtörés után repül jó messzire a benzinszűrő, mehetünk tovább. Belgrád kipipálva (köd és hideg), megyünk amíg bírjuk. Nis előtt 100 km-el kezd el hajnalodni, készek vagyunk. Én majd elalszok és a többiek is eléggé nyúzottak. Irány egy benzinkút, rokonszenves a betonlap a parkoló mellett, kis kaja, alszunk 30 percet. Motorokon a cuccok, dobozok nyitva de senki nem nyúlt hozzá.
Rokonszeves pihenőfelület
Indulás tovább. Unalmas pályaszakaszok, a táj elég kopott. Nis-nél végre lejövünk a pályáról és egy nagyon szép szurdokon vezet keresztül az út, felébredünk. Melegszik az idő is, tankolunk. Elérjük a bulgár határt, iszonyatos tömeg. Mi persze előre gurulunk, felháborodott turisták közepette. Útlevél, köszönöm, viszontlátásra. Szófiánál eltévedés után találjuk meg az elkerülőt, óriási forgalom, rossz utak. Tankolás közben észreveszünk egy gyönyörű zöld ETZ 250 Standard MZ-t gyári állapotban, az első MZ amit a túrán meglátunk, köszönünk a tulajnak. Konzervek benzinfőző előkerülnek, ebéd. Pihenés után irány a török határ. Az utakon nagyon kevesen vannak, néhány busz próbál csak lenyomni minket. A határ előtti km-ek az autópályán nagyon megviselnek minket, szinte teljesen egyenesek és már 32 fok van, zötyögünk 90-el. Próbáljuk a legkülönbözőbb pózokat felvenni a motoron, álljunk meg. Parkoló, árnyék és irány a járda. Bőrkabát leterít, padka lesz a párnám.
Fél óra alvás után mintha újjászülettem volna és a minket néző turisták is eltűntek. A határátlépés nem semmi macera volt. Újabb tömeg, most kulturáltabbak leszünk és nem tolakodunk előre. Első ablaknál útlevél ellenőrzés, másodiknál kérik a vízumot. Nekünk nincsen még, hova menjünk. 91-es épület. Oké, 10 perc keresgélés után megtaláljuk, megvan, 15 EUR. Vissza az ablakhoz, a magyar forgalmiban nincsen angol magyarázat, 20 perc a kibogarászás (alvázszám, motorszám mindent felírnak). Vissza az első ablakhoz, pecsét. Másfél óra után boldogan indulunk az utolsó sorompóhoz, ahol még rendszám ellenőrzés és mehetünk. Kezd erősen sötétedni, irány Edirne és a kemping. A városban hihetetlen élet van, LED-es kivilágított robogók száguldoznak mindenfelé lámpa nélkül, emberek az utcán rohangálnak. Mindenki eszik, iszik és mulat (pont Ramazán van, ilyenkor 22 és hajnali 4 között lehet csak enni-inni). Nagyon tetszik a közlekedési kultúra is, ami igazán példa lehet nekünk: nagyon toleránsak és előzékenyek. Ha valaki siet, azonnal félrehúzódnak a padkára és elengedik. Mindenki dudál, de nem azért amiért itthon, azt mondják vele: „Vigyázz, mert jövök, itt vagyok melletted/mögötted!” Viszont a sebességhatárokat senki nem tartja be, minimum kétszeresével kell hajtanod mint ami ki van táblázva – kis túlzással persze. Trafipax nincsen, rendőrök is csak elvétve az út szélén. Végül megtaláltjuk a kempinget, fura nő fogad minket, Dénest tapogatja, bejön neki a protektoros cucc. A csizma törökül is csizma. Sátorverés, későig beszélgetés, erdélyi pálinka megkóstolása – persze óvatosan.
Augusztus 7. Vasárnap
Reggel a kempinges nő dorgálása ébreszt, Fricinek magyarázza, csináljunk rendet az asztalon. Tiszta kiképzőtábor. Edirne központjában zöld lábvédős kis TS. Összepakolunk, városnézés, sétálóutcában ebédelés (drága volt) majd a főtéren gyertyacsere Fricinél, a nézőközönség tapsol. Irány az ország belseje. Autópálya fizetőkapunál rémülten fordulunk vissza, nagyon sok eurót kérnek. Dénes GPS-e direkt „rövid” módra van állítva: „ismerjük meg az isten háta mögötti helyeket is” mottóval. Vöröses homokú földúton haladunk, offroad túra. Két helyi motoros srác vezet minket a jó útra, úgy látszik az országban nem kötelező a sisak. Danisment-nél kempingkeresés közben elveszítjük Fricit, nem hiába ha szerpentint lát elmegy az esze. A kemping a parton van, viszont drága minden és tiszta szemét az egész. Ekkor ismerjük fel, hogy Törökországban csak egy fajta sör van: az Efes és annak variációi. Mindegy, akkor legyen Efes, no. Lábáztatás a tengerben, murvás út, Mecidiye-ben közért angol tanárnővel, pénzváltás. Este főzés, alvás.
Az első török ebédünk
Augusztus 8. Hétfő
Reggel pakolászás közben jönnek át a motoros szomszédok, csodálják a motorokat. Nem nagyon ismerik a 250-es ETZ-ket, mivel Isztambulban csak a 251-est gyártották, nézegetik a motorom. Jópofák nagyon, angolul kommunikálunk. Kilátástalan harcát vívja a karbantartó bácsi a szeméthalmok ellen egyedül az óriási területen, azért bíztatóan integetünk neki miközben elindulunk. Kellemes utak és kis szerpentinek után megérkezünk a komphoz, ami átvisz minket Çanakkale-ba (csanakkálé-nak kell ejteni), Ázsiába. A jegy olcsó, a komp félig üres (Hálózsakinak biztos tetszett volna). Odaát keringés a városban kajálda után. Találunk netkávézót, írunk haza a fórumra. Egy kis utcában süteményesnél eszünk, annyira szívélyes, hogy utánaszámolva ingyen adta a kaját nekünk, annyira örült, hogy ott ettünk. Egy szavát nem értettük, de nagyon kedves volt. Útközben találunk egy rendes éttermet csodás kilátással, közepes kajával. Egyre melegebb van, 36 fokot mutat a hőmérőm. Az utak általánosságban elmondhatóan csúsznak mindenütt, egyrészt a megolvadt aszfalt másrészt az út minősége miatt. Voltak is kalandjaink ilyen csúszásokból kifolyólag, de azt majd később… mellesleg nem szabad meglepődni sehol sem azon, ha a 4 sávos autóúton néha szembetolat vagy jön egy-két autó vagy traktor. Esetleg busz. Megoldják.
Megérkezünk egy eurocampingbe a tengerparton, lepakolunk. Séta a kisboltba, fürdés majd irány a város. Késő este van, de mindenki az utcán, a főtér tele van teázó, kávézó emberekkel. Séta az eldugott utcákban, sörvásárlás a pult alól. Persze, Efes is jó lesz.
Európa és Ázsia között
Augusztus 9. Kedd
Korai ébredés után tengerpart, szabadstrand. Nagyon jó a víz, kevés turista, ingyen napernyő és kempingágy. Dél körül indulás Bergaman felé, hosszú még az út. Jó kis hegymenet volt felfelé, sok helyen útépítés: olvadt aszfaltra egy réteg murvát szórnak, majd azt lehengerlik. Persze ez nem tökéletes, volt is meglepődés néhány kanyar közepén. Frici persze már sehol, mi ketten Dénessel szabadesésben gurulunk le utána a lejtőkön, fél méter előnnyel nyerek. Köszönhetően a „rövid” GPS módnak Bergaman szűk kisutcáin macskakövön csapatunk felfelé az emelkedőn, csodálkozó-integető helyi gyerekek között. Fent a kilátás gyönyörű, megnézünk minden sziklát, romot és az első színházunkat. A belépő 20 török líra, mint minden ilyen helyen.
Bergaman
Legurulás a hegyről, étterem keresés.Megállunk a padkán, 30 idősebb török férfi les minket az utca felé fordított székeikről, találgatják, ezek honnan jöttek. Egyik odajön segíteni, hogyan kell állítani a motorokat. Másik oldalról már a pincérinasok integetnek, hogy hozzájuk menjünk be enni. Kiválasztjuk a legrokonszenvesebbet, kézfogás, üdvözlés, ismerkedés, helyfoglalás. A török vendégszeretet semmihez nem fogható amivel eddig találkoztam, maximális a kedvességük és a kiszolgálás. Alapból jár az ingyen hideg palackozott víz és a tea az evés után. Beszélgetnek velünk, honnan jöttünk, merre megyünk, ízlett e az étel. Nagyon jót eszünk, továbbindulunk. Estére Izmirbe érünk, tanácstalan kempingkeresés. Látszik, hogy ez egy nagyváros: rengeteg autó, motorosok bukósisakban, túristák mindenütt. Elmegyünk a város túlsó végébe, de az egyik diákszálló portása kisegít minket és eligazít, merre találunk nekünk való szállást (pont az 5 csillagos részt találtuk meg a kikötőnél). Kiválasztjuk a GPS-ben a Tanik Otel-t a belvárosban, nincsen szabad hely. Akkor irány a szomszéd, Isik Otel-ben 75 TL egy éjszaka a három főre. 4-ik emelet, felcuccolás… Késő este irány a part, kóválygás a városban. Óváros nincsen, hiába keressük a kisutcákat. Hiányzik Edirne.
Augusztus 10. Szerda
A szomszéd utcában reggelizünk, törökök között isszuk mi is a teát. Frici véletlen észrevesz egy motoros boltot, bemegyünk. Kézzel lábbal magyarázzuk az MZ alkatrészeket, sajnos nincsen nekik (pedig Bing karbi nélkül nem térhetünk haza, a többiek megfenyegettek minket). Veszünk egy gumibelsőt, gyertyákat és nekem egy térdvédőt (bőrnadrág kiváltására). Ahogy kilépünk, szomszédban újabb motoros bolt. Jé, a hotel mellett is van egy bolt, MZ feliratos. Bemegyünk, a török tulaj egy szót nem beszél külföldiül. Újabb rajzolgatás magyarázás, előkerül egy gyári MZ alkatrészkatalógus. Sajnos semmije nincsen, óriási a teher a vállunkon, ebből lincselés lesz otthon, az már tuti. Felpakolás után tankolás, hja azt nem is említettem, minden kúton ingyenes az autómosás. Dénes benevez egy magasnyomásúra, Fricivel imádkozunk a törökök istenéhez, nehogy beázzon. Felszenvedjük magunkat egy újonnan felfedezett 50 fokos emelkedőn, majdnem visszacsúszok, amikor szembejön egy rendőrautó. Ráadásul az emelkedőn fekvőrendőrök vannak szépen elhelyezve, egymástól szabályosan 30 centire. A hegytetőn kéregető kissrácok szívják a cigit a motorjaink mellett, nem merünk eltávolodni, inkább indulunk tovább. Kusadasi a cél, újabb kanyargás a szerpentinen. Találunk egy jó kempinget, olcsó és rendezett. Besétálunk a városba, túristaparadicsom. A kikőtőben óriási tengerjáró hajók, német-francia-angol szavakat hallani mindenfelé.
Izmir
Augusztus 11. Csütörtök
Egész délelőtt strandolás, majd elmotorozunk Ephesos-ba. Sajnos induláskor derül ki, hogy leengedett a hátsó gumim, két motorral megyünk. A belsőt ki kell cserélni este… A romváros gyönyörű, szépen rekonstruálták. Megnéztük Celsus könyvtárát, aminek homlokzati képét annyi helyen lehet látni könyvekben, prospektusokban. Két szinházat is láttunk, megtaláltuk az ókori gyorsulási versenyek a helyszínét. Óriási területen fekszik, sok időt töltünk el. Estére pörköltet készítünk, veszünk Efest és Rakit, ami török ital, kb mintha a görög úzót keverték volna össze negro-val. Szörnyű. Hátsó belső csere Fricinek és nekem, hajnalban, kissé illumináltan… mint később kiderült – feleslegesen.
Ephesos, Celsus könyvtára
Augusztus 12. Péntek
Pamukkale a cél, a híres mészkőpadok. Ez a túránk legdélebbi és legtávolabbi pontja, innen már visszafele indulunk. Délutánra érünk oda, kempingkeresés. Felmászunk a szomszédos hegy tetejére, csúszkálunk a szerpentineken, korlát nincsen. A szálláshelyünk a legjobb eddig, puha gyep (az eddigi poros föld helyett), úszómedence és gyönyörű kilátás fogad minket. Épp a medence melletti padlózaton dolgozik a főnök, mikor enni óhajtunk. „Most?” – dobja el a kalapácsot és vedlik át szakáccsá. Családi vállalkozásban működik a hely, az udvaron van a nappali, egyhengeres szakadt IZS áll a kapuban. Az ebéd elég kevés, egy kiló kenyeret eszünk mellé, hogy érezzünk valamit. Közben óriási csattanást hallunk a motorok felől. Az oldalsztenderen álló motoromat feldönti egy széllökés, ráborul Friciére majd az Dénesére. A károk: 2 tükör kuka, egy első sárvédő horpadás és egy tank horpadás, karcok. Jó étvágyat. Lemegyünk Pamukkale-t megnézni, Hierapolis a város ókori neve. Volt itt erődítménytől kezdve színházig minden, a mészkőpadok csak extra. Tudtak élni a görögök. A medencékben túristák fürdenek tömegesen, kellemes langyos a víz. Cipővel rálépni tilos, áztatjuk a lábunkat. Séta, naplemente megtekintése a színház felső karéján. Kezdenek elharapózni a fárasztó szóviccek, kezdünk kikészülni a fáradtságtól. Pedig nem is sejtjük, milyen nap vár ránk holnap…
Pamukkale
Augusztus 13. Szombat
Az előző esti korai fekvés oka, hogy ma 500 km-t kell megtennünk Bursa-ig. Fárasztó, hosszú és kanyargós útszakaszok várnak minket, indulás! Kimotorozunk a kempingből, 10 méter után Frici megáll. Szitkozódva veszi elő a pumpát, megint leengedett a hátsó gumi. Ez így nem lesz jó, valahol útközben ki kell cserélni (ekkor ugye már az új pótbelső volt benne). 10 km után újabb fújatás, egyre idegesebb. Az útminőség javul, kanyargunk a szerpentineken, gyorsulunk, élvezzük. Egyszercsak jobbra, meredeken lefelé kanyarodik az út, Frici az olvadt aszfalton próbál korrigálni, átsodródik az út túloldalára majd Samu követi őt ugyanúgy lemásolva a bal oldali árokparton, Dénes majd’ megszakad a röhögéstől a sisakban. Túléltük, mehetünk tovább. Beérkezünk Cal-ba, tankolás. Tele kérjük, mint mindig. Egyre többen vannak a helyiek, mindenki mondogatja a motorokra: „Mez, mez!” és persze kiderül, mindenkinek van ilyenje. Csak mi egyet sem látunk az utakon. Nagyon kedvesek, fizetés után tálcán kapjuk a forró teát, beszélgetünk. Ezt be kellene vezetni nálunk is. Ha-ha… Frici kereke kritikus, visszafordulunk egy motorszerelő műhely felé. Egy szót nem beszélnek, mutogatunk. Egy pillanat alatt kikerül a hátsó kerék, megvan a defekt helye és az okozó is: egy letört laposfogó hegye. Hogy került bele, találgatjuk. Kap egy új belsőt és már kész is. Az udvaron rengeteg motor, nagyon rossz állapotban. IZS-ek a jellemzőek amerre jártunk, főleg az oldalkocsis. Illetve lehet még látni csak egyfajta Jawa-t, még az őskorból. Az egyik sorsára váró Jawa-nak a teleszkópján találunk egy MZ Kanuni szerelő műhely matricáját, Denizliben. Mindegy, majd úgyis Bursa-ban és Isztambulban nézelődünk, hátha találunk még eredeti alkatrészeket. De főleg Binget. Nagy a terhünk.
Cal, motorszervíz
Tehát a motor kész, indulhatunk. Hirtelen a semmiből egy nyugíjas klub tűnik elő, elkezdenek magyarázni, németül. Igazából nem jöttünk rá, mit is akartak, de elmeséltük nekik életünk történetét és megmutatatták merre kellene mennünk tovább. Majd Dénes felszállás közben felborította a motorját, benyomta a tankomat a kormányvéggel és megkarcolta, 1-1 az állás. Vidáman, élménnyel teli indultunk tovább. Usak-nál bekövetkezett az, amitől mindig is féltem. Megcsípett egy darázs a lábamon, satufékkel álltam meg, hogy kizavarjam a nadrágból. Szerencsére csak egyszer csípett meg, kalcium elővesz, meginni az egészet, sok víz és várni, mi történik. Eltelt 20 perc és nem kezdett el dagadni a fejem, nem lettem kiütéses és még levegőt is kaptam, úgyhogy boldogan folytattuk az utat tovább.
Bursa előtt 400 km-el a hátunk mögött megálltunk pihenni. Újra kitört a „vajon miért nem megy Samu motorja” vita, így semmi kedvem nem volt felmászni a 2500 m magas Uludag hegyre mielőtt a szállásra érünk (az én blokkomban már sok km van, Fricié pár ezer km-es, Dénesé meg „a csodamotor” ugye 100.000 km-el). Rábeszéltek, menjünk fel. Bursában dugó, óriási tömeg. Ezután a „rövid” módnak köszönhetően életünk egyik legnagyobb élményét szerezhettük be: sikerült egy olyan kisutcát találnunk, ami kb. 70 fokosan emelkedik egy kilométer hosszan, a sok csomag miatt a motorok elejére kellett feküdnünk, hogy ne boruljunk fel. MZ még nem egykerekezett ennyit, ilyen hosszan, önerőből. Volt kuplungszag, talán más is. Épphogy röhögve sírva megálltunk a parkolóban, egy motoros gurul mellénk, szokatlan, mert bukósisak, túrafelszerelés van a Yamaha Fazer-esen, hátul sátor. Kézzel lábbal magyaráz, néhány szót tud csak angolul azt ismételgeti. Kiderül, hogy a Bursa Enduro Club most tartja a szokásos Ramazan alkalmából tartott kis összejövetelét a hegyen, menjünk vele. Kérdezgeti honnan jöttünk, nagyon fellelkesül. Nem tudunk mi sem ellent mondani, gyerünk! Mi baj lehet.
Elindulunk, annyira lassan veszi a kanyarokat, h Frici majd feldönti. Következő kanyarban várja a barátja egy Honda Transalppal, újra kézzel-lábbal mutogatás felénk, csak ezeket értjük belőle: „Mez! Mez! Magyarisztán! 2500 km! Bursa! Pamukkale!” és a többi. Két fellelkesült törökkel megyünk tovább, még lassabban, fő az óvatosság. Kóbor kutyák mindenütt, tuning 20 éves Fiatok. Sorompó vár minket a tetőn, ez egy nemzeti park. És itt lesz a buli? Befizetnek minket is újdonsült motoros barátaink, már a díjszedők is lelkesek. Frici megszabadulva tőlünk elhúz a ritka fák és bokrok közti úton, mi még állunk egy kicsit, 10 fok van a lenti 24-hez képest. Később begyűjtjük fentebb, elégedetten szívja a cigit és minket fényképez. Tanácstalanok vezetőink, tulajdonképpen fogalmuk sincs, hol van a parti. Keringünk, majd az egyik árokparton kis tábla, Bursa Enduro. A belépő az erdei tisztásra egy 40 centis padka és egy méteres árok, MZ-nek nem akadály, Fazer kicsit problémásabb. Odagurulunk a sátrakhoz, mindenféle ritka szép növények között szlalomozok. Már ég a tűz, egy egész fatörzs van rajta.
Mindenfelé motorok és mulatozó törökök, üdvözölnek minket, fényképeznek, közben terjed a: „Mez! Mez! Magyarisztán! 2500 km! Bursa! Pamukkale!”. Leülünk kis kempingszékeinkre, finom levest kapunk citrommal (mintha gombakrémleves lenne). Egyre többen jönnek oda, ki németül, ki angolul beszél. Olyan szavak jutnak eszembe, amiket már rég el is felejtettem. Alakul a buli, rengeteg „meat ball” vagyis darált húsgombóc kerül a tűzre, tömnek minket. Kapunk teát, újabb húsadag, nem tudunk mozdulni. Sötétedés után körbeülik a tüzet, fényképezkednek ahogy esznek és énekel mindenki. Persze mi is, semmit nem értünk a dalból, de a hangulat óriási. Természetesen nekünk is kell énekelni valamit, előadjuk nagysikerű „Tavaszi szél vízet áraszt” című dalunkat, bár ne tettük volna… szerencsére nem vette fel senki videóra. Akad egy folyamatos beszélgetőpartnerünk is, Gyuri (így neveztük el), aki a mi neveinket ugyanúgy átalakította, így lettünk Sam, Dínó és Fritas vagy Fricsi ahogy épp sikerült. Kérdezgettük mindenféléről, elmeséltük neki, hogy van egy Egri csillag nevű regényünk is, melyben Jumurdzsák szerepel: „There is a bad turkish guy in a hungarian novel, called Jumurdzsak” és a többi.
Balról a török Fazer-es barátunk
A videóüzenetük az MZ Clubnak pedig itt hallható:
Teljesen kifáradva a zsongástól és a dumálástól, evéstől éjfél után el szerettünk volna távozni. Felálltunk a tűznél, mire ezt kaptuk: „Visitors, stop! Wait!” Nem volt nehéz kitalálni, valamit megint enni kell. Visszaültünk. Nagy műgonddal és ceremóniával készítettek valamit egy lábasban, hosszú ideig kevergették, öntözgették hozzá a tejet. Fél óra után kezdtünk újra kétségbe esni, meddig készül. Hirtelen nagy felbolydulás, mindenki rohant a műanyag tálakért. Na, ez jó jel, itt lesz valami! Sorba álltak a tál mellett, újabb 20 perc, közben dobolás az edény alján, török örökzöld slágerek, mialatt a séf látványosan fel-fel nyitogatta a fedőt, majd megrázta a fejét: még nincs kész. Egyszercsak kész lett, óriási tülekedés, mindenki egy kanállal kapott az ünnepi tejbegrízből. Nagyon édes volt, többet nem is lehetett volna megenni belőle…
– Ismeritek? – kérdezték. Ez a mi ünnepi ételünk.
– Igen.- válaszoltuk fáradtan. De mostmár igazán mennénk, köszönünk mindent!
– Ó nem lehet, most megyünk még valahova, gyertek ti is, motorral!
– Szuper.
Beültek a kocsikba, mi utánuk. Útközben minket fotóztak a platóról, egész portfólió készült, minden szögből. Hajnali 1-kor. A kilátás tényleg gyönyörű volt a városra, csoportkép készítés (igen, ott is mánia ez), mulatozás. Oké, szuper, akkor mi menné… á nem lehet, még van egy hely! Séta 50 méterre a másik kilátóhoz. Csoportkép, újabb csoportkép másik szögből, agyérgörcs. Fél 2-kor engedtek el minket, hosszú búcsúzkodás, email cím, webcím, fb cím cserét követően, még klubos kulcstartót is kaptunk. Ezután indultunk neki az éjszakának, szállást keresni. Nemhiába azért a török vendégszeretet, marasztaló!
Legurultunk a hegyről, fáradtságtól és élményektől alig látva. A városban kóvályogtunk, ismét megszűnt vagy zárt kempingek vártak minket. Jó, akkor legyen hotel. Hajnali 4 órakor a 4-ik hotelben kaptunk szállást, mintha agyonvertek volna minket, úgy aludtunk el.
Augusztus 14. Vasárnap
A városban parkolóhelyet keresve akadtunk reggel egy rakás motoros rendőrre az út szélén. Megkérdeztük tőlük, lehet e itt parkolni. Azt mondták nem, de ők még itt lesznek egy órán át és nagyon szívesen vigyáznak a motorokra. Mellesleg nekik is van MZ-jük. Hosszú beszélgetés után elmentünk enni valamit, teljes nyugalomban. Egy óra múlva visszamentünk, elbúcsúztunk az őreinktől majd mentünk a komphoz. Azért választottuk ezt a módot, mert ugyan körbe lehetne motorozni szárazon is, de így ugyanannyiba kerül és pihentetőbb is. Másfél óra volt az út, kb. 8000 HUF. A komp teljesen zárt volt, mikor kimentünk illegálisan a tetőre a kipufogók mellé fotózkodni, elzavartak. Dénes GPS-én megnéztük a „Kincs ami nincs” című filmet, míg Frici pihentette a szemeit. Kiszállás után várt minket a káosz. 13 millióan laknak Isztambulban és szerintünk legalább ennyi autó van az utakon. Itt eltűnt az eddig megismert előzékenység és rugalmasság, a sorok már nem nyíltak szét a motorosok előtt. Mindenki úgy boldogult, ahogy tudott, járdán, padkán, sorok közt. Nekünk egy óra volt a ki és bejutás a városba, motorral! Komoly kiképzést kaptunk városi közlekedés technikából, vészfékezésből, szlalomozásból, hátsó fék kezeléséből, ugráló gyalogosok elkerüléséből. A város szélén ismét egy megszűnt kemping várt minket, majd Kylios-ban a Mistik fogadott be. Este vacsora, falunézés, Efes.
Kincs ami nincs
Augusztus 15. Hétfő
Bingre fel, irány az MZ bolt! Csak sajnos a cím nem volt jó, így nem találtuk meg. A városban leparkolni nem volt egyszerű a motorokat, találtunk egy sétálóutcát ahol sorban letettük őket. Elmentünk az Ayasofya-hoz, pont imádkozós idő volt, nem mehettünk be. Esetleg csadorban, inkognitóban, de nem próbáltuk meg. Sétálgattunk, megnéztük a Bazárt. Sajnos eléggé el van plázásodva, alkudni nem nagyon lehet már, sok helyen ki is van írva. Visszamentünk a Kék Mecsethez, mindenkinek cipőt le, zacskóba, nőknek lányoknak kendő a fejre. Belül nagyon szép, megéri bemenni. Topkapi szerájt is meglátogattuk, óriási területen fekszik, rengeteg látnivalóval. Este lecsós rántottát készítettünk, a két szomszéd magyar családdal beszélgettünk, akik ugyanott nyaraltak a kempingben, ahol mi. Rajtuk kívül más magyarral nem találkoztunk a túra alatt.
Ayasofya
Augusztus 16. Kedd
Dénes első dolga volt, hogy találjon egy török szomszédot, aki megfejti neki az MZ bolt címének titkát, sikerrel járt. Leugrottunk az egy km-re lévő strandra, ahol egész délelőtt fürödtünk, napoztunk. Dél után sikerült megtalálnunk az MZ boltot Isztambulban. Tulajdonképpen a török Bambi fogadott minket, hihetetlen német szómenéssel, nagyon örült nekünk. Alaposan kifaggattuk, és sok érdekeset tudtunk meg a kinti MZ gyártásról, az alkatrészekről, a piacról. Vagy két órát voltunk nála, de Binget nem kaptunk, ő is németből szerzi be – minket le fognak fejezni otthon. Török módra búcsúztunk el egymástól, kétszer fejeltük meg, fejenként. Újabb hajsza a városi forgatagban, megvan a Fűszerbazár. Na ez már sokkal jobb volt, rengeteg mindent lehet kapni a videómagnótól kezdve az edénykészletig. Be is vásároltunk fűszerekből, hazafelé pedig elvesztettük Dénest, majd többször rossz irányba mentünk Fricivel. Végül egyszerre, két irányból és hullafáradtan értünk a kisbolthoz a kempingnél.
Fűszerbazár
Augusztus 17. Szerda
Kirklareli felé indultunk reggel, majd Malko Tarnovonál léptük át a bulgár határt és hagytuk el Törökországot. A határon ismét fejvesztés, először útlevél, majd forgalmi, utoljára orvosi ellenőrzés (egy aláírás az egész). Át is kellett menni egy vizes medencén motorral, ha jól tudom a járványok miatt. Az út minősége nem volt valami fényes a szerpentineken, de később találkoztunk az útépítő brigáddal, szóval haladtak a határ felé. Tankolás, meglepődés a benzináron (törökben 500 HUF körül volt, itt pedig 300 körül). Jól bele kellett húznunk, mert majd 500 km volt aznapra betervezve. Az úton ahogyan haladtunk úgy kezdett el hiányozni a török közlekedési kultúra, mintha hazaértünk volna. Türelmetlenkedés, dudálás, furakodás. Mire délután beértünk Várnába, jól elfáradtunk. Mintha Budapestre érkeztünk volna, csak itt épp volt tengerpart is. Kempingkeresés, messze a város szélén találtunk is egyet. A recepciós azt mondta, nem nagyon van már helyük, de mi azért találtunk. Az ottani étteremben vacsoráztunk, aranyáron, ráadásul nem is volt jó.
Szoci szobor Várnában
Augusztus 18. Csütörtök
Délelőtt strandolás, a nudista tetkós öregekkel tarkított parton élmény volt a fürdés. A víz hideg volt és köves, voltak élőlények is bőven, Dénes búvárkodott. Bementünk a városba, leparkoltuk a motorokat, majd megebédeltünk egy kis kiülős helyen. Itt már normális volt az ár, sőt, elég olcsó. Igazából végigmentünk a parton és a belvároson, de semmi érdekeset, látnivalósat nem láttunk. Még egy pont Törökországnak. Ja és egy érdekes fejlődést vettünk észre: a hajléktalanok már biciklivel járnak kéregetni. Megállapíthattuk, hogy ez sokkal hatékonyabb, mint a régi módszer, mert több emberrel tudnak kapcsolatot teremteni. A másnapi hazaútra vásároltunk konzerveket és kajákat, korán feküdtünk le, mert reggel 5-kor kelés.
Várna
Augusztus 19. Péntek
A reggel 5-ös kelésből 6 óra lett. Próbáltuk összekapni magunkat, hajtott minket a honvágy. És persze a hátralévő 1200 km-es út tudata. Tankolás 7-kor Várnában, irány az autópálya. Útépítés, zötykölődés. Alsóbb rendű utak, Gyurgyevó a köztes cél. Határátkelés simán ment, a Duna feletti hídon sem kellett díjat fizetnünk motorosként. Caracal, Craiova, Caransebes. Az út valami gyönyörű volt, mintha nyugaton lettem volna. Minden kitáblázva, tökéletes utakon szerpentineztem, Romániában még nem jártam ilyen minőségű utakon. Még valahol Caransebes előtt 100 km-el szétváltunk, Frici és Dénes elsiettek. A határra este 9-kor értem, majd egy rövid pihenővel Kiskunfélegyházánál 0:15-re értem haza hajnalban, 1100 km megtétele után.
Az össztáv a túrán 4623 km lett, a motor kiválóan bírta. Hibalista tulajdonképpen nincs, egy letörött tükrön kívül, de a többiekével sem volt gond. Fogyasztás 4 és 5 liter között mozgott. Köszönjük Dénesnek a szervezést, óriási volt a túra!
A Képtárban találod meg az összes képet > > >
A cikk megjelent a Sebesség oltárán is > > >
Samu
2011. Augusztus 20.
www.mzclubhungary.com
