Elöljáróban a tavalyi éjszakai túráról: a véleményem szerint a hétvégi éjszakák a pihenésre és az alvásra valók, így nem is jelentkeztem. E véleményemet a fórumon is közzé tettem.
Hogy mi változott idénre? Semmi! Csupán a pihenési igényem: szükségem volt arra, hogy a szél kifújja a fejemből a felgyülemlett mérget és fáradságot, a munkahelyi gondokat. Ráadásul az idei szezonban csak kevés túrán tudok részt venni. Mivel pont erre a hétvégére Kedvesemnek volt programja, így „elengedett” a szombati éjszakába. Tudta, hogy kikkel és hova megyek, biztos volt benne, hogy vigyázni fogunk egymásra. Ezen felbuzdulva, feliratkoztam a túrára. Lázasan vártam a napot. Találkapontot is javasoltam: nálunk. Friss kávéval, hűtött üdítővel és némi gyümölccsel készültem. Alfa, Kill3rETZ és Kobra jöttek is. Így, ebben a sorrendben érkeztek a megbeszélt és többször módosított időben. Sajnos én egy kis késésbe estem, hiszen családom pont akkor ért haza, mikor elkezdtem a hátsó fék karbantartását, beállítását. A kitűzött 18:00 időpontot mintegy 5 perccel sikerült elcsúsztatni, természetesen miattam. Kill3r kérésére első utunk egy kagylós kúthoz vezetett, ahol megetette járgányát, mi hárman addig keréknyomást ellenőriztünk. Nem tankoltam, mert úgy gondoltam, az üzemanyagom még bőven elég lesz a tankolás óta futott kilométerek és az ismert fogyasztás, na meg az előttünk álló távolság alapján. Mivel nekem van a legkisebb motorom, így mindenki egyhangúan megszavazta, hogy én legyek a „vezér”. A túra megálmodója, szervezője is a csapattal volt, én szerettem volna, ha ő vezet fel bennünket. Nem így történt, egészen Székesfehérvárig: beérve a városba, két út közül lehetett választani: át a városon vagy körgyűrű. Ő a gyűrűt választotta. + 20 km… Ezen a szakaszon a tükröt figyelve, mindenki a lehajtott hátsó lábtartóján pihentette a lábát. Én is. Már induláskor elhatároztuk, hogy megállás nélkül megyünk a siófoki MOL kútig.
Ha jól emlékszem, Kőszárhegy határában észrevettünk Jácintékat az út mellett. Megálltunk, hisz tudtuk, ők is a túrára igyekeznek. Jól tettük: műszaki hiba miatt álldogáltak. Tanácstalanok voltak, mert pár száz méter megtétele után leállt a motorjuk, főleg az emelkedőkön. Ráadásul Bambitól előtte való nap hozták el. Hibázott a Mester? Kis idő múltán Kisbocsi is megérkezett. Nem győzte a fékeket működtetni, hogy meg tudjon ő is állni mellettünk.
Hát… na mindegy, gyertyacsere, megszakítóhézag ellenőrzés után start. Néhány km megtétele után a tükörbe pillantva látom, hogy Jácinték leálltak ismét. Ekkor közölte, hogy korábban tartalékra kellett raknia a motort, de ennyi benzinnek még elégnek kell lennie. Körülbelül ekkor álltam át én is a tartalékra. Kobra szerint csak 40 km van hátra. Nekiindulunk ismét. Majd pár ezer méter megtétele után ismét megállunk. Itt – mivel én haladtam elöl – újabb visszafordulás. Alfa fél liter benzint ad egy kiürült olajos flakonban. Ezzel meg tudunk ismét tenni jó pár kilométert. Na, már mindjárt ott vagyunk, csak 10 km. Itt Kisbocsi felvette utasnak Anit, hátha nem áll le a motor.
Kicsit elbambultam, nézelődtem, mert megcsapott a Balaton illata. Belenézve a tükörbe mit láttam? Azaz mit nem? Ismét leálltak a mögöttem jövők. Ekkor picit többet kellett visszafelé mennem, de ez sem volt több 600 méternél. „Karbipucolás” vagy sem, ez itt a kérdés. Nem, beindult a motor. Ekkor már csak 10 percünk volt az indulásra megbeszélt 21:00-ig. Újabb 200 méter után leállt Jácint MZ-je. Bambi, Bambi! Nem voltál elég alapos?! Kill3r végső dühében lerántotta a karbiról a csövet, belefújt a csap minden állásánál. Hát, a tartalékon sem bugyborékolt. Itt elhatároztuk, hogy elmegyünk a kútig, ott szerzünk (veszünk) egy kannát, abból kiszorítjuk a levegőt benzinnel és visszarobog valamelyikünk. Így is tettünk volna, ha a kúton lett volna eladó benzines kanna. Nem volt. Úgy döntöttem, szerzek egy olajos flakont, abba eresztek le benyát és visszamegyek. Nyakas meg nem szólt volna, hogy egy GYÁRI KATONAI 5 literes fém kanna van a motorjára erősítve, ráadásul tele a nélkülözhetetlen lével. Persze ez csak reggel 4 körül derült ki…
Szóval, MrDok és jómagam visszamentünk a liter benzinnel Jácinthoz és Kobrához. Beöntöttük a 95-ös 1:70-es keverékét (mert 13,51 litert tankoltam a motorom horpadt és gittel javított, gyárilag 13 literes tankjába, az olajat meg kifelejtettem a számításból) Jácintéba. Ezzel visszajutottunk a kútra, ahol már mindenki azt hitte, elmarad a túra, hiszen a szervezője sehol. Na de megérkeztünk mindannyian, tankoltak ők is. Kis fényképezgetést követően elindultunk, de ekkor futottak be Lujóék. Gyorsan ők is tankoltak, majd HLaci, Lujóék és én elindultunk nagy gázzal – ezt nem kellett volna! – a csapat után. Néhány kilométer után befogtuk a tizenegynéhány MZ-ből és egy OFF-ból álló konvojt. Kanyar balra, majd ismét balra, aztán még egyszer: Kobra benézte a kereszteződést és majdnem felmentünk az M7-re. Mikor HLaci rájött, hogy valami nem stimmel, gyorsan a csapat elejére állt. Beálltunk a jó kis 60-70-es tempóra, bár az emelkedőknél gyakran kellett visszakapcsolni másodikba is: HLaci gyújtása rendetlenkedett. Aztán Kisbocsi motorja állt meg néhányszor, de mire kigurulta magát, már be is tudta indítani, tehát nem maradt le. El ne felejtsem: ő vállalta a kísérő motoros szerepét. Szép lett volna, ha ő áll meg. Észrevette volna valaki, hogy hiányzik? Azóta is ezen töprengem. Ennek ellenére a Határ éttermet időben be tudtuk venni.
Alig ültünk le, a pincérek sürögtek-forogtak körülöttünk, udvariasan, türelmesen szolgáltak ki. Mire az asztal végéhez értek a rendelésfelvétellel, az eleje már ehetett is. Finom volt a halászlé, szálkát sem találtam benne. A kis adag is bőven elég volt! Míg mi ettünk, HLaci állított gyújtást, majd ő is követett bennünket.
Az ide vezető úton kivétel nélkül mindenki annyi bogarat kapott, hogy a plexik teljesen átláthatatlanná váltak, így egy gyors pucolás után öltözés és indulás. Nagy a rohanás, kapkodás. Nem tudom miért, hisz ez csak egy túra. Tán a közelgő vihar miatt? Na mindegy, láttam, hogy már az útzár megvan, indultak a motorosok. Kicsit nagyobb gáz, hogy elérjem a sor elejét. Mikor odaértem, láttam, hogy Kobra sehol. Na, akkor én vezetek J 30-40-es tempó, mert itt félreállni nem mertem: nagyon szűk vagy nem is létező padka. Kiérve viszont a településről, egy buszöböl jellegű parkolóba félrevezettem a csapatot. Kobra csőgázzal, dúlva-fúlva érkezik. Igaza volt… legközelebb a csapat összes tagjának figyelnie kell a vezetőt, főleg a szervezőknek.
Célunk a Tihanyi Apátság, de nem a parton menve. Kicsit csalódottnak éreztem magam.
Felértünk a hegy tetejére, állványra raktuk hű társainkat, majd felbaktattunk a templom mellé. Itt készült néhány csoportkép, a vakuk erejét fejlámpákkal erősítve. Sajnos elkövettük azt a hibát, hogy minden lámpát a csoport közepe felé irányítottunk, ezért a szélén állók kicsit haloványabban látszanak a képeken. Nézegettük a Balatont, a fényeket, a csillagok helyett pedig a felhőket. Csodálatos látvány! Kár lett volna kihagyni!
Irány a fürdőhely! De most a parti úton megyünk vissza a 71-esre! Szuper, akkor arra is megyünk! Amint elértük a partot, horgászok sorát pillantottuk meg, akik morcosan hunyorogtak a sok motor felé: ők a csendre, nyugalomra, friss levegőre vágytak. Vagy csak egyszerűen el akartak otthonról tűnni? Kipp-kopp, csipp-csöpp… Aztán gyorsabban, intenzívebben. Szóltam Lacinak és Kobrának, hogy meg kéne állni, mielőtt elázunk. Válasz: mindjárt odaérünk. OK. Gondoltam, nem vagyok papírkutya, nem állok én sem félre. Kár volt… mire megálltunk, a farmer átázott. Ráadásul szakadó esőben kellett felölteni az esővédő öltözetet. Már akinek volt. A tusolás rendben lezajlott, bár én fürdeni jobb szerettem volna. Megfogadtam, ha legközelebb – még ha csapatban is motorozok – az első cseppeknél félreállok felöltözni! Rövid tanakodás után folytattuk az utat, hiszen mitől lenne teljesítménytúra a 8 óra alatt megteendő 200 km-nyi út, ha nem az esőtől? Hlaci és Lujóék nem így gondolták: ők hazafelé vették az irányt, míg mi a folytatást választottuk. Mintegy 5-10 km-t megtéve elállt az eső és csak néha-néha egy-egy cseppnyi áldást kaptunk.
Következő megállónkon, a badacsonyi benzinkúton száraz zoknik, nadrágok és nejlonzacskók kerültek elő. Na meg egy kávé és egy kis üdítő is belém. Az egyik tartalék zoknim Kill3rnél landolt. Legalább részben tudtam honorálni a tanksapkát és a súbertűt. Nekem meg a szigetelőszalag: a gázbovden cseréje után nem szigeteltem le a bevezető nyílást, ettől meg befolyt a víz a karbiba. Következménye: alacsony fordulaton kihagy, rángat, nem megy. Amíg ki nem fogy a víz. Közben Kobra invitál az épülő házához, hogy segítsek nekik a szakmunkákban: alapozás, falazás. Hmm, honnan szedte, hogy jól tudok falazni? Melyik haverom mondhatta neki? Fény derült erre is: Samu a bűnös, ő mondta, hogy kőműves vagyok. Maximum szabadkőműves… Viszont ha muszáj, akkor megtanulom azt is. Ebben maradtunk.
Indulás! Hangzott a vezényszó. Egy MZ kivételével mindegyik csont nélkül indult, de a tolás azt az egyet is életre keltette. Innen irány Keszthely, ahol szintén befutottunk egy belvárosi zsákutcába. Pontosabban eltévedtünk. MrDok gyorsan átvette az irányítást, kivezetett bennünket a városból. Már a déli parton járunk. Kavarognak bennem a balatoni gyermekkori emlékek. Érzem, hogy kezd sajogni a hátsóm. A kávé jó hatással volt rám: álmosságnak semmi nyoma. Viszont fázok.
Mostanság tűnik fel, hogy mennyi rendőrt látni. Visszább is vettünk a tempóból. Újabb megállóhoz érkezünk ahol eltöltünk néhány kellemes percet egymást ugratva. Hiába, a csapat csodás, a kedv jó, jég – eddig – nem esett. Műszaki hiba meg gyakorlatilag nem is akadt. Megállapítottam magamban: jók ezek az öreg masinák! Ja, és a gyertyakábelemre pillantottam: a múltkori trafó problémámnál láttam, hogy erősen oxidálódott a kábel, tehát cserélnem kell. Meg is tettem, egy barátom szerezte nekem ezeket: egy Mercury gyártmányú csónakmotorhoz készítik, egyenesen az USÁ-ból jött – szerinte. Lehet hogy igen, lehet, hogy nem: kit érdekel? Jól vizsgázott, pedig kapott vizet rendesen!
Az utolsó megállónkon, a fonyódi üzemanyagtöltő állomáson megbeszéljük, hogy a végállomás a siófoki találkapont lesz, nem megyünk pékségbe, kikötőbe, mert lehűlt a levegő, feltámadott a szél, időnként viharosakat lökött. Ezen a megállón derült ki, hogy Nyakasnak van IGAZI tartalék benzinje, gyári katonai kannában, gyári katonai csomagtartón. Ekkor villámlott belém: már hihetetlenül fáztam. A tartalék száraz ruha meg a poggyászban figyelt. Érdekes, mikor megálltunk, nem éreztem a hideget, a sok élcelődés, piszkálódás, csipkelődés meg feledtette velem a dolgom. Sebaj, 1 óra és célba érünk. Csak kibírom valahogy! Fáradt, álmos még mindig nem voltam, a túrát megelőző napok hatására sem, sőt! Gyönyörködtem a tájban, az útra csak időnként pillantottam. A sorban én voltam a harmadik vagy negyedik motoros, de időnként elhúzott mellettem egy OFF robogó, majd kipufogójából kék lángcsóvákat eregetve visszalassított. Mintha mutatni akarná: az övé sokkal jobb. Lehet, de azt úgysem lehet annyira szeretni, mint egy MZ-t! Ez járt a fejemben, meg az, hogy Bambi egyszer mondta: nem baj az OFF motor a túrán, csak tudja, hol a helye. Na, ez csak olyan élcelődő gondolatmenet volna… Közben megérkeztünk a célállomáshoz. Rádöbbentem, hogy mindenképp szerettem volna szemügyre venni a sebességkorlátozásokat, amik ezen a környéken vannak. Lehet, hogy fáradok? Ugyanis elfelejtettem. Mindegy, majd pár héten belül kiderül.
Megálltunk a kúton, ha jól emlékszem, mindenki tankolt, de senki sem dízelt. Én félrevonultam átöltözni, mégsem akartam a kúton, kamerák látószögében és a meglepően sok MZ-s nő előtt. Sajnos sok mindenről lemaradtam, de egy újabb piszkálódás és fényképezés tárgyává válhattam. Nem bántam meg, hogy felvettem a plusz nadrágomat és pulóveremet! Hazafelé egyáltalán nem fáztam.
Mire befejeztem az öltözést, a csapat szétvált: Samu és Nyakas az autópályát választották, hisz nekik még sok volt hátra. Mi, akik együtt mentünk, együtt is indultunk hazafelé. Kisbocsi Székesfehérvárnál elvált tőlünk, ő Neszmély felé vette az irányt. Mi, többiek: Kobra, Kill3r ETZ, Alfa és TJácint meg át a városon , majd a hetesen mentünk tovább. Megállás nélkül szerettük volna leküzdeni az előttünk álló 100 kilométert, bár Baracska előtt egyet-egyet hosszabban pislantottam, mint kellett volna. Éreztem, hogy fáradok. Sőt, hirtelen óriási fáradság tört rám. Arra gondoltam, bemegyek valami kocsmába, hogy kicsit felfrissítsem magam. A felkelő nap fénye itt-ott előbukkant a felhők mögül, ez egyre inkább zavart. Mit zavart? Égette a szemeim. Aztán beérve Baracskára, fel akartam húzni a „rostélyt”, de a plexi jobb oldala a kezemben maradt. Intettem a többieknek, hogy én félreállok, de láttam, hogy nekik is jól esne egy röpke megálló. Tehát mindannyian megálltunk, volt aki beszaladt a bokorba, volt, aki ivott pár kortyot. Na meg a sejhaját mindenki megmozgatta. Mire elkészültem a szélvédő visszapattintásával, már nyeregben volt mindenki. Berúgtuk motorjainkat és elindultunk. Már Martonvásár. Milyen gyorsan ideértünk. De jó, hogy már csak 15 km. Nekem! Kicsit sajnálkozva néztem a többiekre, aztán húztam egy nyélgázt. Na nem azért, hogy otthagyjam őket, hanem hogy kicsit előbb érhessünk haza. Így tovább 90-95-ös tempóval mentünk együtt a 6-os 7-es út kereszteződéséig, ahol elváltunk. Onnan már csak 5 km volt hátra nekem. Nekik megy vagy 35.
Hazaértem 6:27-re. A teraszon levettem a vizes ruháimat, bontottam egy sört, elkortyolgattam, közben hűlt annyit Piroska, hogy betakarhattam, hagy pihenjen ő is. Megérdemelte! Amint végeztem, rájött az eső. De nem ám akármilyen! Mire megtettem a 20 métert az ajtóig, bőrig áztam, pedig a termo pulcsi még rajtam volt. Vettem egy kellemes zuhanyt és eltettem magam a felfrissülés reményében.
A teljes vasárnapom az ágy és az étkező között telt ingázva, a fejem kifújva, mégsem üresen: rengeteg élmény, fantasztikus csapat, szebbnél szebb motorok, sok-sok kilométer, gyönyörű tájak, melyeket sötétben még sosem láttam.
Köszönöm Nektek e csodás kirándulást! Remekül éreztem magam, az útvonal, a bejárt tájak megérték azt a fáradságot, amivel ez járt. A szervezés is jó volt, bár Kobrának kéne egy kicsi tájékozódási készségfejlesztés 🙂
Kiszsebi
2011.06.26.
www.mzclubhungary.com
