Máriapócsi Finta Béla emlékverseny egy lelkes újonc szemszögéből
Péntek reggel igen korán keltem, hajnalban már izgultam a hétvége miatt és persze hogy nehogy otthon maradjon valami fontos. Egy kávé az üres gyomorban és már kezdtem is gyorsan összepakolni. Elmentem Friciért, bár kicsit késve és egy kis kitérővel, de elindultunk Máriapócsra. A tikkasztó melegben lassan haladtunk, szegény kis japán utánzat amit Esztergomban toltak össze még az elsők között, a kevéske lóerejéből már biztosan veszített valamennyit. Nagy teher neki a két motor és az utánfutó meg persze a csomagok, szerszámok, motoros ruházat no meg a két elszánt alak az első üléseken – de a GPS szerint így is tartotta a százas tempót. A pályához érve már népes Mz-s sereg bőszen integet, hogy merre vannak, oda is parkolunk melléjük. Bár csak napon van hely de kit érdekel, 2 napig nem szállunk be az autóba. Megkapjuk a nagyoktól a szükséges infókat, lánckerék méret és hasonlók tekintetében, kifújjuk magunkat, felfrissülünk kicsit és megyünk is befizetni a pályahasználat díját, közben mindenki felkocogott edzeni. Felmászok a pálya szélén a dombra ahonnan eléggé jól belátni ha nem is az összes kanyart, de a háromnegyedét biztosan. Nézem az íveket, tudom nem sokat ér mert 2-3 kör alatt többet tanul az ember még nyugodt tempóban is, mint kívülről nézve. De én már csak ilyen vagyok, szoktatom a szemem a pályához és nézem a többieket ha már erről a körről lemaradtam.
Nem sokat tudom nézni, mert gyorsan jönnek is le – nem is csoda nagy a meleg, van vagy 32-33 fok. Dobálják is lefelé a bőrt miközben mondják is a sok fontos infót, ki hol merre mennyit és hogy miért. Fülelek és tanulok, tudom, minden kis infó jól fog jönni ha végre felmegyek a pályára. A következő körről nem akarok lemaradni, de egy pólóban és rövidgatyában is melegem van, nemhogy a vastag bőrruhát magamra öltsem. Eljön az idő amikor mindenki öltözni kezd, felveszem én is a ruhát ami már többször is megóvott a komoly sérülésektől, nem is csoda, hogy ilyen nehéz. A motor azonnal indul jelezvén: én kész vagyok gyerünk már, kicsit melegítem a blokkot és gurulok a pálya mellett kicsit, mert legutóbb új kormány került a gépre és a fék meg a kuplungkar se pont úgy áll, ahogyan megszoktam. Mindegy is a pályát is tanulni kéne, úgyhogy hajrá. A boxutca bejáratánál a sportbíró már messziről integet hogy mehetek, messzire ellát, üres a pálya. Az első kör katasztrófa – úgy megyek mint egy hétvégi motoros, pedig még csak péntek van. Az első jobbos után egy szűk balos, majd ismét két szűk kanyar kettesben. Végre egy egyenes ami egy balos hosszú ívű kanyarba vezet, négyesbe húzom neki bár még csak fél kört mentem de kiülök a kanyarba és itt jön a hoppá. Ezért nem lehet tanulni kívülről semmit, a 90 fokos kanyar közepén veszem észre, hogy jaj alig 10-15 méterre előttem bóják és itt a balos visszafordító fékezni kéne.
Felállítom a motort, fékezek, visszaváltok a motor meg se moccan a félig hideg gumik alatt. Ó hát van itt tartalék bőven, csak 1-2 métert csúsztam le az általam ideálisnak vélt ívről. Érzem, csak bóklászok a pályán, de nem baj ezt a pályát is meg kell tanulni. Második felmenetelnél már kezdem érezni az íveket, élvezem is de nem erőltetem, hagyok még tartalékot mindenhol, no meg nem is akarom kifárasztani magam. Harmadszorra már nem mehetünk fel, a mentő este 7 után elmegy, pedig azt mondták sötétedésig körözhetünk. Műszaki hibák is jönnek elő: Tigris első féke szorult meg, Frici hátsó féke ugrott szét, Kálmán kuplung bovdent cserél, ő a legkitartóbb, Bambi tanáccsal segíti, be is jön, nehezen de végül sikerült beakasztani azt a fránya diót. Ahogy hűl a levegő mindenki éledezik, előkerülnek a sörök és majdnem kivétel nélkül mindenki kortyolgatja a hideg nedűt – ki a női azaz a citromos, ki normál formájában. Azolee mindenre gondolt, berakott egy egész grillsütőt a kocsiba és hozott faszenet is. Csak húsért kell kiszaladni a nem túl közeli boltba.
Besötétedett mire az éhes társaság elkezdte sütni a húst. A kis grilltálcán lassan sül a husi de nem is baj, az éhes társaság nem tömi magába hirtelen a kaját, van elég, a végén mindenki jóllakik. Már az utolsó adag oldalas illata szállt a levegőbe amikor feltámad a szél, megérkezett a vihar amit egész nap ígérgettek a rádióbemondók. Összepakolni már nem volt idő, repült a tányér a villa, és minden ami könnyű volt. Rohantunk a sátrak felé, jómagam az autó ablakát tekertem fel amikor a vihar a mellettünk lévő fát tépázta. Combomnál is vastagabb ágat csavart le a szél 10 méter magasságból. Mondom is magamban ez elviszi a sátrunkat is, gyorsan előrébb gurulok a kocsival, hogy egy kis szélvédelem legyen, épp hogy megmozdítom hallom, hogy kiabálnak de valami recseg is. Hát átmentem Frici szerszámosládáján amit az utánfutó alá tett be a csizmája mellé, amit persze csak reggel vettünk észre – még szerencse hogy száraz maradt, máig sem értem hogyan. Futott mindenki, én úgy ugrottam be a sátorba, hogy majdnem elvágódtam a vizes ruhámban. Nem tudom mennyit esett, de mivel jó alvó vagyok azonnal elaludtam.
Másnap reggel már 6 előtt a károkat mértem fel. Kálmánék autójától csak pár méterre ért földet a fa, a másik fele meg a pitbikeos utánfutóját kerülte el centikkel. Fél 7 felé Bambiék is befutnak és Tigris motorját kezdjük szerelgetni, az első fék halt meg az előző nap. 7-kor már mindenki fent van, többen elindulnak a gépátvételt elintézni. Gyorsan megy a sor, sokan nem jöttek el ilyen messzire, sajnálhatják is. A pálya jó minőségű és élvezetes a vonalvezetés, hozzájön a szintkülönbség és akkor még ott van a parabolika kanyar is. Megérkezik Bobek a „patináns” hátsó fék alkatrészekkel. A pálya még néhol vizes – ezt be is mondják a hangosbemondón. Elkezdődnek az edzések, mindjárt mi jövünk. Kicsit későn megyek fel a pályára úgysem akarok sokat menni, tartalékolom az erőmet az időmérőre és amúgy is csak egy vacak kávé lötyög a gyomromban. A felvezető körömben látom Czuczy a pálya szélén áll mert kicsit besokallt az első kanyarban, kiment a vizes fűre árkot ásni. Melegítem a gumit és látom, hogy páran le is mentek, nyugtázom is magamban nemcsak én nem akarok 20 kört menni szabadedzésen. A kör felénél járok a motor köhent egyet és megáll, még gurulok miközben lenézek a benzincsapra de látom ki van nyitva, ráengedem kettesben a kuplungot, újra életre kel de azonnal le is áll. Félre húzódok, hogy messziről lássanak és ne a kicsúszó zónában álljak. Úgy a tízedik rúgásra beröccen, de érzem a fordulatot alig veszi fel. Ledöcögök, átöltözök, ezt azonnal meg kell nézni, kölcsön akkumulátorral tesztelem – nem az a baj, nincs szikra.
Gyorsan trafót cserélek és gyertyát de még mindig nincs. Végül Fricitől kapok egy kondit és most látom, hogy ő is bőszen szerel mert neki sem indul, ki is hagyta az első edzést. Nekem Samu segít szerelni. A kondi cseréjétől rögtön erőre kap a motor, megnyugodtam. Az első időmérőn már kezdem érezni a pályát, le is teszem a térdem több helyen és megyek 10 kört. Tigris a fékét nem bírta megjavítani teljesen, de a két időmérő között kapott Sanyitól – aki most nem indul – egy komplett féket nyereggel mindenestül. Hálás is érte, így legalább versenyben maradhat a pontokért ezen a nagy fékerőt igénylő pályán. Valaki mindig szerel: van aki csak lánckereket cserél, van aki szimmeringet. Nagy a tét: Levi a vándorkupára hajt, Zsombor úgyszintén de neki az idei bajnokság is nagyon fontos. Közben a nap is kisüt és a pálya is felszárad teljesen. A második időmérőn húzom is rendesen és próbálom más gyors körét nem tönkretenni. Elől nagy a csata, az első hármas egy másodpercen belül, Gábor csak egy hajszálnyira a dobogótól. Az időmérő és a verseny közötti időt pihenéssel töltöm az árnyékban, mert a nap is magához tért tegnap óta, jobban is szikrázik mint bármelyik MZ gyertya. Mindenki az árnyékban hűsöl vagy kajál a büfében, mások versenyét nézi, hiszen majdnem mindig van valaki a pályán. A simsonosok versenyénél már nagyon izgulok, mindjárt mi jövünk.
El kell kezdeni öltözni, felállunk a rajtrácsra, átfut az agyamon, vajon ez a társaság itt előttem, aki a két nap alatt egy nagy családként segítettek egymásnak, vajon hogy fognak elfordulni az első kanyarban, térden, vállon támaszkodva egymáson, alatt, mellett, felett és keresztül… A felvezető körben mindenki nyugodtan melegíti a gumikat. A mezőny szépen felsorakozik, a rajtrácsra mindenki a helyén, Bambi hátul int és a pályabíró meglengeti a zászlót. Lesiet a pályáról és a lámpa felé mutat. Mindenki pörgeti a motort, szinte nem is hallom a sajátom, a piros lámpát is alig látom a kétüteműek füstjétől, de ebben ez a szép. Lámpák kialszanak, a motor megugrik, ezt a rajtot is elszúrtam, de nincs miért aggódni, az első féktávon úgyis ráesek a mezőnyre. Ki is nyitom a plexit, hogy lássak valamit, így érkezek az első féktávra. Elöl nagy a küzdelem: Mihu látja kárát, aki épp mellettem érkezik vissza a fűről. Hagyom neki a belső ívet, ki tudja a vizes gumival, hogy áll meg féktávnál. Szépen befordul, ha jól láttam Stravkónak is beszúr még belülről. A mezőny viszonylag nyugodtan veszi az első kanyarokat, bár mindenhol van egy kis csata, de nincs baleset. A tragédia a negyedik körben történik: Levi üldözi Zsombort, nem nagy a lemaradása, meglehet még az a kupa, de valahogy Czuczy lekörözésénél összeakadnak.
Amikor odaérek, Levi akkor ér a motorjához – nem lennék a helyében – felpattan rá és elkezd jönni utánam, hamar utolér – más a dimenzió. Hagyok helyet neki egy szűk balosban belül. A pályabírók szépen lengetik a zászlót, jól tájékoztatnak, mi történik a pályán. Húzom neki, de nem erőltetem, hiszen két hét van már csak Kakucsig, és az én játszópajtársaim nincsenek itt, amúgy sem szeretnék idén több versenyt kihagyni egy perec miatt. Így hát magányos versenyt futok, és számolom a köröket. Aztán egyszer csak látom, hogy a jobb éles visszafordítóban ketten összeakadtak, később kiderül Tasi megcsúszott és Mihu már nem bírt megállni. Óvatosan kikerülöm őket, és futom saját versenyem tovább a kockás zászlóig, amit egy körrel később lengetnek, 17 körös lett a verseny. Nem is érzem magam fáradtnak, de a hideg víz jól fog jönni most. Levinél nagy a tömörülés, mindenki a vállát veregeti, ő meg meséli ki tudja hányadszor, hogyan történt. A nap hátralevő részében mindenki lazít, csomagol, versenyt néz az eredményhirdetésig. Sajnos Kalocsai perecem miatt Brezovára nem jutottam el, ezért számomra furcsa volt az összes MZ-st név szerint az emelvényre szólítani. Végül a dobogóra is felállhatott a szokásos hármas. Zsombor átvette a Finta Béla (324) emlékkupát a néhai MZ-s versenyző feketébe öltözött édesanyjától, aki könnyek között, meghatódva adott puszit a három dobogósnak. A szokásos térdkoptató sorsoláson megint nem volt szerencsém, de nem is bántam, mert így is vigyorgó arccal hagytam el ezt a jó hangulatú versenypályát.
Na ez a hétvége is remekül sikerült és nagyon várom már július 30-t amikor a Kakucs ringen motorozhatok.
Grafikus
2011. Július 29.
www.mzclubhungary.com
