Túrabeszámoló – Zempléni Vártúra 2007.

 

Hát kérem nem akármilyen két nap után vagyok, azaz egy szuper hétvége kerekedett ebbõl a vártúrából. Igaz, most sajnos nem voltam hû az elvekhez, nameg a bloghoz, ugyanis ezúttal nem motoros túra élménybeszámolója fog itt szerepelni (azaz nem-motoros volt nekem, de a többieknek.. :)). Na, kezdjük is az elején:
Az oly régóta dédelgetett tervem, miszerint az MZsekkel végigmotorozzuk a Zempléni vidéket, meghódítjuk Zemplén várait, és beterítjük tiszta levegõjét kék füsttel, végre pár hónappal ezelõtt megvalósulni látszódott. Szervezõdött az Elsõ Zempléni Vártúra, azaz terveztem az útvonalat, foglaltam a szállást, és figyeltem, ahogy a fórumban egyre gyûlnek a nevek a túrához. 4-5 nappal a túra elõtt már egy jó kis 20-as névsor a fórumban, és az indulás is közeleg, bódottá’, erre hát nem lebetegedek?! Ismét a Horvát túra elõtti jelenet: torok fájás, tükör, tüszõ a mandulán, szentségelés, lázmérés, doki… Ágynak is döntött pillanatokon belül, veszélybe sodorva a hétvégi túra megvalósulását. Péntekig egész jól sikerült egyenesbe hoznom magam, mondhatni gyógyultan, de némi torokfájással úgy döntöttem, hogy nem hagyom ki az általam szervezett túrát, megyek hát autóval. Egyébként is elég rossz idõt jósoltak nekünk, de ha nem lettem volna beteg, akkor bizony motorral megyek, az esõ ellenére.

Így hát Szombat reggel apummal és az autónak megörülve, anyummal együtt elindultunk, hogy a szerencsi templomnál találkozzunk a többiekkel. Már péntek este lehetett sejteni, hogy a csapat erõsen meg fog fogyatkozni a rossz idõ miatt, és ezt a sejtést a szombat reggeli kitartó esõ csak igazolta. Egészen Miskolcig ki is tartott az a nyavajás esõ, így Szerencsre érve még csak Wetzlával találkoztunk, aki Pécs mellõl kitartóan ázott végig kb 400 km-t. A többiek is telefonáltak, behúzódtak az esõ elõl Gyöngyösön, tehát késnek. Másfél órával késõbb befutott a 7 motorból álló MZs sereg, és kis vásárolgatás után indultunk is Boldogkõváraljára, ekkor már gyönyörû napsütésben! Kevesen ugyan, de boldogan!
Vár nézés, ámulás, (éhezés :)), fotózás, aztán tovább indultunk Vizsolyba Bibliázni. Ekkor már az éhezés elhagyta zárójelét, és itt az elsõ Biblia nyomdájának helyén lelángosozott a banda. (kemencében sült lángos evés) A felszolgálás mellé kaptunk még egy kis Biblia történelmet is, és még a rendelés elõtt a templomban megnézegettük az elsõ Bibliák kiállított darabjait. A rettentõ éhség legyõzése után, tudomásul vettük, hogy a Hollóházi Porcelámmúzeumról lekéstünk, így célba vettük Füzér várát.

Hegy mászás, szikla mászás, felérés, ámulás, vár nézés volt ezúttal a sorrend. A várba bejutva mesés felhõkön átszúró napfény látványa tárult elénk, amit aztán nem sokáig csodáltunk, ugyanis a helyreállított kápolnában elmondták nekünk a vár történetét. Hatalmas szelet történelmet kaptunk, nemsemmi, hogy miket élt meg ez a vár, és az sem, hogy ez most évrõl évre hogy épül újjá. Jelenleg is folytak ott az építkezések, és a tavalyi állapothoz képest rengeteg új látnivaló volt, így a történet meghallgatása után ismét ámulás, vár körbejárás, fényképezgetés következett.

A várból sajnos elég sokára értünk le, így egybõl a szállásunk elfoglalása mellett döntöttünk, és elindultunk Kõkapura. 20 km, mondja a GPS, hát az már smafu! Kishutánál jobbra terel, amit kicsit furcsállok, de belefér. Aztán egy sávos, izgalmas erdei út, a sötétedésben, ami külön fokozta az izgalmakat, és ekkor még mindig hátra volt tizen valahány kilométer. Kezdtük úgy érezni rossz az irány, amikor is megpillantottuk a képeken is látott tavat, a kivilágított vadász kastélyt és a gyönyörû fa szobrokat. Hoppá, hát megérkeztünk! Recepción kikértük az ifjúsági szálló kulcsát, felderítettük hol is van, (nagy nehezen) bejutottunk, és már megint ámulás. Szinte az egész ifjúsági szállót megkaptuk (más nem volt benne), majdnem minden szobához kulcsot. Szobánként fürdõszoba, 8 ágyas szobákhoz erkély, nagy társalgó, konyha, nyársaló hely, hát mi kellhet még?! 🙂 Alig bírtuk rávenni magunkat a tûzrakásra, de végül csak sikerült, egy kis kikészített, szárazfából.

Máris nyíltak a sörök, hangzottak a „Pálinkát valaki?” kérdések, keverõdtek a VBKk, egyszóval fokozódott a hangulat, egy kis nyársalás közepette. A nagy beszélgetéseket olykor egy borz törte meg, aki a környéken ólálkodva gyûjtötte befele az esti betevõt. (Ketchup :D) Késõbb aztán a szállásunk nagy társalgójába telepedtünk le a bõr fotelekbe, ahol aztán készültek a kompromittáló videó-felvételek, és egy nevetésekkel teli beszélgetés (vagy beszélgetésekkel teli nevetés?!) folyt kb fél 2-ig.

Vasárnap reggel 8-9 felé ébredezett a társaság, nem véletlenül, hiszen 10 óra volt kitûzve indulásnak, és ezt tartottuk is. Kicsekkolás a szállásról, „jövünkjövõreis” ígéret, majd irány Füzérradvány, ami tegnap kimaradt. Sajna az idõ ismét rosszra fordult, esõ ismét, méghozzá az a fajta, ami egész délelõtt azon gondolkodik, hogy most essen, vagy ne essen. Füzérradványi kastélynál csoportfotó, kastély körüljárás, és ekkor az esõ eldöntötte, hogy most akkor esne egy kicsit.

 

Be is menekültünk a kastély belsejében lévõ kiállításra, amit aztán nem bántunk meg, volt ott sok érdekes dolog, de az esõ csak nem állt el. A biztos menedék alól néztük, amint a nem is messze lévõ réten éppen szaladgálnak (és áznak) a mókusok. Az esõ aztán elbizonytalanodott, és ezt gyorsan kihasználva, tovább indultunk, de mivel hirtelen meg is gondolta magát, úgy döntöttünk kihagyjuk a Sátoraljaújhelyen lévõ Magashegyi libegõt, és egybõl Sárospatak felé vettük az irányt. Itt már újra esõ nélkül nézhettük körbe a várat, fotózkodtunk annak hídján, majd tovább indulás Bodrogkeresztúrra, a Magyar Motorok Múzeumát megnézni. Ez egy magángyûjtemény, ahol elméletileg már vártak bennünket.
 

Nos, odaérve kiderült, hogy valamiért mégsincsenek ott a tárlatvezetõk (tehát senki sem), és némi telefonálgatás, csengetés, szomszédba csengetés, majd újra telefonálgatás után valami olyasmit mondtak nekem, aminek azóta is hatása alatt vagyok, amit azóta sem tudok elfelejteni. A gyûjtemény tulajdonosa (Zahuczky László) azt mondta nekem a telefonba, hogy a kaput nyissuk ki, menjünk be, és nézzük meg nyugodtan a gyûjteményét… A mai világban ez teljességgel elképzelhetetlen volt számomra, így elsõre nem is értettem, mire a hihetetlen felkérés elismétlése után a kedves úr a vonal túlsó végén bátorított, hogy nyugodtan menjünk be, motorosok között ez természetes. Le voltunk nyûgözve! (ismét ámulás) .. és nem csak ettõl a hihetetlen bizalomtól, hanem a bent látott motoroktól, korabeli gyûjteményektõl egyaránt! Csodálatos gyûjteményt láthattunk: Csepelek, Danuviák, és sok Pannónia egy kedves kis parasztház nagy szobájába zsúfolva. Boldogan írtunk a vendégkönyvbe, majd tömtük tele az adakozó perselyt.

Ha valami, hát ez a kiállítás garantáltan megéri és megérdemli!
A kiállítás után dudaszóval indultunk tovább Szerencsnek, ahol egy utolsó közös tankolás, búcsúzás, majd pedig mindenki a maga tempójában haza.

 

A rossz idõ ellenére is csodálatos két nap volt ez, és remélem ez a pár sor kellõképpen megfájdította az otthonmaradtak szívét, és jövõre velünk tartanak! 🙂

 

GrafUr