Eredetileg a hétvége úgy nézett volna ki, hogy barátnőmnél, Virágnál szombaton kerti parti lett volna, sütögetés, családi összejövetel, amire én is meg lettem hívva, de a rossz idő miatt el lett halasztva. Ekkor jött az ötlet, ha már az egész hétvége szabad, akkor csinálni kéne valamit, nem csak itthon ülni, mert azt hosszú távon nem viselem el, illetve Virággal is legutóbb csütörtökön találkoztam. Pár napja túrák és túrabeszámolók keresése közben akadtam a Sástó túrára. Azonnal meg is tetszett, de mondom, ezt most ki fogom hagyni, mivel már van fontosabb programom hétvégére. Tehát pénteken estefelé merült fel bennem újra a kérdés, hogy akkor lehetne menni, mert idő van, motor van, de hát rossz időt jósolnak. Hosszas beszélgetés, némi utánajárás, és (nem kis) vakmerőség után éjjel fél egykor úgy döntöttünk Virággal, hogy megyünk. Ez mind szép és jó, de most akkor mars lefeküdni, még van kb. 4 órám aludni, aztán hajnalban kelés, maradék információk begyűjtése a szervezőtől, cuccok összekészítése, csomagtartó nélküli motorra felpakolása, meg egyéb nyalánkságok. Összességében fel lett dobva keresztbe egy biciklistáska, egy sátor, egy köteg polifoam, egy hálózsák, Virágnak egy 75 literes nagytáska, nekem egy kis válltáska. Így indultunk el kb. háromnegyed nyolc körül Budakalászról.
Az odafelé vezető út egy kicsit hosszabbra sikeredett, mint terveztem, mert nem GPS-t, meg térképet használtam, csak a józan eszemet, de úgy látszik, ez esetben ez nem jött be (lehet másnak, más a gondolkodása), ugyanis úgy gondoltam, hogy ha a hármas főút és az M3-as autópálya egymás mellett halad, akkor lehetőségünk van egyszerűen áthajtani egyikről a másikra valahol Budapest közelében, de nekem nem sikerült. Hosszas kóválygás után nagy nehezen Gödöllőnél sikerült ráhajtanunk a helyes útra. Természetesen későn indultunk és még el is kavarodtunk az elején, így laza fél óra késéssel, kilenc óra harminc perckor érkeztünk meg Gyöngyösre, a Tesco parkolóba. Onnan telefonos segítséggel vettük az irányt a tábor felé, több-kevesebb sikerrel, mivelhogy az irány jó volt, csak egy kissé túljöttünk. A Kékes aljánál ért be minket Bluerider, aki a reggeli lángosa után visszakísért minket a kempingbe. Annyi időnk volt csupán, hogy a cuccaink nagy részét ledobáljuk és már indultunk is tovább a túrára.
Először oda mentünk, ahonnan jöttünk, azaz fel a Kékesre. Jó volt az idő, mint a nap további részében is, csak néha-néha kezdett el cseperegni az eső, de mire mindenki felhúzta a teljes esőfelszerelést, addigra természetesen elállt.
Amit pozitívumnak éltem meg mindenképpen, hogy igenis nagyon összetartó, egymásra odafigyelő csapatot ismertem meg. Ha valakinek valami nyűgje volt, akkor nem az volt, hogy a fél csapat elhagyta már az éppen aktuális megyét is, hanem bevártuk egymást, ha pedig meg kellett állni, hát megálltunk. A túratempó igazán jó volt, mi voltunk egyedül 150-es motorral, de így is tudtuk tartani az iramot, egyszer fordult elő vasárnap, hogy a hosszú, igazán meredek emelkedőn két személlyel, csomaggal megpakolva nem bírta az ötven feletti tempót. Ekkor kerültünk a csapat élére, mivel eddig feltűnően nem maradtunk le sehol, így volt, hogy középen, volt, hogy hátul voltunk, ahol éppen sikerül. 😉
Szombaton voltunk a parádi kocsi múzeumban, illetve vele szemben a „No 1 étteremben”. Ezzel a hellyel kapcsolatban azt hiszem, nem vagyok egyedül úgy, hogy ide többet biztosan nem jövök. Az étel különösképpen nem volt rossz, bár én ott is hiányosságokat véltem felfedezni, többek között a tálalás terén. Olcsónak egyáltalán nevezhető. A kiszolgálás szörnyű volt, kezdve azzal, hogy eleinte nem voltak hajlandóak a külön-külön fizetést elfogadni. Az már szóba sem jött, hogy a számlát esetleg kihozzák, miután a blokkot is úgy kellett elkérnem, hogy ha fizettem, legyen szíves nyugtázni, köszönöm… Amikor egyikünk illedelmesen megjegyezte, hogy körülbelül fél tucat ember vár kint a fagyis pultnál egy negyed órája arra várva, hogy valaki kiszolgálja, akkor a nő teljesen felháborodva és kiakadva válaszolt (vagy inkább rikácsolt), hogy csak ketten vannak kiszolgálók, nem látjuk, hogy nem tud menni, és egyáltalán mit képzelünk mi…? Ezen kívül blueridernek körülbelül 300 Ft-tal többet számláztak ki (a fenét, számológépbe pötyögte be, hogy mennyit kell fizetnünk), amit nagy nehezen, számítással bebizonyított, hogy az márpedig nem annyi és legyenek szívesek visszaadni a pénzét…
Innen elfele megálltunk egy jóféle forrásnál, ha nem tévedek nagyot, akkor Parádfürdőn. A vizet igencsak tudom ajánlani olyan embereknek, akik vashiányban szenvednek, mert szinte biztosra veszem, hogy aki ebből a vízből rendszeresen fogyaszt, annak a továbbiakban nem kell vastablettát szednie. Mivel mi nem szenvedünk ilyen kórságban, így beértük egy fél literrel is ketten. 🙂
Voltunk ezen kívül az egri várban is, ahol egy magánparkolóban (ilyen enyém, mert kitettem egy táblát meg egy embert, aki beszedi a pénzt típusú), ahol motorra való fizetési kötelezettség ki sem volt téve, ott 500 Ft-ot szerettek volna bekasznizni fejenként. Rendben, ezt is megoldottuk, 50 m-rel arrébb álltunk, egészségedre haver! A várban Virággal nagy ügyesen 5 perccel lekéstük a kazamatákba a vezetést, így a várfalon, egy padon töltöttük el az időt. Voltak mindenféle árusok, lángosos, gumicukros, ékszeres, szappanos, mindenes, de nekem az tetszett a legjobban, amikor a korhű ruhába öltözött emberke kezéből kifigyelt az újfajta ízesített dobozos borsodi. Jah, és akkor rohantunk el végérvényesen, amikor valamiféle hastáncbemutató kezdődött el alattunk, jóllakott nőszemélyek illetve lánykák előadásában.
Borsodis hagyományőrző
Volt még aznap vicces önkiszolgálós Tesco vásárlás, amit ezelőtt még nem próbáltam ki sose. A csomagok elpakolásában és vitelében Aloha segített, köszi, neki ismét!
Tesco után átmentünk tankolni a Lukoil kútra. Ahogy szoktam, előre beleöntöm az olaj egy részét a tankba, annyit, amennyit egészen biztos, hogy fel fogok használni, így ment bele egy deci Castrol Power 2T. Aztán csak néztem, mert 3200 Ft-ért nyolc és fél liternél (olajjal együtt kb. 8.7 liter keverék) többet nem tudtam bele tankolni a 310 km-re. Ez azt jelenti, hogy két személyre, (Gyöngyösig hatalmas csomaggal) is 2.8 liter / 100 km-es fogyasztást hozott a motorom. Úgy vélem, hogy ez kiváló, egy több mint húsz éves kétütemű „nagymotortól”. Ennyit legutóbb egy gyári 51-es Simsonnal mértem vegyes használatba, 50-60 körüli utazótempónál. Megjegyzem, valószínű később ennek az alacsony fogyasztásnak köszönhettem a hosszú, kemény emelkedőn a túlmelegedést (tehát azért hátrányai is vannak ennek).
Este nagyon jó volt a hangulat, tábortűz sütögetés, beszélgetés, sztorik. Mi kicsit antiszociálisak voltunk, először is azért, mert nekünk még fel kellett állítani a sátrat, berendezkedni, miegymás, másrészről meg nagyon elfáradtunk, az aznapi 300 km-től, így eléggé hamar elvonultunk. Éjjel lehetett hallani a szomszéd faházból az iszonyú horkolást illetve reggelre egy mókus, vagy egyéb vadállat elvitte a félretett sonka maradékát (a Camembert sajttal is megpróbálkozott, de az elég jól be volt csomagolva, ezért azt szerencsére meghagyta nekünk, nem koptatta a fogait az alubevonaton).
A vasárnapi nap elég nehezen indult, kezdve azzal, hogy nem tudtam felkelni, de aztán amikor kinézve a sátorból már majdnem mindenki felcuccolva, motoros szerelésben állt, akkor kis segítséggel kb. negyed óra alatt mi is menetre készek lettünk és 10 órakor el tudtunk indulni a csapattal. Ma már természetesen nem úsztuk meg szárazon, több helyen igencsak jutott az égi áldásból mindannyiunknak. A túra Szurdokpüspöki, Buják, Szanda, Cserhátsurány, Cserhátszentiván településeken át Pásztóig tartott. Az utak állapota helyenként siralmas volt, egy-egy figyelmetlenségnél csak úgy koppantak a teleszkópok. Nem egy helyen az állt fent, hogy öt kátyút kikerültünk, de a hatodikba valahogy csak bele mentünk, mert egyszerűen nem volt kátyúmentes kerülési lehetőség. Kellemesek voltak viszont a hegyi kis utak, amikor a fejünk felett a fák úgy nőttek össze, mint valami csúcsíves boltozat, de közben a napfény átszűrődött, ezzel szép megvilágításba helyezve a dolgokat. Emlékezetesek voltak a durrogós kipufogós trafócserék, igazán jó hangulatot teremtett, mindkét napra jutott egy, még szerencse hogy volt 2 tartalék trafó is a kék dobozban. 😉 Utolsó közös program a pásztói kávézás volt, aztán mindenki elsietett, ki erre, ki arra. Mi maradtunk még egy jó ideig, pihegtünk, beszélgettünk, elvoltunk. Hazafelé úton szerencsére már nem tértünk le sehol a jó útról, viszont erő nem igazán volt a motorban, aztán meg is állt kicsivel később. Rendben, sejtettem mi a baj. Karburátorpucolás után vígan mentünk tovább, mintha mi sem történt volna és az út hátralevő részében a szakadó esőn kívül nem volt problémánk.
Amik problémák voltak az úton összesítve:
Beázott csizma, nadrágba hátul befolyt víz, elázott kesztyű, miegymás.
Biciklis táska, amit feldobtam a hátsó ülésre keresztbe, elcsúszott, és igényesen ráolvadt a kipufogóra a műanyag része, továbbá a táskában az egyik esőkabát is szépen összemelegedett. Kíváncsi leszek, hogy mit tudok majd kezdeni velük.
Első féklámpa kapcsoló saru lecsúszott, ennek visszatétele, továbbá hátsó féklámpa kapcsoló után állítása helyszínen az étterem előtt. Bal hátsó irányjelző égő kirázkódott a helyéről, ez visszakerült a helyére. Hazaérve a hátsó lámpa burája le volt repedve és a csavaroknál ki volt törve, de rajta volt a helyén. A csomag valószínű megnyomta. Jelenleg szükségmegoldásként szigetelőszalaggal rögzítve.
Eldugult karbi fúvókák visszafele, ennek következtében karbi bontás, fúvókák kiszedése, kifújkálása, összeszerelése és röptem. Egy benzinszűrő csodákra lehet képes, ideje lenne már végre beszereznem egyet, ha eddig nem volt a motoron.
Hosszú és kemény emelkedő, viszonylag szegény keverékkel és olajjal, két személlyel egyszeri motor túlmelegedés.
Konklúzió:
A motor véleményem szerint igazán jól teljesített, ahhoz képest, hogy nincs nálam még egy hete sem. Amik hibák előjöttek, apróságok voltak, mind könnyen javíthatóak, és egy részük várható és érthető is volt (fúvóka eltömődés – benzinszűrő hiánya, lámpabúra megrepedése – csomag rápakolása). A motor sokkal kényelmesebb, csöndesebb, gazdaságosabb, kezelhetőbb, biztonságosabb, mint a korábbi, TS 125 / 150 MZ-m. Nagyon hiányzott, a zárható, vízálló dobozok, vagy legalább az oldalcsomagtartók megléte, ami nagyban megkönnyítette volna az életünket. Úgy érzem, némi átnézés, minimális átalakítás és összeszokás után akár jóval hosszabb túrára is el mernék vele indulni.
Ezen kívül azt hiszem mi is igen jól viseltük a túrát, a két nap alatti közel 600 km-t mindketten derekasan álltuk, nulla nyavalygás, szenvedés az eső, fáradtság vagy éppen a fenekünk miatt. Jól éreztük magunkat és nem hagytuk, hogy a rossz idő elvegye a kedvünket az élettől. 😉
Még egyszer köszönöm mindenkinek a segítséget, a szervezést, a társaság igazán szimpatikus, ez volt az első MZ-s túrám, egészen biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó és abban is, hogy sokakkal együtt fogunk hasonlókat átélni és remélem, hogy el tudunk jönni jövőre is!
IQBetyár
2011.08.01.
www.mzclubhungary.com
