„Ha valaki csinál valami jót és különlegest, azt valaki ellopja. Ez mindig így volt, és én ezen nem tudok változtatni.” Walter Kaaden keserű szavai ezek, aki a hajdani NDK legnépszerűbb motorkerékpár-márkája, az MZ versenyigazgatója volt évtizedekig. A rezignáltság oka: kedvenc versenyzője 1961-ben cserbenhagyta, átpártolt a konkurenciához, és magával vitt egy csúcstechnikának számító MZ versenymotort.

MZ Sport

Ernst Degner az MZ versenyzője

 

Nem volt egyszerű a távozás az NDK-ból. A hatvanas évek elején a két német állam ellentétei meglehetősen erősek voltak már. A viszonyt elmérgesítette, hogy egyre növekvő számban lépték át a határt a keleti oldalon lakók, s ellenkező irányú mozgásról csak ritkán tudott hírt adni az ADN. A kevesek közé tartozott témánk hősei közül Georg Barth – nyugatnémet oldalkocsis bajnok –, aki javítóműhelyét feladva családjával az NDK-ba költözött, miután az NSZK-beli hatóságok rossz néven vették, hogy részt vett egy NDK-ban rendezett versenyen.

Az MZ az ötvenes évek derekán jelent meg ütőképes motorokkal a nemzetközi porondon. 1958-ban a svédországi Hedemorában rendezett futamon érett be a sokévi fejlesztőmunka, a forgótárcsás vezérlésű 250-es MZ-n Horst Fügner világbajnoki futamot nyert. Egy évvel később megismételték a sikert, és amikor a belgiumi futamon Fügner súlyos sérülést szenvedett, a 28 éves Ernst Degner lett az MZ első számú hazai versenyzője. Degner hamar meghálálta a bizalmat, megnyerte a monzai nagydíjat a 125-ös kategóriában, és a 250-esek között is csak egy hajszál választotta el a győzelemtől.

A keletnémet motorokkal ebben az időben csupán az olasz MV vehette fel a versenyt. De aztán jött a Honda! Miközben az ötvenes évek végére a nyugat-európai motorkerékpár-gyárak sorra tönkrementek, Japánban új lendületet kapott a kétkerekűek iránti érdeklődés. Csaknem negyven motorkerékpárgyár működött a szigetországban, és amikor kiderült, hogy a versenyeken aratott győzelem jelentheti a legjobb reklámot, valóságos háború kezdődött. Elsőként a Honda jelent meg a nemzetközi futamokon, s figyelemre méltó eredményeket értek el Európában. A Suzukinál kitört a pánik. „Azonnal utánuk!” – adta ki a jelszót a vezetés. Csakhogy könnyű vezényelni, de nehéz teljesíteni, ha nincs mivel. A négyütemű, négyhengeres, 125-ös Hondák 23 lóerősek voltak (az MZ 24-25), az egyhengeres, kétütemű Suzukikat 13 lóerősnek mondták. Nem volt esélyük.

MZ Sport

Ulster 1959. Középen a győztes Mike Hailwood (Ducati), jobbra a második Gary Hocking (MZ), balra a harmadik Ernst Degner (MZ)

 

A Suzuki 1961 nyarán felderítő csoportot küldött Európába, azonban nem sokat tudtak meg. Az MZ pedig szárnyalt. A 125-ös kategóriában – ebben volt sikeres MZ-n a magyar Szabó II. László is, de az egy másik történet – az első kilenc nagydíjból hármat megnyert Ernst Degner, háromszor pedig második volt. A sorozat utolsó európai futama előtt Degnernek 42 pontja volt, mögötte a hondás ausztrál Tom Phillisnek kettővel kevesebb.

Walter Kaaden a svédországi Kristianstadban szeptember 17-én rendezett verseny előtt bizonyos volt a győzelemben. Degnernek minden támogatást megadtak, nem kellett kockáztatnia. Kaaden elintézte, ha nem sikerül győzni, a csapat részt vesz az argentínai futamon is, ahová a költségek miatt egyébként nem mentek volna.

Semmit nem bíztak a véletlenre. Mérték a légnyomást, a páratartalmat, a hőmérsékletet, Degner motorját százszor ellenőrizték, hogy minden a legnagyobb rendben legyen. Övé volt messze a legjobb gép. A bajnokjelöltet három csapattársa, az angol Alan Sepherd, valamint az NDK-s Werner Musiol és Walter Brehme vigyázta, nehogy valaki fellökje vagy kiszorítsa. Az ellentábor is készülődött.

MZ Sport

 

A verseny napján a dísztribünön ott volt Szoicsiro Honda, a japán gyár alapítója és első embere, Tom Phillisre pedig ugyancsak hárman vigyáztak, a rhodéziai Jim Redman, a japán Kummitsu Takahasi és a svájci Luigi Taveri.

Walter Kaaden a depóban felügyelt. Fehér ingben, öltönyben, nyakkendőben volt – ünnepelni készült. Amikor a svédországi indián nyárban végre elrajtolt a mezőny, mindenki az MZ-ket nézte. Degner elsőként fordult, és mind nagyobb előnyre tett szert. Őrült tempót diktálva lerázta valamennyi üldözőjét. Az MZ csapat elképedve állt a pálya szélén. „Miért hajt ilyen vadul?” – kérdezték egymást. Kaaden sápadtan figyelt, és már a második kör végén lassítást jeleztek Degnernek a depóból. Hiába. Aztán harmadszorra nem jött. Valahol a pályán leállt a motorja.

A vezetést Jim Redman vette át a Hondával. A kapott utasításnak megfelelően lassított, hogy utolérhesse csapattársa, a világbajnoki cím fő esélyesévé előlépő Tom Phillis. A 250-es kategóriában már a Hondáé volt a cím, de duplázni akartak. Csakhogy Phillis gépe egyre jobban lassult, végül ki kellett állnia. Ettől a perctől szabad lett a vásár, az MZ-sek sehol sem voltak, a hondások házi versenyt rendeztek. Nyert Taveri, megelőzve Takahasit és Redmant. Amikor Taveri átfutott a célon, Degner már a kocsijában ült.

MZ Sport

Az Aral szolgálatában a Nürburgringen 1975-ben

 

Előfordult műszaki hiba miatti kiesés máskor is az MZ-vel, de most nagyon úgy tűnt, a versenyző tehet a fiaskóról. Degnert senki sem látta a futam után, mindenki azt hitte, hogy magányosan akarja megemészteni a csalódást. De amikor másnap reggel az egyik szerelő szólt Kaadennek, hogy Ernst nem aludt a szobájában, és nincs ott a holmija sem, összeállt a kép.

Degner pártfogói utólag vitatták, hogy a versenyző szándékosan hajtotta volna szét a motort. Ennek ellentmond, hogy a nemzetközi szövetség, a FIM a verseny után 250 svájci frankra büntette az ex-NDK-st, mert megállapították, hogy kész-akarva okozta a bajt. Márpedig a FIM abban az időben egyáltalán nem a keleti országok pártolójaként volt ismert.

Soha nem derült ki, miért választotta Degner ezt az utat. Megnyerhette volna a versenyt, és világbajnokként távozik. Nyilván az „árfolyama” is magasabb lett volna.

Lehet, hogy a pánik motiválta. Valószínűleg még júniusban, a Tourist Trophy-versenyen felvette a kapcsolatot a suzukisokkal. Az ulsteri nagydíj idejére tervezte a szökést (ott második lett), de éppen a versenyt követő éjjelen, augusztus 12-én zárták le Berlinben a határt, hogy megkezdhessék a fal építését. Degner már nem tudta kihozatni feleségét és kisfiát. A monzai futam idején, szeptember elején is megpróbálkoztak a határátlépéssel, ám nem sikerült sofőrt találni. Végül a kristianstadi verseny előtt Degner egy Lincoln Mercury csomagtartójában csempészte át családját az NSZK-ba.

Az angolos távozást a svédországi pálya egy sajátos vonása tette lehetetlenné. A területet farmerektől bérelték, és hogy pénzt takaríthassanak meg, a depót a pályán belülre helyezték, ami azzal járt, hogy a futamok alatt nem lehetett elhagyni. Amikor a 125-ös kategória utolsó versenyzője is áthaladt a célon, az átjárót kinyitották, s Degner előtt szabad volt az út. Talán azt gondolta, hogy a győzelem utáni ünneplés miatt nem tud majd megszabadulni a társaitól?

A kirobbant botrány kapcsán a keletnémet hatóságok visszavonták Degner licencét
, és bár gyorsan szerzett egy nyugatnémet licencet, az Argentin Grand Prix rendezői ezt nem fogadták el, így nem indulhatott a hirtelenjében rendelkezésére bocsátott angol EMC motorral. A világbajnoki cím Phillisé és a Hondáé lett. Degner másodikként végzett, amint az MZ is a gyárak világbajnokságában.

Nem meglepő, hogy az NDK dédelgetett hőséből, akit eladdig csak „Unsere Degner” (a mi Degnerünk) szókapcsolattal emlegetett a keletnémet sajtó, egy pillanat alatt áruló és ipari kém lett. Bírósági eljárás is indult ellene. Munkatársai megsínylették a szökését: meggyanúsították őket, hogy hozzájárultak az akkoriban disszidálásnak nevezett szökéshez, és az addigi utazási lehetőségeket radikálisan csökkentették, a támogatást ugyancsak megnyirbálták.

Degner egy ideig álnéven dolgozott a Suzuki versenyosztályán, s részt vett a motorok átkonstruálásában. 1962-ben világbajnok lett az újonnan bevezetett 50 cm3-es kategóriában, ami a Suzuki első nagy sikere a gyorsasági motorsportban. Egy évvel később az új 250-es Suzukin baleset érte a suzukai pályán, a felrobbanó benzintartálytól rendkívül súlyos égési sérüléseket szenvedett. Később az NSZK-ban telepedett le, és egy olajcég kereskedelmi képviselője lett, majd a Suzuki-képviseletnél állt alkalmazásban. Egy idő után a Spanyolországhoz tartozó Tenerife szigetén telepedett le, s 1983-ban ott hunyt el – minden jel szerint öngyilkos lett.

MZ Sport

Degner és Kaaden

 

Amikor egy alkalommal arról kérdezték, mit vitt magával a Suzukihoz, azt válaszolta, nem kellett vinnie semmit, mert minden a fejében volt. Jó memóriája lehetett. Amikor 1964-ben az MZ-csapat Japánba utazott a szezon utolsó versenyére, egy logisztikai baki miatt az egész szervizkészletük Tokió helyett Kairóban landolt. Degner átállása miatt az MZ és a Suzuki közötti kapcsolat akkoriban ugyan kissé fagyos volt, de Kaadent nagy tisztelet övezte, és a Suzuki felajánlotta segítségét. Minden szerszám stimmelt…

(Nem is halt meg. 1990-ben visszatért, és Kelet-Berlinben telepedett le. Talán ez a leginkább meglepő állítás, amely Degner életével és dolgaival összefüggésben elhangzott. Az egykori rajongók nem mindegyike volt hajlandó a hivatalos kommünikéket elfogadva árulónak tekinteni kedvencét. A történelemkönyvekből ismert felső-sziléziai Gleiwitz (ma Gliwice) városában Ernst Wotzlawek néven 1931-ben született Degner mindig is tagadta, hogy szándékosan hajtotta volna szét motorját a svédországi futamon. Mindössze nagyon akarta a győzelmet – állította, és mivel a családja már túl volt a határon, nem maradt visszaút. A suzukai versenyen elszenvedett baleset kapcsán is akadtak, akik a keletnémet titkosszolgálat kezét keresték a tragédiában, de még többen emlegették a Stasit, amikor Degner gyógyszer-túladagolás miatti haláláról hallottak.)

forrás: 168 óra

Samu
2012. Január 3.
www.mzclubhungary.com