Július 1-én, pénteken végre elérkezett a nagy nap. Már nagyon vártam, hogy induljunk, motor felkészítve és felpakolva. Délutánra találkozót beszéltünk meg Killerrel, Zolee-G-vel és Ancsával az abonyi elkerülő szakaszon, onnan együtt mentünk nyakashoz Törökszentmiklósra. Kisbocsi húzott el mellettünk miközben tankoltuk a motorokat. Miután megérkeztünk és lepakoltunk, előkészültünk az esti nyársaláshoz a szomszédban. Mire égett a tűz megérkezett a somogyi különítmény is, RR_Zozy és Zsakfos személyében (Kaposvárról és Siófokról). Bluerider és Tündi is eljöttek, hogy együtt töltsék velünk az estét. Blue a szokásos borjú vs. parasztlegény videóját mutogatta mindenkinek miután elfogyasztottuk vacsoránkat, korán feküdtünk (főleg a következő napokhoz képest) mert másnap hosszú út várt ránk. Szombat reggel néhányan elmentek tankolni, majd TZRider is megérkezett 8 óra körül. MZCS-t felhívtam, hogy indulunk lassan, ő Berettyóújfalunál csatlakozik. Ő már fel volt öltözve esőruhába és gumicsizmába, nagyon borult az ég a határ felé… mi ekkor még bizakodtunk, szépen sütött a nap. Beélesítettük nyakassal a két bluetooth-os sisakbeszélőt (nagyon jól teljesítettek, 6 órán át mentek folyamatosan minden nap, ő a sor elején én pedig mint zárómotor) és elindultunk.
Mire odaértünk MZCS-hez már elkezdett esni az eső, és a határig abba sem hagyta. Hol esett, hol nem egészen a Kolozsvár előtti kitérőnkig, ahol lefordultunk a főútról Luna de Sus felé és kezdetét vette az igazi off-road. Egészen Sínfalváig húztuk neki, voltak jobb és egészen rossz, gödrös szakaszok – motor kímélésről szó sem volt (ha valami gond van a motorral még most derüljön ki, ugye). 3 óra körül megérkeztünk a szállásra, este megvacsoráztunk, majd nekiálltunk megszárítani az átázott ruhákat, cipőket. Ahogy telt az idő és fogytak a sörök, úgy kezdtük egyre jobban érezni magunkat. Zsaki idővel felvette a gömbtalpú cipőjét és Zozy is bemutatott egy homlokonátfordulást a füvön, el nem tudtuk képzelni mi baja lehet. Csak azt láttuk, hogy a hátunk mögött egy kissé bizonytalanul tápászkodik fel a földről. Aztán megismételte a mutatványt, ez már azért jobban sikerült. Nyakas már korábban elment lefeküdni, mi olyan éjfél előtt közelítettük meg az ágyakat, a túravezető legnagyobb örömére. Zsaki próbált meg betalálni a hálózsákba kb. fél órán keresztül (azóta Hálózsaki a neve) majd miután ez sikerült, stroboszkópszerűen mozgatta a lámpát a sötétben, végül elaludt. Egyáltalán nem voltunk csendben, nyakas félálomban meg is ígérte nekünk, hogy 4kor kelés lesz, azt biztosra vehetjük. Másnap állta is a szavát.
Kiadós reggeli után búcsút vettünk Ábraháméktól (de csak egy hétre) és az Aranyos völgyén megindultunk Brad felé. Az út minősége egészen jó volt a tegnapihoz képest, néha keresztezte csak vasúti vágány vagy a patak. Dévánál a vár felé vezető utat keresve volt néhány hajmeresztő megfordulási és sávváltási manőverünk, de szerencsére mindenki túlélte. 2008-ban az első túrán ugyanezen az úton ugyanez történt velünk. Próbáltunk megfordulni a csoporttal a száguldozó Dacia-k között, csak TZRider maradt le szokásához híven. Miután visszafelé mentünk csak annyit láttunk, hogy a két út közötti magas padkán fennakadt a motorral és azon hintázik. Szakadtunk a röhögéstől. Végül megtaláltuk a várat, ekkor csatlakozott hozzánk Norbi egy Hondával. Én lent maradtam TZRiderrel és Norbival, a többiek felmentek a felvonóval. Felajánlotta nekünk, hogy szívesen elkalauzol minket a szállásra és Vajdahunyad várához. Így kiegészülve érkeztünk meg Csernakeresztúrra a szállásra, ahol összecsődülve vártak minket a gyerekek. Kérdezgették, hogy ez milyen motor, mennyivel megy, hány sebességes stb., nagyon aranyosak voltak. Én simán eladtam nekik, hogy a kék motor a legjobb és a leggyorsabb, az a nagy fekete és a katonai zöld színű a leggyengébb, leglassabb. Az infók gyorsan terjedtek, később mindenki az én motoromra akart felülni… Ebédeltünk Vajdahunyadnál, Norbi szerzett nekünk egy jó román éttermet. A vár nagyon szép még mindig, komolyan újíták fel, emiatt le is volt zárva néhány része. Fotózkodás a nagyteremben, szuvenír vásárlás. Kísérőnk ajánlására gurultunk egy kicsit egy nagyon szép kanyargós úton, 8 órára már otthon is voltunk. Kétágyas szobák voltak (szerencsére külön ágyakkal), vacsorára finom leves és töltike volt, majd sütemény. Tele gyomorral kitaláltuk, hogy látogassuk meg a helyi szórakoztató egységet, mindannyian ittunk egy sört és figyeltük a helyi elemeket, ők meg minket. Kezdett hűvösödni, Kisbocsi is fázott már a tangapapucsban és a rövidnadrágban. Norbi elbúcsúzott tőlünk, köszönjük neki az útmutatást és a vicceket 🙂 Este ismét igencsak jó hangulat alakult ki, én 11-nél tovább nem bírtam, a többiek 2-ig voltak fent.
Hétfőn borús reggelre ébredtünk, 8-kor reggeli majd 9-kor indulás. Nyakas szigorú hozzáállásának (és beszólásainak) köszönhetően ezt a menetrendet minden reggel tudtuk tartani, sőt volt, hogy TZRider már fél 9-kor kész volt a menetre, na ez a nem semmi. Elindultunk Szászsebes, Szeben útvonalon szemerkélő eső közepette, az út minősége kiváló. Tankolás után megálltunk Scoreiu-nál, majd később ebédelni egy román étteremben. A kiszolgálás hagyott némi kívánnivalót maga után, pl. a salátákat ki sem hozták, de legalább nem is számolták fel. Volt egy kis tó mellette, próbáltunk kézzel halat fogni, kevés sikerrel… miután felfedeztük a stégről a tó vizébe lógó 220-as vezetéket, tovább álltunk. Várt minket a transzfogarasi út! Szavakkal nem lehet elmondani, amit átéltünk azokon a korlát nélküli szerpentineken. Ha balra néztél a hegyoldalt láttad óriási sziklákkal (ezek nem voltak hálózva vagy biztosítva, bármikor lehullhat egy a fejedre), az út szélén autónyi sziklák lezuhanva, jobb oldalt pedig a szakadék. Több, mint 2000 méter magasan már csak 5 fok volt, a fényképezkedéshez hlyék lettünk volna levenni a sisakot. A kilátás gyönyörű, néhol hófoltok az út mentén és a völgyekben. Birkacsordák, kecskék, malacok, tehenek. Zozy majdnem intézett nekünk birkasültet motoros módra. A csúcson megálltunk az alagútnál, ekkor ért minket utol egy komoly szürke felhő, mindent elborított. A csúcs túloldalán a sötét alagút után már jobb idő volt, elkezdtünk leereszkedni a hegyről. Az út először jó, majd nagyon rossz lett. Többször jártam úgy, hogy visszafordító kanyar közepén elfogyott az aszfalt és belehuppantam egy gödörbe. Tankcsapdák és lukak mindenütt, inkább lassítottam és emiatt jól le is maradtam. Ellentétben a csapat elejével, akik 70-el tolták át a motorokat a szakaszon, nyakast kergetve. A duzzasztónál értem utol őket, csoportképek után csapódott hozzánk (vagyis TZRider-hez) egy román hölgy, Honda enduróval. Amilyen komoly volt a felszerelése olyan lassú a tempója, nemrég kezdett el csak motorozni. Ott is hagytuk TZ-vel együtt, siettünk a szállásra a Vidra-tó mellett. Sokáig kerestük az út mellett, Zolee-G vette észre a cigánysor és a patak között. Nagyon szép panzió volt, modern, ingyen wifi, étterem és kisbolt és a legnagyobb poén, hogy franciaágyas szobák voltak. Ha kinéztél az ablakon putrikat láttál, sötét alakokat az úton. Az egyik szőrén ülte meg a lovat és úgy vágtázott le-fel. Miután leesett a lóról és mi jó hangosan kiröhögtük, sértődötten kiabált valamit felénk, majd elhúzott. A patak partján Daciával és szekerekkel gyűjtötték a fát, tehenek legelésztek. Vacsorára hideg kaja, szobában gázfőzőzés. Mi leültünk a mics-sütő körül, tüzet raktunk. Sörözgettünk, beszélgettünk egészen sokáig.
Kedden gyors reggeli, indulás 9-kor, TZRider és Corinna maradtak. Irány Cimpulung Curtea de Arges felé (elég rossz út volt), megnéztünk egy első világháborús román emlékhelyet. A kiállításból egy kukkot nem értettünk. Gyönyörű szerpentines részen haladtunk tovább, sima aszfalton, kellemes 20 fok. Kanyarogtunk rendesen, végre először, tanksapkáig döntöttük a motorokat. Törcsvárnál megebédeltünk, majd megnéztük a kiállítást. Nagyon jó állapotban maradt fenn, bár a Drakula sztori marketingje nagyon erős volt és rányomta bélyegét az egészre (valójában Tepes sosem járt ott). Rengeteg turista a világ minden részéből. Tankolás, Brassó elkerülő szakasz, majd irány Kovászna, ahol Kinga, Robi és a többi motoros, ismerős várt minket. Elvezettek minket Csomafalvára, ahol a vendégház volt és itt két napot töltöttünk el. TZRider végre utolért minket. Finom vacsora várt minket (töltike), este kifulladásig ment a parti, a ping-pong.
Szerdán Csomafalván megnéztük Kőrösi Csoma Sándor fáit, az emlékmúzeumot és az elmondások alapján készült szülői házat. Majd Mikes Kelemen fáit próbáltuk meg körbemérni. Utána emlékmúzeum (Kis Manyi), majd irány Kommandó. Ez valamikor egy fakitermelő telep volt, nevét az ott állomásozó katonákról kapta. A maga idejében nagyon modernnek számító vasútvonallal és szállítási technikával rendelkező telepből (egy vágány volt fel a hegyre, a fával teli vagon húzta fel az üreset) mára már szinte semmi nem maradt. Széthordtak mindent az elmúlt évtizedekben. A nehéz időszakban a telep tulajdonosa, csakhogy a munkások és a családok ne menjenek el, egy évig eltartotta az egész falut, mintegy 4000 embert. Az út felfelé nagyon hosszú és rossz volt, Dénes biztosan csuklott otthon aznap mert ilyen off-road-ot még nem pipált volna. Az emlékmúzeum megtekintése után felfedeztük a környéket és ami megmaradt belőle, a 11 mozdonyból már csak 2 van meg. Visszafelé már gyorsabban telt az út, vacsorára pityókatokányt ettünk. A hangulat a tetőfokára hágott, a szellemi állapotunkat jól jellemzi, hogy feltaláltuk a dekni-pongot. Csak két ütőnk volt, ezért mindenki levette a motorja akku oldali deknijét, és azzal játszott. Az alkohol által okozott mozgáskoordináció-hiány koppanó, fémes hangokban, horpadásokban és levert festékdarabokban mutatkozott meg. Én alaposan leszerepeltem a 251-es vékony bádog deknijével, Zolee-G ezért felajánlotta a dekni-pongra sokkal inkább alkalmas ETZ 250 oldaldeknijét. Egy ideig nyomtam Zsaki peregy deknijével is, de abban sem voltam túl tehetséges… Másnap a saras, poros motorokon fényes deknik mosolyogtak ránk. Forgóztunk is, nyakas egy vagonról származó vonalszámmal nyomult (dombornyomott rendszámtábla vasból). Éjfél körül fejlámpákat ragasztottunk az asztal feletti vastetőre, hogy valamelyest lássuk a labdát, az asztalt és egymást. Nem volt korán fekvés.
Csütörtökön Kászon-tető felé vettük az irányt, majd csapatás le a hegyről. Ekkor már nagyon kellemes volt az idő, eső egy csepp sem. Szerpentin, nagy forgalom, toldozott-foldozott út. Sok helyen újítják az utakat, az egyik kanyar után az egész csapat belement a frissen lefektetett aszfaltba, a munkások legnagyobb örömére. A Szent Anna tónál jegyet vettünk a Mohos tőzegláp túrára. A láp egy régi vulkán kráterében keletkezett, mikor a Szent Anna tó helyén lévő vulkán kitört, és a 60 méter mély tó felszínére 5 méter hamu hullott a hosszú évek alatt. A hamura moha nőtt rá, majd erre a különleges növényvilág és fák. Csak pallókon és cölöpökön fekvő deszkákon lehet közlekedni, mert a „talaj” nagyon puha és el lehet süllyedni. Ahogy haladtunk a láp közepe felé, úgy lett minden egyre kisebb. Ha egy fa nagyobbra nő mint a többi, egyszerűen elsüllyed. Az idegenvezető bemutatta a teljes növényvilágot, közte a nagyon különleges és ritka „mámorkát”. A nevéből sejteni lehet, hogy hallucinációt és bódultságot okoz, továbbá azonnali hasmenést és teljes emésztőrendszeri megtisztulást. Erről az utóbbi részről valószínűleg lemaradt az a budapesti fiatalokból álló fekete ruhás csapat, mert az útvonalon alig tudtak végig menni majd a túra végén mindenki a kútban mosta a ruháit…
A helyiek meséltek egy történetet, mely szerint némelyek azzal foglalkoznak, hogy medvebocsokat lopnak el, majd jó pénzért eladják. Ketten nemrég megpróbálták ellopni egy barlangból az egyik bocsot de nagyon ráfáztak mert a medve anya tetten érte az egyiküket… ezután állandóan az erdőt lestük, merről támadhatnak a macik és persze állandóan ugrattuk egymást. A láp után legurultunk (szó szerint) a Szent Anna tóhoz. Gyönyörű kilátás, szikrázó napsütés, csináljunk csoportképet. Mindenkit feltereltem a stégre és lefeküdtem a fűre a fényképezéshez. Csinálom a képeket egyszercsak mindenki a hátam mögé mutogat: – Samu! Ott a medve mögötted!! Fordulj meg!! Én persze nem hittem nekik, hiszen egyik nagyobb lókötő mint a másik. Aztán csak hátranéztem, és tényleg ott volt két medvebocs, épp az erdőből rongyoltak ki. Az egyik továbbfutott a parton, a másik meg belesett a kukába. Kirántotta a zacskót, széttépte és elkezdett kutatni benne. Én messziről fényképeztem őket inkább, a tömeg viszont elindult, hogy közelebbről is megnézze őket… még szerencse, hogy az anyjuk nem volt a közelben. Utána a bocs lelépett (azt se mondta, hogy bocs) és a tömeg egyszerre indult meg a kijárat felé, sűrű oldalpillantások közepette. A szálláson átnéztük egy kicsit a motorokat. TZ-nek az úszója tört el (utángyártott), Killernek a biciklis óra vezetéke, MZCS-nek pedig a tankcsap gumija adta fel. Láncfeszesség állítás akinek kellett, Zolee-G-nek hátsó gumi csere (el volt hasadva középen). Kisbocsinak nem volt hátsó csillapítása és a lengővilla szilentek is eléggé kikoptak, de a csuklósbusz jól bírta a terhelést. Igaz egy komolyabb gödör után fél percig még rugózott a motor hátulja, mi jót szórakoztunk rajta. Este persze parti.
Péntek reggel búcsút vettünk vendéglátóinktól, ezúton is köszönjük nekik, hogy szívüket-lelküket kitették értünk, nagyon jókat ettünk és ittunk. Másik utat választottunk ezúttal Kézdivásárhely felé, 30km-el rövidebbet. Az egész út fel volt bontva, kavicson, sóderen, köveken haladtunk. Mire átértünk Kézdire úgy néztünk ki, mint egy csapat kőműves, vastagon állt rajtunk a fehér por. Madéfalván álltunk meg az emlékműnél, ahol 1764-ben 200 székellyel végeztek. Egyszercsak megállt mellettünk egy horvát rendszámos Yamaha XT, kiderült, hogy kiszúrták TZRidert, mert már találkoztak Szerbiában korábban. Mellesleg nagy MZ fanok voltak, tele voltak MZ-s matricákkal. Fényképeztek minket majd továbbmentek. Megérkeztünk a Gyilkos-tóhoz, nagyon meleg volt már (37 fok). Körbenéztünk, volt aki ebédelt. Gurultunk a Békás szoroshoz, hihetetlen, mekkora méretű sziklák között vezet az út. Az egész csapat aludt szinte, mire elértük a duzzasztót, gyors csoportkép aztán indultunk visszafelé. Gyönyörű széles szerpentinen keresztül vitt az út Vármező felé, rendesen megindult a csapat. Nyakas állt a verseny legelején, legnagyobb meglepetésre TZRider követte őt, mintha sínen húznák. Ezt azóta se tudjuk megemészteni. 🙂 Zozy, MZCS és én a sor végén ismét lemaradtunk. Egyik kanyarból kijövet azt láttam, hogy Zozy-t egy marha nagy kutya kergeti. Aztán megállt, megfordult, persze előttem keresztben, satufék. A csapatot Szováta után sikerült csak utolérnünk, akkor vették észre, hogy nem vagyunk velük… Lefordultunk a Vármező felé vezető útra, a Vándor Panziót kerestük. Mikor megtaláltuk, nem is hittük el, milyen szép helyen van és milyen kultúrált. Természetesen nyakasnak itt is volt ismerőse mint kiderült, a tulajdonos. Az egész túra alatt ez volt a legjobb helyünk és egyben a legolcsóbb is. Vacsorára sült pisztrángot ettem, majd korán feküdtünk le.
Szombaton reggel szomorúan indultunk tovább, lassan véget ér a túra. Parajdon a többiek meglátogatták a sóbányát, néhányan kint maradtunk és az utat tervezgettük hazafelé. Korondon bevásároltunk ajándékokból, sikerült venni házi áfonya pálinkát. Segesvár szélén meglátogattuk a Petőfi emlékmúzeumot, nagyon érdekes volt. A költő teljes életét lefedte, születésétől haláláig. Segesváron kezdődtek a gondok MZCS motorjával. Kezdett nagyon kihagyni a gyújtás, le is állt egyszer. Nagy nehezen gyertyacserével feltámasztottuk és mentünk a többiek után a Drakula nevű étterembe. Jót kajáltunk, majd indultunk Sínfalva irányába. Kemény etapon voltunk túl mire megérkeztünk Tordára, nagyon meleg volt. Mégis úgy döntöttünk, hogy lemegyünk a tordai hasadékba, ha már itt vagyunk. Leereszkedtünk a motorokkal a meredek úton, aztán sétáltunk egyet az erdős hasadékban, belengettük a függőhidakat. Hazafelé menet felmásztunk egy dombra és ott csináltunk csoportképeket, igazán megérte. A szálláson vacsora, majd beszélgetés hajnalig, a többi aludni próbáló vendég legnagyobb örömére.
Elérkezett az utolsó nap. A gyerekek motoroztatása után 9-kor elindultunk ismét az Aranyos völgyén keresztül Magyarország felé. Ahogy közeledtünk, úgy kúszott felfelé a hőmérséklet, majd 39 fokra, főtt a fejünk a tűző napsütésben. A Medve barlangot még útba ejtettük, kár lett volna kihagyni. ’75-ben fedezték fel, mikor robbantották a hegyet. Rengeteg cseppkövet és más érdekességet találtak, továbbá több tízezer éves barlangi medve csontokat. Mivel a román idegenvezetésből nem értettünk egy szót sem, szórakoztattuk magunkat és a többi látogatót… A kellemes 10 fokos barlangból élvezet volt visszatérni a 40 fokos valóságba. Motorra pattantunk, irány Nagyvárad. Elkerülő út, határátlépés, boldogság és szomorúság. Hazafelé Hálózsaki motorjából fogyott ki a benzin, majd Killer gyújtása adta meg magát. A somogyi szekció el is indult haza Kisbocsival egyetemben, nem várták meg a szerelés végét. Nagyon hosszú út várt még rájuk. Én este 8-ra értem haza, több, mint 2500 km-t tettem meg, 3,5-4,5-es fogyasztással.
Nagyon sok mindent kihagytam – annyi minden történt velünk – sorra derengenek fel újabb és újabb emlékek. Nagyon jól éreztük magunkat és a csapat nagyon összekovácsolódott ennyi idő alatt. Szeretném megköszönni mindenkinek aki ott volt a csapatban és a szállásadóinknak is a vendéglátást. Jövőre Duna-delta!
Samu
2011. Július 12.
www.mzclubhungary.com
