A hengertolattyú mellett falsot szív. Az enyém ugyan ez.pempelli írta: És néha a fordulat is nehezen esik vissza.

A hengertolattyú mellett falsot szív. Az enyém ugyan ez.pempelli írta: És néha a fordulat is nehezen esik vissza.
Persze hogy olyat,Nem hinném hogy szimeringes,3-hét állás után után is 2x rárúgok szívatóval és már indul is , mínuszokban is.Alfa írta:Olyan szimmeringet raktál bele ami bele való? megadhatta magát az is, írod h még járatós...
Végülis mindegy milyen alakú, ha a te használatodhoz méretezed és ott jól megy. Egy Mikunis leírást olvastam milyen alakú tűk vannak (amit lehet kapni karbihoz készen), hát ott a lépcsőstől kezdve (egy vastag és egy vékony szakasz, ennyi) a teljesen amorfig mindent láttampempelli írta:Pedig 1,2 a vége ahogy a rajzon van.Alfa írta:Vastagnak nézem a végét, de a kúpossága szépen sikerült, lehet h nem fogja szeretni a nagy gázt (kevesell). Amit én faragtam, sokkal jobban bekúposodott, és viszonylag jól is ment vele a gép, de minden úgy működik hogy felpróbálod és az alapján reszeled
Puding próbája az evés:)
Pedig 1,2 a vége ahogy a rajzon van.Alfa írta:Vastagnak nézem a végét, de a kúpossága szépen sikerült, lehet h nem fogja szeretni a nagy gázt (kevesell). Amit én faragtam, sokkal jobban bekúposodott, és viszonylag jól is ment vele a gép, de minden úgy működik hogy felpróbálod és az alapján reszeled
Hujber írta:bomber93 írta:
Mert esztergálni nem tudsz olyan sima felületet és olyan pontosan hogy az jó legyen max köszörültetni elég precíz szerkezet egy tű bár láttam már vasszögből reszelt tűt simsonba. Olyan is volt... ment ment de hogy hogyan az már más.
És a gyárban ezt milyen technológiával oldották meg?
pempelli írta:Én is vettem egy utángyártott c6-os tűt de köszönő viszonyban sincs ezekkel a méretekkel:http://kepfeltoltes.hu/111225/mz_bvf_re ... es.hu_.gif
Most megpróbálom 1000-1500-as papírral finomítani.
bomber93 írta:
Mert esztergálni nem tudsz olyan sima felületet és olyan pontosan hogy az jó legyen max köszörültetni elég precíz szerkezet egy tű bár láttam már vasszögből reszelt tűt simsonba. Olyan is volt... ment ment de hogy hogyan az már más.
Mert esztergálni nem tudsz olyan sima felületet és olyan pontosan hogy az jó legyen max köszörültetni elég precíz szerkezet egy tű bár láttam már vasszögből reszelt tűt simsonba. Olyan is volt... ment ment de hogy hogyan az már más.Hujber írta:Megfogadom a tanácsodat, legalább lesz egy pótkarbi is. De régebben felvetettem, hogy esztergálni nem e lehetne, miért is lett leszavazva? Már nem emlékszem.Extremeblast írta:
Szerintem mindenképp szerezz be ha tudsz egy eredeti bontott karbrurátortból egy tűt, mert hidd el megéri. Én nagyon sokat szívtam az új utángyártott tűvel. Mz-s haverom adott egy eredeti tűt és a moci valóssággal ujjászületett tőle. Persze megvan a C3 illetve C6-os tű mérete, lehet azt reszelgetni, de szerintem az nem lesz olyan mint a gyári, mert századmiliméterekről van szó, amik agyon sokat számítanak a porlasztási betétben.
Megfogadom a tanácsodat, legalább lesz egy pótkarbi is. De régebben felvetettem, hogy esztergálni nem e lehetne, miért is lett leszavazva? Már nem emlékszem.Extremeblast írta:
Szerintem mindenképp szerezz be ha tudsz egy eredeti bontott karbrurátortból egy tűt, mert hidd el megéri. Én nagyon sokat szívtam az új utángyártott tűvel. Mz-s haverom adott egy eredeti tűt és a moci valóssággal ujjászületett tőle. Persze megvan a C3 illetve C6-os tű mérete, lehet azt reszelgetni, de szerintem az nem lesz olyan mint a gyári, mert századmiliméterekről van szó, amik agyon sokat számítanak a porlasztási betétben.
Hujber írta:Tehát akkor lehet, hogy jobban járnék már egy utángyártottal, az enyém ferdén állt, és a főfúvókatartó már laposra reszelte az egyik oldalát. Talán még az utángyárinak több köze lenne hozzá
Hujber írta:Az utángyártott súbertűt konkrétan miért nem jó beletenni a karbiba? A pontatlan megmunkálás miatt, vagy annyira eltérnek a méretváltozások a gyáritól?
Ha BVF 30 n2 típusú karbid van, akkor biztos, hogy C6-os kell.pempelli írta:Azt hol tudom meg hogy C3 vagy C6-os tü való-e a karbimba?
jura györgy írta:sziasztok az érdekelne hogy ETZ 250 hányas a gyári fúvóka üdv- juragy
A simson más téma annak egyszerű kipufogója van de szerintem egy lyukas úszó miatt nem tud annyi benzin hengerbe jutni h még égés után az mz kipufogó végén szó szerint fossa kifelé. Ha lyukas lenne az úszó akkor az túlságosan lenyomná az aljára ezáltal kiszorítaná a benzint vagy nem zárna ez azt eredményezné hogy ömlene a benzin a túlfolyón is szóval sztm szimmering vagy valami tömítési hiba.nova001155 írta:Ugyan nem mz-n hanem simsonom de tapasztaltam ilyet pöc röff könnyen indul okádja a füstöt meg a bemyát erőtlen nekem elsüllyedt az úszóm ez volt a megoldás de ezután szorosan a szimeringek vannak amik még okozhatják az említett hibát.bomber93 írta:Figy ha a karbiba van fúvóka ami gyárit megközelítő méretű akkor nem lehet hogy a benzint fossa mert egyszerűen főleg ha indul nem tud annyi benzin átmenni rajta , hogy még csöpögjön is. magyarul a kuplung felőli szimmeringed vagy a forgattyúsház enged. Az nem benzin hanem olaj.
Ugyan nem mz-n hanem simsonom de tapasztaltam ilyet pöc röff könnyen indul okádja a füstöt meg a bemyát erőtlen nekem elsüllyedt az úszóm ez volt a megoldás de ezután szorosan a szimeringek vannak amik még okozhatják az említett hibát.bomber93 írta:Figy ha a karbiba van fúvóka ami gyárit megközelítő méretű akkor nem lehet hogy a benzint fossa mert egyszerűen főleg ha indul nem tud annyi benzin átmenni rajta , hogy még csöpögjön is. magyarul a kuplung felőli szimmeringed vagy a forgattyúsház enged. Az nem benzin hanem olaj.
Köszi a tippet megyek máris és megnézem.nova001155 írta:Léket kapott az úszód szerintem .
Köszi, de tudtommal, ha a síbertű a legalsó állásban van akkor kapja a legkevesebb benzint, de cáfoljatok megSeclusion írta:A kipufogóban lévő eltömődés lefojtja a motort. Ha túl nagy a fojtás, nem tud gondolom megfelelően égni sem, ezért juthat ki benzin a kipuba. Nekem a leírás alapján mondjuk az jött le, hogy ami ott kijön, az inkább az évek alatt lerakódott cucc.LaloX írta:Nincs kiégetve, de ki fogom, de attól függetlenül ennek mi köze hozzá?
Mellesleg a síbertű a legalsó állásban azt jelenti, hogy akkor kapja a legtöbb benzint. Továbbá az úszószinttel tudod variálni még a benzinszintet, de egyelőre ehhez ne nyúlj. Meg ha ez lenne a fő probléma, akkor nem is indulna ilyen könnyen.
Brigéciolt vagy gázolajat a kipufogóba, aztán hadd pucolja ki egy picit. Utána is nézd meg!
A kipufogóban lévő eltömődés lefojtja a motort. Ha túl nagy a fojtás, nem tud gondolom megfelelően égni sem, ezért juthat ki benzin a kipuba. Nekem a leírás alapján mondjuk az jött le, hogy ami ott kijön, az inkább az évek alatt lerakódott cucc.LaloX írta:Nincs kiégetve, de ki fogom, de attól függetlenül ennek mi köze hozzá?
Nincs kiégetve, de ki fogom, de attól függetlenül ennek mi köze hozzá?csoka írta:Nincs eldugulva a kémény?Mikor égetted ki?
Köszi, de elég kezdő vagy még, ha szépen megkérlek le tudnád írni részletesebben. Köszibomber93 írta:Az nem a benzint eszi hanem az olajat sztm. Szimmering a ludas van egy olyan tippem de mindkét oldaliLaloX írta:Sziasztok! Van nekem egy TS 125-ösöm, ami évekig kint állt az udvaron esőben, fagyban, benőtte a gaz, kerék se volt alatta és hasonló finomságok... És pár hónapja úgy döntöttem felújítom, nos ott tartok, hogy motor minden részét kitisztítottuk, ahova csak tudtunk új tömítés meg minden és mivel egy 6v-os aksit is sikerült szereznem, ezért ma sikerült beindítani nagy örömömre, ujjongtam is, hogy hála Istennek nem volt hiábavaló ez a sok munka, amit beleöltem én meg barátom, de van egy kis böki, na jó nem is olyan kicsi.... :S Szinte pöccre indul, de a kipufogóból csak úgy folyik az olaj meg a benzin, minél több gázt húzok neki annál jobban köpi és nagyon nagy mennyiségben és nincs is ereje arra, hogy elinduljak vele, amint beteszem 1-esbe lefullad. Nos igen gondolom túl sok benzint kap, nagyon sokat, de nem tok vele mit csinálni, a síbertű a legalsó állásban van. Mit tegyek??? Légyszi segítsetek, mert tanácstalan vagyok. Köszi!
Az nem a benzint eszi hanem az olajat sztm. Szimmering a ludas van egy olyan tippem de mindkét oldaliLaloX írta:Sziasztok! Van nekem egy TS 125-ösöm, ami évekig kint állt az udvaron esőben, fagyban, benőtte a gaz, kerék se volt alatta és hasonló finomságok... És pár hónapja úgy döntöttem felújítom, nos ott tartok, hogy motor minden részét kitisztítottuk, ahova csak tudtunk új tömítés meg minden és mivel egy 6v-os aksit is sikerült szereznem, ezért ma sikerült beindítani nagy örömömre, ujjongtam is, hogy hála Istennek nem volt hiábavaló ez a sok munka, amit beleöltem én meg barátom, de van egy kis böki, na jó nem is olyan kicsi.... :S Szinte pöccre indul, de a kipufogóból csak úgy folyik az olaj meg a benzin, minél több gázt húzok neki annál jobban köpi és nagyon nagy mennyiségben és nincs is ereje arra, hogy elinduljak vele, amint beteszem 1-esbe lefullad. Nos igen gondolom túl sok benzint kap, nagyon sokat, de nem tok vele mit csinálni, a síbertű a legalsó állásban van. Mit tegyek??? Légyszi segítsetek, mert tanácstalan vagyok. Köszi!
Legegyszerűbb, leggyorsabb módja, ha elveszed az alapjáratot...redocstomi írta:Hali!
Miért lehet az hogy ha a gázt visszaengedve motorfékezéskor a motor rángat? Ezt behúzott kuplunggal tudom csak megszüntetni. A BFV 30n2-5 ös karbival is meg a mostani csatos karbival is ezt csinálja. Hogy tudnám ezt kiküszöbölni?
Az "MZ hogyan tovább" című könyvben le van írva részletesen ábrával mellékelve, így fejből nemtombomber93 írta:Hali
Mz TS 150 (BVF 24N1-1) karbi úszószint beállítást valaki le tudná nekem írni? honnan hova hány mm úszóház tömítéssel vagy anélkül tűszelep tömítéssel vagy anélkül. Tűszelep lengéscsillapító benyomva vagy nem? Gyári pontos beállításra lennék kíváncsi. Előre is köszi!
A gyári érték 125ös, nekem 130as van benne.pempelli írta:Rendeltem Huber és társánál karburátor felújító készletet hát egy 125-ös 110-es és egy 20-as fúvóka van benne .
Akkor most mennyi a fő fúvóka mérete?nem 135?
Vegyél túlméretes súbert, én 36,05 öst szereztem (asszem ez volt a méret) utángyártott áron. Ja, kell reszelni a gyári házat, mert ovalitás van benne jelenleg, a nagytengely olyan 35,7 lehet, a kicsi meg 36-36,1 között, de ha van hozzá türelmed, baromi jó lesz.pempelli írta:Ez mennyire lehet jó?http://robogoalkatresz.odormotor.hu/alk ... OR_HAZ.php
Jelenlévő fórumozók: Bing [Bot] valamint 2 vendég