A tavaly megálmodott túra idén végre valósággá vált, amiben nagy segítségemre volt Toth Peti, kinti motoros társunk, akit Pán Péter néven ismerhettek a honlapról. A túra előtt pár nappal kisebb ijedelmet okozott, hogy a vajdasági mezőgazdászok teljes útlezárással tiltakoztak a kormány intézkedései ellen. De indulás előtt sikerült megegyezniük, így semmi sem akadályozta indulásunkat. Társamul szegődtek Action, Boge és Nagyárpi.

Csütörtök

Nagyárpival nálam találkoztunk, Action és Boge otthonról indult. Itt eléggé borult az idő, de nem esik. Társaink már nem ilyen szerencsések. Délután kettőkor indulunk, a mai cél Szeged. Irány az M0, M5-ös autópálya. Az M5-ös pálya parkolójában egy autóssal beszélgetünk a megszokott „nekem is volt ilyen” témában. Aztán tartunk még egy pihenőt a pályán.

Kazán szoros túra

Háromnegyed 6-ra Szegedre értünk, Action-re és Boge-ra még egy órát várni kell mert az eső miatt később indultak. Úgy alakult, hogy az első éjszakát a rendőrségen töltöttük… ugyanis Boge mint belügyes elintézte, hogy a városi laktanyában kapjunk két 2 ágyas szobát. ( Szeretjük a rendőrséget 🙂  A motorok a legbiztonságosabb helyre kerültek – a laktanyaudvarba. Lepakolás után lesétáltunk a Tisza partra.

Kazán szoros túra

A közeli halászcsárdában eszünk nagyon finom halászlevet, majd finom fagyit egy szuper fagyizóban. A joghurtos a legjobb. ( Igaz Boge? 🙂 Visszasétálunk a szállásra, takarodó.

Péntek

8 óra felé útnak indulunk. Teletankoljuk a motorokat, irány a tiszaszigeti határállomás, simán átlépjük. Magyarkanizsán (Novi Knezevac) megállunk pénzt váltani. Egy idősebb emberrel beszélgetünk, itt még sokan tudnak magyarul. Azt mondja, hogy lakott területen kívül kötelező a sárga mellény, és a H,A,I stb. betűs rendszámokat „szeretik” a rendőrök. Nálam nincsen mellény, van itt egy autósbolt vegyünk ott. Így teszünk. A bolt előtt egy idősebb nő szóba elegyedik velünk. A férje és a fia is motoros. Ő azt mondja nem kötelező, ők sem hordanak ilyet. Ha már megvan vegyük fel. Indulunk Kikinda felé. Unalmas sík utakon haladunk. Egy település előtt hatalmas bűzlő, füstölgő szemétbánya mellett haladunk el, ahol rozzant szekeret és turkáló embereket látunk. Kikindáig eseménytelen az út, itt megállunk pihenni. SMS-t küldök Petinek, innen most indulunk. Kisbecskereknél (Zrenjaninnál) van találkozónk. A város előtt találkozunk, sajnos nem tud velünk tartani a munkája miatt, de a városon átvezet, meg egy darabig elkísér. Bent a városban kisebb ijedelem lesz úrrá rajtam. Egy rendőrautó mellett simán bevezet minket egy utcába ahol mindkét irányból behajtani tilos tábla van, de megússzuk. Útközben elmegyünk egy szépen felújított kastélyhoz, de sajnos nincs időnk megnézni.

Kazán szoros túra

Peti foglalt nekünk szállást mára, a Duna parti Brnjica községnél levő Toma kempingbe. Még szerb nyelvű levelet is átadott, ha nem boldogulnánk  adjuk át a tulajnak. Még  jön velünk aztán elbúcsúzik. Érdeklődünk mennyire veszélyes részünkre Szerbia? Megnyugtat minket, semmi baj nem lesz. Tényleg így volt. Pancsovába (Pancevo) beérvén egy szembe jövő motoros rendőr köszönés képen felvillantja a villogóit. Amerre jártunk mindenhol nagyon megnéztek bennünket, és arra jutottunk, hogy valami különleges alakulatnak nézhettek minket, a sárga mellény miatt. Mert csak a rendőrökön láttunk ilyet. Piros lámpánál egy taxis nagyon megdicséri Action TS-ét, az sem érdekli, hogy neki zöld a lámpa és utasa is van. Tankolás után indulunk Kevevára (Kovin) felé. Félúton egy benzinkútnál lévő étteremnél megállunk ebédelni. Teljesen üres a hely csak a tulajdonos nő fogad. Vajon milyen lehet itt a kaja? Peti ajánlására csevabcsicsát kérünk, ezt el tudjuk mondani és meg is értik. Nagyon finom és kellő méretű adagokat kaptunk. Amíg eszünk rendőrautó  érkezik, megáll a motoroknál és vár. Már megint aggódunk. De egy idő után elmegy, jaj de jó. Amikor fizetünk újra megjelenik. De most már be is jönnek. Velünk nem  foglalkoznak leülnek kávézni. Tényleg el kell hagyni ezt a fóbiát, hogy minden rendőr vadászik ránk. Szendrőnél (Smederevo) átmotorozunk a Dunán, majd egy rendőri akciót és egy sebességmérő autót látunk. A villogtatás integetés itt is működik. Pozarevac-nál útépítés folyik ezért nem tudjuk használni a város széli utat, be kell menni a központba. Egy darabig szépen ki van táblázva a Velki Gradistei útirány, de legbelül semmi. Bogét odaküldjük egy taxishoz érdeklődni. Ő legalább köszönni tud, igaz horvátul de az is valami. Segítőkész, még térképet is rajzol. Ugyan messzire nem jutunk a kis zegzugos utcákban. Újabb segítségkérés. Egy férfi és egy nő vitatkozik. Mindketten más irányt tartanak jónak. Végül egy Yugós srác érkezik családjával, magyarázza ő is motoros, menjünk hozzá, meghív egy kávéra, és utána kivezet.  Köszönjük, de sietünk. Az én motoromon kimozdult a biztosíték meg kell igazítani. Amíg ez meg van elrobog az autóval, családdal és visszajön egy CBR-rel.  Kivezet a városból, megköszönjük, mosolyogva távozik.  Egy jó félórai motorozás után Velki Gradistinél elérjük a Dunát.

Kazán szoros túra

Innen átmotorozunk Galambóc (Golubac) városába. Egész útja során itt a legszélesebb a Duna:

Kazán szoros túra

A vár megtekintését áttesszük holnapra, mert már elég későre jár. Bnrjicánál megtaláljuk a kempinget. Odaadjuk a Peti által írt levelet, minden rendben. A tulaj odaadja a kulcsot és magunkra hagy minket, egy négy ágyas faházat béreltünk.

Kazán szoros túra

Action motorjának nincs töltése, Bogénak meg a hall jeladós gyújtással gyűlik meg a baja. A töltéssel nem tudunk mit kezdeni, a generátor állórésze halt meg és abból nincs másik. Amíg bírja az akksi addig megyünk. Ez okból kifolyólag sajnos rövidíteni kell a túra útvonalán. Boge visszarakja a megszakítós gyújtást, neki rendbe jön a motorja. Ezután vacsi és takarodó.

Kazán szoros túra

Szombat

Visszamotorozunk a várhoz, Action velem jön mert spórolni kell az akksival. Nagyon szép ez a vár, még a Dunába is „belelóg”.

Kazán szoros túra

Amióta megépült a vaskapu erőmű a folyó szintje megemelkedett, vagy 30 métert. Az út a várfalakon vezet át. Nemes egyszerűséggel lyukakat ütöttek rajtuk.

Kazán szoros túra

Kigyönyörködjük magunkat aztán indulás vissza a kempingbe a TS-ért. A faház kulcsát csak a zárban kell hagynunk, mehetünk. Nagyon izgalmas 100 km-es út következik, tele alagutakkal és viaduktokkal.

Kazán szoros túra

Az alagutakban nincs világítás, rettentő sötét van ahogy beér az ember, amikor kijövünk pedig a nap vakít. A Nagy és Kis kazán-szoros mellett visz az út, érdemes volt ezért eljönni. A túloldalon megpillantjuk a Makronia kolostort.

Kazán szoros túra

Még egy szép helyről visszapillantunk a Kazán-szorosra.

Kazán szoros túra

Innen már nincs messze a Vaskapu erőmű, amin átkeltünk Romániába.

A határátlépés után Orsova felé vesszük az irányt. Majd a Cserna-völgyében Herkulesfürdőre érkezünk. Szép kis fürdővárosra számítottunk, de csalódnunk kell. A valamikor virágzó fürdőváros nagyon lepusztult állapotban van, látszik a szegénység. A Hotel Roman-ban foglalunk szállást. A szállodára is ráférne egy kis renoválás. Sétálunk egyet a városban, Action pénzt vált egy kisboltnál. Ezután felsétálunk a folyó mentén, itt ingyenes meleg vizes medencék, (mofetták) vannak az út mentén. De ezek nagyon picik csak 5-6 ember fér el benne. Nagyárpi bevállalja, amíg mi sétálunk és iszunk egy sört, ő áztatja magát. (A románok az út szélén lakókocsikban élnek, már akinek van. Sütnek-főznek teljes lelki nyugalommal. Senkit nem zavar.)

Kazán szoros túra

Végülis szép tiszta a víz és jó meleg is. Ezután megnézzük az akkumulátort, csak pár tized volt fogyott. De azért a rövid úton megyünk haza holnap.

Vasárnap

Reggel a nagyon jó minőségű 6-os úton elindulunk Karánsebes, Lugos irányába, Temesvár felé. Temesszlatinánál át akartunk menni a szörényi-érchegységen  Resicabánya felé, de ilyet még én sem láttam. Nem volt út. Pedig térkép szerint kell lennie.  Valami útmaradvány volt amit találtunk. (Mondjuk az off-road-os csapat elájult volna a gyönyörtől. Máskor velük jövök :). Vissza a 6-os útra. Lugos után tankolunk. Boge index relét cserél. Irány Temesvár. A városon könnyen átjutunk, végig ki  van táblázva Szeged. Majd megáll a kis csapat, mert Nagyárpinak gyertyát kell cserélni.

Kazán szoros túra

A sikeres akció után indulás. Romániában sok helyütt, még országúton is, ahol nincs sorompó a vasút kereszteződésnél, ott stop tábla van, kötelezően meg kell állni. Egy ilyen felé közeledtünk, amikor egy szembe jövő autós villogott integetett. Aha értem, megállunk. De Boge nem így gondolta, most érezte úgy, hogy ki kell próbálnia a motorja végsebességét. Átrobogott, azért mi megállunk. De nem, Árpi is elmegy mellettem és Action is, szégyenszemre csak én állok meg. Látok is egy fehér autót távolabb, de most nagy mákjuk van. Egy rendőr van csak, az is épp foglalkozik valakivel. Nem látott minket. A TS akksija eddig bírta. Robogóval érkező két román áll meg segíteni. Ők is azt javasolják amit már kigondoltunk mi is, kössük össze a 6 voltos akksit a 12-el. Rátettük még a voltmérőt is. Pár perc alatt 8 volt lett benne, mehetünk tovább. Nagyszentmiklósnál még tankolunk egy utolsót, hagy fogyjon a lej. Hamarosan elérjük a kiszombori határátkelőt. Itt is simán átjövünk. Az akkumulátor kiürült, megint töltés.

Kazán szoros túra

Aztán indulás. Szeged elejéig bírja, egy autómosónál kapunk rendes töltőt. Amíg töltődtünk Bogét elküldjük a rendőrlaktanyába, próbálja meg elintézni, hogy most is ott aludhassunk. Jó hírrel tér vissza, sikerült. Odamotorozunk, lepakolunk. Ismét lemegyünk a Tisza partra, ismét eszünk halászlevet utána fagyit. Aztán alvás.

Hétfő

Action tegnap telefonált az apjának hozzon alkatrészt, meg az utánfutót is. Biztos ami biztos, megvárjuk mindannyian. Actionék még felrakják a generátor állórészt, de nem sok sikerrel járnak. Ezért felrakjuk a futóra motort, és elbúcsúzunk tőlük, mi az M5-re tartunk. Ahogy ráfordulunk ki-kihagy a motorom, de megy. Boge megint sebesség rekordot akar felállítani, elrobog mellettünk. Nem bírok utána menni mert egyre jobban kihagy a motor. Ki kell állni az első pihenőnél. Csak Boge vegye észre… sikerül. Mi lehet a baj? Nagyárpi mondja: nincs töltésed, ég a piros visszajelző. Na jól nézünk ki. De hamar rájövök, nem, vagy nem jól lett vissza rakva a biztosítéknál egy saru, amikor áttöltöttünk áramot. Visszarakom és minden jó lett. Dunaföldvári lehajtónál elválunk Bogétól.  A pályán még egy tankolás, aztán M0. A 3-as útnál elbúcsúzunk Árpival. Még öt perc és én otthon vagyok. SMS-t küldök mindenkinek. Boge visszaír, Cece étterem, Action Székesfehérváron. Majd később Árpi is ír. Aztán egyszer  Action hív, Boge kórházban van, elesett, leblokkolt a hátsó kereke.  Hát az érzéseim nem ecsetelem. De azért túl nagy baj nincs ő hívta. Hát ilyen szomorkásan végződött ez a szép és jó hangulatú túra, ami 2011 pünkösd hétvégéjén volt.