Magadan túra - 2. rész

Fuvaros kalandjai Magadan felé folytatódnak.

Ha lemaradtál volna az első részről, itt megtalálod: Magadan túra - 1. rész


2018.07.16.

Ma reggel egy lovas nomád érkezett a táborhelyünkre, aki teázni és kumiszozni hívott bennünket. Indulás után rögtön egy hegymászással kezdtük az utunkat, a 3326 m magas Ottmok-hágóra kapaszkodtunk fel a motorokkal. Nem tudom, hogy a kirgiz benzintől, a meredek emelkedőtől, vagy az oxigénhiányosabb levegőtől volt-e, de alig akartak menni a motorok. A hegy aljában már felvettem a kabátot, sok ezer km után először, mert bár lent még meleg volt, de a hegytetőn nagy kiterjedésű hófoltok, és vad szél fogadott minket.

Leállított motorokkal gurultunk le a hegyről, szép lassan, hogy minél jobban kiélvezhessük a látványt. Zöld hegyoldalakon elszórtan apró jurták voltak, mellettük állatok legeltek, és lenyúzott állatbőrök száradtak a szélben. Az egyik jurtánál megálltunk, hogy igyunk egy kumiszt, és belülről is megnézhessük a nomád kirgizek otthonát. A motorokat meglátva kijött a házigazda és a nagylánya, és beinvitáltak minket a jurtájukba. Kis tálkákba töltöttek nekünk kumiszt, ezekből szürcsölgettük szép lassan. Tartottam tőle, hogy majd nem fogom tudni meginni, de nem volt rossz íze, csak kissé szokatlan volt nekünk ez az erjesztett sós kancatej. A házigazda elmondta, hogy csak ilyenkor költöznek ki a hegyekbe, amikor már jobb az idő, télre beköltöznek a faluba, mert a hegyekben télen – 40 fokok vannak, aztán tavasszal kiterelik az állatokat, felépítik a jurtát, és egészen őszig kint vannak az állatokkal. Már az egészen kicsi gyermekek is segítenek az állatokat gondozni, egy 3-4 év körüli kislány már egyedül üli meg a szamarat.

Elköszöntünk a nomádoktól, majd gurultunk tovább, lefelé a hegyről. A völgyben egy benzinkútnál megálltunk, hogy együnk valami kirgiz specialitást, és megbeszéljük, hogy merre menjünk tovább. Amíg készült a finom báránysült, addig kirgiz sofőrök segítségével megterveztük az utat. Ebéd után egy kisebb mellékúton mentünk fel a hegyekbe, amely bár rettenetesen rázott, és hatalmas gödrökkel volt tele, de olyan hegyek között vezetett, hogy csak tátottuk a szánkat. A völgyben egy sebes folyású patak futott, melyet eleinte zöld, majd különböző színű kopár hegyek szegélyeztek. Itt is sok videót és fotót csináltunk. Sajnos az út annyira rossz volt, hogy a motoron a tükörszár a rázkódástól egyszerűen kettétört.

Egy város végén rendőrök állítottak meg azzal, hogy gyorsan mentünk. Nem mentünk gyorsan, pont a megengedett legnagyobb sebességgel, csak a rendőr kitalálta, hogy itt 40-nel lehet menni a szokásos 60 helyett. Kérdeztük, hogy volt tábla? Nem. Akkor miért kellene 40-nel menni? Jött a szokásos duma, hogy elveszi a papírokat. Azt hitte, hogy ilyennel meg tud ijeszteni minket. 25 év kamionozás után azért már nekem is van egy kis rutinom a hatóságokkal való vitatkozásban. Mondom, oké, vedd el, én pedig felhívom Biskeket, és ezért nagyon meg fogod ütni a bokádat. Hová megyünk? Az Issik-Kul tóhoz. Az nagyon szép, mondja ő, ott lehet vadkacsára vadászni, horgászni, fürödni. Szóval itt vannak a papírok, menjünk. Úgy látszik, hogy a kirgiz rendőrök eléggé rá vannak állva a pénzlehúzásra, de azért ők sem akarják túlfeszíteni a húrt.

Kezdett esteledni, így elkezdtünk hálóhelyet keresni. Először kinéztünk egy tavat, csak az út és a tó között volt egy hatalmas hegy, elég meredek emelkedővel, aminek így egyes fokozat nélkül nem akartam nekivágni. Így inkább lekanyarodtunk egy mellékútra, és egy kis patak partján táboroztunk le. Estére nagyon lehűlt a levegő, fel kellett venni a melegítőnadrágot, és így bújtam be a hálózsákba.

 Az Ottmok-hágó tetején


Kirgiz nomádok jurtája

 


Kumiszoztunk

 


Egy 4 év körüli kislány már egyedül szamaragol

2018.07.17.

Hajnal felé annyira hideg lett, hogy a hálózsák kapucniját is a fejemre kellett húzni, de ahogy kisütött a nap, gyorsan melegedett az idő. Minden irányból hegyek vettek körül minket, így éjjel nagyon megült a hideg a völgyben. Reggel nem siettünk az indulással, inkább élveztük a hegyek látványát, sőt Lukas felmászott egy közeli hegy tetejére, hogy onnan készítsen drónvideókat a környékről. Ma reggel is érkezett a táborunkhoz lovon egy hegyi pásztor érdeklődni, hogy honnan jöttünk. Elmondta, hogy 76 éves, állattartással foglalkozik, és itt van nem messze a jurtája.

Indulás után egyre borongósabb lett az idő, néha rövid esőbe is belefutottunk. Ilyenkor megálltunk pár percre egy buszmegállóban, megvárva, hogy elvonuljanak a felhők. Beértünk egy nagyobb városba, ahol újra elkezdett esni az eső, ami elől bemenekültünk egy kisvendéglőbe plovot, azaz rizses húst enni sült csirkével. Az út túloldalán volt több fodrászszalon, melyek közül az egyiket meglátogattuk, így 400 ft-nyi somért újra emberi külsőm lett.

Úgy döntöttünk, hogy az Issik-Kul tó északi partjára megyünk. Megérkezve a tóhoz az útról már lehetett látni a vizet, így egy mellékúton lementünk a partra. Szép volt a tópart, csak a fűben akkora lócitromok voltak, hogy inkább odébbálltunk. Kerestünk egy másik helyet, ami ugyan fizetős, de valamivel tisztább volt, és rendelkezett egy olyan résszel, ahol köves helyett homokos volt a part. Alighogy letáboroztunk óriási vihar jött, így aznap már ki sem dugtam az orromat a sátorból.

 


Gyönyörű környezetben éjszakáztunk


Kirgiz városkapu

 


Színes hegyek között

 

2018.07.18.

Reggel gyönyörű napsütésre ébredtünk, így teljes pompájában csodálhattuk meg az Issik-Kul tavat. Kristálytiszta víz, körben hatalmas havas hegyek.

Megvártuk, hogy kicsit felmelegedjen az idő, aztán elmentünk fürdeni. Elég hideg volt a víz, de annyira tiszta volt, hogy le lehetett látni az aljára. Még tegnap találkoztunk egy kirgiz öregúrral, aki Magyarországon, Tatán volt katona, és egy kicsit megtanult magyarul. Ma is ránk talált az öregúr, beszélgettünk sokat, felelevenítette a régi emlékeit. A kirgizek is, ugyanúgy mint a kazahok, testvérnépnek tekintenek minket. Van pár szó, mint például az alma vagy a balta, amelyik mindkét nyelven ugyanazt jelenti.

A délelőtti fürdőzés után ettünk egy szamszát, tésztába sütött hagymás húst, majd lassan összepakoltunk, és elindultunk a kazah határ felé. Itt is kiintett minket egy rendőr, úgy látszik, itt nagyon utaznak a motorosokra, de mivel lépésben mentünk, sok mindent nem tudott csinálni, csak megkérdezte, hogy honnan hová megyünk. Eleinte elég jó aszfaltúton haladtunk, majd ahogy közeledtünk a kazah határhoz egyre romlott az út minősége, végül már nagyon rossz, gödrös, murvás úton értük el a határt, ami a mai napra már bezárt, így a határtól nem messze sátrat vertünk a mezőn.

 


Issik-Kul

2018.07.19.

Reggel 8 óra után rágurultunk a határra. Gyorsan végeztünk a határátkeléssel, majd a Charyn-kanyon felé vettük az irányt. A határ után 11 km. köves, földes út volt, de aztán végre kiértünk az aszfaltútra, ahol már bátrabban húzhattuk a gázt.

Az első faluban megreggeliztünk, megtankoltunk, majd egy szerpentines úton döntögettük a motorokat. Ezután lekanyarodtunk egy poros földútra, ahol szembe jött velünk egy holland motoros. Megálltunk beszélgetni, mondta, hogy innen Irán felé veszi az útját, aztán nem tudja, hogy merre tovább. Egy évet szánt a világjárásra, nincs konkrét útiterve. Adott egy jó szállástippet Almatyban, közösen lefényképezkedtünk, majd mindenki ment a maga útjára.

A Charyn-kanyon bejáratánál fizettünk 1700 KZT-t, hogy beléphessünk, majd megkérdeztük, hogy hol lehet kempingezni. A portás azt mondta, hogy menjünk le a kanyonba, ott lesz a főnök, vele beszéljünk. A hegytetőn találkoztunk egy portugál párral, a srác mutatta meg a lefelé vezető utat. Az első 100 m elég meredek volt, jó nagy gödrökkel, de mondta a srác, hogy utána már jó lesz az út. Ők is voltak lent a Yamaha Tenerékkel, de a barátnője elesett felfelé jövet, megsérült a karja, valamint a motor is eléggé összetört. Kilyukadt a blokk, épp ezt ragasztották kétkomponensű ragasztóval, amikor találkoztunk. Tanakodtunk, hogy nekivágjunk-e mi is, mivel az MZ-n még mindig nem volt egyes fokozat, de úgy döntöttem, hogy menjünk, aztán másnap majd feltoljuk valahogy a motort. Óvatosan leereszkedtünk, aztán az út közepén egyszer csak szembe jött egy Lada Niva. Intett a sofőr, hogy álljunk meg, majd mutatott valamilyen igazolványt, elkérte az útlevelet, aztán mondta, hogy megbüntet minket  fejenként 20000 KZT-re, mert ide nem lehet lejönni motorral. Tábla nem volt, ami tiltotta volna a behajtást, a portás meg kifejezetten mondta, hogy menjünk le, és ott keressük a főnököt. Kötötte az ebet a karóhoz, hogy megbüntet, mi meg mondtuk neki, hogy tőlünk ugyan pénzt nem lát, kár erőlködnie. Közben odaért egy kazah család, ők tolmácsoltak, meg elmondták, hogy ez sajnos Közép-Ázsia, itt másképp működnek a dolgok, adjunk neki 5000 KZT-t. Végül aztán mégis odaadtuk az 5000 KZT-t, de lehordtuk őt oroszul minden mocskos szemét útonállónak.

Ezután végiggurultunk a kanyonon, ami csodálatos volt. Olyan, mint Amerikában a Grand-Kanyon, csak ez kisebb. Óriási sziklák között gurultunk, míg végül a kanyon alján elértük a kempinget. Jött egy ember, aki megmutatta, hogy hová tehetjük a motorokat, majd magunkhoz vettük a fényképezőt és a drónt, és elindultunk gyalogosan visszafelé. Sok-sok fotót készítettünk, aztán néha, amikor csendesült a szél, megreptettük a drónt, majd egy meredek hegyoldalon felkapaszkodtunk a kanyon fölé. Onnan is csináltunk pár drónvideót, majd újra leereszkedtünk a kanyonba, és szép lassan visszasétáltunk a kempingbe.

Beültünk a bárba inni egy sört, aztán elmentem a térképekért, hogy megtervezzük a további utunkat. Mire visszaértem, egy fiatal pár ült az asztalunknál, és Lukassal szlovákul beszélgettek. Kiderült, hogy ők is besztercebányaiak, és 500 m-re laknak Lukas otthonától. Vajon mekkora esélye van egy ilyennek, hogy egy kazah kanyon mélyén az ember a szomszédjával találkozzon? Egész este velük beszélgettünk, majd meginvitáltak minket a bungalójukba. Mondtuk, hogy mi elalszunk a verandán, jó idő van, nincsenek szúnyogok, tökéletes lesz ott nekünk. El is helyezkedtünk, de jött egy ember, és mondta, hogy itt nem alhatunk, mert meglát a főnök, ugyanis nem kellett fizetnünk a kempingért. Lehurcolkodtunk a folyópartra, de arra meg azt mondta, hogy sok rágcsáló van ott, inkább mutat egy csendes helyet. Elvitt egy parkba, ahol jó széles asztalok voltak. Itt az asztalra helyeztük a matracokat, és ott aludtunk.

 


Világjárók, ha találkoznak


Charyn-kanyon

 


Lenn a kanyonban

2018.07.20.

Reggel jó korán ébredtünk. Összepakoltunk, majd szép csendben kitoltuk a motorokat a bungalók mögül, hogy ne ébresszük fel az alvókat. Sajnos a szlovákokat muszáj volt felébresztenünk, mert náluk töltöttük az éjjel a kütyüjeink akkumulátorait. Nekivágtunk a felfelé vezető útnak, amelynek a végén Lukas felment a nagyon meredek emelkedőn, majd szólt a portugál srácnak, és visszaballagtak segíteni kitolni az MZ-t. Leszálltam a motorról, beindítottam, majd sebességben, a kuplunggal játszva elkezdtük tolni. Még így is nagyon nehéz volt, többször meg kellett állni pihenni, pedig csak egy 100 m-es szakaszról volt szó, de annyira gödrös volt az út, a talaj meg annyira laza, hogy alig tudtuk megtámasztani a lábunkat. Végül sikerült felérnünk a hegytetőre, ahol kifújhattuk magunkat.

Marishának, a portugál lánynak tegnap óta nem javult az állapota, nem tudta a jobb kezét mozgatni, így Lukas és Tiego, a portugál srác elmentek a két Yamaha Tenerével Almatyba, Marisha pedig elsétált a portára, hátha megy autó Almaty felé, ami elvinné őt. Én addig ott maradtam vigyázni a motorjainkra. Jó sokat kellett várni a pusztában, ahol csak addig volt árnyék, amíg nem került pont fölém a nap. Ameddig lehetett, addig a motor árnyékában heverésztem. Volt fél liter vizem, azt kellett beosztanom. Kaja sajnos nem volt, mert tegnap elhagytuk a maradék kajánkat, de abban a nagy melegben nem is voltam annyira éhes.

4 óra körül értek vissza a srácok, aztán elindultunk együtt a szállásra. Eleinte elég hepehupás volt az út, de aztán Almaty előtt felértünk egy új autópályára, és itt már bátrabban húzhattuk a gázt. Beértünk Almatyba, ami egy hatalmas metropolisz, nagyobb, mint Astana, a főváros. Rengeteg lámpa, torlódó forgalom, őrült vezetési stílus. Alig vártam, hogy elérjük a szállást, ami egy kis mellékutcában volt, nem messze a városközponttól. Jó pár turista volt itt a szálláson, izraeliek, hollandok, németek. Sátrat vertünk az udvaron, ittunk egy sört, majd aludni tértünk.

 


Kemping a kanyonban

 

2018.07.21.

Ébredés után újra a boltban kezdtük a napot, vettünk reggelit, megreggeliztünk, pihentünk egyet, majd elindultunk, hogy vegyek egy új sátrat, mert a régi alja már tiszta lyuk volt, meg az egyik merevítő szára is eltört. Elmentünk a közeli plázába, ahol találtunk is egy sportboltot, de ott nem volt sátor, ellenben elmondták, hogy melyik plázában, melyik sportboltban keressük. Kb. 5 km-re volt a másik pláza, ezért leintettünk egy autóst, mert úgy vettük észre, hogy itt mindenki így csinálja. Itt szinte minden autó nem hivatalos taxi is egyben. A hölgy elvitt minket a plázához, aztán amikor megtudta, hogy turisták vagyunk, egy fillért sem kért a fuvarért.

A Megaplázában megkerestük a sportboltot, ahol tényleg volt jó pár sátor. Kiválasztottam egy kétszemélyeset, összeállíttattam az eladóval, hogy megnézhessem, majd Lukas szétnézett a hálózsákok között, ugyanis az ő hálózsákja inkább nyári hálózsák volt, Ukrajnában és Kirgizisztánban fázott benne. Sajnos itt is csak vékony hálózsákok voltak.

A plázában egy pubban ittunk egy sört, majd újra nekiálltunk stoppolni. Egy VW Golf állt meg, aki 1000 KZT-ért visszafuvarozott minket a szállásra. Délután pihengettünk, majd estefelé elmentünk a portugálokkal vacsorázni a közeli Dostyk Plázába.

 

2018.07.23.

A mai nap pihenéssel telt. Reggel bevásároltunk a közeli boltban, megreggeliztünk, ezután pedig óránként néztük az internetet, hogy hol tart a váltót tartalmazó csomagunk.

Jöttek újabb motorosok, volt közöttük egy horvát srác, aki már hazafelé tartott Mongóliából. Érdeklődve kérdezgettük őt, hogy mire számítsunk. Mondta, hogy csak Hovdig ment be Mongóliába, de addig volt minden. Tükörsima aszfalt, sár, homok, folyóátkelés. A motorján, ami egy régebbi típusú Africa Twin volt, szinte egy ép elem nem volt. Sárvédő, hátsó doboz, műanyag idomok, alumínium konzolok mind leszakadva róla. Mondta, hogy másnap elviszi egy motorszervizbe rendbe szedetni. A szálláson már ez a harmadik össze-vissza tört motor. Vajon mi vár ránk a továbbiakban, ha a kifejezetten terepre gyártott motorok is így néznek ki? És ezek még csak Mongóliából jönnek. Hol van még Szibéria? A Csontok útja?

Ezeken gondolkoztunk, miközben a Dostyk Pláza felé sétáltunk, hogy vegyünk egy töltőt a navigációhoz. Töltőt ugyan nem találtunk az elektronikai boltban, ellenben ha már ott voltunk, ettünk egy finom vacsorát a legfölső emeleten lévő Burger Kingben.

 

2018.07.24.

Reggel örömmel láttuk az interneten, hogy már megérkezett Almatyba a váltó, amit már annyira vártam. A szállásadóval felhívattuk a helyi TNT irodát, hogy mi lenne, ha személyesen mennénk el érte, így nem kellene kiszállítaniuk. Mondták, hogy semmi akadálya, először a TNT irodába kell mennünk, aztán az ott kapott papírral a reptérre, mert ott van a cucc. Rögtön hívtuk Dimitrijt, mert az ő nevére érkezett a váltó, hogy mikor tudnánk elmenni a csomagért. Mondta, hogy egy órán belül itt lesz. Gyorsan megreggeliztünk, majd hamarosan megjelent Dimitrij, egy szép új hófehér autóval.

Elmentünk a TNT irodába, ahol kaptunk egy papírt, mellyel majd átvehetjük az árut. Ezután a reptér következett, ahol rengeteg helyre kellett menni, és minden helyen ki kellett tölteni jó pár papírt. Szerencsére Dimitrijnek volt benne rutinja, mert szokott importálni, de így is elég hosszadalmas volt. Dél volt, mire kezembe vehettem a csomagot, amit már annyira vártam. Visszaautóztunk a szállásra, közben pedig Dimitrij bemutatta a várost, valamint vettünk egy liter váltóolajat.

Visszaérve a szállásra rögtön neki is ugrottunk a motornak. Kivettük a blokkot, majd ott a tornácon szét is borítottuk az egészet. Jó pár motoros volt ott, akik érdeklődve figyelték, fényképezték, videózták, ahogy elemeire szedjük a blokkot. Kicseréltük a váltót, a megszakítós gyújtást elektronikusra, majd pár óra múlva már indítottuk is a motort. Mentem egy próbakört, tökéletesen működött.

Este üzentem Gexxxnek és Bambinak, hogy megkaptam a csomagot, kész a motor, holnap indulunk tovább.

 

2018.07.25.

Reggel elindultunk kifelé a városból. Szerencsére a reggeli órákban mindenki befelé igyekezett a városba, így mi viszonylag jól tudtunk haladni, csak a sok lámpa fogott meg, melyek nem voltak összehangolva. A másik probléma még az almaty-i közlekedéssel, hogy nincsenek kanyarodósávok, így egy-egy balra kanyarodó autó az egyenesen haladókat is megállásra kényszeríti.

A város végén megtankoltunk, majd egy kisbusz utasaival lefotózkodtunk. Bent a városban is mindenki dudált nekünk, a piros lámpáknál szinte mindig megkérdezték a mellettünk lévő autókból, hogy honnan jöttünk, hová megyünk.   Egy tökéletes minőségű autópályán hagytuk el a várost, majd felértünk egy hegytetőre, ahonnan csodálatos volt a panoráma, teljesen olyan, mintha Norvégiában lettünk volna. Gyönyörű kék tó, apró szigetekkel, mindez havas hegyekkel körülvéve.

Sajnos az út minősége egyre rosszabb lett minél távolabb kerültünk Almatytól, a végén már akkora gödrök voltak, hogy csak lépésben tudtunk haladni. Sötétedéskor egy tó partján, távol az úttól álltunk meg aludni.

 


Kék víz, havas hegyek


Egy tóparton éjszakáztunk

 

2018.07.26.

Reggel folytattuk utunkat ezen a gyalázatos úton. Akkora gödrök voltak rajta, hogy már az út mellett a mezőn egy másik út volt kijárva, ugyanis a földúton jobban lehetett haladni, mint az aszfaltúton. Az egyik megállásnál odajött hozzánk egy autós, akit megkérdeztünk, hogy meddig tart még ez a szörnyű út. Mondta, hogy végig, az orosz határig ilyen lesz. Az szép. A határ innen még több, mint 700 km, és jó, ha a 30 km/h-s átlagot tudjuk tartani. Nem mondanám, hogy boldogabbak lettünk ettől az információtól, mindenesetre haladtunk, amennyire tudtunk.

Kora délután meg kellett állnunk, mert az MZ már alig akart menni. Szétszedtem a porlasztót, amiben vastagon állt a homok, meg mindenféle kosz. Kitakarítottam, majd nekiálltam, hogy a tankot is kitisztítsam. Közben megállt egy orosz motoros pár, egy Honda Varaderoval. Ők is Mongóliából jöttek. Elmondták, hogy kb. 500 km aszfaltút után 500 km off-road szakasz következik. Viszont ha ők ketten egy dög nehéz motorral végigmentek rajta, akkor talán nekünk is sikerülni fog.

Folytattuk utunkat ezen a szörnyű útszakaszon, többször meg kellett állnunk, mert potyogott le minden a motorról. Hogy a mai napon hányszor ütött le a teleszkóp? Talán ezerszer. A gödröket még távolabbról is észre lehetett venni, de amikor csak meg volt süllyedve az aszfalt, 30-40 cm mélyen, azt már csak az utolsó pillanatban veszi észre az ember.

Mivel egész nap semmit nem ettünk, estefelé egy étteremnél megálltunk vacsorázni. A szomszéd asztaltól jött a szokásos kérdés, hogy honnan hová tartunk, és hol fogunk aludni. Mondtuk, hogy alapvetően sátorban szoktunk aludni. Meginvitáltak minket a házukba, ami még csak épülőfélben volt, de egy szoba már be volt rendezve, és ott aludhattunk.

 

2018.07.27.

Reggel mormotapörkölttel indítottuk a napot. Nem az a kifejezetten reggelinek való étel, de azért finom volt. Mondta a srác, hogy tegnap lőtte a hegyekben. Mi még nem kóstoltunk ilyet, mivel nálunk nem élnek mormoták. Szlovákiában vannak, de védett állatok, így nem vennék jó néven, ha a lakosság felzabálná őket.

Elbúcsúztunk a házigazdáktól, majd nekivágtunk az utolsó 150 kazah km-ünknek. Ust-Kamenyogorszkban váltottunk rubelt, mert egy kis határon terveztünk belépni Oroszországba, ahol nincs pénzváltó. A határ előtt még utoljára megtankoltunk a rendkívül rossz, koszos kazah benzinből, majd a határ előtt nem sokkal Lukas szólt, hogy elfogyott az erő a Hondából. Szétszedtük annak is a porlasztóját, természetesen vastagon állt benne a kosz. Kitakarítottuk a tankot és a porlasztót, de csak kicsit lett jobb a motor. Kicseréltük a gyertyát, majd ahogy néztük a szikrát, akkor láttuk, hogy az egyik henger gyertyája éppen hogy csak szikrázik. Kábelcsere, gyertyacsere, pipacsere, trafócsere, de nem változott a helyzet. Lehet, hogy a gyújtáselektronika adta meg magát? Nem jó jel. Az egyik porlasztónál elzártuk az üzemanyag beáramlást, és egy hengerrel próbáltunk eljutni Barnaulig, ami innen még 350 km volt.

 


Mormotapörkölt reggelire

 

2018.08.28.

Reggel nem indultunk korán. Megírtam az útinapló elmaradt részeit, megreggeliztünk, majd komótosan összepakoltunk. Már majdnem dél lett, mire motorra ültünk. Szép lassan haladtunk, mivel Lukas motorjából elfogyott az erő, az MZ meg kifújt a hengerfejnél és a gyertya meneténél.

Ha már útba esett megálltunk Kurjában a Kalasnyikov-múzeumnál. Mivel mi ilyen messziről jöttünk, nem kellett belépőt fizetnünk. A múzeumban bemutatták Kalasnyikov úr életét, családját, kitüntetéseit, valamint az általa tervezett fegyvereket, melyekből az AK 47-es volt a legismertebb, de több más, kevésbé elterjedt fegyvert is tervezett. Bemutatták az AK 47-es működését, egyszerűségét, azt, hogy pár másodperc alatt elemeire lehet szedni.

A múzeum előtt egy kisebb csoport lefotózkodott velünk, majd a kissé felhős, borús időben nekivágtunk a Barnaulig tartó távnak. Időnként esett egy kicsit az eső, de nem tartott sokáig, így az esőruhát sem vettük fel. Volt egy-két telefonszámunk Barnaulban, olyanoké, akik motorszereléssel foglalkoznak, hívtuk is őket, de szombat lévén egyikük sem volt otthon. Barnaulba beérve elmentünk a Motohaus 22 nevű motorszervizbe, de az is zárva volt. Így az Ioverlander nevű applikáció segítségével kerestünk egy olcsó szállást, melyet egy kis mellékutcában találtunk meg. Ódon, több mint 100 éves rönkházban kaptunk szállást, ahol már több motoros is volt. Kanadai endurosok épp akkor indultak, de voltak írek, angolok, később jött egy román srác, valamint franciák és oroszok. Ezt az applikációt még az a holland világjáró srác ajánlotta, akivel a Charyn-kanyonnál találkoztunk, és úgy látszik, hogy a világjáró motorosok nagy része valóban ezt használja.

 


Kalasnyikov-múzeum

 


Mihail Tyimofejevics Kalasnyikov

 


Kalasnyikov úr dolgozószobája


AK-47

 

2018.07.29.

Vasárnap lévén nem tudtuk sok mindent kezdeni a motorokkal. Egy orosz motorszerelő eljött a szállásra, de nem csinált semmit a motoron, csak próbálta megfejteni a Honda hibáját, meg interneten utánanézni, hogy ha tényleg a CDI a hibás, akkor honnan lehetne beszerezni.

Délután elmentünk sétálni a belvárosba. Lefotózkodtam egy Lenin szoborral, mert itt még nem bontották le őket, mivel ez is a múltuk része. Elsétáltunk az Ob folyóig, ahol hatalmas buli volt. Valami hajósképzés lehet itt a városban, mert rengeteg hajós, valamint fiatalok és idősebbek mulattak itt a folyóparton a szép napos, meleg időben.

És hogy essék pár szó a járművekről is: itt Szibériában rengeteg jobbkormányos, japán belpiacos autót látni. Úgy látszik, hogy a japán használt autóknak Oroszország a felvevőpiaca. Láttunk sok UAZ-t, egy nálunk nem forgalmazott Lada Oka-t, de a Zsigulikat már kezdték kiszorítani a japán használt autók.

Késő délután visszasétáltunk a szállásra, és beszélgettünk a többi motorossal. Az ilyen helyeken rengeteg hasznos információhoz lehet jutni. Mi a hazafelé tartókat faggattuk a mongol utakról, ők meg Kazahsztánról kérdezgettek minket. Este elmentünk egy igazi biker kocsmába, ahol ittunk egy sört, majd amikor megmondtuk, hogy honnan jöttünk, a mellettem ülő srác megszólalt magyarul. Így ismertem meg Istvánt, aki Romániában született, német állampolgár, alapesetben Svájcban él, de most egy Africa Twinnel járja a világot. Egész este vele beszélgettem, Lukas pedig ismét találkozott egy besztercebányai sráccal. A szlovák motoros egy vadiúj KTM-mel volt, szinte csomagok nélkül, valószínűleg egy vastagabb bankkártyával, mert mondta, hogy olyan szerződése van, hogy ha bármi gondja támadna, helikopter viszi utána az alkatrészt. Ezzel szemben ott álltunk mi a 30-40 éves motorokkal, sok alkatrésszel, szerszámmal, sátorral, hideg-meleg időre való ruhákkal.

 


Biker pub

 

2018.07.30.

Reggel át kellett költöznünk egy másik szállodába, mert az eredeti szállásunkat ma estére már régebben lefoglalta egy nagyobb turista csoport. A szállásadónk ajánlott egy másik olcsó szállást, ahová egy éjszakára átköltöztünk a többi motorossal.

Napközben felhívtuk Viktort, a Motohaus 22 szerelőjét, aki a hétvégét a hegyekben töltötte, és azt mondta, hogy délután 2-re ér vissza. Addigra mi is odamentünk a szervizhez, ahová hamarosan meg is érkezett Viktor egy régebbi Kawasaki enduro motorral. Ledobta magáról a motoros ruhát, felkapta a szerelőruhát, és már neki is fogott az MZ-nek. Levettük a hengerfejet, kicserélte benne a kazahok által beletett perselyt, megszüntette a szivárgást a benzincsapnál, majd nekifogott a Hondának, hogy kimérje a hibát. Megállapította, hogy nagy valószínűséggel a CDI doboz a hibás, így Lukas rögtön meg is rendelt egy új CDI-t Csehországból, mivel Oroszországban nem találtunk ilyet. Az eladó azt mondta, hogy egy kicsit drágábban 2-3 nap alatt ki tudják postázni Barnaulba. Így a Hondát ott hagytuk a szervizben, és az MZ-vel motoroztunk vissza az új szállásunkra.

Este elsétáltunk a közeli élelmiszerboltba kaját venni. Vacsorára virslit főztünk, melyhez olyan mustárt vettünk, amitől a könnyem kicsordult. Szeretem a csípőset, de azért mindennek van határa.

 


Szállásunk Barnaulban

 

 

2018.07.31.

10 óra után elindultunk vissza a szervizbe. Mivel a cuccaink nagy részét a régi szállásunkon hagytuk, ezért elmentünk oda, hogy magunkhoz vegyük a Honda olajszűrőjét. Viktor már várt minket a szervizben, ahogy megérkeztünk, rögtön nekifogott a Hondának. Ellenőrizte a szelephézagokat, lecserélte az olajat, keresett egy másik első sárvédőt, mert az eredeti újra kettétört a vibrációtól, valamint kimerevítette a csomagtartót, mert a nagy súly alatt kezdett befelé hajolni, hozzáérve a kardánhoz. Kimérte a motor elektromos rendszerét, kiderült, hogy 2000-es fordulat alatt működik mindkét henger, csak afölött kapcsol le az egyik.

A Hondát ma is a szervizben hagytuk, és az MZ-vel mentünk vissza a szállásra.

 


Törzshelyünk a biker pub

2018.08.01. - 2018.08.08.

A következő napok várakozással teltek. Körbejártuk a várost, többször kisétáltunk az Ob folyó partjára, voltunk diszkóban, rockkoncerten, bejártuk a város parkját, esténként pedig a helyi motoros kocsmában söröztünk. Az egyik délután elsétáltunk egy régiség-múzeumba, ahol sok régi szovjet tárgyat, valamint járműveket lehetett látni. Megismerkedtünk a kenyérsütés tudományával, ittunk szamovárban készült teát, szagoltunk Krasznaja Moszkva parfümöt, ültünk régi gömbölyű Zaporozsecben, Volgában, és Izs motoron.

Jó pár utazó utolért minket, akikkel még Almatyban találkoztunk, de szert tettünk sok új ismerősre is. Sok információt kaptunk Mongóliáról a már hazafelé tartóktól, és mi is elláttuk információval a Kazahsztán felé tartókat. Elköszöntünk Istvántól, az erdélyi motorostól, aki aztán 2 nap múlva üzent, hogy a mongol határ előtt elesett, összetört a motorja, így visszajött Bijszkbe, onnan pedig majd felmegy Novoszibirszkbe alkatrészért. Mi pedig naponta 100-szor néztük meg az interneten, hogy hol tart a csomagunk.

Kedden elsétáltunk az EMS helyi irodájába érdeklődni, de mondták, hogy még Moszkvában van a csomag. Csütörtökön viszont azt vettük észre az interneten, hogy már Barnaulba érkezett. Motorra ültünk, elmentünk újra az EMS-hez, de mondták, hogy még nem érkezett meg, viszont délután szóltak, hogy mégiscsak itt a csomag, és még ma kiszállítják a szervizbe, ahol nem kellett sokat várni, hamarosan érkezett a postás a csomagunkkal.

Én közben elmentem, hogy megjárassam a motort, a sok városi használat után kiégessem az olajat a kipufogóból. Kimentem a városból, kihúzattam a motort, és szomorúan tapasztaltam, hogy még mindig falsot szív, ugyanis nagy fordulaton lefulladt. Kivettem a gyertyát, erre kijött a hengerfejből a persellyel együtt. Tehát valószínűleg itt a hiba. Lukas közben beszerelte a CDI-t, majd együtt visszamotoroztunk a szállásra. Úgy beszéltük meg, hogy mivel már este van, ezért még utoljára itt alszunk Barnaulban, reggel egy esztergályossal rendesen megcsináltatjuk a hengerfejben a perselyt, aztán útnak indulunk.

Este egy belga motoros érkezett, akivel a törzshelyünkön, a biker kocsmában ittunk egy sört.

 


Régiség-múzeum Barnaulban

 


Orosz számológép

 


Krasznaja Moszkva

2018.08.09.

Reggel korán keltünk, gyorsan megreggeliztünk, összeszedtük a cuccainkat, elköszöntünk Alekszejtől, a szállásadónktól, majd reggel 9 előtt már az esztergályos műhely előtt voltunk. Megjavították a menetet a hengerfejben, tettek bele új perselyt, rögzítették menetrögzítővel, és mindezért egy kopejkát nem fogadtak el. Megköszöntük a segítségüket, majd motorra szálltunk, és elindultunk Barnaulból.

A mai napra a Teleckoje-tó elérése volt tervbe véve. Vidáman haladtunk a kitűnő minőségű úton, az idő kellemesen meleg volt, mindkét motor kiválóan működött. Elhagytuk Bijszket, majd Gorno Altajszkban vásároltunk magunknak ennivalót. 18 óra körül értük el a Teleckoje-tavat. Már az odafelé vezető út is gyönyörű volt, erdők, hegyek, hegyi patakok szegélyezték az utat, de a tó és a környéke olyan volt, mintha valami európai turistaparadicsomban lettünk volna. A part mentén a domboldalon kis üdülőházak, a tóparton pár ajándékbolt, a vízen hajók, valamint sok turista a tó körül. Az volt a tervünk, hogy ha valami elfogadható összegért végig tudunk hajózni a tó északi feléből, Artibashból a déli felére, akkor elmegyünk hajóval, ha nem, akkor visszafordulunk, és közúton közelítjük meg a mongol határt.

A tóparton ettünk egy szamszát és egy hot-dogot, majd a büfés hölgytől megkérdeztük, hogy honnan indul a komp. Mondta, hogy ma már nem megy a hajó, de felhívta nekünk telefonon a kapitányt, hogy megkérdezze, reggel mikor indul az első járat, és mennyiért vinne át minket. 4000 rubelt mondtak egy személyre és egy motorra, amit sokallottunk. Mondta a hölgy, hogy fél óra múlva fut be a hajó a szemközti oldalon lévő kikötőbe, menjünk át, és beszéljük meg a kapitánnyal a dolgot. Megérkezett a kis komp, pár motoros és autós turistával, majd amikor leszálltak az utasok, odamentünk érdeklődni. Mondtuk, hogy van 5000 rubelünk a 2 motorra, ha annyiért átvisz, akkor megvárjuk a reggeli járatot, ha nem, akkor megyünk közúton. Bár mindenki, aki arra járt, azt mondta, hogy lehet alkudni a komposokkal, de mi nem jutottunk dűlőre velük, így elindultunk visszafelé. Jöttünk kb. 80 km-t, majd sötétedéskor az erdő szélén találtunk egy helyet, ahol felverhettük a sátrainkat.

 


Teleckoje-tó


Tóparti büfé

 

2018.08.10.

Hosszú idő után újra sátorban éjszakáztunk. Hajnalra kissé lehűlt a levegő, a sátor külső borításának belső fele tiszta víz volt a páralecsapódástól, de hamarosan kisütött a nap, és kellemes meleg lett. A mai napra a mongol határ elérése, valamint a határátlépés volt a terv. Közel 600 km-re voltunk a határtól, ami aszfaltúton teljesíthetőnek látszott a mai napra, ellenben mivel későn keltünk, a határ meg bezár este 6-kor, így ma csak ráközelítettünk a határra.

Reggeli után visszagurultunk Gorno Altajszkba, majd rátértünk a határra vezető főútra. Gyönyörű helyeken gurultunk, kétoldalt magas hegyek, mellettük élénkzöld fű, kis öreg faházak, teljesen olyan volt, mintha az Alpokban lettünk volna. Elég nagy volt a forgalom, rengeteg turista jött ide, hogy gyönyörködjön a tájban. Egy hegytetőn mi is megálltunk, csináltunk pár fényképet, és megreptettük a völgy fölött a drónt.

Délután Aktashnál álltunk meg, mert itt volt egy gejzírtó, amit meg akartunk nézni. Volt a tó mellett egy kemping, és mivel nagyon sötét felhők gyülekeztek az égen, úgy döntöttünk, hogy letáborozunk a kempingben. Sátorállítás után elsétáltunk az erdőbe, hogy megkeressük a gejzírtavat. Mivel a kempinget egy mocsár vette körül, ezért fapallók voltak lefektetve, azokon lehetett eljutni az erdő szélére. Hamarosan elértük a tavat, amitől tátva maradt a szánk. A tó vize annyira tiszta volt, hogy le lehetett látni az aljára. A tófenék különböző színekben pompázott, türkizkék, barna, lila, zöld színeket láttunk. Bár gejzírtónak hívják, de a víz nem tört fel a magasba, csak a tómederben lehetett látni három nagyobbacska krátert. Csináltunk jó pár fotót, aztán visszasétáltunk a kempingbe. Szerencsére a felhők elvonultak, így főztünk egy levest, megbeszéltük, hogy holnap hajnalban felkelünk, és csinálunk pár videót a tóról, turisták nélkül.

 


Altaj

 


Ezt a kis házat az erdőben találtuk

 


Gejzírtó

 

2018.08.11.

Hajnal 5-kor keltünk, épp csak világosodott, amikor újra visszasétáltunk a gejzírtóhoz. Mivel +5 fok körül volt a hőmérséklet, jól fel kellett öltöznünk. Szerencsére senki nem volt a tó körül, így megreptethettük a drónt, és felülről is csinálhattunk pár videót a tóról. Visszasétáltunk a motorokhoz, összepakoltunk, és búcsúzóul csináltunk még pár fényképet, mivel a közeli havas hegyeket épp kezdte megvilágítani a felkelő nap.

Motorra pattantunk, és elindultunk a 170 km-re lévő mongol határ felé. Végig hegyek között vezetett az út, forgalom nem volt, települések is alig, így vidáman döntögettük a motorokat a kanyarokban. Annyira belefeledkeztem a látványba, hogy még tankolni is elfelejtettem megállni, ezért a kannából kellett benzint adnom Lukasnak, hogy elérje a következő kutat. A határ előtt, Tasantában feltöltöttük az élelmiszerkészletünket, majd rágurultunk a határ orosz oldalára. Pár autó volt előttünk, oroszok, mongolok, meg pár olasz, akik a Mongol Rallye-n vettek részt. Leküzdöttük a szokásos bürokratikus akadályokat, közben a határon összeismerkedtünk két lengyel és egy olasz motorossal. A mongol határ kb. 10 km-re volt az orosz oldaltól, ott is gyorsan végeztünk, de kilépéskor akadt egy kis probléma a vízumunkkal. Vissza kellett mennünk a vámépületbe, ahol már várt minket a vámparancsnok. Mivel sem angolul, sem oroszul nem beszélt, így nem értettük, mi a probléma. Kiderült, hogy nekik a számítógépben az van, hogy augusztus 20-ig kell belépnünk az országba, a vízumon pedig augusztus 21 szerepelt. Mivel még csak augusztus 11 volt, nem értettük, hogy ez miért jelent gondot, de kijavították a vízumon a dátumot, és már mehettünk is. A határ után rögtön megállítottak minket, hogy biztosítást kell kötni. Kicsit sokallottuk a 800 rubelt motoronként, ezért lealkudtuk 500 rubel/motorra az árat. Még a határon megpróbáltunk pénzt váltani, de Euro-t nem váltottak, csak dollárt és rubelt.

Ahogy elhagytuk a határt, az út szélén jó pár házra ki volt írva, hogy vendéglő, és mivel éhesek voltunk, meg is álltunk az egyiknél. A hölgy tudott egy kicsit angolul, mondta, hogy most készül egy tradicionális mongol étel, abból tud adni. Tésztába göngyölt húst ebédeltünk, végül is meg lehetett enni, de elég kellemetlen utóíze volt.

Kaja után elindultunk, hogy felfedezzük Mongóliát. A határtól 30 km földút vezetett, de aztán kiértünk az aszfaltútra, ahol már bátrabban húzhattuk a gázt. Sajnos az aszfaltút nem tartott sokáig, Ölgij után újra földúton találtuk magunkat. Ölgijben egy autósnál váltottunk pénzt. Eredetileg bankban akartunk, de szombat lévén a bankok zárva voltak. Megtankoltunk a városban, és érdeklődtünk a további útviszonyokról. Azt mondták, hogy Hovdig aszfaltút lesz, utána pedig 200 km földút. Azt elfelejtették mondani, hogy az aszfaltút még nincs átadva, és le van zárva a forgalom elől. Azért néha rámerészkedtünk, de sokszor le kellett jönni róla, mert hatalmas földkupacok voltak az úton. A táj csodálatos volt, itt is nagy hegyek között mentünk, de az út szörnyű volt. Azt sem tudtuk sokszor, hogy merre kell mennünk, csak égtáj szerint tájékozódtunk, arra van kelet, tehát arrafelé kell tartanunk. Út nem volt, csak sok keréknyom a sztyeppén. Mindig azt a keréknyomot választottuk, ami a legkevésbé tűnt rázósnak, és kb. keleti irányba ment. Kora este nem messze az úttól megpillantottuk az olasz és lengyel motorosokat, és mivel már kezdett lemenni a nap, odagurultunk mi is, és letáboroztunk. Este beszélgettünk az eddigi túráinkról, aztán egyszer csak a sötétben megállt tőlünk nem messze három alak. Odavilágítottunk a lámpával, de csak álltak a sötétben, figyeltek minket. Beszélgettünk tovább, majd az egyik ember egyszer csak odajött és megállt mellettünk. Próbáltunk szóba elegyedni vele, de semmilyen nyelven nem beszélt a mongolon kívül. Egy darabig még álldogált mellettünk, majd eltűnt a sötétben. Mindenesetre a gázsprayt a kezem ügyébe készítettem éjszakára, hogy ha többen térnének vissza az éjjel, de semmi ilyen nem történt. Szerencsére hideg sem volt az éjszaka, csak hajnal felé támadt fel a szél.

 


A mai napot is a gejzírtónál kezdtük

 


Az első mongol ebédünk

 


Főút Mongóliában

2018.08.12.

Reggel nem indultunk korán. Bár 6 órai kelés volt megbeszélve, de senkinek nem esett jól korán kelni, ezért csak 9-kor indultunk el. Kissé hűvös volt még a reggel a motoron, de hamarosan felmelegedett az idő, és a pulóver visszakerült a ruhás zsákba.

Eleinte még volt egy kis terepezés, de hamarosan kiértünk az aszfaltútra, ahol már bátrabban húzhattuk a gázt. Mivel a többiek is csak 80-90 km/h-s sebességgel mentek, így tudtam tartani velük a tempót, csak amikor szembe fújt a szél, akkor maradtam le egy kicsit. Hosszú szakaszon nem találtunk benzinkutat, így aztán elő kellett venni a tartalék üzemanyagunkat. 2T olajból még Oroszországban feltankoltam, mert nem tudtam, hogy a mongol sztyeppén lehet-e kapni. Hovdban végre találtunk benzinkutat, ott feltöltöttük az üzemanyagtankot és a tartalék kannákat. Egyébként Nyugat-Mongóliában nem sok település van, amiket nagy városnak jelöl a térkép, például Ölgij vagy Hovd, azok nálunk csak kisebb falvak lennének.

A napos, meleg idő továbbra is kitartott, így az úton keresztülfolyó patakokon simán át tudtunk kelni. Járműforgalom annyira minimális volt, hogy ha óránként 2 autó szembe jött, akkor az már csúcsforgalomnak számított. Egyedül az úton kóborló tehenekre, jakokra, tevékre kellett vigyázni. Fák egyáltalán nem voltak, csak néha egy-egy jurtát lehetett látni távol az úttól.

Az Altaj nevű városban megálltunk kaját venni, mert Hovd után ez volt a következő település. Jó sok bolt volt egymás mellett, mi kiválasztottuk azt, amelyik előtt a legtöbb ló volt, mert valószínűleg az a legnagyobb bolt. Tisztára, mint nálunk a Tesco parkolóban, csak itt lovak parkoltak a bolt előtt. Elég szegényes volt a választék a boltban, de azért pár dolgot tudtunk venni. A város után egy útszéli parkolóban megálltunk ebédelni, mindenki kipakolta a kajáját, és közösen megebédeltünk.

Bárhol megálltunk, mindig odajöttek az emberek a motorokhoz, fogdosták a motorokat, nekünk meg figyelni kellett, nehogy valami eltűnjön róluk. Egyébként józan embert nem sokat láttunk, itt szinte mindenki dőlöngélt az italtól. Ölgijben a város főutcáján két asszony, valószínűleg a feleség és az anyós kergetett végig egy embert, közben öklömnyi kövekkel dobálták őt. Kíváncsian figyeltük, hogy sikerül-e eltalálniuk, mert egy ekkora kővel simán kinyírták volna az embert.

Ölgij után már elkezdtünk szálláshelyet keresni. Találtunk egy kevésbé köves helyet, kissé távolabb az úttól, aminek csak annyi szépséghibája volt, hogy tele volt egérlyukkal. Mindenki keresett egy viszonylag egérmentes helyet, és oda tette a sátrát. Este sötétedésig beszélgettünk, majd aludni tértünk. Itt a mongol sztyeppén, távol mindentől, az ezernyi égen ragyogó csillag alatt tényleg szabadnak érezhette magát az ember.

 


Gyapjas jak


Nyugat-Mongólia

 


Megálltunk bevásárolni

 

2018.08. 13.

Reggel 8 óra körül indultunk a szép napsütéses időben. Bár a mongol sztyeppén hajnalban mindig feltámadt a szél, de aztán napközben többnyire elcsendesedett, így a szembe szél ritkán akadályozta a haladásunkat. 130 km-t haladtunk az aszfaltúton, majd egyszer csak eltűnt az aszfalt, és egy köves, sziklás úton találtuk magunkat. Maciek, az egyik lengyel srác rögtön az első 5 km-en kapott egy defektet, így meg kellett állnunk szerelni. Amikor megálltunk, Lukas mondta, hogy szerinte neki meg nincs töltés a motorján. Rámértünk multiméterrel, 11,4-11,5 V volt a töltés. Kipróbáltuk levett akksival, végül is ment a motor, tehát azért valami töltés volt. Közben újabb világutazó motorosok álltak meg, egy amerikai és egy orosz srác. Mondták, hogy 250 km múlva lesz újra aszfaltút, és majd lesz egy olyan szakasz, ahol nagyon mély homokban kell menni. Ez nem volt túl jó hír a számomra, mert utálok mély homokban menni. Terepmotorral más lehet, de az MZ-nek a súlyelosztása, a futóműve nem kifejezetten sivatagi motorozásra lett kifejlesztve, ráadásul a motor agyon volt pakolva a több hónapra szükséges felszereléssel.

A többiek gyorsan végeztek a defektjavítással, mi meg próbálgattuk, méregettük a Hondát. Az egyik csatlakozóból egy kis mozdulatra kiesett a vezeték, aminek megörültünk, mert azt hittük, hogy megvan a hiba. Összeraktuk rendesen a vezetékcsatlakozást, rámértünk multiméterrel, de nem változott semmi.

A többiek időhöz voltak kötve, haladniuk kellett, így elköszöntek tőlünk, mi pedig visszamotoroztunk Altajba, hogy vegyünk egy autóakksit. A piacon találtunk egy autósboltot, ahol 120 000 MNT-ért vettünk egy kisebb autóakksit, amit felspanifereztünk a Honda csomagtartójára, és összekötöttük a motorakksival. Ezután egy bankban váltottunk pénzt, vettünk kaját és vizet, majd a város után megálltunk enni, mert már jól benne jártunk a délutánban, és reggel óta semmit nem ettünk. A 130 km aszfaltutat gyorsan letudtuk, majd a terepezés következett. Eleinte sziklás, majd egyre inkább homokos talajon haladtunk. Először még óvatoskodtam a homokban, de aztán egyre jobban belejöttem a dologba, és tényleg, minél gyorsabban megy az ember, annál könnyebben irányítható a motor.

Estefelé szemből egy jól megpakolt motort pillantottunk meg. Egy idősebb lengyel srác volt, egy 1988-as Africa Twinnel. Megálltunk beszélgetni, de nem sok jó hírrel szolgált. Ő is elmondta, hogy innen kb. 150 km-re nagyon nehéz lesz. Egyébként Magadanból tart hazafelé, mondta, hogy sok helyen víz alatt van az út, szerinte nem fogunk tudni elmenni Magadanig. Majd meglátjuk. Messze van az még, több, mint 5000 km-re. Elmondta, hogy találkozott a másik két lengyel sráccal, akikkel együtt voltunk, de Claudio, az olasz srác megállt, valószínűleg a nehéz BMW GS 1200-zal nem vállalta be a mély homokot. Elbúcsúztunk a lengyel sráctól, és mivel már kezdett sötétedni, kerestünk magunknak egy hálóhelyet.

 


Ébredés után

 


Sztyeppe-szerviz

 


A Hondához beszereztünk egy autóakksit

 


Maciekkel, aki már hazafelé tart Magadanból

 

2018.08. 14.

Reggel 7-re beszéltük meg az ébresztőt, de amikor csörgött az óra, és felkeltem, akkor hallottam, hogy kopog az eső a sátoron. Óvatosan kidugtam a fejem, de körös-körül csak szürke felhőket láttam az égen. Szél nem volt, csak az eső esett. Úgy tűnt, hogy ez a csendes eső elég sokáig fog tartani, így visszafeküdtem, és 10 óráig szunyókáltam. Megírtam az útinapló elmaradt részeit, majd átmentem Lukashoz, és megreggeliztünk. Elég reménytelennek látszott az időjárás. Mi lesz velünk? Itt ragadunk a mongol sztyeppén? Esőben, sárban hogy megyünk több 100 km-t? Azt beszéltük meg, hogy ha egész nap esik, akkor maradunk, de ha holnap sem áll el, akkor megpróbálunk elindulni, aztán majd meglátjuk, hogy tudunk-e haladni. 11 óra körül aztán elkezdett csendesedni az eső, sőt a távolban mintha az ég is kissé világosabb lett volna. Egyszer csak nagy örömünkre elállt az eső. Gyorsan összepakoltunk, és nekivágtunk a saras sztyeppének. Tegnap a mély homok akadályozta a haladásunkat, ma meg a sártenger. Az MZ-vel különösen élvezetes volt a sárban a 15000 km-t futott utcai gumival. Barnaulban próbáltunk terepgumit szerezni, de nem volt ebben a méretben, így még mindig az a gumi volt rajta, amivel otthonról elindultam. Össze-vissza csúszkált a motor, a sok keréknyom közül próbáltam azt kiválasztani, ami kevésbé sáros, de így is jó párszor keresztbe csúszott a motor.

Délben egy faluban megálltunk tankolni, egy vendéglőben ettünk valami tésztába göngyölt húst, majd folytattuk az utunkat. Csak egyszer érjük el az aszfaltutat. Eszembe jutott, hogy amikor Ewan McGregorék erre jártak, ők is mennyit küszködtek a sárban. El lehet képzelni, milyen lehetett ugyanitt egy lefutott utcai gumival. Az egyik folyómederben volt egy elakadt kamion, elzárta az utat, az autók nem tudtak átkelni a folyón, de mi a motorokkal nagy lendülettel fel tudtunk kapaszkodni az út mellett a meredek folyóparton. Próbáltunk minél messzebbre eljutni a mai napon, amennyire a körülmények engedték, húztam neki, de egyszer csak újra keresztbe fordult alattam a motor. Megálltam, letettem a lábam, de éreztem, hogy csúszik ki a talpam a sárban. Vagy 10 másodpercig tartottam a motort, de egyre jobban csúszott ki a lábam, így szép lassan leengedtem a földre az MZ-t. Lukas odaszaladt, segített felemelni, de vagy a lábunk csúszott ki alólunk, vagy a motor csúszott arrébb a sárban. Ketten alig tudtuk felemelni a motort. Később aztán rájöttem, hogy ha nem az úton megyek, hanem a vizes füvön, ott sokkal jobban lehet haladni, csak a kiálló sziklákra kell figyelni. Sötétedésig mentünk, és Bajanhongor, valamint az aszfaltút előtt 25 km-re álltunk meg éjszakázni.


Jurták

 


Sztyeppei körforgalom

 


Kimerítő volt a mai nap

 

2018.08.15.

Másnapra kissé felszáradt a sár, így ma már jobban tudtunk haladni. Egy-két csúszós szakasz még volt, de már sokkal jobb volt, mint tegnap. Egy óra múlva el is értük Bajanhongort, ahol megtankoltunk, bevásároltunk, megreggeliztünk.  Végre elértük az annyira vágyott aszfaltutat, ahol már bátran húzhattuk a gázt. De ez nem tartott sokáig. A Hondáról még valahol Mongólia közepén leszakadt az első sárvédő, az első kerék televerte sárral a hűtőt, és egy kő valahogy bekerült a hűtő és a hűtőventilátor közé, ami azt eredményezte, hogy a ventilátor kettétört, és kilyukasztotta a hűtőt. Itt voltunk végre a jó úton, és nem megy a motor. Bajanhongor nem egy túl nagy város, szerintem reménytelen lett volna oda visszamenni, mert úgysem tudták volna ott megjavítani a hűtőt, inkább Ulánbátort céloztuk meg, mert egy fővárosban mégiscsak nagyobb az esélye, hogy megfelelő szervizt találjunk. Viszont Ulánbátor innen még több, mint 600 km, tehát addig valahogy el kellene juttatni a motort. Más megoldás nem lévén, megpróbáltunk kamiont stoppolni, de annyira gyér volt a forgalom, hogy jó, ha félóránként arra járt valaki. De még mindig jobban jártunk, mintha a sztyeppén történt volna mindez, távol mindenféle civilizációtól.

Aki megállt, az általában nem ment Ulánbátorig, vagy teljesen tele volt a platója. Végre sikerült egy olyan kamiont lestoppolnunk, amelyiknek üres volt a platója, és Ulánbátorig ment, de 150 USD-t akart kérni a fuvarért. Annyi pénzért inkább eltoljuk a motort ezen a 600 km-en. Vártunk tovább, mikor megállt egy szénszállító kamion, melynek a platója üres volt, és Ulánbátorig ment. Mondtuk neki, hogy van 70 USD-nk rá, ha elviszi az egyik motort a fővárosba. Beleegyezett, így már csak az volt a kérdés, hogy hogyan tegyük fel a 200 kg-os motort a fejmagasságban lévő platóra. De megoldottuk. A kamion lement az útról a mellette lévő árokba, így már csak 1 méter magasra kellett emelni a motort, amit már négyen meg tudtunk csinálni.

Lukas beült a kamionba, én meg követtem őket. Kényelmes 60 km/h-s tempóban poroszkáltunk, de közben beesteledett, és egyre hidegebb lett. A csizmám már tegnap este átázott, azóta nem is száradt ki, így nem volt túl kellemes a hidegben való motorozás. Körben villámok cikáztak, de szerencsére csak pár csepp eső ért bennünket, viszont nem messze tőlünk hatalmas vihar lehetett. Éjfél után álltunk meg, a kamion lekanyarodott az útról egy mezőre, mi pedig előszedtük a sátrat, és a kamion mellett felvertük őket.

 


Kissé összedőlt

 

Végre aszfaltút


A kaland folytatódik! Magadan túra - 3. rész

Szóljon hozzá!

Hozzászólások  
0 # Prenyugger 2019-08-02 07:01
Szenzációs ez a leírás. Gratulálok és irigykedek.
Válasz | Válasz idézettel | Idézet
Ez az oldal cookie-kat használ. Ha az oldalon böngészik, akkor elfogadja, hogy az oldal cookie-k segítségét vegye igénybe. Bizonyos szolgáltatások eléréséhez szükséges lehet, hogy bizonyos személyes adataidat megadja. Az "ELFOGADOM" gomb megnyomásával nyilatkozik róla, hogy az oldal alján elérhető "Tájékoztató a személyes adatok kezeléséről és és jogi nyilatkozat" részben leírtakat megismerte és elfogadja.
További információkért kattintson ide. Elfogadom