Kalocsai reptér, hőség, kopogó telók, benzinszag (illat!), teli gázos balkanyar, sok sör, és a nagyon jó társaság…

– Kedvenc pályád?
– Kecskemét (vágom rá kapásból…)!

A kecskeméti futamot nehéz űberelni, mivel az én liblingem (sokaké még). Nem csak az aszfalt kiváló, a pálya is jól motorozható. És mindig jó eredménnyel tértem onnan haza…

Péntek, letoltuk a vasakat a platóról, egy-két simítás a motorokon (guminyomás, benzin, áram: A szentháromság), irány a pálya, amit első pár alkalommal turista üzemmódban nézegettem, ismerkedtem a kanyarokkal és próbáltam őket megjegyezni. Amikor már átláttam a használt „gumi folyosó” zugait, elkezdtem a kanyarokat – ahogy Bambi mondaná – MEGFELELŐ sebességben, sebességgel, íven venni. Már ötször voltunk fenn, de még sok kanyart nem értek. Mivel holnap verseny, ezért nem akarom magam lefárasztani, már szisszen is a sörös doboz. Baló, Levi, Bobek még körözgetnek, miközben Stravkó, Máté segítségével egyengeti a motorját, mert a célegyenes végén a balosba eldobta a motort ami szerencsére javítható sérüléseket szerzett csak.

Én vagyok a tűzfelelős. Bobek kavargatja a maratoni pörit. Mintha műtétet végezne, precíz munkával rakja össze a pörit. Mindenkit nyugtatok „Várjátok ki, sokat kell de ha kész lessz k*rva jó lessz…”
Mindig van egy két önjelölt renegát aki megpróbálja a serclijét Bobek bográcsába dugni, tunkolási szándékkal. Ők kérő-parancsoló dorgálást kapnak a séftől. Aki már jobban ismeri az tudja hogy nem szabad a kajájába kontárkodni mert szerintem a szép szót követné más is… Az este jó hangulatú iszogatással telt, melyet Kovács Gábor spékelt meg Fábrit megszégyenítő történeteivel és előadásmódjával.

Szombat, kelés reggel 7 környékén – kicsit megnyugtat, hogy nem csak én nézek ki szarul, nem múlt el nyomtalanul az este. Összekaptuk magunkat: mosakodás, kávé, Toitoi, gépátvétel, nevezés, Toitoi.
Sorba érkeznek a versenyzők „Gyűlünk, gyűlünk, jól van…”
Szabad edzés, és a két időmérő alatt tovább tanultuk a pályát, egy-két kanyart megfejtettünk. Amit nem, arról a mezőny elején lévő versenyzőket faggattuk, hogy hogyan kellene…

Kalocsa

Kalocsa

Kalocsa

Kalocsa

Az örök szabály a pályán az az, hogy: „ne próbáld elengedni a gyorsabbat, ki fog kerülni mert rutinosabb és gyorsabb, ahogy megpróbálsz előzékeny lenni kész a baj!”. Viszont ez csak akkor működik ha feltételezhető (és miért ne lenne az), hogy a kezdő is az ideális ívet használja…
Baló a pálya szélén tombol, Grafikus becsukott előtte miközben előzte. Nyugodnak lassanként a kedélyek, van tartalék elsőkerék is.

Nem igazán sikerült villantanom az edzésen. Túl fáradt vagyok? Sok volt a tegnap este? Nem tudom,de spórolok az erőmmel. Csak 10-10 körökre megyek fel időmérőre. Annyira nem ment a dolog, hogy Stravkót és Mátét se tudtam fogni, azt se néztem meg hányadi rajtpozícióba kvalifikáltak. De nem voltam elkeseredve, mert a „versenyre tartogatom magam, majd ott felébredek” mondogattam másoknak.

Kalocsa

Kalocsa

Rajt pozícióba állítanak mindenkit. Leállt a motorom, el van zárva a benzincsap (jézusom de láma vagyok).
Tanulságos rajtolás volt ez mindenkinek, többen kiugrottunk, mert nehezen volt értelmezhető a lámpás rajt. Így teligáz-satufék-teligázos indulás után engem már csak a piros vagy a kockás zászló állíthat meg…

Mivel nem indították újra a futamot, rettenetesen el kezdtem küldeni. Semmire nem gondoltam csak hogy minél gyorsabb legyek, egy-két előzés után megtaláltam az emberem (307) a verseny kétharmadáig küzdöttünk – néha én szúrtam be neki féktávon, máskor meg ő gyorsított ki jobban. Féktávokat úgy vettem mint előtte még soha, a kalocsai beton annyira rázott, az a sok hiba rajta, de nem érdekel, ketté is törhet alattam a gép akkor is beveszem a kanyart…Annyira elkapott a versenyszellem, hogy meg is őrültem kicsit.
Ez akkor következett be amikor a hosszú egyenesbe fej fej mellet haladtunk, átnéztem és öklömet rázva, röhögve üvöltöttem: „Nyomjad, b*zdmeeg!!!

Frici és a 307es

Nyomjad b*zdmeeg

Utolsó kör, épp szélárnyékába bújva repesztek a célegyenesben, már nézegetek kifelé, hogy a balkanyarban hogy veszem vissza a helyemet. A 307-es blokkoló, pattogó első kereke már nem tapad vissza a kanyarba. Előttem pörög a motor és az ember is. Mivel a hátsó kerekem blokkolóra fékeztem (az események miatt) elindult a motorom fara kifelé, a kanyart meg csak be kéne venni.
Döntés előtt állok: Fej, tor, potroh? Min menjek át?
Szerencsére a probléma megoldódott mivel elég gyorsan csúszott ki előlem, és be tudtam venni a kanyart is. Egy pillanatig még gondoltam megállok, megnézem mi van vele, de gyorsan elhessegettem ezt a „túrázós” gondolatot, hisz ez egy verseny.
A kőr hátralévő részén pihentem és lassítottam. Mert ezután csúnya lenne eldobni a vasat…
A depóba szinte rögtön szembe kerültem Máté és stravkó haragjával akiket lerajtoltam. Érthető gondoltam, hoztam is pár kárpótló sört. Ami asszem nem volt elég… De megnyugodtam amikor Stravkó mondta, hogy folyamatosan távolodtam tőle ami azt jelenti, hogy gyorsabb is voltam.
Azt hiszem ezek után a következő versenyen szándékukban lesz elkenni a számat, remélem nem fog fájni 😀
A depóba próbáltam megkeresni a 307-est de nem találtam, mire odajött egy vigyorgó ember: „te vagy a 393-as?”
Mondtam, igen. Kezet rázott velem és megbeszéltük, hogy hatalmas csata volt. Ő megúszta az esést, sajnos a motorja azért kapott…

– Kedvenc pályád?
– Kalocsa.

Egyenletlen, ráz, a gátlók alig bírják, messze van, kecskeszar is lehet a pályán…
De összességében itt mindig jól érezzük magunkat… és mindig elkerül az eső is.

Friggyes Mester (Frici, Krepp)
2011.06.12.
www.mzclubhungary.com