Úti beszámoló a 2014. év második Alpok túrájáról
A panzió egy völgyben található Villach-tól északra, az A2 autópályától huszonegynéhány km-re. Főútról könnyen megközelíthető. Maga a ház fent van a hegyoldalban, mesés kilátással, családias környezetben. Két régi ház, de szépen rendben vannak tartva. Szobák, és apartmanok is bérelhetők ausztriai viszonylatban elég olcsón. Ajánlom mindenkinek, aki a környékre tervez kirándulást. Pl. a Grossglockner és a Drávakanyar is elérhető távolságban van. A környéken található megszámlálhatatlan csodaszép Karintiai tóról már nem is beszélve. Télen és nyáron is nagyon jó kikapcsolódást ígérő környék.
Az első nap:
http://indafoto.hu/gesszti/alpok_tura_2014_julius_1821_el
Első program a Turracher Höhe Pass meghódítása. 1763 méteres magasságával ez mindjárt a túra legmagasabb hágója is egyben. Felfelé mintha kezdett volna mindjárt elszállni az erő a motorból. Meg is álltam megnézni a gyertyát, hogy látok-e rajta valamit. Tettem bele egy másikat, hátha azzal. Az erő csak nem jött visssza. Aztán „elszáguldottunk” egy 23%-os tábla mellett 1-esben… Nekünk, akik még nem jártak eddig ekkora hegyekben, ez így bemelegítésnek elég ütős élmény volt. J A szembe jövő motorok, és autók tömény fékszaga jelezte, hogy még messze a hágó. Érdekes, hogy itt nem vacakoltak sok szerpentinnel, hanem egyszerűen, toronyiránt fel a tetőre. Tökéletes kipufogóégetős hely. Lefelé, az északi oldal már jó tempósan motorozható kanyarokkal és lankásabb, (10%) környéki lejtőkkel örvendeztetett bennönket. Itt, lefelé többször is megálltunk hűteni a fékeket. Nem akartam már az első nap leégetni őket. Persze ürügy mindig van, így simán elmesélhető úgy is az utasnak, hogy „csak fényképezni álltam meg”, vagy „csak forrásvizet szeretnék inni”.
Mindenki elhiszi, mert amúgy tényleg lehet fényképezni lépten-nyomon, és forrás is van minden 5. kanyar után. Természetesen az út melletti patak itt sem maradhat el. Ez az út a 95-ös. Ezen addig kell menni, amíg balra le nem ágazik az L225-ös út. Ez az út lesz a Thomataler Landesstraße. A 95-ösről Predliz-Turrach faluban nem szabad lekanyarodni a 97-esre, mert akkor pont úgy eltévedtek, mint mi. A 97-95 elágazás a legalacsonyabb pont, 930m. Az L225-ön Gruben faluig kell menni, és ott balra fordulni a L267-re. Ez a Thomatal hegy mellett megy el, olyan zergeb… környéken, hogy izgulósok inkább ne is menjenek erre. Fel-le, (de inkább fel, mert a teteje 1735m) kanyarok, erdő, néhol egy-egy tehén, egy elhagyatottnak látszó tanya egy szűk szurdokban. Félelmetesen jó motorozós környék. Természetesen a szerpentin itt sem maradhat el, ezúttal lefelé. (csak vissza ne kelljen mászni rajta, mert piszok meredek) A térképen persze ez a szakasz nincs különösképp kiemelve, csak egy sima alsóbbrendű út… Meg kell mondjam, többet érdemelne a környék. Ki ne hagyjátok, ha erre jártok.
Az eredeti terv a Nockhalm Straße volt. (útdíj 9,5 € motorkerékpárok részére) Este 8:00-kor értünk a bejáratához. Tudni kell, hogy az Alpokban elég hirtelen be tud sötétedni, és hirtelen úgy lehül az idő, hogy rá lehet fagyni a motorra. Na, mi ott álltunk a visszavezető út bejáratánál, fáradtan. Sötétedett, és „motorkerékpárral behajtani tilos este 6-tól reggel 8-ig” – Azt hittem, menten felgyújtom a jegyszedő bódét… Na, elő a gps-t. Ez felajánlotta a néhány térképen is csak halványan szereplő L19-es utat, ami Kremsbrücke-ig vezet. Minden kellemetlenségért kárpótolt bennünket ez az út. Nagyon jó kanyarok, kellemes lejtő, szűk köves, fenyőfás szurdok, és természetesen az elmaradhatatlan kristálytiszta, csobogó (inkább zúgó) száguldó patakkal (Krems patak). Mesés. Dél felé vettük az irányt a 99-esen. A patak természetesen jött velünk kitartóan, és csatlakozott az A10 autópálya viaduktja is. A 99-es megy lent a völgyben, az A 10 meg felette a hegyoldalban, egészen lehetetlen helyeken. A Millstätter tó elejétől a 98-ason folytattuk utunkat. Ez már elvisz Untertwengig, a szállásig. A nettó útvonal 142 km, de mi okosan eltévedtünk Sankt Margarethen környékén, és így öszesen kb. 200 km motorozás után (meg a délelőtti 350 km-es autós szakasz után) fél 10 környékén, korom sötétben, holt fáradtan értünk vissza a szállásra.
Második nap:
http://indafoto.hu/gessztenye/alpok_tura_2014_julius_1821_ma
Természetesen reggel elaludtunk, így a tervezett 8-9 óra közti indulás helyett 11 óra környékén sikerült elindulni. Megtankoltuk a motort. A benzin kb. hasonló áron van, mint nálunk, de ugyanúgy van egy kis különbség a kutak közt. Érdemes keresni az olcsóbbakat. Szóval megcsurrantottam 50-es keverékkel a tankot, és gyí a Millstatter see felé. Igazi szép, Karintiára jellemző tó. Kb. 10 km-t megy mellette az út. A sebességkorlátozásokra érdemes figyelni, mert szeretnek mérni a sünök. Feleslegesen nem kekeckednek, de a gyorshajtásra, meg a vagánykodásra ugranak. Van olyan falu, ahol teljes 30-as övezet van. Ezt érdemes betartani. A kerékpárosokra is figyelni kell, mert jó időben rengetegen vannak. A sport és túrabringások is kirajzanak napfény hatására.
A tó végénél Spital an der Drau településnél értünk rá a Drautal Straße-ra. Itt feltűnés nélkül csatlakozott hozzánk a Dráva. Ez az út más néven a 100-as gyorsforgalmi. (Autóút) (Ha Möllbrückénél valaki nem ezt a 100-ast követi, hanem elfordul észak felé a Mölltall Straße-ra, akkor a Grossglockner bejáratához is eljuthat. Mi majd később megyünk arrafelé. Möllbrücke előtt már táblázva van a Grossglockner. )
Érdemes nézelődni ezen a 100-as úton is, mert balra a Gailtaler Alpok, jobbra a Kreuzeckgruppe hegyei láthatók. Ez egyébként a Oberdrautal. Egészen Oberdrauburg-ig mentünk ezen az úton. Itt dél felé fordultunk, át a Dráva hídján, a Gailberg Pass (981m) felé. Szép, kacskaringós szerpentinekkel ment felfelé az út. Kezdődött az 1-2-1-2-3-őőőőő-2-1-1-1-2-1-2-1-1… J
Hamarosan átértünk a másik oldalra, a Gail völgyébe. Az itt található Kötschach-Mauthen városka egy olyan hely, ahonnan bármerre is indul a túrázó, minden irányban fel kell szerelkeznie fényképezőgéppel az élmények megörökítéséhez. Északra a Gailberg pass, délre a Plöcken pass és a Carnichhe Alpok, keletre az Unter Gailtal, nyugatra, amerre mi megyünk, a Lesachtal – Obergailtal. Biciklivel, autóval, és motorral is nagyon jó környék.
A Karnische dolomitok, a Gailtailer Alpok déli oldala, és a Lienzi Dolomitok vettek körbe bennünket. Dél felé sasolva távolabb láthatók az olasz dolomitok 2500-3000 m-es csúcsai is néhány helyről. Nyugat felé indultunk, a Kartitscher Sattel felé (1530m). Mesezöld mezők, fenyőerdők, patakok, vízimalmok, hófoltos hegycsúcsok, tanyák, kisebb-nagyobb falvak közt vezetett utunk. A szikrázó napsütésben a környék összes parasztja kint volt a mezőkön, és gyűjtötték a szénát. Kicsi, négykerék hajtású gépekkel szaladgáltak a mezőn. Gyűjtötték a szénát, és már vitték is befelé a tárolóba. Más gépek meg kis láncos adapterekkel húzták össze rendbe a szénát, hogy a másik könnyebben gyűjtse össze. Kicsivel feljebb meg olyan meredek domboldalt kaszáltak körmös kerekes, utánasétálós gépekkel, ahova felmenni is alig tudtam volna, nem még ott keresztbe-kasul mászkálni a gép után. Olyan széna illat volt az egész völgyben, hogy még másnap is széna illatú volt a ruhánk, pedig az mz 2T füstje igyekezett bőszen elnyomni. J Ezt a szakaszt nem érdemes végigszáguldani. Érdemes szép lassan kóricálva, nézelődve haladni, mert minden 3 méteren van valami érdekesség. A képek, és a videó csak egy kis morzsa abból, ami látható. Biciklivel is viszonylag könnyen teljesíthető. Vannak ugyan emelkedők, de rövidek, és tagoltak. Van lehetőség pihenni.
Kartitsch-nál visszatértünk a Dráva völgyébe. Itt még egészen kicsi folyócska a Dráva. Le is mentünk a partjára kicsit piknikezni. Aki itt megtalálja a Pustaler Höhenstrasse táblát, és még nem fogazta le az 1-es fokozat fogaskerekét, az feltétlen kövesse, mert ha a Kékes csúcsára rádob még kb. 450 m-t felfelé, onnan egészen pazar látvány lesz a Dráva völgy. Na, mi felmentünk, hogy a napi szívásunkat ne hagyjuk ki. A hühenstrasse legszebb része le volt zárva… 400 m fel, majd vissza le. J Itt esett meg az az eset, hogy egy helyen rossz felé fordultam lefelé, és zsákuccába futottunk. Annyi hely nem volt, hogy meg tudjon lendülni az mz, és egyszerűen nem tudtam 2 személlyel elindulni felfelé. Szóltam asszonykának, hogy úgy is hegyet akarsz mászni… Csak 200 m-t kellett neki sétálni, de azt ugye motoros cuccban, és nem tudom, hogy hány %-on felfelé. (ugye tegnap a 23%-ot sikerült megmászni 2 személlyel)
A 100-as úton (Drautal Straße) érdemes oldalra kacsintgatni, mert nagyon jó kis pihenőhelyek vannak. Több helyen is le lehet menni a Dráva partjára lábat áztatni. Viszont vigyázni kell, mert ha rossz helyre téved valaki, 3 percen belül megjelenik a parkőr. (huszonmilliós audi terepjáróval…) Minket is megnézett, és amikor látta, hogy mz, és hogy nem szemetelünk, szépen elsomfordált. Nem sokkal később Lienz-be , majd Döslach-ba értünk. Itt az Iselsberg Pass megmászása következett. Hihetetlen látvány nyújtottak a Höhe Tauern 3000 méteres csúcsai. Balra nézve a Grossglockner hegei is láthatók. Hátra nézve messze-messze el lehetett látni a Dráva völgybe. Az 1204 m magas hágónál megint muszáj volt megállni nézelődni egy kicsit, és elbúcsúzni a Lienzi dolomitoktól. Lefelé fincsi kanyarokkal fűszerezve ereszkedtünk. A fék miatt itt is meg kellett állni egy forrásnál. „inni”. A hágó aljában van a Grossglockner bejárata. A bátrabbak itt induljanak el észak felé. Mi a Lamnitz folyó mellett haladtunk tovább. A Mölltal Straße-n. A folyó később már Möll névre hallgat az út mellett. Levezető programként balra fordultunk, hogy megnézzük a Mölltaler gleccser felvonóját. Ide megint csak az elvetemültebbek menjenek be, mert egészen félelmetesen jó hely. Már esteledett, így a madár se járt erre. 3-as fokozató zergebaxta vidék. Fel-le 15+%-os emelkedőkkel hullámvasutaztunk befelé 8 km-t a felvonóig. Hatalmas vízesés fogadott bennünket, ami közel 1000 m magasról csobogott lefelé.
A környék tele van kéttározós erőművekkel, amik méteres átmérőjű csöveken nyomják fel a vizet egy felső tározóba, amikor túl sok (vagy nagyon olcsó) az áram, és engedik le, amikor kevés, vagy drága az áram. Akár 1000 méteres szintkülönbség is lehet a két tározó közt. Rafkósak ezek az Osztrákok, meg kell hagyni. Már nagyon jött az este (8 óra környéke volt) és hűlt is az idő, a szállás felé vettük az irányt. Möllbrücke környékén találkoztunk ismét a reggeli útvonalunkkal, a 100-as úttal. Innen már ismerősként üdvözöltük a Millstatter tavat, és korom sötétben gyűjtöttük a bogarakat a bukó plexijére, majd egy idő után a pofinkba, mert a plexin már nem fért el több. 11 óra környékén értünk vissza a szállásra. Nem nagyon kellett altató. A bóklászásokkal együtt kb. 300 km lett a megtett táv.
Harmadik nap:
http://indafoto.hu/gessztenye/alpok_tura_2014julius_1821_har
Vasárnap reggel már annyira vártam az indulást, hogy nem tudtam aludni. Már 7 óra környékén tébláboltam, lementem a motorhoz, letörölgettem, körbenéztem, és finoman próbáltam neki elmesélni, hogy ami eddig volt, az csak a bemelegítés. Az igazi „szívás” az ma jön. Nem sok hágó lesz, csak néhány. Würzenpass, Kranjska Gora, Predil, Sella Nevea, Nassfeld, Kreusberg… Igazi finomságok. J
Reggeli után elindultunk. Untertwengtől dél felé a 94-esen. Még a motor se melegedett be, már fel is tűnt balra a Brennsee, aztán nem sokkal később, csak hogy az egyensúly meglegyen, jobbra az Affritzer see. Mindkettő fajtiszta Karintiai tó. Csak külön, külön megérnének egy fél napos barangolást. Ezúttal mi mégis erőt vettünk magunkon, és tovább mentünk a túra csúcspontja, a Kranjska Gora felé. Treffen-nél megálltunk gps-t vallatni, hogy Villach-on valahogy vezessen át bennünket. 3 mp-en belül megállt mellettünk egy oldalkocsis dnyeper osztrák rendszámmal. Gazdija nagyon megdícsérte az mz-t. Pláne, mikor mondtuk, hogy mi a további útvonal. Villach-on hamar átkeveredtünk, és már fel is tűntek a 3000 m környéki hegyek a Szlovén oldalon.
A Würzenpass vezetett át bennünket Szlovéniába. Rögtön hegymászással kezdtünk, de ez csak bemelegítés volt. Alig 1080 m-re vitt fel bennünket. Lefelé menet feltűntek a Júlia Alpok hegyei, a 2863 m magas Triglav-val az élükön. Ahogy leértünk a másik oldalra, megteltek az utak túristákkal, jórészt motorosokkal, biciklisekkel. Mind, mind ugyanabba az irányba ment. …mint mi. A 206-os úton Prelaz Vrsic felé indultunk. (emberi nyelven: Kranjska Gora) A városkából kiérve mindjárt az út mellé szegődött egy patak. Széles, kavicsos meder közepén kacskaringózott. Nem tudtuk eldönteni, hogy kőből van benne több, vagy lubickoló túristákból. A víz valami hihetetlenül tiszta, és kék színű volt. Olyan kék, mint a windows háttér. Gyanús, hogy a széles mederben tavasszal nem csak ez a kis patakocska jön lefelé a hegyről. Mentünk tovább. Ez a terület már a Triglav nemzeti park területe. A patak eltűnt, a váltó ismerkedett az 1-es és 2-es fokozatokkal. Volt 1-2 elvetemült biciklis, aki velünk egy tempóban jött felfelé.
Egy csurgót látva megálltunk feltölteni a vizesüvegeket. Igazi, finom forrásvíz volt. Innen kezdődtek az izgalmak. Az út még meredekebb lett, és a visszafordítókat valami eszement macskakövekkel burkolta aszfalt helyett. Szép, szép, de azon motorozni… Főleg, mikor jön egy busz szembe a kanyarban. A következő pihenőnk érdekes látványosságokat tartogatott. A hegycsúcson átbukó felhők félelmetes látványt nyújtottak. Eléggé kezdett szürkülni a pass feletti égbolt. Gyanús volt, hogy ebből ázás lesz. Néhány fénykép után indultunk tovább a csúcsra. Még néhány macskaköves hajtű, és fent is voltunk. (1630m) A hágó pont annyira tele volt túristákkal, mint az előbb a városka a völgyben. Lengyelek, németek, hollandok, szlovénok, osztrákok, tiszta bábeli zavar. Megálltunk a hágó táblánál. Még a sisakokat se vettük le, már megállt mellettünk 2 olasz transalpos, és nézték az mz-t. „hány éves, honnan jöttünk, stb”. Mi nem tudtunk olaszul, ők se angolul, se magyarul, mégis jól elbeszélgettünk. Teljesen el voltak hűlve attól, hogy az 1975-ben gyártott motor oda felment. Piszok jól esett.
Volt fent egy lengyel csopperes csapat, ők is üdvözöltek bennünket egy kis dudálással, és integetéssel. Közben megérkezett a két biciklis fickó is, akikkel lent együtt indultunk el. Mivel a tervezett útnak még nem voltunk a felénél se, így indultunk tovább lefelé. A hágó déli oldala még meredekebb, mint amin felmentünk. Szinte egymás alá visszaforduló szerpentinek, és meredek, húzós lejtők váltották egymást. A biciklisek előzgettek bennünket lefelé. Nem is értem, hogy merték úgy meggurítani a bringát. A szürke felhők időközben lemaradtak, és a féknek is kezdett jönni a szaga, megálltunk megint pihenni. Dr. Julius Kugy emlékhelyénél pihentünk. Itt egy magyar iskolás gyalogtúrázó csapattal találkoztunk. Ők innen gyalog mentek felfelé.
Mi szendvicseztünk egyet, amíg hűlt a fék. Még várt ránk jónéhány hajtű lefelé. A völgybe leérve a Soca folyó mellé szegődtünk. Nagyon úgy tűnt, hogy gyorsabban folyt, mint ahogy mi haladtunk, pedig itt már lehetett gurulni szépen. Kétoldalt hatalmas hegyek, a víz megint windowskék, az út kellemes, kanyargós. A kamera akksija lemerült… Irány tovább Trenta és Bovec felé. Bovec-nél észak felé fordult az út. A hegyek nem nagyon akartak kisebbek lenni, így már számítottunk rá, hogy ebből megint mászás lesz. (meg ugye előtte a térképen is láttuk, hogy ott egy hágó van) Nemsokára feltűnt a Mangart. A környék legmagasabb hegycsúcsa, 2678m. Attól egy kicsit balra tájoltuk az utunkat. Long pod Mangarton nevű falucska már fent volt 1000 méter környékén. Pazar látványt nyújtott, amikor visszanéztünk a völgy felé, ahonnan jöttünk. Katonásan haladtunk tovább. (1-2-1-2-1-2…)
Következő pihenőnk a Predel várnál volt. Megint ürügy a fényképezésre, és a motorhűtésre. Itt mégse időztünk sokat, mert várt bennünket a hágó másik olalán a Lago di Predil. Itt be volt tervezve egy kis lábáztatás. Legurultunk tehát a szerpentinen, és már másztunk is le a partoldalon a tópartra. A víz nem volt rossz. Fürdőzést mondjuk nem vállaltam volna be, de egy kis lábáztatásra tökéletes volt. Kicsit kavicsos a part, ahol megálltunk, de tükör tiszta a víz. A másik oldalon, ahova odasütött a nap, jópáran pancsoltak a tóban. Ingyen strand végig. A hágóról lefelé vezető szerpentinút döbbenetesen jól nézett ki így szemből. (lásd fényképek…) Kis ejtőzés után indultunk tovább a Sella Nevea felé. Szépen, fokozatosan emelkedett az út, egész jó tempóban lehetett menni felfelé. Néha még 3-ba is fel lehetett váltani. J
Ez a városka erősen a síszezonra van kihegyezve, így most alig lézengett pár ember. Biztos, ami biztos, az unimog oda volt állítva az út mellé 4 felláncozott kerékkel, hóekével. Érdekes látvány volt a szirázó napsütésben, és 30 fok melegben. Már indultunk is tovább a Raccolana völgy irányába. Erre tartogattunk még egy pár perc kamera időt, így a videón látható. A szerpentin durván megindult lefelé. Az út mellett elmondhatatlan méretű völgy, és hegyek. Az út meredek, és sötét alagutakban fordul, és alig egy-egy vézna csőkorlát van néhol. Máshol ez sincs, csak a többszáz m-es szakadék lefelé. Az egész túra egyik legnagyobb élménye volt itt legurulni. A völgybe leérve megint csak patakkíséretet kaptunk. A Raccolana jött velünk egészen Chiusafortéig. Itt észak felé fordultunk a Fiume Fella völgyében. Megálltunk, és csak néztünk, hogy hova kerültünk… A folyó az út mellett, lent a mélyben, a széles meder mutatta, hogy ez, ami most folyik, igen csak takarékra van hajtva. Tavasszal hatalmas folyam ömlik itt lefelé. Kétoldalt 1000 méteres hegyek.
A fejünk felett jobbra-balra jár az alagutak közt az A23 autópálya. Viadukt, viadukt hátán. Végül a folyó, és az autópálya jobbra távozott, megérkeztünk a Nassfeld, vagy ahogy itt mondják a Passo Pramolló lábához. Katonás menet következett, ismét 1-2-1-2… A trükkös olaszok kitették a táblát, hogy „2 tornante”. Csodálkoztunk, hogy akkor most csak 2 kanyar, és kész? Ja… Amikor már ötödször láttuk a „2 tornante” táblát, akkor már kapisgáltuk, hogy ez inkább a „megint kettő”-t jelenti. Megálltunk egy pihenőnél. Azért itt az olaszoknál máshogy néz ki egy ilyen, mint Ausztriában. A fű derékig ért, és vagy hármas fokozatú zergeb. a környék. Indultunk is tovább, mielőtt valamelyik bozótból Jeti is előkerülne. Megint előkerült egy szürke esőfelhő, így sietősre vettük. Többször már nem álltunk meg a hágóig. A hágón is csak röviden köszöntünk az egyetlen tehénnek, és készítettünk pár fotót, már indultunk is tovább lefelé. Szerencsére az esőfelhő fent maradt a hágónál, így megúsztuk szárazon. Egy fékhűtős-szendvicsezős pihenővel leértünk a völgybe, Tröpollach-ba.
Innen már viszonylag egyenes a terep. A Gail völgyében haladtunk Hermagor-ig. Hermagornál Weißbriach felé fordultunk, hogy az utolsó hágónkat, a Kreusberg pass-t is megmásszuk. Ez már szinte csak ujjgyakorlat volt a maga 1071 méterével. Nemsokára már a Dráva völgyében gurultunk Untertweng felé. Itt már a jól ismert Spital városka, és Millstatter tó szolgált egy kis levezető látványossággal. Az előző 2 napban, csak elgurultunk a Millstatter mellett, ezúttal lementünk a kikötőhöz, és ejtőztünk egy kicsit egy parti padon. Sajnos a napnyugtáról már megint lekéstünk. Már kezdett alkonyodni, mikor tovább indultunk. Untertwengbe már tök sötétben értünk. Fáradtan, de egy roppant élménydús nap után tértünk nyugovóra az utolsó este.
Az útvonalakat, a szállást, a fényképeket, és a videókat ajánlom mindenkinek. Egy igen jó hosszú hétvégét lehet összehozni ezekkel.
Itt a vége, fuss el véle.
A jövő évi cél, az Észak-Olasz Dolomitok. Vipiteno, Bolzano, Tolmezzo háromszög. Akinek van kedve, tartson velünk.
Szállás: Haus Hencz – Untertweng, – Gartenrast str. 30. Ausztria
Gesszti
2014.08.28.
www.mzclubhungary.com
