Fuvaros barátunk 2018-ban ismét emelte a tétet és meg sem állt Magadan-ig. Mivel rengeteg kalandot átélt a túra során, ezért az élményeit több részletben osztjuk meg Veletek. Ez itt az első rész, fogadjátok szeretettel!
Pár évvel ezelőtt az izlandi túránkon merült fel először ennek a túrának a gondolata. Lukas barátom felvetette, hogy jó lenne elmenni Mongóliába motorozni, mire én azt válaszoltam, hogy ha már ott vagyunk, akkor menjünk végig a Csontok Útján, egészen Magadanig, hiszen az már csak 5000 km Ulánbátortól. Az ötletet a Hosszú Motorozás című film adta, amelyben a két brit motoros és a kísérőik hihetetlen kalandokat éltek át. Mivel mi is szeretjük a kalandokat és a kihívásokat, így gyorsan megegyeztünk az úticélunkat illetően. Pár évig halasztgattuk az utat, de 2018-ban végre elérkezett az alkalom, hogy nekivágjunk. Addig is megnéztünk jó pár videót, és elolvastunk pár túrabeszámolót, hogy tisztában legyünk vele, mi vár majd ránk az úton. Ukrajna-Oroszország-Kazahsztán-Oroszország-Mongólia-Oroszország útvonalon terveztünk eljutni Magadanba, de útközben jött az ötlet, hogy ha már úgyis közel vagyunk Kirgizisztánhoz, és vízum sem kell a belépéshez, akkor ott is nézzünk szét. Ukrajnába nem kell vízum, és szerencsénkre Kazahsztán is eltörölte a vízumkötelezettséget az uniós állampolgárok számára, így csak orosz és mongol vízumot kellett igényelnünk, melynek az intézését Lukas magára vállalta. Oroszországba a hosszú út, és a többszöri belépés miatt éves üzleti vízumot kellett igényelni, mert a turistavízum csak kétszeri belépést, és egy hónapnyi oroszországi tartózkodást tesz lehetővé.
Lukas saját kezűleg készítette fel a Honda CX 500-asát az útra, és pedig mint minden út előtt, most is elvittem Bambi Mesterhez az MZ-t, hogy nézze át, és cserélje ki a szükséges alkatrészeket.
Körülbelül három hónaposra terveztük az utat, június közepi indulással, de mivel június második felében indult az MZ Club Tátra-túrája, ezért úgy időzítettük az indulást, hogy össze tudjam kötni a két túrát.
A túra előtt egy héttel már nem dolgoztam, hanem a túrára készültem, majd elérkezett június 21.-e, amikor elindultam életem leghosszabb motoros túrájára.
2018. 06. 21.
Reggel ½ 11- ¾ 11 körülre lett megbeszélve a találkozó az MZ Clubbal Salgótarjánban. Előző nap este már összepakoltam, feltettem a csomagokat a motorra, és ekkor szembesültem vele, hogy még egy csomagrögzítő hálóra szükségem lesz az 5 literes olajoskannámhoz. Így aztán csütörtök reggel körbejártam Salgótarjánt, hogy hátha valahol tudok venni, de csak gumipókokat kaptam. Igyekeznem kellett, mert Nagy Árpiék már vártak rám a város végi benzinkútnál.
Gyorsan felültem a motorra, és épp idejében értem a benzinkúthoz, mert mihelyst megálltam, már érkeztek is az MZ-sek. Sass Pali bejött a kútra megtankolni, majd együtt mentünk tovább a Tátra túra résztvevői után. Losoncon értük utol a többieket, és innen már együtt mentünk tovább.
A következő megálló Hnusta volt, ahol páran bevásároltak a Tescoban, majd Gemerska Polanán álltuk meg egy jégkrémezés erejéig. Kellemesen meleg, napsütéses időben folytattuk utunkat a Tátra kanyargós útjain, majd Dedinkiben, egy tóparton tartottunk rövid pihenőt.
Késő délután értünk Horny Smokovecre, ahol mindenki elfoglalta a szállását a Partizan Panzióban, majd késő estig tartó beszélgetéssel és sörözéssel zártuk a napot.
A Tátra Túra résztvevőivel indultam utamra
2018. 06. 22.
Reggel 7-kor egy bőséges reggelivel indítottuk a napot, majd motorra ültünk, és átmentünk Lengyelországba. A határ után nem sokkal megálltunk, letettük a motorokat, és elsétáltunk arra a helyre, ahonnan a tutajok indultak, ugyanis mára egy tutajozás volt betervezve a Dunajec folyón, ami határfolyó Szlovákia és Lengyelország között.
4 részből volt összerakva a tutaj, gondolom így, hogy szétszedhetőek, könnyebb visszaszállítani őket a kiindulási pontra. Egy-egy tutajba 11-12 ember is befért, plusz a két kormányos, akik népviseletben irányították a hajót. Gyönyörű erdős területen csorogtunk le a tutajokkal, sok helyen hatalmas, függőleges sziklák szegélyezték a folyót. Mi csodáltuk a természetet, a tutajosok pedig hosszú farudakkal irányították a tutajt. A mi tutajunk haladt a leggyorsabban, több előttünk indulót is megelőztünk.
Miután kikötöttünk elmentünk sajtot vásárolni, mivel kitűnő füstölt sajtokat árultak a kikötőben. Hamarosan megérkezett a másik csapat is, mondták, hogy Böri átvette az egyik tutajos kalapját, farúdját, és a csónak irányítását.
Tutajozás után kisbuszokkal visszavittek minket a motorokhoz, ahonnan elmotoroztunk a Lomnici-csúcs felvonójához, de elég ködös, esős volt az idő, így nem mentünk fel, hanem a felvonó indulási helyénél lévő kifőzdék egyikében megebédeltünk.
Innen visszamotoroztunk a szállásra, majd egy finom vacsora után pihenés következett.
Tutajozás a Dunajec folyón
2018. 06 23.
Reggel meglepve tapasztaltuk, hogy a Lomnici-csúcsot hó borítja. Megreggeliztünk, majd vártunk egy kicsit, mert hol elállt, hol megeredt az eső. 9 óra előtt indultunk el, amikor éppen nem esett, hogy megmásszuk a Tátra egyik csúcsát.
Rövid motorozás után elértünk egy hegy lábához, ahol leparkoltuk a motorokat, és gyalog nekivágtunk a hegynek. Egy sáros, csúszós ösvényen haladtunk felfelé, amelyen félúton elkezdett esni az eső, ami hamarosan jégesőbe váltott át. Páran visszafordultak, mi pedig behúzódtunk egy fa alá, aztán amikor csendesedett az eső, elindultunk tovább. Felérve a csúcsra szembesültem vele, hogy 9 Eur-t kell fizetni, hogy végigmehessünk a tanösvényen a fák teteje felett. Pénz nem volt nálam, mert a pénztárcát a kabáttal együtt lent hagytam a motoroknál, mivel induláskor még kellemes meleg idő volt odalent. Így Sass Pali kölcsönzött nekem a belépőre. Azért fordultam hozzá, mert az ő biztonsági mellényére az volt írva, hogy segítő motoros.
Nekivágtunk a tanösvénynek, de újra elkezdett szakadni a jégeső és a hó, így a tanösvény végén lévő kilátóig tartó utat futólépésben tettük meg. Ott megpihentünk, mert a kilátó alá nem vert be az eső, majd amikor egy pillanatra elállt, elindultunk visszafelé. A kilátóba nem mentünk fel, mert ilyen időben sajnos semmit nem lehetett látni, pedig tiszta időben csodás lehet a kilátás innen a hegytetőről. A tanösvényen visszafelé félúton újra elkezdett esni a jeges eső, így a tanösvény elejéig hátralévő utat rohanva tettük meg. Itt vettünk egy-egy esőkabátot, amelyre nekem Zsaki kölcsönzött pénzt. Egy büfé eresze alatt vártunk még egy kicsit, majd amikor mindenki visszaért elindultunk lefelé, de nem azon az úton, amelyen felfelé jöttünk, hanem találtunk egy szélesebb utat, ahol autóval is lehetett közlekedni.
Mire leértünk elállt az eső, de annyira átáztunk felfelé menet, hogy innen már a szállás felé vettük az irányt. Páran, akik nem jöttek fel a hegyre, elmentek Zakopánéba, de később mondták, hogy ott is esett az eső.
Amikor visszaértünk a szállásra üzent Lukas, hogy elindult otthonról, így én is összeszedtem a cuccaim, és elindultam Poprád irányába, az MZ-sek közül pedig páran elmentek vonattal a Csorba tóhoz. Jó lett volna velük tartani, de várt rám Lukas, Mongólia, és Magadan.
Poprád után találkoztam Lukassal, és barátjával Jurajjal, akikkel elmotoroztunk Nizné Némeckébe, Lukas feleségének szüleihez, ahol sok szeretettel, és finom vacsorával fogadtak, de előtte még megálltunk a Lada nevű faluban, mert Péter, akivel pár éve Izlandon voltunk, kölcsönadta a Go-Pro kameráját, és adott nekünk 200 Eur-t az útra, amit hálásan megköszöntünk. Nizné Némeckében Juraj elköszönt tőlünk, mi pedig vacsora után elővettük a térképet, és elkezdtük megtervezni az utunkat.
Tanösvény a fák felett
Esőben másztuk meg a hegyet
2018. 06 24.
Finom reggeli után elindultunk a határ felé, ami innen csak 1-2 km-re volt. Még a határ előtt megálltunk egy boltnál cigit venni, hogy legyen mit osztogatni az ukránoknak, de zárva volt a bolt, így az ukrán határőrök cigi nélkül maradtak.
A határon pár autó volt, de mi a motorokkal előre mehettünk, így nem kellett kivárnunk a sort, ami elég lassan haladt. Elkérték az útlevelet, a motor forgalmiját, valamint meg kellett mondani, hogy hány liter benzin van a motorban. A szlovák oldal után következett az ukrán oldal, ahol ki kellett pakolni a dobozokból, majd a gyógyszeres dobozom tartalmát hosszasan vizsgálgatták. Próbálták elolvasni a gyógyszeres fiolák feliratát, de mivel magyarul volt írva, nem sokra mentek vele. Mivel csak egy autó volt előttünk, így egy jó fél óra alatt végeztünk is, majd a határ után rögtön megálltunk pénzt váltani.
Nekivágtunk a Kárpátoknak, ahol vidáman döntögettük a motorokat a kanyarokban. Én már több, mint 20 éve nem jártam Ukrajnában, így meglepve tapasztaltam, hogy milyen jó utakat építettek azóta. Ungvár után megtankoltunk az olcsóbb benzinből, és azt vettük észre, hogy mindkét motorba ugyanakkor kell tankolni, így nem kell külön-külön megállnunk tankolásra. Rivne után elkezdett esni az eső, de mire a csomagjaim aljáról előszedtem az esőruhát, el is állt. Mivel kissé borús maradt az ég, így nem tettem vissza az esőruhát a helyére, hanem a csomagok tetejére gumipókoztam, hogy kéznél legyen, ha fel kell venni. Hamarosan tényleg használni kellett, mert bemotoroztunk egy esőfelhő alá. Nem tartott sokáig a zivatar, így fél óra múlva már el is lehetett csomagolni az esőruhákat. Zsitomirig terveztünk eljutni a mai napon, ahová kora estére meg is érkeztünk. A zsitomiri körgyűrűn volt pár nagyon rossz állapotú híd, tele kátyúval, és felgyűrődött aszfalttal. Már a hálóhelyünket kerestük, amikor Lukas megelőzött, és szólt, hogy kiesett a kulcs a gyújtáskapcsolójából, és elveszett. Ő visszament megkeresni a kulcsot, én meg addig a benzinkúton vártam rá. Hamarosan visszajött, de nem találta meg. Csavarhúzóval el tudta fordítani a gyújtáskapcsolót, de miután leállította a motort, többet már nem tudta gyújtásra tenni. Felültem az MZ-re, visszamentem 25 km-t szép lassan, de én sem találtam meg a kulcsot. Kipróbáltuk az összes kulcsomat, és óriási szerencsére a hátsó dobozom kulcsa passzolt a Honda gyújtáskapcsolójához és tanksapkájához. Örömünkben innen már nem is mentünk tovább, hanem letáboroztunk a benzinkút mögötti réten.
A határ után rögtön megálltunk pénzt váltani
2018. 06. 25.
A mai napra a kijevi Csernobil Múzeum megtekintése, és az ukrán- orosz határ átlépése volt betervezve, így gyors reggeli után el is indultunk Kijev irányába. Éjjel nagyon lehűlt a levegő, melegítőnadrágban, pulóverben, hálózsákban aludtunk, de ahogy haladtunk Kijev felé, egyre melegebb lett. Kijev belvárosában, egy utcasarkon találtunk egy kulcsmásolót, így rögtön másoltattunk két kulcsot a Hondához.
Egy rendőrkapitányság mellett, egy kis utcában találtuk meg a múzeumot, de legnagyobb sajnálatunkra a mai napon leltár miatt zárva volt. Keresztül motoroztunk Kijev gyönyörű belvárosán, majd az orosz határ, kis-Gluhiv felé vettük az irányt. Kijev után egyre rosszabb lett az út, és a következő tankolásnál vettük észre, hogy valószínűleg egy gödörbe hajtva a Hondáról leszakadt a rendszám. Visszamentünk megkeresni a rendszámot, amit hosszas keresés után az út szélén meg is találtunk. A tartója eltört, így 2 csavarral rögzítettük a motorra.
Kijev és a határ között egyszer csak egyik pillanatról a másikra megállt az MZ. Próbaképpen kicseréltem a gyertyát, de így sem volt szikra, ezért az elektronikus gyújtás helyére visszatettem a régi megszakítósat, amivel tökéletesen üzemelt a motor. A Honda hátsó kereke felől egy idő után kissé súrlódó hangot hallottunk, de aztán ez elmúlt. Gluhivnál 2 határ van, mi a kisebbik felé vettük az irányt, ahová olyan rossz út vezetett, ami autóval szinte járhatatlan volt. Furcsállottuk, hogy egy határra olyan út vezet, ahol a legkisebb gödör is 20 cm mély, és annyi van belőlük, hogy még motorral is alig tudtuk kikerülgetni őket, hiába mentünk lépésben.
Estére értünk a határra, ahol rajtunk kívül csak egy autó, egy biciklis, és pár kamion volt. A határra beengedő határőr rögtön elkezdett pénzt koldulni, úgy látszik, hogy az ukrán mentalitás semmit sem változott az elmúlt 20 évben. Ezután jött mindenféle hivatalos ember, az összes cuccunkat ki kellett pakolni, és mindent végigturkáltak. Amikor kiengedtek az ukrán oldalról, a kiengedő határőr is jött koldulni, de mondtuk neki, hogy menjen a kollégájához, most adtunk neki. Átérve az orosz oldalra újra ki kellett pakolni az összes cuccot, de itt legalább nem kötekedtek folyamatosan, bár itt is elég nagy volt a bürokrácia. Így, hogy szinte senki nem volt előttünk, 3-4 óra alatt sikerült átlépnünk az ukrán- orosz határt.
Már jól benne jártunk az éjszakában, ezért nem is mentünk messze, hanem az úttól nem túl távol, egy mező szélén állítottuk fel a sátrakat.
A Csernobil múzeum előtt, amely sajnos zárva volt
2018. 06. 26.
Reggel ébredés után az első faluban kerestünk egy bankot, aminek a nyitására várni kellett ¼ órát. Miután sorra kerültünk kiderült, hogy itt nem váltanak pénzt, hanem van egy másik bank is a faluban, ami pénzváltással foglalkozik. Miután lett rubelünk, rögtön megálltunk egy élelmiszerboltnál reggelit venni, aztán a reggeli után folytattuk utunkat Kurszk, majd Voronyezs irányába. Jól haladtunk, az országutak jó minőségűek voltak, és az időjárás is egyre melegebb lett.
A Honda hátsó kerekénél a morgás hol előjött, hol elcsendesedett, ami kissé idegesített minket. Városon kívül nem volt nagy forgalom, de a városokban néhol feltorlódtak a kocsik a lámpáknál. Ahol hosszú volt a sor, ott néha előrementünk az útpadkán. Az egyik ilyen alkalommal átmentem egy kisebb pocsolyán, ami olyan mély volt, hogy a fél motor elsüllyedt benne.
Este Voronyezs után, egy falu végén találtunk egy kis tavat, ahol letáboroztunk, megfürödtünk a kellemesen meleg vízben, kimostuk a ruháinkat, majd nekiálltunk szétszedni a Honda hátsó kerekét. Bár új kerékcsapágyak voltak benne, az egyik kissé lógott, ezért ezt kicseréltük, remélve, hogy ezzel megoldottuk a problémát.
A falu előtti utolsó benzinkútnál vettünk literes Baltica söröket, amiket este jóízűen elfogyasztottunk.
A nagy melegben jól esett a Baltica sör
2018. 06. 27.
Ébredés és mosdás után nekifogtam a napló írásának, majd mivel egyre melegebb lett az idő, hamarosan elindultunk. Az első nagyobb városban megálltunk egy boltnál, vettünk reggelit, majd a bolt parkolójában meg is reggeliztünk. Folyamatosan jöttek az érdeklődők, hogy honnan jöttünk, és miféle motor az MZ. Volt, aki szerint ez egy Izs kópia, de megnyugtattam, hogy ez teljesen más.
Útközben újra lehetett hallani a morgást a Hondából, ezért a következő tankolás után újra szétszedtük a kereket, de semmi rendellenességet nem láttunk rajta. Nem értettük, mi adhatja ezt a hangot, ami néha előjön, aztán magától elmúlik. Később az út mellett találtunk egy fuvarozócéget, ahol kértünk zsírzót, és megzsíroztuk a kardánt, de ez sem oldotta meg a problémát. Kora délután megálltunk kávézni Szaratov előtt, és megkérdeztük a helyieket, hogy tudnak-e a közelben egy motorszervizt, mert mi akárhogy is néztük, nem jöttünk rá a hiba okára. Az internet segítségével találtak egy szervizt Szaratovban, így arrafelé vettük az irányt. A belvárosban, egy emeletes ház mögött megtaláltuk a motorszervizt, ahol rögtön neki is láttak a motornak. Ők is szétszedték a kereket, tüzetesen átvizsgáltak mindent, de semmit nem találtak. Összerakták a motort, Lukas vett egy tömlőt tartalékba, majd tovább indultunk. Átkeltünk a hatalmas Volga folyón, és a hídról lenézve láttuk, hogy rengetegen fürdenek, és napoznak a folyó partján.
Szaratov után megálltunk vacsorázni egy azeri vendéglőben, ahol egy kissé érdekes ízű levest, és egy saslikot ettünk. Közben kezdett sötétedni, így a navigáció segítségével kerestünk egy tavat, ami 27 km-re volt a vendéglőtől, és 15 km-re az aszfaltúttól. Már sötétben érkeztünk a tóhoz, ami nádassal, és rengeteg szúnyoggal volt körülvéve, így inkább visszamentünk pár km-t a földúton, és egy erdős helyen táboroztunk le.
Egy fuvarozó cég telephelyén kértünk segítséget
Kissé érdekes ízű levest vacsoráztunk
2018. 06. 28.
Reggel, miután összepakoltunk, folytattuk utunkat a kazah határ felé. Rendkívül rossz, kátyús út vezetett a határra, forgalom sem nagyon volt rajta. Egy alkalommal, amikor utolértünk egy billencs teherautót, azt tapasztaltuk, hogy mintha valami szóródna a platójáról, folyamatosan éreztük a ruhán keresztül az apró ütéseket, ám mikor megelőztük a teherautót, akkor is éreztük ugyanezt. Aztán egyszer csak mintha megsoroztak volna bennünket. Belefutottunk egy sáskarajba, ami olyan volt, mintha söréttel lőttek volna ránk. Még két hét múlva is találtam sáskát a motor kevésbé hozzáférhető részein.
A kazah határ előtt 10 km-re volt egy ellenőrző pont, ahová be kellett mennünk regisztrálni. Szerencsére az egyik ember tudott angolul, és segített, így 10 perc múlva mehettünk is tovább a határra. 1-2 autó volt előttünk az orosz oldalon, ahol pillanatok alatt végeztünk, csak az útlevelet, és a motor forgalmiját kérték el. A kazah oldal is ment gyorsan, kitöltötték a migrációs kártyát, aztán útlevél és forgalmi ellenőrzés után már be is léptünk Kazahsztánba. A kazah oldalon már nem volt aszfaltút, hanem különböző keréknyomok vezettek tovább. Elmotoroztunk Uralszkba pénzt váltani, de előtte még megtankoltunk a 150 Ft-os kazah benzinből. Itt a határ környékén még rubellel is lehetett fizetni. A benzinkúton beszélgettünk a helyiekkel, kérdezgettek Európáról, és elmondták, hogy itt Kazahsztánban 150 Eur körül lehet keresni egy hónapban. Nekik a Balti államok jelentik a nyugatot, egy észt, lett, litván munkahely az álmuk. Pénzváltás után folytattuk utunkat az Aral-tó felé, bár az még kb. 1200 km-re volt Uralszktól. Mivel esteledett, megálltunk kaját venni egy boltnál, majd a navigáció segítségével elkezdtük hálóhelyet keresni valami tóparton. Sajnos azok a tavak, amiket a navigáció jelöl, ilyenkor nyáron kiszáradnak, így egy mezőn, távol az úttól táboroztunk le, majd kipróbáltuk a magunkkal hozott drónt.
Sáskák mindenhol
Valahol a kazah sztyeppén
2018. 06. 29.
Reggel szép napsütésre ébredtünk, úgy tűnt, ma is jó meleg napunk lesz. Mentünk tovább Aktobe és Aralszk irányába. Elég jó minőségű volt az út, vidáman lehetett csapatni rajta, csak időnként szakította ezt meg egy-egy óriási gödör. Települések alig-alig voltak, csak a nyílegyenes út a sztyeppén.
Dél körül megálltunk egy vendéglőnél sütizni és kávézni, majd hamarosan elértük Aktobét. Itt a városban azért már volt forgalom, nem úgy, mint az országúton, ahol személyautóval szinte nem is találkoztunk, csak néha láttunk egy-egy kamiont. Folyamatosan dudáltak, integettek nekünk, a piros lámpáknál mindig kikiabáltak az autókból, hogy honnan jöttünk, merre tartunk, valamint jó utat kívántak. Átérve Aktobén megálltunk egy pillanatra, aztán amikor el akartunk indulni, a Honda nem indult el. A motor járt, de a kereket nem forgatta. Nekiestünk szétszedni, és ekkor szembesültünk vele, hogy a kardánhajtás és a kerék ricnije tönkrement. Körbetekertük Duck Tappel, hátha szorít rajta annyit, hogy óvatosan el tudjunk menni vele a legközelebbi szervizig. Kb. 5 km-t tudtunk így megtenni, eddig tartott a ragasztószalag. Ezután spanifert kötöttem az MZ-re, és azzal húztam még 10 km-t a szervizig. A szervizben szétszedtük a meghajtást, és elmagyaráztuk, hogy rá kellene hegeszteni, és maróval új ricniket csinálni mindkét alkatrészre. A szervizfőnök meg is ígérte, hogy másnap megjavítják, aztán elvitt minket a város másik végére egy hotelbe.
Nem volt drága hotel, még 5 Eur sem volt fejenként egy éjszaka. Letusoltunk, kimostuk a ruháinkat, majd elmentünk a hotel mögötti bárba vacsorázni.
Megérkeztünk Aktobébe, ahol aztán hosszabb időt töltöttünk
Az aktobei szervizben
2018. 06. 30.
Reggel a szerviz egyik alkalmazottja a megbeszélt időpontban, 8 órakor megjelent értünk. Visszamentünk a motorhoz, magunkhoz vettük az alkatrészt, és elmentünk egy esztergályos műhelybe, ahol a szaki megszemlélte a javítandó alkatrészt, majd közölte, hogy ő ilyet nem tud csinálni. Elmentünk egy alkatrészpiacra is, de annak az esélye, hogy egy 38 éves Hondához alkatrészt kapunk itt, minimális volt. Izs-hez, Ural-hoz volt sok minden, nem is túl drágán. Ezután visszamentünk a szervizbe, majd délután a főnöknek eszébe jutott, hogy van egy másik szaki, aki teherautókat újít fel, de ő sem tudta megjavítani az alkatrészt. Így este visszavittek minket a hotelbe, ahol egy jó nagy adag vacsorával zártuk a napot.
Jarmarka alkatrészpiac
Orosz járművekhez szinte mindent lehetett kapni
2018. 07. 01.
Reggel 8-ra beszéltük meg a találkozót a hotelnél, de a szerviz alkalmazottja, aki értünk jött, késett egy órát. Addig a hotel előtt a lépcsőn üldögéltünk, és figyeltük a forgalmat.
Miután befutott a srác, elmentünk az aktobei autópiacra, mert a főnök már ott volt, el akarta adni a Lada Samaráját. Ettünk egy szamszát, majd körülnéztünk az autók között. Szinte az összes autó rendkívül lepusztult volt, nálunk az ilyeneket már rég bontóba adták volna, de itt minden roncsnak hatalmas ára volt. A főnök még ott maradt az autópiacon, várva a vevőket, mi pedig a sráccal, aki reggel jött értünk, visszamentünk a szervizbe.
Magunkhoz vettük a fürdőnadrágot és a töröközőt, felültünk az MZ-re, és elmentünk a helyi strandra, ami egy folyóparton volt. Nagyon meleg volt, jól esett megmártózni a folyóban. Hamarosan egy baráti társaság meghívott minket magukhoz, beszélgettünk velük, de ők folyamatosan vedelték a vodkát, ezért otthagytuk őket, és egy másik társasághoz csatlakoztunk, akik szolídabban iszogattak. Volt közöttük ukrán, moldáv, kazah, és azeri is. Késő délutánig maradtunk velük, amikor is visszamotoroztunk a szervizbe, ahol szétszedtem, és megjavítottam az oldaldoboz záramat.
Este visszavittek a hotelbe, ahol újfent megvacsoráztunk, ittunk egy sört, majd aludni tértünk.
Volga reklám
Szeretik a Kamaz-t
2018. 07. 02.
Végre elérkezett a hétfő, amikor megoldást találnak a problémánkra. Reggel jött értünk a szervizfőnök, egy óra késéssel, visszamentünk a szervizbe az alkatrészekért, majd újra abba az esztergályos műhelybe, ahol már jártunk szombaton. Bár ma már többen dolgoztak, de így sem tudták megcsinálni nekünk, viszont adtak egy tippet, hogy van egy helikopter és repülőgép javító gyár, ott kellene megpróbálnunk. Úgyhogy elmentünk oda, a portáról felhívtunk egy szakit, aki kijött, megtekintette az alkatrészeket, de csak 2-3 nappal későbbre ígérte a javításukat. Voltak ott mások is, akik különböző alkatrészeket akartak javíttatni, és az egyik srác mondta, hogy ismeri a helyi motorosklub vezetőjét, hívjuk fel, hátha ő tud segíteni. Ő épp dolgozott, de megígérte, hogy munka után eljön a szervizbe, de addig is fotózzuk le az alkatrészeket, küldjük el neki, és megpróbál valamit intézni.
Visszamentünk a szervizbe, egész nap ott tengtünk-lengtünk, unatkoztunk, aztán 17 óra után megérkezett Vologya egy 1800 ccm-es Honda chopperrel, és haverja, Talgat, egy kínai enduro motorral. Mondták, hogy eredetiben ilyet nem lehet kapni Kazahsztánban, pedig a fővárostól kezdve az összes nagyváros motorszervizét felhívták. Így Lukasnak odaadtam az MZ-t, hogy körbejárják Aktobét, és megkérdezzék, hogy hol tudnák a leggyorsabban megcsinálni. Pár óra múlva visszajöttek, de ők is csak a repülőgépszervizt tudták javasolni. Viszont estére meghívtak magukhoz egy kis kajálásra és iszogatásra.
Vologya a garázsában megmutatta az éppen készülő chopperét, ami egy Izs motorkerékpár és egy Zaporozsec blokk összeházasításával készül, csillogó króm kiegészítőkkel díszítve. Később meghívták még egy barátjukat, aki amikor megtudta, hogy magyar vagyok, rögtön elújságolta, hogy Tengizben magyarokkal dolgozik együtt. Hoztak finom grillezett húsokat, konyakot, aztán hajnalig beszélgettünk, majd visszavittek a hotelbe.
Kazah barátainkkal
2018. 07. 03.
A tegnap este után kissé nehezünkre esett a felkelés, de azért már reggel ott ültünk a hotel lépcsőjén, várva a szervizfőnököt. A szervizben még sziesztáztunk egy kicsit, mert ki kellett pihenni a tegnap estét, de aztán felültünk a motorra, és bemotoroztunk a városközpontba szétnézni. Mivel 42 fok meleg volt, rögtön bemenekültünk egy bevásárlóközpontba, ahol a légkondi miatt elviselhetőbb volt a hőmérséklet. Körbejártuk a plázát, majd kijöttünk a forróságba, és sétáltunk kicsit az utcákon. Dél körül beültünk a Praga 7 nevű étterembe, ettünk egy steaket és ittunk jó sok hideg vizet. Az utcán sok helyen árultak kvaszt, vettünk egyet, de én csak belekóstoltam, mert nem nyerte el a tetszésemet. Ízre olyan volt, mint a barna sörök, csak nincs benne alkohol.
Délután visszamotoroztunk a szervizbe, majd hamarosan befutott Vologya a chopperével. Felhívta a repülőszervizt, ahol azt mondták, hogy csütörtök reggelre készül el az alkatrész, így 6 napot kell dekkolnunk egy olyan városban, ahol szinte semmi érdekes nincs, por és forróság viszont van.
Munka után a szerviz dolgozóival elmentünk a főnök lakására, ahol egy hagyományos kazah vacsorával vendégeltek meg minket. Ezután autóba ültünk, és elmentünk Aktobe főterére, a Nazarbajev térre, ami az elnökükről van elnevezve, és esténként tele van a város lakóival, valamint mindenféle árussal, és szórakozási élehetőséggel. Körbesétáltuk a teret, elvegyültünk a helyiek között, kipróbáltuk a céllövöldét, majd felmentünk egy hegyre, mely a város fölé magasodott, és a tetején egy kilátó volt, majd innen csodáltuk a város fényeit.
Éjfél után értünk vissza a főnök házához, ahol az udvaron egy fedett részen megágyaztak nekünk.
Finom kazah vacsorával vártak
Kilátó a város fölött
2018. 07. 04.
Reggel visszamentünk a szervizbe, majd átmentünk a mellettünk lévő boltba, ahol vettünk péksütiket és üdítőt. Kicsit még tengtünk-lengtünk a műhelyben, majd motorra ültünk, és bemotoroztunk a belvárosba, abba a parkba, ahol tegnap este voltunk. Napközben teljesen üres volt a park, alig egy-két ember lézengett, és egy elárusító bódé kivételével minden zárva volt. Kicsit üldögéltünk egy padon, majd mivel már délfelé járt az idő, elkezdtünk éttermet keresni. Találtunk is egy hangulatos, ugyanakkor olcsó éttermet, ahol a felszolgáló lány beszélt angolul. Kazahsztánban ő volt az első, aki tudott angolul. Kérdeztük is tőle, hogy hol tanult meg ilyen jól angolul, talán iskolában tanították neki? De mondta, hogy sok filmet nézett angol nyelven, és így tanult meg.
Ezután elindultunk vissza a szervizbe, de amikor elindultunk, a motor elkezdett rángatni, és kattogó hangot hallatni. Először azt hittem, hogy a lánc, de aztán rájöttünk, hogy csak az egyes sebességi fokozatban csinálja, a többiben nem. Nagyon gyanús volt, hogy letört egy fog az egyik fogaskerékről. Visszamentünk a szervizbe, és nekiálltunk szétszedni a blokkot. Amikor szétszedtük, meg is találtuk a letört fogat, majd a legalsó fogaskeréken a helyét.
Egyre jobb a helyzetünk. Már van két üzemképtelen motorunk, bár az enyém még egyszerűbb esetnek mutatkozik. A fogaskerék legyártatása is könnyebb, de ha nem sikerül, összerakjuk így, legfeljebb minél kevesebbet használom az egyes fokozatot.
Este még konzultáltam Bambival, mondta, hogy küld váltót, ha kell. Abban maradtunk, hogy másnap még utánajárunk a dolognak, aztán ha nem tudják itt helyben legyártani, akkor Barnaulba, Oroszországba küldetjük a váltót.
MZ, blokk nélkül
2018. 07.05.
Reggel Vologya elvitte a fogaskereket a repülőgépszervizbe, ahol Lukas motorjához is csinálják a kardánhajtást. Azt ígérték, hogy délutánra kész lesz. Addig letisztítottuk a blokkot, és vettünk olajat a váltóba.
Délután elmentünk Vologyával és a haverjával pénzt váltani, majd a repülőszervizbe a fogaskerekekért. Visszaérve Lukas összerakta gyorsan a kardánhajtást, aztán segített nekem a blokk összerakásában. Estére készen is lettünk, csak az egyik blokkösszefogató csavarnál kiszakadt a menet az öntvényből. Azt hittük, hogy ez nem akkora baj, de amikor beletöltöttük az olajat, akkor láttuk, hogy a csavar helyén dől kifelé az olaj. Kicseréltem a dugattyút is, mert annyira el volt kokszosodva a gyűrűhorony, hogy az alsó gyűrűt meg sem lehetett mozdítani. Beállítottam a gyújtást, majd amikor be akartam csavarni a gyertyát, akkor szembesültem vele, hogy a hengerfejből eltűnt a gyertyanyílás menete, pedig ennek eddig semmi jelét nem adta, nem lógott, gyönyörűen megszorult, most meg kézzel körbe lehetett tekerni a gyertyát.
Vajon mi jöhet még? Egy hete itt állunk. Sosem szabadulunk innen Aktobéból.
Vologya megnyugtatott, hogy holnapra megcsináltatja a hengerfejet, meg vesz átmenő csavart a blokk aljába.
Ezután elmentünk Alkappal és Aszlannal, a szervizfőnökkel és az egyik alkalmazottjával vacsizni, majd Alkap udvarán aludni tértünk.
Mecset Aktobében
2018. 07. 06.
Reggel észrevettük, hogy leeresztett az MZ hátsó kereke. Csodálatos. Nosza essünk neki, van tömlőm, cseréljük ki. Mivel erősített oldalfalú gumit használok, nem volt egyszerű leküzdeni a felniről, de megoldottuk. Beletettük a másik tömlőt, külső gumi vissza, fújjuk, de nem akar keményedni. Gumi le, tömlő ki, és ekkor láttuk, hogy csináltunk egy szép lyukat az új tömlőre. Elő a másik tömlőt, külső gumi vissza, fújjuk, semmi. Hogy az a …! Gumi le, tömlő ki, van rajta két szép lyuk. Ez nem lehet igaz. Ez az Aktobe egy Bermuda háromszög. Sosem fogunk innen szabadulni. Végre a harmadik tömlővel jó lett a kerék.
Ezután elmentünk váltóolajat és féktisztítót venni, majd vártuk, hogy Vologya megérkezzen a hengerfejjel és a blokkösszefogató csavarral. Amikor megérkezett gyorsan összeraktam a motort, indítottam, majd mentem egy próbakört. Lehet, hogy egy kicsit fals levegőt szívott, de egyébként jól működött.
Felpakoltunk, aztán elindultunk Vologyával egy biker-kocsmába ebédelni. Finom lópörköltet ettünk, majd kaja után lefotózkodtunk a kocsma előtt a motorokkal. Amikor berúgtam a motort, egy kattanást hallottam a blokkból. Elindultunk, majd egyszer csak azt vettem észre, hogy nincs egyes fokozat. Ez még nem is lett volna baj, bár kissé furcsállottam, mert eddig jól működött. A nagyobb baj az volt, hogy amikor felváltottam ötödikbe, utána nem tudtam visszaváltani. Rákötöttünk egy spanifert a motorra, és Lukas elkezdett húzni a motorjával. Nem volt egyszerű a vontatás a csúcsforgalomban, mert közben 30 cm mély, és 2-3 méter átmérőjű gödröket kellett kerülgetnünk.
Vologya garázsában újra szétszedtük a motort. Hamarosan kiderült, hogy a frissen gyártott fogaskerék darabokra tört, megsértve még jó pár alkatrészt a váltóban. Egyre jobb a helyzetünk. Beszéltem Bambival, mondta, hogy küld váltót, de csak hétfőn tudja küldeni. Elhatároztuk, hogy másnap összerakjuk a régi fogaskerékkel, hogy tovább tudjunk menni, aztán majd Almatiban beszereljük az új váltót.
Este Vologya elvitt egy ismerőséhez, Asanékhoz, akik vendégül láttak minket egy finom kazah vacsorával, majd ott is aludtunk náluk.
Vologyával, aki nagyon sokat segített nekünk
2018. 07. 07.
Reggeli után Asannal és Talgattal elmentünk a Jarmarkába, az alkatrészpiacra beszerezni a megsérült tűgörgők és hézagoló-alátétek helyett másikat. Tűgörgőt viszonylag gyorsan találtunk, de megfelelő alátét nem volt, így visszamentünk Asanékhoz, és az ő szerszámos dobozában kerestünk hasonló méretű alátétet. Visszaballagtunk Vologya garázsába, és elkezdtük összepakolni a blokkot, de előtt még Talgat egy kis köszörűvel alakítgatott az alátéteken és a tűgörgőkön.
Mire bekerült a blokk a vázba már este lett, így a kipróbálás már másnapra maradt.
Este Asanéknál egy kiadós vacsorával, és jó pár szto gramm (100 gramm) vodkával zártuk a napot.
Újra szét kellett szedni a blokkot
2018. 07. 08.
Reggeli után siettünk a motorhoz, beállítottam a láncfeszességet, a gyújtást, feltöltöttem olajjal, majd az indítás és a próbakör következett. Ugyanolyan volt a motor, mintha semmit sem csináltunk volna vele, de hát ki tudta, hogy egy repülőgép szervizben olyan minőségben gyártanak alkatrészt, ami 10 km-t sem bír ki. De így legalább annyit elértünk, hogy tovább tudtunk menni, nem sokat használva az egyes fokozatot. Országúton nincs is így gond, majd Szibériában lesz gyakrabban szükség az egyes fokozatra.
Összepakoltuk a cuccainkat, elköszöntünk Asanéktól, akik útravalóul megajándékoztak minket sok-sok ennivalóval, valamint 2 üveg vodkával, hogy az elkövetkezendő napokban semmiben sem legyen hiányunk. Leírhatatlan az a segítőkészség, vendégszeretet, amiben részesítettek minket. Vologya elkísért minket a motorjával a város határáig, ahol elbúcsúztunk tőle, és egyedül folytattuk az utunkat.
Az egyik falun áthaladva rendőrök eredtek a nyomunkba, majd meg is állítottak minket. Mutatták, hogy 60 helyett 72-vel mentünk, és hogy most mi legyen. Én javasoltam, hogy köszönjünk el egymástól, és mindenki menjen a saját dolgára, de ők meg ragaszkodtak a büntetéshez. Amikor megállítottak, akkor láttam, hogy alig van áram az akksiban, így nekiálltam a generátor felőli dekli levételének. Kiderült, hogy a forgórész csúszógyűrűje eltört, de ezt a töltéslámpa nem jelezte, csak fogyott az áram az akksiból. Én szereltem, közben Lukas egyezkedett a rendőrökkel. Mondta nekik, hogy pénzre ne is számítsanak, de van egy sajtunk és egy konzervünk, válasszanak. Az egyik nekünk is kell vacsorára. Végül aztán megunták a rendőrök a hülyeségeinket, visszaadták az útleveleket, mi pedig kicseréltük a forgórészt a tartalékra.
A következő parkolóban megálltunk vizet venni, mert itt a sztyeppén nagyon ritkán vannak települések. Ha már megálltunk, neki is fogtunk kajázni. Rajtunk kívül még pár kamion volt a parkolóban, amelyeknek a sofőrjei megajándékoztak minket egy dinnyével.
Ezután ismét motorra szálltunk, és folytattuk utunkat a forró sztyeppén. Mikor besötétedett megálltunk, leterítettük a matracokat, és lefeküdtünk a szabad ég alatt. Fél óra múlva elkezdett esni az eső, így sötétben, félálomban nekiálltunk sátrat állítani. Mire végeztünk, elállt az eső.
Sztyeppei táborunk
2018. 07. 09.
Már nem voltunk messze az Aral-tótól, Aralszkig már csak 120 km-ünk maradt. Ez a város valamikor a tóparton feküdt, de ahogy visszahúzódott a víz, egyre távolabb került a parttól. El akartunk menni Zalanash faluig, mert ott vannak a hajóroncsok.
Reggel azt vettük észre, hogy nem messze tőlünk tevék legelésznek. Még jó, hogy nem tapostak ránk az éjjel. Arra már felhívták a figyelmünket, hogy tevék közelében ne éjszakázzunk, mert hajlamosak rátaposni a sátorra.
Na de elindultunk Aralszk irányába, ahol a város elején megálltunk bevásárolni, majd ott a bolt előtt meg is reggeliztünk. A hőmérséklet már most reggel 40 fok felett volt, égetett a beton a motorosnadrágon át, ahogy leültünk reggelizni. Reggeli közben azt figyeltük, hogy itt a városban is szabadon kószálnak a tevék.
Ezután elindultunk Zalanash irányába, de elvétettük az utat, illetve a navigáció nem jól tudta. Beértünk egy kis faluba, ahol megkérdeztük az útirányt. Elmondták, hogy a vasút másik oldalán megy az út, de ahhoz, hogy átmehessünk, vissza kell mennünk Aralszkba. Végre megtaláltuk a helyes utat, ahol egyszer csak egy lengyel terepjárós csapattal találkoztunk. Megálltunk beszélgetni, kaptunk tőlük vizet, majd mi előre mentünk, mert a rendkívül rossz úton gyorsabban tudtunk haladni. Tele volt az út keresztbordákkal, és ezek nagyon rázták a motort. Néhol már új nyomvonalakat is kijártak, mert az eredeti út szinte mát járhatatlan volt.
Végre megérkeztünk Zalanash-ba, ahol az egész falu összesereglett a jövetelünkre. Megkérdeztük, hogy hol a bolt, erre mondták, hogy pont előtte állunk. Bementem a boltba, ami egy hűtőszekrényből és egy tálból állt. A hűtőben voltak az italok, a tálon pedig pár aprósütemény. Ezután leültünk a bolt előtt, de olyan homokvihar kerekedett, hogy a szemünket nem tudtuk kinyitni. Hogyan lehet egy ilyen helyen élni, ahol semmi nincs, csak nyáron az 50 fok meleg, állandóak a homokviharok, és a legközelebbi település 70 km-re van.
Amikor elült a homokvihar, ami elől mindenki bemenekült a házba, csak mi maradtunk az utcán, megkérdeztük, hogy merre vannak a hajóroncsok, de azt mondták, hogy a helyiek már szétbontották őket. Közben utolért minket a lengyel csapat, és mondták, hogy ők még elmennek az egyik földúton szétnézni, mi pedig visszafordultunk Aralszk felé.
Néhol a sivatagban volt egy-egy pocsolya, mely sok állatot odavonzott a környékről. Tevék, vadlovak, sasok gyülekeztek az ivóhelynél. Egy ilyen helyen mi is megálltunk, hogy közelebbről is megszemléljük a tevéket, aztán csapattunk tovább a rendkívül rossz úton a forróságban. Láttunk vadlovakat száguldani a pusztában, hosszú porfelhőt húzva maguk után. Igazán érdekes volt, mert eddig lovat csak háziállatként láttam.
Aralszk előtt elment az MZ-n a gyújtás, szétrázódott, így újabb szerelés következett. Estére értünk vissza Aralszk-ba, ahol a város központjában lévő kijelző még most sötétedéskor is 47 fokot mutatott. Az út szélén vettünk egy dinnyét, amit ott helyben el is fogyasztottunk. Bár nem volt lehűtve, de így is jól esett a nagy forróságban. Ma este is úgy, mint tegnap, a pusztán aludtunk a szabad ég alatt.
Szabadon kószáltak a tevék a városban
Kibírhatatlanul meleg volt
Tevét szelídítek a sivatagban
Vigyázat! 0%-os lejtő
2018. 07. 10.
Reggel hangos fújtatásra ébredtem. Azt hittem, hogy Lukas horkol ilyen hangosan, de amikor kinyitottam a szemem, akkor láttam, hogy vadlovak állnak körülöttünk, és néznek minket. Biztos csodálkoztak rajta, hogy kik lehetnek ezek a motorosok itt a pusztában.
Összepakolás után Bajkonur felé vettük az irányt, ami nem volt már messze, csupán 200 km-re. Vologya, az aktobei biker adott telefonszámokat, így felhívtuk Vászját, hogy körülbelül 3 óra múlva érkezünk, be tudnának-e juttatni minket a városba. Bajkonur zárt város, csak különleges engedéllyel lehet bejutni, amit ha meg is adnak, több hétbe telik. Ide még az kazahok és az oroszok sem jöhetnek be. Mindenki azt mondta, hogy lehetetlen bejutni, de Vászja megígérte, hogy bevisznek minket.
Bajkonur előtt egy kis faluban megálltunk reggelizni, maradt még a tegnapi kenyérből, meg bontottunk egy konzervet. Hiába csomagoltuk be a kenyeret ahogy tudtuk, a tegnapi homokvihar után csak úgy sercegett a fogunk alatt a homok. Bajkonur előtt megálltunk egy benzinkúton, felhívtuk újra Vászját, aki hamarosan meg is érkezett. Elvitt minket egy hotelbe, és mondta, hogy délután visszajön értünk, mert akkor tudjuk majd megnézni az űrhajózási múzeumot. Addig letusoltunk, pihengettünk, majd délután megérkezett Vászja a haverjával. Beültünk a lesötétített autóba, mondták, hogy ne szóljunk, ha az ellenőrző pontnál kérdeznek valamit, majd ők úgyis beszélnek. Simán bejutottunk, ők felmutatták az igazolványukat, aztán intettek, hogy mehetünk. Még a csomagtartót sem nyittatták ki, mint a többi autóssal. A város túlsó végén volt a múzeum, először oda mentünk. Útközben megmutatták azt a helyet, ahol annak idején kilövéskor felrobbant egy rakéta, több, mint 100 ember halálát okozva. A múzeumban kerítettek nekünk egy angolul beszélő hölgyet, aki végigkísért a múzeumon. Volt egy kis kazah történelmi áttekintés is, de nagyrészt az űrrepülésről szólt a múzeum. Bemutatták, hogy hogyan épült fel a jelenlegi város, melynek helyén annak idején egy bányásztelepülés volt, melynek lakóit elköltöztették innen. Megtudtuk, hogy régebben az ellenség megtévesztése miatt Leninszknek hívták a várost, csak később keresztelték át Bajkonurra. Létezik innen kb. 700 km távolságra egy Bajkonur nevű település, és azt akarták elhitetni, hogy onnan lövik föl az űrhajókat.
Bemutatták az űrhajózás történetét a kezdetektől napjainkig, sok eredeti űreszközt, űrkaját, űrruhát láttunk. Szívet melengető érzés volt megpillantani a magyar zászlót, rajta Farkas Bertalan és Magyari Béla aláírásával. Láttuk, hogy először az állatokat, majd az embereket hogyan rögzítették az űrhajókon, láttuk az első űreszköz, a Szpunyik 1 mását, valamint az egyetlen szovjet űrrepülőgép kicsinyített mását. Ez volt az Enyergija hordozórakétára szerelt Buran űrsikló, melyből 5-öt kezdtek el építeni, de csak egy lett teljesen kész, az is csak egyetlen alkalommal repült, utána leállították a programot. Ez az egyetlen példány is sajnos megsemmisült, amikor a karbantartás hiánya miatt ráomlott a hangár, amiben raktározták. A második példányt már nem fejezték be, a harmadik, mellyel már embert is akartak felküldeni az űrbe, félig sem készült el, a negyediket és ötödiket éppen csak elkezdték építeni. Az amerikai Space Shuttle-ről másolták őket, de annál fejlettebbek voltak, mivel ezek teljesen automatikusan is tudtak repülni.
Szóval óriási élmény volt ez a múzeum, amely után Vászjáékkal elmentünk bevásárolni egy üzletbe, ahol azzal szembesültünk, hogy itt bizony orosz rubellel kell fizetni. Ezután elmentünk egy étterembe, ahol csatlakozott hozzánk több helyi motoros, valamint egy moszkvai srác, aki szintén az űrprogramon dolgozik. Meséltek az itteni életről, mutattak videókat rakétakilövésekről, majd körbevittek a városban. Mintha a 70-80-as évek Szovjetuniójában lettünk volna. Ősöreg buszok, lepusztult lakótelepek. Itt nem sok minden változott az elmúlt 30-40 évben. Megnéztük az egyik parkban annak a rakétának a pontos mását, amellyel Gagarin repült, majd egy másik helyen egy eredeti SS17 interkontinentális ballisztikus rakétát, valamint egy Tupoljev katonai szállító repülőgépet. Érdekes, ugyanakkor hátborzongató érzés volt testközelből látni ilyeneket. Ezután elmentünk megnézni egy feltartott kezű Gagarin szobrot, melynek kezei között április 12-én, tehát az űrrepülése napján pont átsüt a nap. Óvatosan fotózgattam, csendesen beszélgettünk, nehogy magunkra vonjuk a hatóság figyelmét, bár nem tudom, hogy mennyire sikerült elvegyülnöm a helyiek között az MZ Club Hungary feliratú pólóban. Mielőtt visszavittek volna minket a szállodába elmentünk Zsenya, egy helyi motoros garázsába, ami klubhelyiség is egyben, Lenin szoborral, és jó sok hideg sörrel.
Bajkonur
Magyar zászló Farkas Bertalan és Magyari Béla aláírásával
Enyergija-Buran
Ciklon hordozórakéta
Szputnyik 1, az első űreszköz
Így utazott Lajka
Így pedig az emberek
Vosztok 1. – Ilyennel utazott Gagarin
SS17 interkontinentális ballisztikus rakéta
Űrkaják
2018. 07. 11.
Reggel nem keltünk korán, mivel csak péntekre kellett Simkentbe érnünk, ugyanis akkor kezdődött ott egy motoros fesztivál, amelyre meghívtak minket. Simkent ide kb. 700 km, és volt erre 2,5 napunk. Úgyhogy megreggeliztünk, utána kimostam a ruháimat, és úgy vizesen vettem fel őket, hogy legalább egy rövid ideig hűtsenek. Lefotózkodtunk a Bajkonur táblánál, majd elindultunk kifelé a városból, amikor eszembe jutott, hogy nem találom a telefonomat. Végigkutattam a cuccaim, de sehol nem volt. Rohanás vissza a hotelbe, fel a szobába, de ott sem volt. Szerencsére be volt kapcsolva, így Lukas küldött rá egy SMS-t, én meg füleltem. Valahol a cuccaim mélyén csipogott, tehát itt kellett lennie. Újra végigkutattam mindent, és meg is lett egy szatyor alján.
Újra elindultunk, de a város határában találkoztunk 3 orosz motorossal. Kérdezték, hogy sikerült-e bejutnunk? Mondtuk, hogy minket bevittek autóval. Mondták, hogy nekik sincs engedélyük, így szerintük nem fognak tudni bemenni, hiába orosz város Bajkonur.
Kimentünk a főútra, ahol hatalmas oldalszélben haladtunk, a motort nem is lehetett felváltani ötödikbe, mert csak lassult. Később fordult az út, így végre hátulról kaptuk a szelet. Dél körül megálltunk Kizilordánál enni egy hot-dog féleséget, majd megbeszéltük, hogy a mai napon elmegyünk Türkesztánig, ott keresünk egy vízpartot, és ott éjszakázunk. Estére értük el Türkesztánt, ahol vettünk vizet, valamint egy sárgadinnyét, ami kissé még nyers volt. Ezután megpróbáltuk megkeresni a folyópartot, de csak kiszáradt folyómedret találtunk.
Napközben átkeltünk a Szir-Darja folyón, amely mellett végre egy kicsit kizöldült a táj, bokrokat, sőt néha egy-egy fát is lehetett látni, a távolban pedig sok ezer kilométer után egy hegyvonulat tűnt fel.
Mivel sehol nem találtunk vízpartot, csak kiszáradt tó- és folyómedreket, így egy réten, egy csendes helyen éjszakáztunk.
Kazah nomád
2018. 07. 12.
Ma sem indultunk korán, hiszen már csak 270 km maradt Simkentig. Komótosan összepakoltunk, átvágtunk Türkesztánon, aztán kiértünk a főútra, ahol egyre nagyobb forgalom volt. Beértünk Simkentbe, ami egy elég nagy város Kazahsztánban. Őrületes forgalom, őrületes vezetési stílus. Nekem különösen nehéz volt átvágni a város egyes fokozat nélkül, mert sok helyen meg kellett állni a lámpáknál. Itt is, mint mindenhol Kazahsztánban, mindenki dudált és integetett nekünk, ha megálltunk a lámpáknál lehúzták az ablakot, és érdeklődtek, hogy honnan jöttünk, merre tartunk. A hőmérséklet 40 fok felett volt, nemcsak az MZ-nek, hanem a Hondának is melege volt a városban. Alig vártuk, hogy átérjünk Simkenten. A város végén megtankoltunk, aztán csodálkozva néztük, ahogy egy ősrégi Smyril Line-os pótkocsi begördül a benzinkúthoz. Ezzel a feröeri hajóstársasággal voltunk annak idején Izlandon.
Simkent felé már egyre több hegyet láttunk, felüdülés volt a több ezer kilométer sztyeppe után. A várostól 40 km-re volt a motoros találkozó, melyre hivatalosak voltunk. Mielőtt elértük volna a találkozó helyszínét, megálltunk ebédelni, és mint sok helyen Kazahsztánban, a felszolgálólányok itt is lefotózkodtak a motorokkal. Innen már csak 18 km. volt a motorostalálkozó helyszíne, de a közelben már egyre nagyobb hegyeket lehetett látni. Mi is egyre magasabbra mentünk az úton, míg egy falu végén 1200 méteres magasságban elértük a motorostalálkozó helyszínét. Megkérdeztük, hogy hová tehetjük a sátrainkat, mondták, hogy bárhová, így lecuccoltunk egy közel vízszintes helyre, majd elmentünk meginni egy sört. Csatlakozott hozzánk egy helyi pár, akik egy kicsit beszéltek angolul, így velük töltöttük a délután hátralevő részét.
Este üzent Gexxx, hogy összeállt a csomag, küldenek nekem váltót, elektronikus gyújtást, és dugattyúgyűrűket tartalékba.
Egy feröeri hajóstársaságot reklámoz ez a pótkocsi
A Simkenti Motoros Fesztiválon
2018. 07. 13.
Tegnap este elhatároztuk, hogy amennyire lehet, gyalog felmegyünk a mellettünk lévő hegyre, és onnan készítünk pár videót Lukas drónjával. Így reggeli után összepakoltunk a hátizsákba, és nekivágtunk a hegynek. Előtte üzentek a bajkonuri barátaink, hogy most érkeztek vonattal Simkentbe, ha visszajövünk a hegyről, akkor találkozzunk.
Ahogy egyre feljebb ment a nap az égen, egyre nagyobb forróság lett. Egy elég széles úton indultunk neki a hegynek, de többször meg kellett állnunk pihenni a 40 fok feletti melegben. Találtunk egy hegyi patakot, ahol megtöltöttük a flakonunkat hideg vízzel, valamit megmártottam a pólómat a patakban. Így sokkal kellemesebb volt, hogy hűtött a vizes póló. Az út egyre szűkebb és meredekebb lett, míg végül találtunk egy olyan tisztást, ahonnan el tudtuk indítani a drónt. Csináltunk pár videót a közeli hatalmas hegyekről, pihentünk kicsit, majd elindultunk lefelé a hegyről.
Visszaérve a motoros találkozó helyszínére már vártak minket a bajkonuri barátaink. Nekifogtunk sörözni, közben a barátaink egyre több ismerőse csatlakozott hozzánk. Volt 2 medence, amikben úszkáltunk egy kicsit, aztán napoztunk, majd folytattuk a sörözést.
Kirgiz motorosok
Kitűnő volt a hangulat
2018. 07. 14.
A mai napot a motorostalálkozón töltöttük. Reggel egyre több biker érkezett, bár egy európai motorostalálkozó létszámát így sem közelítette meg a résztvevők száma.
Reggelre kissé borús idő lett, és a hőmérséklet is csökkent valamelyest, már nem volt az az óriási meleg. Elmentünk regisztrálni és befizetni a belépőt, de amikor megtudták, hogy Európából jöttünk, nem kellett fizetnünk. 10 óra előtt elsétáltunk a motokrossz pályához, mert kezdődött volna a helyi krossz bajnokság, csak éppen a mentő nem érkezett meg, így nem tudták elindítani a mezőnyt. Délig vártunk, addig mentek pár bemelegítő kört a versenyzők, aztán elvonultunk sörözni. Később elindult a mezőny, de ezt mi már csak távolról figyeltük.
Amikor megtudta a többi motoros, hogy honnan jöttünk, mindenki velünk akart sörözni. Összeismerkedtünk kazah, üzbég, tadzsik, kirgiz, orosz motorosokkal, szereztünk rengeteg barátot. Amikor mondtuk, hogy van egy kis gond az MZ-vel, mindenki segíteni akart. Jött egy üzbég motoros, mondta, hogy ő annak idején MZ-vel versenyzett, vannak váltóalkatrészei is, de az 1976-os MZ GS blokkja már ránézésre sem egyezett az ETZ-ével. Bár az is 5 sebességes volt, de nem hiszem, hogy egy versenymotor fogaskerekei egyeznének egy későbbi szériamotoréval.
Délután különböző érdekes programok voltak, sokat nevettünk. Riportot készített velünk a kazah TV, aztán 7 órakor színpadra szólítottak minket. Elmondtuk, hogy két öreg motorral csinálunk egy fél világot átívelő túrát, és utunk során mennyi segítséget kaptunk már az emberektől. A fellépés után megajándékoztak egy emlékplakettel, egy pólóval, és egy üveg vodkával. Ezután már tényleg mi voltunk a találkozó sztárvendégei, mindenki minket akart vendégül látni. Az este hátralévő részét üzbég motorosok társaságában töltöttük, akik meghívtak vacsorára, majd egy fáklyás bemutató megnézése után aludni tértünk.
Szkander-verseny
Kazah motokrossz-bajnokság
Üzbég motorosok láttak vendégül
2018. 07. 15.
Reggel összeszedelőzködtünk, majd szóltak, hogy aki szeretne, az kaphat reggelire ingyen plovot, azaz rizses húst, így jóllakottan indulhattunk el a találkozóról. Elbúcsúztunk bajkonuri barátainktól, majd a kirgiz határ felé vettük az irányt., de előtte még a kijáratnál minden motorost megkínáltak teával, kávéval, aprósüteménnyel, valamint mindenki kapott matricát és felvarrót a motorostalálkozó emblémájával.
Az út sok ezer km síkság után hegyes-dombosra váltott, majd hamarosan megérkeztünk a kazah-kirgiz határra. A kazah oldalon jó páran voltak előttünk, le kellett adnunk a migrációs kártyát, és ki kellett tölteni egy kis papírt, amiben segített nekünk egy kirgiz sofőr. Útlevél ellenőrzés után mehettünk is a kirgiz oldalra, ahol pillanatok alatt végeztünk. A határ után váltottunk kirgiz somot, majd nekivágtunk egy újabb országnak. Nem messze a határtól egy duzzasztómű volt, ahol hatalmas erővel zúdult le a víz, felette pedig egy betonból készült óriási Lenin fej figyelte a gátat.
Felüdülés volt a sok ezer km síkság után havas hegyeket látni. Egy gyönyörű kék vizű tó partján megálltunk fürödni, majd napozni egy kicsit. Itt talált ránk Igor és családja, akiket odavonzott a régi motorok látványa. Igor egy kirgiz motorépítő, aki hallott már az MZ-ről, de élőben sosem látott még ilyet, viszont a Jawa-t és a Pannóniát ismerte.
Beszélgetés és fürdőzés után folytattuk utunkat, majd estefelé Talas után a hegyekben találtunk egy sátorozásra alkalmas helyet.
Lenin elvtárs vigyázó tekintete óvja a duzzasztóművet
A határ után rögtön megálltunk strandolni
Folytatás: Magadan túra – 2. rész
