/ 2005.06.04-05 /
Elõzmény: még áprilisban felmerült az ötlet, hogy MZ Klub túrát kellene szervezni a hegyekbe, nyílt egy fórum a honlapon, ahol jelentkezhettek a leendõ résztvevõk, ott meglepõen sok ember jelezte részvételi szándékát Tervben egy Gyöngyös – Bélapátfalvi túra szerepelt, de az idõ haladtával módosult egy sástói kempingezésre. Mivel az ország elég különbözõ pontjairól indultunk, 3 találkozási hely lett a kijelölve. Az egyik Cegléd, a délrõl jövõ csoportnak, Budapest a pestieknek és attól nyugatabbról indulóknak, valamint Hatvan, ahová az egri csoport is legurul és ott lesz az össznépi találkozó. És végre eljött június 4-e!
Viszonylag hûvös, de tiszta szombat hajnalra ébredtünk, a motor és a túrafelszerelés már elõzõ nap fel volt pakolva a gépre. 5 óra 40 perckor elindultunk Kecskemétre, mert ott volt megbeszélve Devil -ékkel a találkozó. 7 elõtt pár perccel odaértünk a szélmalomhoz. Elég ritka ilyen bástyás szélmalmot látni az országban, így körbejártuk. A fõ érdekessége az, hogy át van alakítva és így tulajdonképpen a malom most már, mint csárda funkcionál. 7 után nem sokkal megérkezett Devil és barátnõje, valamint jött vele egy barátja; Laci. Gyors bemutatkozás, útvonalválasztás után indítottuk a gépeket és elindultunk Ceglédre. Nem ismerem az ottani utakat, lehet, hogy pont a reggeli csúcsforgalomban mentünk, mindenesetre rengeteg jármû volt az úton, elõzni csak ritkán lehetett.
Ceglédre 20 perccel a 8 órára kitûzött találkozó elõtt érkeztünk. Rövidesen megérkezett Bluerider és samee. Már csak egy tagtársunk hiányzott, aki le is késte az idõpontot, holott neki illõ lett volna ott lenni elsõnek, hisz mégiscsak ceglédi. Szóval ejnye-ejnye: Rorik 🙂 A benzinkúton néhányan tankoltunk, elmentünk reggeliért. Tanakodtunk, hogy mikor induljunk tovább, ezért próbáltuk felhívni Semi ráját, sikertelenül. Végül Bambit értük utol, elmondta, hogy még üldögélnek, majd 9 körül indulnak. Úgy döntöttünk elindulunk, legfeljebb Hatvanban nézelõdünk, vagy beülünk valamelyik vendéglátó-ipari egységbe, míg õk is megérkeznek. Ceglédtõl Hatvanig Gexxx vezette a társaságot, az úton 2 említésre méltó esemény történt.
Az egyik, ami indulás után rögtön feltûnt: Gexxx vezetési technikája. Ez a következõbõl állt: többet nézett hátrafele, mint elõre, ennek volt kovetkezmenye (elgondolkoztam, hogy akkor minek neki tükör, ezzel is csökkenthetné a motor súlyát) Szóval elkezdett hátrafelé nézelõdni hosszabb idõre, de közben az út kanyarodott, amibõl off-road lett, de rövid tétovázás után csak jobbnak látta betonon motorozni és visszatért az aszfaltra.
A másik: útban hatvan felé, egy leágazásnál észrevettünk egy motorost, aki éppen szereli a vasat. Gexxx, ekkor egy hirtelen ötlettõl vezérelve befékezett, majd visszafordult, mi követtük. Azon indíttatás, hogy hátha tudunk segíteni útszélén ragadt motoros társunkon nagyon tetszett. Késõbb kiderült; sajnos nem tudtunk. Egy fiatal srác ment volna motoros találkozóra és elolvadt a szénkefe tartója. Alkatrész hiányában (szénkefe még lett volna) rövid pihenõ után továbbindultunk.
A tervezett idõben, 10 óra körül megérkeztünk Hatvanba. Ki volt írva ugyan, hogy melyik útkeresztezõdésnél kellene találkoznunk, de egyikünk sem ismerte tökéletesen Hatvan-t, egy bolt elõtti parkolónál álltunk meg. Rövid tanakodás után Gexxx úgy döntött tovább motorozik, hátha megtalálja a többieket, aztán telefonon tartjuk a kapcsolatot. Közben felhívtam zsandatarát, hogy bejön-e elénk Gyöngyösre, mert õ magánakcióként még elõzõ nap birtokba vette a kempinget, viszont beígérte a vacsit a társaságnak és ahhoz be kellett vásárolni. Gyors mérlegelés után úgy láttuk jobbnak, hogy megvár ott bennünket, elfoglaljuk a szálláshelyet, lepakolunk a motorokról, így több hely marad a vásárláshoz.
Néhány perc elteltével megláttuk az akkor már egyesült pesti és egri csapatot, kanyarodtak be a parkolóba én pedig földbe gyökerezett lábbal álltam ott, mert ennyi szép MZ-t egyszerre még soha nem láttam. A parkolóban gyors ismerkedés következett bár olyan sokan voltunk, hogy hirtelen nem mindenkit tudtam beazonosítani, késõbb kiderült ezzel nemcsak én voltam így. Sebaj ott volt még a nap további része. Mikor elindultunk Hatvantól Gyöngyösre az elsõ reakcióm, amit biztos éreztetek már ti is, egy olyan kellemes érzés volt, hogy még a hideg is kirázott. Az hogy így összejöttünk, ennyi MZ-s és együtt motorozunk. Az úton kiderült másnak is tetszett a vonulásunk. Sok szembõl jövõ autós villogott kifejezve tetszését a csapatnak, majd egy keresztezõdésnél Ford Transit-ból, középkorú nõ felemelt hüvelykujjal jelezte szimpátiáját. Gyöngyösön az egyik zebránál nagymama állt az unokájával, és a kislány fülig érõ szájjal integetett nekünk, mi erre szapora integetéssel válaszoltunk.
És megérkeztünk a kemping elõtti parkolóba. Közben a társaság egy része lemaradt, kiderült, hogy szeloka-nak a motorjával adódott egy kis probléma, de pár perc elteltével õk is bekanyarodtak. Zsandi már várt ránk. Az éber parkoló-õr felugrott a helyérõl; rögtön számolni kezdte hány motoros is érkezett aztán csalódottan vette tudomásul, hogy nem fog nagyot kaszálni, mert megyünk be a kempingbe. Zsandi ment elõl gyalog mutatta az utat, befordultunk és a szemben levõ drótkerítés elé álltunk le a motorokkal, mert ott volt egy kis árnyék. Na ekkor tudtam összeszámolni, hányan vagyunk. Szép számban: 24! Motorral érkeztünk. Néhányan elkezdtek lepakolni a motorról, de jött zsandi és bejelentette, hogy a kempingezés egy fentebb levõ területen lesz, na akkor cucc felszedés és irány célterület. A kemping nekem bizalomgerjesztõen hatott, egyszerû kis faházak, elég nagy terület a sátraknak, mindez fákkal dúsítva, jól kialakított tûzhely, zárt étkezõ. Elkezdtünk lepakolászni a motorokról, aki sátorban szándékozott éjszakázni, az sátrat állított, aki a kényelmesebb megoldást választotta a faházakat vették birtokba.
Még javában a sátorral bajlódtunk, mikor feltûnt, hogy bambi önmagát nem meghazudtolva segítõkészen szerel, hiába a mester az tud, akar fel kézzel is! De nemcsak ezen nevettem nagyot, hanem, a fórumon sokszor elhangzott a poén, hogy MrOttmár nevû klubtársunk hoz egy guminõt. Na ez degradálótott kicsit, gondolom ez az alkatrész jobban elfért. ui.: Jó poén volt Ottmár 🙂
Miután mindenki elfoglalta a helyét összegyûltünk és megbeszéltük a továbbiakat. Terv szerint: bemegyünk Gyöngyösre a Tescoba, az uzsonnát és egyéb szükségleteit mindenki magának intézi, zsandi bevásárol a vacsihoz, annak költségét késõbb elosztjuk. Indítottuk a gépeket és irány a Tesco. Az úton újra szép számú nézõközönségünk akadt, majd a parkolóban is nagy helyet foglaltunk el. A bevásárlás viszonylag gyorsan lezajlódott, a fõrájáék viszont inkább ott uzsonnáztak, így õket hátrahagyva visszaindultunk a kempingbe.
Miután visszaérkeztünk, elõvettük az ennivalót és nekiálltunk falatozni, beszélgetni. Ennek végeztével zsandi kiosztotta a feladatokat: a fiuk elmennek fát szedni, a lányok, pedig krumplit és zöldséget pucolnak. Ebben ki is egyeztünk, bár a fáért indulás nem ment teljesen zökkenõmentesen, mert túl sok kedvünk nem volt hozzá, elég sokat kellett noszogatni a társaságot. De megszületett a kompromisszumos megoldás: elõször felmegyünk a sástói kilátóba, majd visszafelé hozunk fát az erdõbõl. Így is lett, 15-en indultunk a sárgára festett kétszázegynehány lépcsõfoknak. Én mentem legelöl, bevallom pár méter magasság megtétele után elgondolkoztam, hogy nincs e tériszonyom 🙂 Késõbb kiderült, hogy nem mindenki jött fel a legmagasabb pontra, a fõrája, mikor meghallotta, hogy még imbolyog is az építmény, inkább megállt az alsóbb szinten. Bambit a sok-sok lépcsõ riasztotta vissza, Gexxx is panaszkodott a tériszonyára, de hõsiesen ellenállt neki. Felérkeztünk, és a látvány, ami elénk tárult, feledtetett minden megpróbáltatást. Pár perc nézelõdés után, meghallottuk bambi hangját is, aki úgy döntött mégiscsak beveszi a kilátót. A kilátás nagyon szép volt, nézelõdtünk, majd MUZulmán idegenvezetett bennünket. Megmutatta, hogy, melyik irányban mit látunk: Gyöngyöst madártávlatból, a visontai erõmûvet, a kékesi adótornyot stb. Az alattunk elterülõ erdõ fái kicsi gyufaszálnak tetszettek. Kb. 10 percet töltöttünk fent, utána elindultunk lefelé.
Lejöttünk a kilátóból és elindultunk az erdõbe. Ennyi embernek a szükséges famennyiség összegyûjtése nem jelentett gondot, hamar összeszedtük. Számomra ez sem zajlott eseménymentesen. Észrevettem egy megfelelõnek tûnõ kiszáradt fát, és próbáltam kidönteni. Valószínûleg a fa még szeretett volna a gyökerein állni, és az általam alkalmazott erõszakot úgy bosszulta meg, hogy hirtelen engedett a feszegetésnek. Ennek az eredménye, hogy egyensúlyom vesztve úgy elterültem az avarban, mint az alföld 🙂 Sebaj a kempingbe visszafelé olyan büszkén vittem a vállamon, mint egy világháborús veterán anno a páncélöklöt.
Miután lepakoltuk az összegyûjtött fát, egy viszonylag fakultatív program következett, kivéve zsandatarát, aki nekiállt a vacsorafõzésnek. Voltak, akik ott maradtak a kempingben voltak, akik motorozni vágytak a Kékes-re, mások másfelé mentek, de azt hiszem senki nem unatkozott. Mi is a Kékes meglátogatása mellett döntöttünk. A társaság egy része nagyon hamar felöltözött és beindult, mi komótosabban készültünk el. massino, semi és én, valamint a lányok a többiek után indultunk. A kemping bejáratánál összetalálkoztunk Rorik -kal, aki leszakadt a korábban indulóktól, de minket látva csatlakozott hozzánk.
Számomra ekkor jött a túra egyik legizgalmasabb része. Felszerelés nélkül húzni a gázt a szerpentineken. Alföldi laza kanyarokhoz szoktam, és ezek hihetetlen élményt nyújtottak. Nagyon jó idõ volt aznap így rengeteg motoros volt az utakon rajtunk kívül is. Itt megint csak pozitív élményemrõl tudok beszámolni, hogy mi motorosok mennyire összetartunk. Elõzgettek ugyan nagyvasakkal bennünket, de egyikük sem csinált veszélyes manõvert eközben, valamint szembõl jövõ motoros társunk figyelmeztetõen integetett, hogy lassítsunk. Aztán láttuk, hogy kint állnak a rendõrök is és közben mentõbe tesznek egy elcsúszott motorost. Sok-sok kanyargózás után megérkeztünk a hegyre. Semi -ék rövid nézelõdés után visszafordultak. Mi letámasztottuk a motort a parkolóban és elindultunk az ország legmagasabb pontja felé. Kiderült, hogy megúszhattuk volna a gyalogos kaptatót a csúcsig, mert felérve megláttuk a többieket, hogy az adótorony elõtt parkolnak és beszélgetnek. Lihegve és majdnem térdig érõ nyelvvel csatlakoztunk. Jött az ötlet, hogy fel kellene menni a toronyba. A belépõ 350 Ft-volt, lifttel mentünk a nyílt kilátói részig.
Ez sokkal bizalomgerjesztõbb volt, mint a sástói. Stabil, nem imbolygó, betonból készült, körbejárható, távcsövekkel, padokkal felszerelt kilátó. Igaz fújt a szél de abban a melegben hûsítõen hatott, és a látvány! A lentebb levõ sûrûbb légréteg fehéres árnyalatot adott az alattunk elterülõ városoknak, közben ragyogó napsütésben volt részünk, és az ég gyönyörû tiszta mélykéknek látszott. Felemelõ érzés volt, tudni, hogy mi vagyunk azok akik, Magyarországon jelenleg legmagasabban vagyunk. Ezután szerettünk volna meginni egy kávét egy szinttel lejjebb lévõ zárt kilátó étteremben, de sajnos zárva volt.
Kinézelõdtük magunkat és elindultunk vissza a kempingbe. Ott letámasztottuk a motorokat, majd elmentünk a kemping elõtti kis közértbe. Tulajdonképp már csak az alkoholtartalmú folyadékokat kellett megvenni, korábban azért nem tettük, mert csak felmelegedett volna a napon, ekkor már senki nem tervezte a további motorozást, így elõkerültek a lazító folyadékok. 🙂
Bluerider például extra rövid idõ alatt mély barátságot kötött az akácmézes likõrrel. Leültünk a tûzhely köré és kötetlen beszélgetés következett. Sokan bambi szakmai tanácsait figyeltük, mások bakacsan eszmefuttatását, de szerintem mindenki talált magának társaságot. A tervezettnél kicsit késõbb, de még sötétedés elõtt elkészült zsandatara a beígért bográcsgulyással. Mindenki fogta az evõeszközt és mentünk sorban a kajcsiért. A vacsora nagyon finomra sikeredett, gratulálunk zsandi! Egyetlen kifogás merült fel a vacsorával, amirõl nem tehetett, mégpedig, kevés lett, sebaj legközelebb nagyobb bográcsról gondoskodunk, de a szakácsot megtartjuk! 🙂
A bográcsgulyás után rövid ejtõzés és a kiszáradt torkok megolajozása jött, majd páran nekiálltunk nyársalni. Sült ott mindenféle; császárszalonna, debreceni, szalonna, pirítós. Mikor ezzel is végeztünk néhányan elvonultak aludni, mi még páran maradtunk a tûz körül beszélgetni. A beszélgetésnek a hirtelen feltámadt szél vetett véget. Akkor úgy döntöttünk lepihenünk, eltesszük magunkat másnap reggelre.
Reggel nem sokkal 8 óra elõtt ébredtem fel. Kinéztem a sátorból és elég barátságtalan idõ fogadott. Szél már nem fújt úgy, mint este, de nagyon felhõs-borongós idõ volt. A többiek már reggeliztek a tûzhely melletti asztaloknál, én is csatlakoztam. A reggeli mellett Xeni elkezdte begyûjteni a szállás és a vacsi költségét. Az elõzõ esti szél viszont megtette hatását, a mûanyag evõeszközöket szanaszét fújta a szél, úgy nézett ki a kemping, mint ahol bombát robbantottak. Nem volt vészes, elõkerült néhány kuka és mûanyag zsák, nekiugrottunk és kollektív összeszedtük a szemetet. Gyorsan végeztünk. Ezután kiderült, hogy voltak, akik már elindultak haza, elkezdõdött a sátorbontás is. Ekkor még mindig bizonytalan volt, hogy hogyan tovább, hisz elõzõ este meg volt beszélve egy vasárnapi nagy fürdõzés. Az egri csoport viszont felpattant a motorra és elindultak, mondván majd utánuk megyünk. Na ebbõl nem lett semmi. Összeszedtük a sátrat, ekkor elkezdett esni az esõ. Közben jópáran elköszöntek tõlünk és elindultak haza. Az esõ elõl beálltunk az étkezõ elõterébe és tanakodtunk a hogyan tovább-on.
Ekkor bambi úgy döntött inkább hazagurul, gyorsan elköszönt tõlünk, hogy utoléri még deviléket. Ekkorra alig néhányan maradtunk a kempingben. Nekem még haza kellett mennem Karcagra, bluerider-ék pedig szolnokiak, úgy döntöttem együtt tesszük meg az utat Szolnokig. Elköszöntünk a többiektõl, majd MUZulmán vezetésével lementünk Gyöngyösre, ott egy benzinkúton megtankoltuk a vasakat, aztán MUZulmán-tól is elbúcsúztunk, innen 2 motorral mentünk Szolnok felé. Odáig egyszer megálltunk, mert a lányok már eléggé szétülték a feneküket 🙂 Szerencsére nagyobb esõ nélkül megúsztuk az utat, Szolnokon épp alkatrészbörze volt, megálltunk és tettünk még egy kört megnézve mi is a felhozatal. Ezután bluerider-éktõl is elbúcsúztunk és elindultunk a 4-esen hazafele.
Útban Karcagra nyomasztó érzésem volt, rájöttem, ez hiányérzet, az elõzõ napi csoportos motorozás még mélyen élt bennem, hiába néztem a tükröt, csak nem láttam benne sok-sok MZ-t. Aztán hazaértünk.
Köszönöm szépen mindenkinek a felejthetetlen élményt! Remélem sok-sok túránk lesz még Veletek!
z25z
www.mzclubhungary.com
