Túrabeszámoló – Bakony túra II.

Egy kis visszaemlékezéssel kezdeném az élménybeszámolómat, remélem nem haragszotok meg érte – megpróbálok rövid lenni, de ha nagyon belejövök, nem mindig sikerül 🙂 – és megértitek, miért is kezdem így.

Nos 2004 augusztusában éppen a szegedi új klinikán voltam ügyeletes, ráérõ idõmben az Interneten barangoltam. Az egyik keresõprogramba beírtam, hogy: „MZ” és valami sokadik találatra kiadta a www.mzclubhungary.com honlapot.  Nocsak! Lepõdtem meg, egy érdekes oldal és nekiálltam átolvasgatni. Ez egy friss dolog volt még akkor. Azonnal hatalmas lelkesedés fogott el. Abban az idõben kezdte szárnyait bontogatni a klub… Nehézkes kezdet volt, (node semmit nem lehet úgy csinálni, hogy: ja kérem, ez már xy éve  így megy. Ezt minden elsõ túrás klubtagunk is magára veheti, hisz valahol el kell kezdeni :). Fórumozással telt jó néhány hónap, majd megszülettek az elsõ túratervek.

Mondhatom azt, hogy jókor voltam jó helyen, így be tudtam csatlakozni az elsõ igazi MZ Klub túrába, ekkor 2005-öt írtunk.  Az egy csodálatos év volt! Nekem a Homz-túrával kezdõdött, majd folytatódott az Örkényi versennyel, Sástó I, Pannónia ring, Tiszacsege, Kunmadaras, Mecsek I. és a Mikulás túra. Valójában ezeken kívül több túra és verseny is volt csak azokon sajnos nem tudtam részt venni. 2005 év végére egy nagyon jó kis társaság alakult ki.

Változnak az idõk, változnak az emberek, és jött 2006. Ez nem túl jól sikerült év lett. Voltak problémák, sokan elmaradtak a fórumról, különbözõ okok miatt, nem volt annyi túra, nem volt szervezõerõ és a honlap is sokat haldoklott. Na de eltelt felettünk ez az év is. Nos ugorjunk 2007-re: megújult a honlap, elkezdtek páran újra komolyan foglalkozni a klubélettel. Azt hiszem ez nagy löket volt, kiíródtak a túrák. Az elsõkön sajnos munkahelyi elfoglaltságok miatt nem tudtam részt venni. Pár év eleji túra után megrendezésre került a II. Zsandi party és a II. Mecsek túra, ezek után örömmel láttam a fórumon, hogy egyre több új, lelkes tag csatlakozik és fellendült az érdeklõdés, valamint a „régi” mzklub-osok is kezdenek visszatérni a fórumra. Többek között egyik ilyen esemény, hogy Barna meghirdette a II. Bakony túrát, amirõl ez az iromány szólna. 🙂

Az élményeim: hatalmas lelkesedéssel vártuk ezt a hétvégét, hogy újra együtt motorozhatunk, számomra új tájakon járhatunk és új barátokkal ismerkedhetünk meg. A kiírás szerint 10-kor találkozó Várpalotán – na itt huhogtam elõször egy nagyot (korán kell majd kelni :), aztán másodjára, hogy hajnal 4-kor arra ébredtem, nagyon zörög valami. Mint kiderült hatalmas szél csapkodja az ajtót, kidugtam a fejem és a mélysötét égbõl szinte folyamatos villámlás tárult a szemem elé. Párom nem sokkal ezután hazaért a munkából, elázottan tágra nyílt szemekkel nézett rám, erre csak egy klubos szállóigét tudtam mondani: „nem vagyunk papírkutyák” kicsim. Helyeselt, hogy bármi lesz, megyünk, csak a jégesõt várjuk elmenni. Szerencsére jég nem, csak hatalmas esõ esett. No mire felkulcsoltam az oldaldobozt és felgumipókoztam a sátrat és hálózsákot már enyhülni látszott. Beöltöztünk és elindultunk Várpalotára – a kijelölt találkozási pont felé. Az elsõ 20 km-en még csepergett, a következõ 10-en borús volt az ég, majd szikrázó napsütés kísért végig utunkon.

Soltig egész jó idõt gurultunk, a 97 km-es távot kb. alig 1 óra alatt tettük meg. Itt álltunk meg elõször, egy út menti tábla hirdette, hogy Büfé-ABC. Gyorsan fékeztem, ideális megállónak tûnt, mert egy kis parkoló volt elõtte. Utóbb kiderült nem volt jó választás. A „büfé” gyakorlatilag annyi, hogy a boltban, a polcok közötti középsõ üres területen van egy asztal és el lehet fogyasztani egy kávét. Emiatt nem pihentünk sokat, inkább gyorsan megittuk és indultunk tovább. Ja igen, huhogtam egy harmadikat is, mégpedig Székesfehérváron. Nos, egyik kedvencem az útvonalterv.hu, mielõtt megyek valamerre, ki szoktam nyomtatni, hogy merre kell majd mennem. Rossz beidegzõdésem, hogy nem a leggyorsabb, hanem a legrövidebb utat jelölöm be. Na ez meg is bosszulta magát. Kb. 45 percet bolyongtam a városban, ahelyett, hogy az elkerülõ úton mentem volna. Szokásomhoz híven jól el is tévedtem, majd néhány szabálytalan manõver és útbaigazítás után végre megtaláltam a kivezetõ utat. Na ekkor egy gyors pihenõt tartottunk, egy cigarettázásnyi idõt engedve magunknak, hiszen ekkorra már késésben voltunk. Fel akartam hívni Samee-t hogy tudjon róla kicsit késve érkezünk, de nem vette fel a telcsijét, gondoltam úton vannak, legfeljebb, majd ha megállnak, visszahív. A vicc az egészben, hogy hiába szóltam volna neki, õk még jobban el voltak késve. 🙂 (egyszerre értünk a kempinghez – szerk. Samee 🙂

Várpalotáig semmi különösebb dolog nem történt. A megbeszélt találkozási pontot (a TESCO parkolóját) könnyedén megtaláltuk. Itt már álldogált jó néhány motor.

Megérkezésünkre Barna jött üdvözölni bennünket, majd köszöntött néhány ismerõs és új ember is. A kiírás szerint úgy 16-17 motor volt várható, de amint megtudtam, hogy a társaság eleje már elment Jásdra, valamint még néhányan nem érkeztek meg egyszerûen ledöbbentem és nagyon örültem, úgy tûnt várakozáson felülire sikerül ez a túra. A 2006-os év után nem hittem, hogy még valaha leszünk újra ennyien. Kb. fél órát töltöttünk ott, közben elmentem tankolni, mert bizony 2 személlyel, túradobozokkal és felpakolva, olyan 100-105 km/h-ás utazóval elég szomjas lett a „kicsike”. 200 km volt addig az út és 13 liter benzin fogyott el. Mire visszaértem a parkolóba megérkezett a társaság többi tagja is, majd ezután nemsokára Bambiék is befutottak.

Gyors létszámellenõrzés következett, majd miután kiderült, hogy nem várunk már senkit elindultunk az elsõ kitûzött túracél felé: Jásdra megtekinteni a vízimalmot.  Itt csatlakoztunk össze a korábban indulókkal. Hatalmas öröm volt látni a sok résztvevõt. A csapatból jó néhányan kíváncsiak voltunk a malomra, így csekély 200 Ft-os belépõért megtekintettük belülrõl is. Megtudtuk, hogy az építmény, mint malom már régen nem mûködik, e helyett inkább vendégház. Szépen berendezett szobákat láttunk és egy kis szabadidõkertet. A „múzeumvezetõ” lelkesen mesélte el, hogyan is õrölték itt annak idején a gabonát, valamint azt is megmutatta, hogy a régebbi áradások tönkretették a malomkõ meghajtó tengelyét. Azonban a külsõ lapátokat még mindig hajtotta a patak. Nagyon érdekes látvány volt. Még álldogáltunk, beszélgettünk és itt lehetett jelentkezni a minket váró vacsorára: a pincepörköltre.  Utolsó infóm róla: 34-en jelentkeztünk.

Ezután elindultunk a 2. túraponthoz: Bakonycsernyére a Vasúti Múzeumhoz. Mint kiderült nem is annyira Vasúti Múzeum, inkább bányászati emlékpark volt ez, felsorakoztatva régi idõk eszközeit és emléket állítva azoknak az embereknek, akik ezt az igen nehéz fizikai munkával járó hivatást választották. Ekkorra a nagy hõség megtette hatását, iszonyúan szomjasak voltunk. Szóltunk, hogy a párommal elõre megyünk a benzinkúthoz valami üdítõfélét venni, majd ott megvárjuk õket. Na ezt jól elszámoltam, mert sokkal hamarabb odaértek a túrázók, mint ahogy sikerült bevásárolnunk hûtõfolyadékból. Azt vettük észre, hogy a huszonegynéhány motoros szépen távolodik. Sebaj – gondoltuk – mennek a szélerõmûhöz, majdcsak megtaláljuk. Na igen, de volt három is belõle és én elõször nem arra vettem az irányt amerre kellett volna, így lett egy plusz 3 km-es kitérõm. 🙂  De minden jó, ha vége jó: csak megtaláltuk. Ilyen monstrumot sem láttam még közelrõl, fõleg ahogy közeledtünk felé és meghallottuk a lapátok által keltett hangot, lenyûgözött ez a gigászi építmény. Az erõmû tövében megtudtuk, hogy ezeken kívül még további turbinák építése van tervben. Ekkor szólalt meg valaki viccesen, hogy inkább dõljön össze 200 ilyen, mint Paks egyszer – igazat adtunk neki. 🙂 Újra nyeregbe pattantunk és tovább indultunk Zirc felé. Ideérkezve egy cukrászda elõtti parkolóban tartottunk pihenõt. Többen kávéztunk, fagylaltoztunk, volt, aki egy-két süteményt is bevállalt.

Következõ úti cél a Kõris-hegyi kilátó. Gyönyörû tájakon, szerpentineken vezetett az utunk. A cél elõtt nem sokkal az elõttem haladó Krisztián motorjáról leesett a lánc, ezért egy bõ negyed órás szerelési szünetet tartottunk. Na de milyen túra is az, ahol nincs szerelés? 🙂  Elkészültünk vele, majd folytattuk utunkat. A kilátó és a MALÉV új radarállomása békésen állt egymás mellett. Uccu neki menjünk fel a kilátóba – gondoltam – és ezzel a lendülettel már kapaszkodtam is felfelé. Mit is írhatnék: a kilátás csodálatos és lenyûgözõ az alant elterülõ táj látványa, azonban az építmény kis kívánni valót hagy maga után. Fából épült, nagy merevítéseket tartalmaz, de bizony elég ingatag építmény, amin látszik már az eltelt évek nyoma, érzõdött is, hogy libeg alattunk. Eredetileg úgy volt, hogy hosszabb ideig pihenünk itt, ám úgy döntöttünk, hogy az idõ múlása miatt jobb lenne indulni a végcél felé Ajkára, mert még van addig hátra jó néhány kilométer, sátrat kell állítani és még bevásárolni is el szeretnénk menni. Így el is indultunk a Bakonyon át. Egy elég keskeny erdei úton keresztül haladtunk. Kedvesem közben folyamatosan jelzett, mutogatva, hogy milyen természeti érdekességet lát. Lehetõségeimhez képest próbáltam én is minél többet gyönyörködni a tájban és azt kell mondjam, megérte azt az útvonalat választani. Ám ennek az útnak a végén nem kis meglepetés ért. Az erdõbõl kivezetõ út sorompóval le volt zárva. Nekünk ugyan nem jelentett különösebb akadályt, de ott vesztegelt egy turistabusz igen tanácstalan sofõrjével. Valakinél aztán volt egy szerszám, amivel sikerült kinyitni a zárat. Látva a sofõr és az utasok szemében a hálás pillanatot, remélem legalább az õ szemükben pozitív változás állt be a motorosok megítélésében.

És igen, végre megérkeztünk a végcélra: Ajkára. Kényelmes gurulós tempóban tettünk egy tiszteletkört és indultunk a garázssorra. Ekkorra már kb. 336 km volt mögöttem. Nekiálltunk lepakolni a motorról, valamint felépíteni a sátrat. Viszonylag gyorsan elkészültünk vele, majd a megbeszéltek szerint irány a TESCO, hiszen csak kell vásárolni az esti bulihoz és a másnapi ébredéshez pár dolgot. Valamikor itt hangzott el az a beszólás, amin a mai napig is jókat vigyorgok, miszerint bármit kérdeztünk, merre van, a válasz az volt, hogy a benzinkút mögött. Erre mondta valaki, hogy nem benzinkút épült Ajkára, hanem Ajka épült a benzinkút mögé. 🙂 No megérkeztünk a „híres-hírhedt multiba”, mindenki megvette, amit akart, ám eltérõ idõben végeztünk a bevásárlással. Ekkor már jelezték, hogy siessünk vissza, mert kész a vacsora. No ezt megint nem kapkodtuk el, így Gyurm@, Bambiék, Krisztián és mi hátra maradtunk. Bambiék panzióban aludtak, így õk nem a garázssorra mentek, hanem elõbb lepakolászni, ezért maradtunk négyesben 2 motorral: Gyurm@-Eszti, z25z-Móni, gondoltuk majdcsak visszatalálunk. Ez nem jött be 🙂 A garázssorra menõ úton nem tudtuk melyik feljárón kell menni, úgy gondoltam tudom az utat, dudáltam az elõttem menõ Gyurm@-éknak, hogy itt van az odafelé út és lekanyarodtam. Az emelkedõ végén szembesültem vele, hogy ez mégsem az. Na vissza – kicsit bosszankodtam, hogy bezzeg õk tudják, merre kell menni és körberöhögnek, ha visszaértünk, hogy ezt megint elb..tuk. Ám nagyon felderültem, mikor a keresztutcából láttam kijönni õket tanácstalanul. Ezután bepróbáltunk egy másik feljárót, majd amikor itt is csak azt láttam, hogy tanácstalanul jön velem szemben és barátságosan integet – mintha az országúton épp elsuhannánk egymás mellett – akkor már majd kifeküdtem a röhögéstõl. Harmadik találkozásnál végre egymás mögé kerültünk és nagy nehezen megtaláltuk a helyes utat. 🙂 (én vezettem Gyurmáékat rossz utcába, utána találkoztunk Zéékkel és nem tudtuk miért nevetnek annyira 🙂 szerk. Samee)

Visszaértünk, lepakolásztunk és indultunk a kajcsiért. Nagyon jól sikerült az a bográcsos. Megnyaltuk mind a 20 ujjunkat 🙂 Ezután következett egy rövidebb „konferencia beszélgetés”  ahol megtárgyaltuk a másnapi tervet, valamint rendeztük a vacsora költségeit. 2 dolog közül lehetett választani: túra tovább egy bauxitlencse és a sümegi vár megtekintése, vagy strandolás. Miután megbeszéltük, ki melyiket választja és hogyan is lesz másnap az indulás jött a kikapcsolódás. Zsandatara szóhasználatával élve: a „lealjasodás” jól sikerült. Miután a lazító folyadékok megtették a hatásukat egy jó kis éneklõs banda gyûlt össze a kiépített asztal körül. Volt itt minden: ismerkedés, éneklés, viccek és vicces történetek.

Reggel úgy háromnegyed nyolc körül ébredtem, mit ne mondjak azért kicsit kótyagos volt a fejem. Na ilyenkor van az, hogy „kávé a lelke mindennek”. Gyurm@-ékkal nyeregbe pattantunk és irány a TESCO. Élénkítõleg hatott, kicsit próbáltuk még összeszedni magunkat, majd irány vissza a garázs sorra szedelõzködni. Útban visszafele a benzinkútnál összetalálkoztunk pár emberrel, akik hazaindultak, elköszöntünk tõlük. Most már megtaláltuk a helyes utat, nem tévedtünk el. 🙂 Elkezdtük lebontani a sátrat, közben a többiek, akik a várlátogatás mellett döntöttek indultak folytatni a túrát. Mivel mi a strandra készültünk vártuk Bambiékat, hogy kicsekkolva a szállásról megérkezzenek és hûsítõ – másnapûzõ fürdõzésre induljunk. Közben az ottmaradtakkal még egy jót beszélgettünk. Ha jól emlékszem fél 11 körül érkeztek meg Bambiék ekkor elköszöntünk a többiektõl, megköszöntük Barnáéknak a hihetetlen szervezést és indultunk a fürdõbe. Ez Ajkán volt – szintén a benzinkút mögött. 🙂 Összeláncoltuk motorjainkat és elindultunk jegyet váltani. Na itt lett egy kis nézeteltérés a pénztáros hölggyel, aminek az lett a vége, hogy Bambi nem kézbe kapta a visszajárót, hanem szinte szétszórva mindenfele. Én azt nem értettem, hogy ha valaki diák, akkor miért csak 18 éves kor alatt jár a kedvezmény, Bambi pedig nem tudta igénybe venni azt a szolgáltatást, ami pedig ott volt hirdetve (kabinváltás). Na de túlestünk a dolgon és a strand felszereltsége számomra gyorsan el is feledtette a bosszúságot. Kabint is sikerült szerezni végül. A strandról: különbözõ hõmérsékletû medencék (kisebb-nagyobb), egy hûvösebb élménymedence, magasugró-medence, és egy fedett is várta az oda látogatókat. Valamint egy csúszdarendszer. Csigalépcsõs feljáróval 2 szintes csúszda. A magasabbról induló egy nyitott kanyargósabb, az alacsonyabbról induló zárt gyors és volt még egy, ami egyenes hullámos. Mindhármon lecsúsztunk néhányszor. Tetszett, hogy azoknál a medencéknél, ahol veszélyes helyzet alakulhatott ki, képzett személyzet felügyelte az ugrálókat, csúzdázókat és még egy egészségügyi szakember is folyamatosan jelen volt. Biztonsági szempontból le a kalappal elõttük. A büfében vettünk lángost-hamburgert, majd egy újabb fürdõzés után pakoltunk és indultunk haza.

Székesfehérvárig gurultunk együtt, itt beültünk egy cukrászdába fagyizni, kávézni. Ezután elköszöntünk tõlük, majd még a városból kivezetõ útig együtt gurultunk aztán Bambiék a 7-esen, mi pedig az 53-ason – immár egyedül – folytattuk utunkat hazafele. Este 7 elõtt értünk haza nem sokkal, menet közben ugyanaz nyomasztó hangulat volt rajtam, mint annak idején Sástóról hazafele, hiányzott a közös motorozás. Mindent összefoglalva úgy érzem egy nagyon jól megtervezett és jól sikerült túrán vagyunk túl. Nagyon sok élménnyel gazdagodtunk. Külön öröm, hogy ekkora létszámmal sikerült képviseltetni magunkat és új emberekkel ismerkedhettünk meg. Ezúton is köszönet a szervezõknek a túrába fektetett erõfeszítéseikért! Remélem, hogy még sok ilyen kellemes túra vár ránk az MZ Klub-bal.

Tóth Zoltán (z25z)
2007.06.26.
www.mzclubhungary.com