Blokk
Re: Blokk
Nfefe!
Én előszöris megpróbálnám beindítani, járatni kicsit, menni vele, hogy ha rozsda jelent meg a fogasokon, akkor azt lenyomja róla. Aztán széthúznám a blokkot a csapágyak, szimeringek cseréje végett. A hengerről csak annyit hogy nekem volt régen egy simsonom. az is állt vagy 10 évet az előző gazdájánál. a dugót kalapáccsal meg tudtuk indítani a henegerben, aztán ment..

Sziasztok!
A túl erős blokkom szépen elhajtotta a blokktartó lemezeket. A következő módon lett korrigálva.: vettem 2 új lemezt, és a régivel összeheggesztettük. összeraktuk, az elején jól futott a lánc a fogaskereken, de első kicsit nagyobb huzatásnál ismét elhajlott... Most mit tegyek? :S :'(

-
- kis ETZ-s
- Hozzászólások: 189
- Csatlakozott: 2009.04.09. 14:30
- MZ-d típusa: MZ ES 250/2
- Tartózkodási hely: Bakonybél, Veszprém
Re: Blokk
Üdv mindenkinek!
Még új vagyok itt.
Apám ES 250/2 MZ-jét szemeltem ki magamnak
A problémám az, hogy 10-15 éve áll. A blokkban mik lehetnek cserések? Csapágyak, szimmeringek biztos. Főtengelyt illetve a váltót és egyéb alkatrészek mennyire lehetnek rozsdásak illetve használhatatlanok? Próbálok felkészülni a legrosszabbakra is. Illetve ami még érdekelne, hogy a henger perselye, mennyire tud oxidálódni? Tehát ha nagyon rozsdás akkor vajon még menthető elég fúrással? Perselyt ki lehet venni és kicserélni esetleg egy újra? (Simsonnál működött)
Így elsőre ennyi kérdésem lenne.
Még új vagyok itt.
Apám ES 250/2 MZ-jét szemeltem ki magamnak

Így elsőre ennyi kérdésem lenne.
- Alfa
- Keljfeljancsi
- Hozzászólások: 1664
- Csatlakozott: 2008.11.30. 02:47
- MZ-d típusa: ETZ 250
- Tartózkodási hely: Gyömrő
- Kapcsolat:
Re: Blokk
Berúgótengely felülete sima? Dekniben a furat sima (nem karcos, barázdás, berágódott stb)? A furat és a tengely mérete közel azonos (0,1-0,2 mm kb az eltérés, azaz igencsak passzentosnak kell lennie)
MZ ETZ 300 by Bambi
http://www.youtube.com/user/AlfaMzHUN
http://www.youtube.com/user/AlfaMzHUN
- E.István
- Simsonos
- Hozzászólások: 81
- Csatlakozott: 2008.04.25. 08:40
- MZ-d típusa: ETZ 125
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Blokk
Sziasztok!
Megvolt a szervíz.
Szétszedtem,kicseréltem a gumigyűrűt a berugókarnál,dekni alá tömités+paszta.
És még mindig ömlik!!!De úgy,hogy a cipőm bokáig olajos!
A guta üt meg!
Kérlek titeket-segítsetek!
Mi lehet a baj?Mit rontottam el?
Ha nem tudom megcsinálni-ugrott a Gyurma túra!
Előre is köszi!
Üdv!

"Szép időt,széles utat!"
- zsakfos
- A révész
- Hozzászólások: 3375
- Csatlakozott: 2007.09.01. 08:11
- MZ-d típusa: Mz Ts 250/1
- Tartózkodási hely: Siófok
Re: Blokk
Valahogy szedd ki azt az éket,mert különben nem tudod előfesziteni rendesen a visszahuzó rugót.Szerintem csak ez a baj.Még esetleg lehet olyan is hogy eltörött a rugó vége és mindig kiakad a helyéről.Valamikor réges régen(1980-as évek)jártam igy.Szemre jónak tűnik de közben rövid a vége.Ajánlom figyelmedbe ezen honlapon található szerelési videókat,amik között ott a berugó szerkezet szerelése is.Pacso83 írta:Sziasztok!
Leszedtem a deklit, a berúgó szerkezet úgy nézett ki mintha, a rugó kiakadt volna és újra visszaakadt volna a pördülés után a saját helyére. Tehát olyan volt mintha nem lenne előfeszítve. A berúgókarból sehogy nem lehetett kiszedni az éket, úgyhogy az ellenkező feléről szétbontottam és visszakasztottam a rugót úgy, hogy tekertem rajta egyet. Szárazon kipróbálgattam, nem volt vele gond. Megtisztítgattam az összefekvő felületeket, tömítés vágás klingeritből, tömítőanyag, dekli fel, csigás anya megtép, kuplung állítás, olaj bele... Elsőre rúgásra nem indult, másodikra megint az a jelenség állt elő, hogy mintha nagyon-nagyon meg lenne szorulva a dekliben a berúgó szerkezet (de nem volt) nem jött vissza a berúgókar. Valami szét-, vagy összeakat, össze-vissza kalimpált a kar, ha sebességben próbáltam tolni a motort, akkor meg vagy iszonyatosan előrefeszült, vagy tehetetlenül lógott. Nem volt még késő, vissza a garázsba, olaj le, dekli le... Fogtam a kezemben egy másik berúgó szerkezetet, és bróbáltam valami eltérést keresni a kezemben és a dekliben lévő között, de nem volt. A rugó megint úgy nézett ki mintha, visszapörgött volna egyet, és visszakadt volna a saját helyére. Szétszedtem, visszaakasztottam a rugót, eljátszottam kézben a működését, kipróbáltam utánna összerakva szárazon, nem volt semmi gond, tökéletesen úgy történt minden ahogy kellett. Lefelé mozdítottam, összeakadtak a ricnik, forgatta a motort, visszaengedtem, szétakadtak a ricnik, tudott szabadon forogni a motor... Új tömítés vágás, felülettisztítás, tömítőpaszta, delki fel, csigás anya megtép, kuplung állítás, olaj be... És az indítási próbánál teljesen ugyan az a jelenség történt mint amit az előbb leírtam. Mintha semmit se csináltam volna. Ez volt kb fél tizenegykor. Az agyam kezdi ledobni az ékszíjat, roppant elkeserítő a helyzet...
Mondjuk a tömítés a dekli alá úgy a kezemben van már, nemhogy mintát venni nem kell róla, még látnom se kell, akár-mikor fejből, csukott szemmel vágok tömítést a kuplung oldali dekli alá...
Itt az új motorom, komplett felújítva, és nem tudom használni. A kuplung problémám elvileg megoldva, de azt se tudom kipróbálni, hogy jó-e.
Valakitől várok valami okosat, a berúgó szerkezetet nem tudom kiszerelni a dekliből, mert az ék nem jön ki a berúgókarból. Fékolajoztam, ütöttem, préseltem, fúrtam, faragtam... Reménytelem. Max levágni lehet onnan, de nem szeretném.
Mondjatok valami ötletet amivel talán előrébb jutok... Köszi!
Ts 250/1 a fekete villám!Na jó a villám egy kicsit túlzás!De én igy is szeretem.
Re: Blokk
68.95 az alap dugó,az már első túlméretes.nem hiszem,hogy gyári fúráskuti írta:Valaki megtudná nekem mondani, hogy a 251es alapméretes dugója mekkkora? Henger alapjára bele van ütve egy nullás, a henger falán oldal irányú csiszolások láthatok, amik nem érezhetők. (állítólag gyárilag így fúrták) A dugón pedig 69,5 szerepel.
Köszi
- Gexxx
- bajnok
- Hozzászólások: 3156
- Csatlakozott: 2007.07.12. 22:43
- MZ-d típusa: ETZ 300 aus bambi
- Tartózkodási hely: Cegléd
- Kapcsolat:
Re: Blokk
Szerintem szét kellene szedni... Lehet valami kopás/szétesés. Én megnézném, mert egyszer összeakad és akkor pisloghatsz..Nandor írta:Hello
A váltóval kapcsolatban lenne egy kérdésem. A következő hibát produkálja:
-Általában rendesen működik /bár nem túl határozottan kattannak be a sebességek/. Aztán egyszer csak egy váltás következtében eltűnik az összes fokozat, ilyenkor ugyanúgy próbálok váltani mint normál esetben csak éppen minden fokozat gyakorlatilag üres. Ha megállok és visszarakom egyesbe
/az egyetlen ami működik ilyenkor/ utána minden megy tovább mint ha mi sem történt volna /persze csak a következő ilyen hibáig/.
MZ - für männer die fahren können
RBiker profil
RBiker profil
- kuti
- Aki nem csak motorral tud elesni
- Hozzászólások: 666
- Csatlakozott: 2008.02.26. 15:12
- MZ-d típusa: Etz125, Ts250/1
- Tartózkodási hely: Pápa, s Bakony kanyarjai...
Re: Blokk
Valaki megtudná nekem mondani, hogy a 251es alapméretes dugója mekkkora? Henger alapjára bele van ütve egy nullás, a henger falán oldal irányú csiszolások láthatok, amik nem érezhetők. (állítólag gyárilag így fúrták) A dugón pedig 69,5 szerepel.
Köszi
Köszi
- bakimate
- A kábelkirály
- Hozzászólások: 749
- Csatlakozott: 2007.07.17. 18:32
- MZ-d típusa: MZ TS 250/1
- Tartózkodási hely: Ráckeresztúr
Re: Blokk
Ámen!bambi írta:szerelő

"Egy reggel arra ébredtem, hogy inkább leszek a feltámasztás eszköze, így most felújítunk, javítgatunk ... Nézz csak körül, mostanában itt minden a második esélyrõl szól!"
Re: Blokk
szerelőPacso83 írta:Sziasztok!
Leszedtem a deklit, a berúgó szerkezet úgy nézett ki mintha, a rugó kiakadt volna és újra visszaakadt volna a pördülés után a saját helyére. Tehát olyan volt mintha nem lenne előfeszítve. A berúgókarból sehogy nem lehetett kiszedni az éket, úgyhogy az ellenkező feléről szétbontottam és visszakasztottam a rugót úgy, hogy tekertem rajta egyet. Szárazon kipróbálgattam, nem volt vele gond. Megtisztítgattam az összefekvő felületeket, tömítés vágás klingeritből, tömítőanyag, dekli fel, csigás anya megtép, kuplung állítás, olaj bele... Elsőre rúgásra nem indult, másodikra megint az a jelenség állt elő, hogy mintha nagyon-nagyon meg lenne szorulva a dekliben a berúgó szerkezet (de nem volt) nem jött vissza a berúgókar. Valami szét-, vagy összeakat, össze-vissza kalimpált a kar, ha sebességben próbáltam tolni a motort, akkor meg vagy iszonyatosan előrefeszült, vagy tehetetlenül lógott. Nem volt még késő, vissza a garázsba, olaj le, dekli le... Fogtam a kezemben egy másik berúgó szerkezetet, és bróbáltam valami eltérést keresni a kezemben és a dekliben lévő között, de nem volt. A rugó megint úgy nézett ki mintha, visszapörgött volna egyet, és visszakadt volna a saját helyére. Szétszedtem, visszaakasztottam a rugót, eljátszottam kézben a működését, kipróbáltam utánna összerakva szárazon, nem volt semmi gond, tökéletesen úgy történt minden ahogy kellett. Lefelé mozdítottam, összeakadtak a ricnik, forgatta a motort, visszaengedtem, szétakadtak a ricnik, tudott szabadon forogni a motor... Új tömítés vágás, felülettisztítás, tömítőpaszta, delki fel, csigás anya megtép, kuplung állítás, olaj be... És az indítási próbánál teljesen ugyan az a jelenség történt mint amit az előbb leírtam. Mintha semmit se csináltam volna. Ez volt kb fél tizenegykor. Az agyam kezdi ledobni az ékszíjat, roppant elkeserítő a helyzet...
Mondjuk a tömítés a dekli alá úgy a kezemben van már, nemhogy mintát venni nem kell róla, még látnom se kell, akár-mikor fejből, csukott szemmel vágok tömítést a kuplung oldali dekli alá...
Itt az új motorom, komplett felújítva, és nem tudom használni. A kuplung problémám elvileg megoldva, de azt se tudom kipróbálni, hogy jó-e.
Valakitől várok valami okosat, a berúgó szerkezetet nem tudom kiszerelni a dekliből, mert az ék nem jön ki a berúgókarból. Fékolajoztam, ütöttem, préseltem, fúrtam, faragtam... Reménytelem. Max levágni lehet onnan, de nem szeretném.
Mondjatok valami ötletet amivel talán előrébb jutok... Köszi!
Re: Blokk
Sziasztok!
Leszedtem a deklit, a berúgó szerkezet úgy nézett ki mintha, a rugó kiakadt volna és újra visszaakadt volna a pördülés után a saját helyére. Tehát olyan volt mintha nem lenne előfeszítve. A berúgókarból sehogy nem lehetett kiszedni az éket, úgyhogy az ellenkező feléről szétbontottam és visszakasztottam a rugót úgy, hogy tekertem rajta egyet. Szárazon kipróbálgattam, nem volt vele gond. Megtisztítgattam az összefekvő felületeket, tömítés vágás klingeritből, tömítőanyag, dekli fel, csigás anya megtép, kuplung állítás, olaj bele... Elsőre rúgásra nem indult, másodikra megint az a jelenség állt elő, hogy mintha nagyon-nagyon meg lenne szorulva a dekliben a berúgó szerkezet (de nem volt) nem jött vissza a berúgókar. Valami szét-, vagy összeakat, össze-vissza kalimpált a kar, ha sebességben próbáltam tolni a motort, akkor meg vagy iszonyatosan előrefeszült, vagy tehetetlenül lógott. Nem volt még késő, vissza a garázsba, olaj le, dekli le... Fogtam a kezemben egy másik berúgó szerkezetet, és bróbáltam valami eltérést keresni a kezemben és a dekliben lévő között, de nem volt. A rugó megint úgy nézett ki mintha, visszapörgött volna egyet, és visszakadt volna a saját helyére. Szétszedtem, visszaakasztottam a rugót, eljátszottam kézben a működését, kipróbáltam utánna összerakva szárazon, nem volt semmi gond, tökéletesen úgy történt minden ahogy kellett. Lefelé mozdítottam, összeakadtak a ricnik, forgatta a motort, visszaengedtem, szétakadtak a ricnik, tudott szabadon forogni a motor... Új tömítés vágás, felülettisztítás, tömítőpaszta, delki fel, csigás anya megtép, kuplung állítás, olaj be... És az indítási próbánál teljesen ugyan az a jelenség történt mint amit az előbb leírtam. Mintha semmit se csináltam volna. Ez volt kb fél tizenegykor. Az agyam kezdi ledobni az ékszíjat, roppant elkeserítő a helyzet...
Mondjuk a tömítés a dekli alá úgy a kezemben van már, nemhogy mintát venni nem kell róla, még látnom se kell, akár-mikor fejből, csukott szemmel vágok tömítést a kuplung oldali dekli alá...
Itt az új motorom, komplett felújítva, és nem tudom használni. A kuplung problémám elvileg megoldva, de azt se tudom kipróbálni, hogy jó-e.
Valakitől várok valami okosat, a berúgó szerkezetet nem tudom kiszerelni a dekliből, mert az ék nem jön ki a berúgókarból. Fékolajoztam, ütöttem, préseltem, fúrtam, faragtam... Reménytelem. Max levágni lehet onnan, de nem szeretném.
Mondjatok valami ötletet amivel talán előrébb jutok... Köszi!
Leszedtem a deklit, a berúgó szerkezet úgy nézett ki mintha, a rugó kiakadt volna és újra visszaakadt volna a pördülés után a saját helyére. Tehát olyan volt mintha nem lenne előfeszítve. A berúgókarból sehogy nem lehetett kiszedni az éket, úgyhogy az ellenkező feléről szétbontottam és visszakasztottam a rugót úgy, hogy tekertem rajta egyet. Szárazon kipróbálgattam, nem volt vele gond. Megtisztítgattam az összefekvő felületeket, tömítés vágás klingeritből, tömítőanyag, dekli fel, csigás anya megtép, kuplung állítás, olaj bele... Elsőre rúgásra nem indult, másodikra megint az a jelenség állt elő, hogy mintha nagyon-nagyon meg lenne szorulva a dekliben a berúgó szerkezet (de nem volt) nem jött vissza a berúgókar. Valami szét-, vagy összeakat, össze-vissza kalimpált a kar, ha sebességben próbáltam tolni a motort, akkor meg vagy iszonyatosan előrefeszült, vagy tehetetlenül lógott. Nem volt még késő, vissza a garázsba, olaj le, dekli le... Fogtam a kezemben egy másik berúgó szerkezetet, és bróbáltam valami eltérést keresni a kezemben és a dekliben lévő között, de nem volt. A rugó megint úgy nézett ki mintha, visszapörgött volna egyet, és visszakadt volna a saját helyére. Szétszedtem, visszaakasztottam a rugót, eljátszottam kézben a működését, kipróbáltam utánna összerakva szárazon, nem volt semmi gond, tökéletesen úgy történt minden ahogy kellett. Lefelé mozdítottam, összeakadtak a ricnik, forgatta a motort, visszaengedtem, szétakadtak a ricnik, tudott szabadon forogni a motor... Új tömítés vágás, felülettisztítás, tömítőpaszta, delki fel, csigás anya megtép, kuplung állítás, olaj be... És az indítási próbánál teljesen ugyan az a jelenség történt mint amit az előbb leírtam. Mintha semmit se csináltam volna. Ez volt kb fél tizenegykor. Az agyam kezdi ledobni az ékszíjat, roppant elkeserítő a helyzet...
Mondjuk a tömítés a dekli alá úgy a kezemben van már, nemhogy mintát venni nem kell róla, még látnom se kell, akár-mikor fejből, csukott szemmel vágok tömítést a kuplung oldali dekli alá...
Itt az új motorom, komplett felújítva, és nem tudom használni. A kuplung problémám elvileg megoldva, de azt se tudom kipróbálni, hogy jó-e.
Valakitől várok valami okosat, a berúgó szerkezetet nem tudom kiszerelni a dekliből, mert az ék nem jön ki a berúgókarból. Fékolajoztam, ütöttem, préseltem, fúrtam, faragtam... Reménytelem. Max levágni lehet onnan, de nem szeretném.
Mondjatok valami ötletet amivel talán előrébb jutok... Köszi!
- Nandor
- nagy ETZ-s
- Hozzászólások: 486
- Csatlakozott: 2009.03.22. 16:40
- MZ-d típusa: MZ ts 250/0.5
- Tartózkodási hely: Komárom-Esztergom megye
Re: Blokk
Hello
A váltóval kapcsolatban lenne egy kérdésem. A következő hibát produkálja:
-Általában rendesen működik /bár nem túl határozottan kattannak be a sebességek/. Aztán egyszer csak egy váltás következtében eltűnik az összes fokozat, ilyenkor ugyanúgy próbálok váltani mint normál esetben csak éppen minden fokozat gyakorlatilag üres. Ha megállok és visszarakom egyesbe
/az egyetlen ami működik ilyenkor/ utána minden megy tovább mint ha mi sem történt volna /persze csak a következő ilyen hibáig/.
A váltóval kapcsolatban lenne egy kérdésem. A következő hibát produkálja:
-Általában rendesen működik /bár nem túl határozottan kattannak be a sebességek/. Aztán egyszer csak egy váltás következtében eltűnik az összes fokozat, ilyenkor ugyanúgy próbálok váltani mint normál esetben csak éppen minden fokozat gyakorlatilag üres. Ha megállok és visszarakom egyesbe
/az egyetlen ami működik ilyenkor/ utána minden megy tovább mint ha mi sem történt volna /persze csak a következő ilyen hibáig/.
Re: Blokk
Köszönöm a segítségeket! Egyenlőre annyit csináltam, hogy jól letakarítottam a két összefekvő felületet féktisztító sprével, aztán meg csapágyrögzítő kétkomponensű valami loctite cuccal bekentem szépen és összehuzattam >130Nm nyomatékkal. Vártam vele pár órát, aztán visszatettem a deklit, újra visszatekertem az anyát megint valamivel több mint 130Nm-el lehúztam, mindent beállítgattam, kapott olajat... beindítottam
, de mivel már volt vagy fél tíz, ezért le is állítottam (a szomszédok miatt) amíg összekészülődök a próba úthoz. Összekészültem, rúgnám a paripát, olyat visszarúgott majdnem eltört a lábam, és valami úgy széthullott a berúgó szerkezetben, hogy teljesen használhatatlan lett. Lefelé nyomáskoz akadozik, ha sebességben próbálom mozgatni a motort, akkor kalimpál a berúgókar... Valami, nem tudommi van. Lefeküdtem, nem foglakoztam már vele. Majd ma, újra olaj le... dekli le...
Mi fogadhat odabent? Valakinek van valami ötlete? Ját már hasonló képp? Előfeszítő rugó kiakadt, eltört? Egy éve használom a paripát, nem volt még baja a berúgószerkezetnek és nem is szedtem még szét.

Hali Pacsó
mindenféleképpen új kuplung agy kell,és ha maszek ajánlatos az előző hozzászolásban leírt becsiszolást alkalmazni,és utána felrakni

Hali Pacso83!
Nekem nem egyszer forgott le a kupplungom a főtengelyről. Szám szerint 7X egymás után. Kicsit idegebeteg voltam már miatta.... Próbáltunk sokmindent... kupplungot melegíteni, felütni, felhuzatni anyával. semmi. aztán hallottunk egy olyan (már tudom baromság) ötletet hogy ékeljük meg. Megcsináltuk. Első berúgásnál eltépte, és leforgott természetesen. rájöttünk hogy ez nem jó. Na akkor új főtengely, mivel a régibe ugye ékpályát köszörültünk. Új kupplung agy. összetettük ismételten.)melegítéssel, és 90Nm huzatással. egyszer egy nagyobb forgatásnál fogta magát és ismét elengedett... persze azt hozzáteszem hogy az M0-áson..
nah de mondom a lényeget, hogy nekem hogyanis oldódott meg ez a leforgás... Lehet kapni autósboltokba(pl Bárdi) szelep összecsiszoló pasztát. ez egy szürke színű zselé szerű anyag. Akármennyire is hiszi az ember hogy amit vesz boltban az biztos jó, hát nem.... Kupplungagynak a kúpja olyan mint a csiszolópapír. érdes szar. tükörsimának kellene lennie. nos fogtuk ezt a pasztát, és addig forgattuk a főtengelyen, míg végre felfeküdt az egész felület, és sima is lett... jah igen. az agynak a nagysága is szar annak amit megvettünk. abból is köszörülni kellett hogy felfeküdjön a felület. miután láttuk rajta hogy felfekszik, és sima is a felület, felmelegítettük, és 90Nm-el ismételten felhuzattuk. Azóta 600 km-ert mentem vele. El ne kiabáljam de nekem megszűnt a probléma. Remélem tudtam segíteni 
Nekem nem egyszer forgott le a kupplungom a főtengelyről. Szám szerint 7X egymás után. Kicsit idegebeteg voltam már miatta.... Próbáltunk sokmindent... kupplungot melegíteni, felütni, felhuzatni anyával. semmi. aztán hallottunk egy olyan (már tudom baromság) ötletet hogy ékeljük meg. Megcsináltuk. Első berúgásnál eltépte, és leforgott természetesen. rájöttünk hogy ez nem jó. Na akkor új főtengely, mivel a régibe ugye ékpályát köszörültünk. Új kupplung agy. összetettük ismételten.)melegítéssel, és 90Nm huzatással. egyszer egy nagyobb forgatásnál fogta magát és ismét elengedett... persze azt hozzáteszem hogy az M0-áson..

Re: Blokk
Sziasztok!
Tegnap kelt életre az új blokkom. Elmentem vele próbaútra. Szép óvatosan... 98-as benzin, Castrol olaj, ólompótló... 30-as keverék... Először csak a környéki utcákban, utakon, de hogy legyen rendesen hűtése elmentem egy nagyobb körre, a városon kívülre. Hébe-hóba meg kellett álni lámpáknál meg kereszteződésnél, szépen volt alapjárat akkor is, nem szorult semmi, szépen működött 2500-3500 fordulat között használtam. Kb. 40-50km után 2000-es fordulat felett berezonált a motor és nem haladtam. Próbáltam kicsit játszani a gázzal, úgy nem vettem észre semmi problémára utaló jelet, de amikor megint haladni akartam, és kiengedtem a kuplungot akkor 2000-ig megintsemmi gond utánna megint berezonált és nem haladt. Na félreálltam. Utánfutóval hazavittük a paripát. Este leengedtem az olajat, és azt vettem észre, hogy megforgott a kuplung.
Én tettem fel, úgy, hogy (még télen) kitettem a blokkot a fagyba (lefóliázva), a kuplung szerkezetet meg felmelegítetettem olyan 100 fokra. Mind a kettőnek a kapcsolódó felületeit letakarítottam féktisztító sprével. Utána kiszaladtam a kuplungal, gyorsan felillesztettem úgy, hogy rajta volt a lehúzószerkezet, és rákoppintottam egy határozottat kalapáccsal. Aztán ráhuzattam egy anyával is.
Azt mondták hozzá értők, hogy ez így kizárt, hogy leessen. Hát ez leesett.
Kérdésem az, hogy lehet-e ennek a megforgásnak az az oka, hogy valami akasztgatja a főtengelyem picikét minden fordulatnál, és ez a vibráció miatt meg a saját tehetetlensége miatt, "lerázódik"?
Vagy csak rossz volt valahol a felrakás folyamata?
Nekiálljak visszarakni-rakatni, vagy keressek valami hibát ami milyat lerázkódott???
Nagyon el vagyok keseredve. Írjatok légyszives valami okosat.
Bamabitól is várnék, valami okosat.
Ja egy 250-es ETZ ről van szó, ami most lett 300-ra fúrva, főtengely felűjítva, dugó új, csapágyak újak, kuplung lamellák újak (visszacsiszoltam őket 3,1-re). Bambi intézte a fúrást, meg a főtengelyt, meg ő nézte át a váltó alakatrészeit, hogy nem túl kopottak-e...

meg még fogaskerék is ha a villa rosszEkecs írta:Vagy túl gyors a lábad, (de mér'pont 5-ben,) Vagy léptetővilla.Szabi89 írta:Helló!
Mi lehet annak az oka ,hogy a Mz-m kidobálja az 5-et?
Megnyugtattalak? Nem hinném.
- Ekecs
- Simsonos
- Hozzászólások: 120
- Csatlakozott: 2008.07.07. 19:29
- MZ-d típusa: ES 125/1
- Tartózkodási hely: Kaposvár
- Kapcsolat:
Re: Blokk
Vagy túl gyors a lábad, (de mér'pont 5-ben,) Vagy léptetővilla.Szabi89 írta:Helló!
Mi lehet annak az oka ,hogy a Mz-m kidobálja az 5-et?
Megnyugtattalak? Nem hinném.
...végül is ketten maradnak:isten és a bor.
- E.István
- Simsonos
- Hozzászólások: 81
- Csatlakozott: 2008.04.25. 08:40
- MZ-d típusa: ETZ 125
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Blokk
Szia!
Köszi a segítséget.
Ha csak cseperegne,nem volna nagy baj,de ez ömlik!
Egyik napról a másikra!
Köszi mégegyszer!
Kár,hogy meg kell bontani!
Üdv!
Köszi a segítséget.
Ha csak cseperegne,nem volna nagy baj,de ez ömlik!
Egyik napról a másikra!
Köszi mégegyszer!
Kár,hogy meg kell bontani!
Üdv!
"Szép időt,széles utat!"
- KILL3R etz
- bajnok
- Hozzászólások: 3894
- Csatlakozott: 2007.12.10. 21:07
- MZ-d típusa: ETZ 250
- Tartózkodási hely: Dunaharaszti
Re: Blokk
István!
Igen az az O-gyűrű néha meghal a dekniben. Próbáld meg azt kicserélni. Sajnos csak úgy tudod ha leveszed a deknit. Esetleg meg lehet próbálni a berugó és a dekni közé tenni egy O-gyűrűt de az ideig-óráig jó, és persze nem tömít rendesen. Vagy nézd meg nem-e a blokkfélnél folyik. Nekem sajnos ott csepereg. Ha leveszed a deknit akkor a tömítést kend át vagy zsírral vagy olajjal, akkor talán nem fog ereszteni.

"...köd előttünk köd utánunk amíg élünk meg sem állunk,
köd előttünk,köd utánunk két keréken az utakon járunk..."
köd előttünk,köd utánunk két keréken az utakon járunk..."
- E.István
- Simsonos
- Hozzászólások: 81
- Csatlakozott: 2008.04.25. 08:40
- MZ-d típusa: ETZ 125
- Tartózkodási hely: Budapest
Re: Blokk
Hali!
Segítséget kérek S.O.S.
Valahonnan dől az olaj,de nem tudom,hogy honnan.
Szárazra töröltem az alját és 15 km után minden olajos.
Csavarok meghúzva!
Létezik az hogy a berugó kar alatti gumitömités térdelt le?
Ha igen,lehet cserélni a blokk megbontása nélkül?
Veszélyben a Gyurma-túra!!
Előre is köszi!
Üdv!
Segítséget kérek S.O.S.
Valahonnan dől az olaj,de nem tudom,hogy honnan.
Szárazra töröltem az alját és 15 km után minden olajos.
Csavarok meghúzva!
Létezik az hogy a berugó kar alatti gumitömités térdelt le?
Ha igen,lehet cserélni a blokk megbontása nélkül?
Veszélyben a Gyurma-túra!!
Előre is köszi!
Üdv!
"Szép időt,széles utat!"
Re: Blokk
Helló!
Mi lehet annak az oka ,hogy a Mz-m kidobálja az 5-et?
Mi lehet annak az oka ,hogy a Mz-m kidobálja az 5-et?
- conus
- bajnok
- Hozzászólások: 1913
- Csatlakozott: 2007.09.04. 11:12
- MZ-d típusa: MZ ETZ 150.2 De Luxe
- Tartózkodási hely: Gyöngyös környéke / Budapest ÉK-i része
Re: Blokk
nekem meg volt alkalmam alapméretes kopott 150-es ETZ hengert látni és tükörsima volt a fala... vajon hova tűntek azok a durva bemélyedések?nyakas írta:A zoknak aferde (csikarasoknak) az a lenyege ,hogy az olajat megtartsa a keneshez, ne csusszon le könnyeden, az eredeti honolas amit volt szerencsem meg latni anno ,epp oj durvanak tunt eloszor szamomra

10féle ember van: aki érti a kettes számrendszert, és aki nem.
----------------------->

Ne villogj, ne dudálj, mert a vezető indián, és csak füstjelekre reagál!
- kosian
- kis ETZ-s
- Hozzászólások: 197
- Csatlakozott: 2008.04.11. 10:04
- MZ-d típusa: Mz Etz 250
- Tartózkodási hely: Debrecen
Re: Blokk
Tudom, hogy ez a csörgés téma már sokszor ki lett tárgyalva, de engem akkor is aggaszt, főleg, hogy mostanában egyre jobban csörög a mocim. Ma voltam vele Debrecen-Abádszalók túra oda vissza (200km) és mire hazaértem jobban csörgött mint eddig 
Érdekes, mert jól megy, jól gyorsul és a menettulajdonságain nem érzek semmi romlást, de egyre jobban csörög. Ha kigyorsítok, 3000 fölött elég rendesen, motorfékezésnél meg kifejezetten erősen csörög. Mostanában már ha stabilan tartom az aktuális utazótempót, mindegy, hogy alacsony, vagy magas fordulaton, akkor is csörög. Mit kéne csinálnom vele?

Széles utat, hátszelet!
-
- A blokkot szethuzom neked termeskovel
- Hozzászólások: 551
- Csatlakozott: 2009.02.02. 15:30
- Tartózkodási hely: Törökszentmiklós
Re: Blokk
A zoknak aferde (csikarasoknak) az a lenyege ,hogy az olajat megtartsa a keneshez, ne csusszon le könnyeden, az eredeti honolas amit volt szerencsem meg latni anno ,epp oj durvanak tunt eloszor szamomra 

A viz szalad, a kő marad!
- bg
- kis ETZ-s
- Hozzászólások: 185
- Csatlakozott: 2008.10.29. 11:03
- MZ-d típusa: ES 125/1,150/1, ETZ
- Tartózkodási hely: Kecskemét
Re: Blokk
bambi írta:Halibg írta:BAMBIHOZ:
Most hoztam el az es 150/1 hengerét a hengerfúrótól. A kérdésem a következő lenne.
A henger belső fala, a fúrás után elég mély 45 fokos barázdákkal tarkított. Mondhatom úgy is, hogy durva honolást kapott. A körmömet simán megfogja. A hengerfúró szerint ez így jó. Szerintem meg nem.
Ilyen mély barázdáknál szerintem teljesítmény csökkenés is van. Hiszen a fúrás lényege pont az, ha jól tudom hogy minél tökéletesebb illeszkedést érjünk el a gyűrűk, és a henger fala között. Akkor fúrunk, tehát ha kikopott a henger fala, lötyög benne a dugó, rovátkát húz a gyűrű, stb.
Igazából nem tudom mit érdemes most tenni. Mivel ez még első túlméret volt, így ha most nekiáll, akkor max második túlmértre tudja felfúrni nem? Vagy egyáltalán, érdemes-e ezzel foglalkozni? Szerinte majd bekopik. Félek, hogy az a nélkül is elég erőtlenke 150 ccm motor megérzi az elnagyolt munkát. Hamár az utolsó szimeringig, csapágyig, minden új benne, akkor nem ártott volna egy profi fúrás sem. */állítólag a környék, legjobb fúrója, ódákat zengnek a nevéről, meg a munkájáról.*/
Válaszodat előre is köszönve.
Ha kicsit látszik,az nem olyan vészes,de ha nagyon akkor az nem valami egészséges.Azért nem olyan nagy dráma csak jobban koptatja a gyűrűt,nagy kompresszió vesztés nincs,esetleg ha sokat mész,télen egy gyűrű garnitura csere nem ártana szerintem.
köszönöm!
kicsit megnyugtattál!
bg
Ki önmagából bújt elõ... ki múltba zárt jövõ idõ... ki védtelent nem büntetõ... ki templomokba nem menõ... ki nem teremtõ, nem szülõ... s kinek része vagy, mert részed õ...
Az áram alatt lévő vezeték ugyanúgy néz ki, mint amelyik nincs áram alatt. Csak más a fogása.

Halibg írta:BAMBIHOZ:

BAMBIHOZ:

- hell
- bajnok
- Hozzászólások: 2167
- Csatlakozott: 2008.06.28. 19:24
- MZ-d típusa: ETZ 250 De Luxe
- Tartózkodási hely: Nagymágocs
Re: Blokk
Nekem is ez a szitu nekem is hangos (kuplung behúzásra elhalgat) mi is szétszedtük amit rosznak találtunk kicserréltük és a hangja egy kicsit változott kicsit halkabb lett! Na majd talán jövőre itt a motorgenerál idelye ha addig kibirja és akkor majd talán megjavul...............
Re: Blokk kuplung
a belső ko
,kicsit ki van kopva a hézagolása,de nem okoz problémát.
üdv bambi
A belső kosár kotyogmisi írta:Szia Bambi Mester!
eggy kérdésem lenne most esett átt eggy felujitáson az etz 250 -sem.
a kuplungja hangos valamiért pedig ujj kinyomo csapágy van benne.
és fötengely végén is uj a csapágy .ha behuzom akuplung kart akkor ,
csendes lesz szinte nincs is hanja,ha kiengedem akkor pedig hagos.
szétszedés elött is ilyen hangos volt.
szerinted milehet a progléma vagy valami kivan kopva .
a szegecselések nincsenek meg lazulva,várom a segitségedet.
Udv:Misi
,kicsit ki van kopva a hézagolása,de nem okoz problémát.
üdv bambi
-
- Simsonos
- Hozzászólások: 79
- Csatlakozott: 2008.09.12. 12:46
- MZ-d típusa: etz 250
- Tartózkodási hely: nyárlörinc
Re: Blokk kuplung
Szia Bambi Mester!
eggy kérdésem lenne most esett átt eggy felujitáson az etz 250 -sem.
a kuplungja hangos valamiért pedig ujj kinyomo csapágy van benne.
és fötengely végén is uj a csapágy .ha behuzom akuplung kart akkor ,
csendes lesz szinte nincs is hanja,ha kiengedem akkor pedig hagos.
szétszedés elött is ilyen hangos volt.
szerinted milehet a progléma vagy valami kivan kopva .
a szegecselések nincsenek meg lazulva,várom a segitségedet.
Udv:Misi
eggy kérdésem lenne most esett átt eggy felujitáson az etz 250 -sem.
a kuplungja hangos valamiért pedig ujj kinyomo csapágy van benne.
és fötengely végén is uj a csapágy .ha behuzom akuplung kart akkor ,
csendes lesz szinte nincs is hanja,ha kiengedem akkor pedig hagos.
szétszedés elött is ilyen hangos volt.
szerinted milehet a progléma vagy valami kivan kopva .
a szegecselések nincsenek meg lazulva,várom a segitségedet.
Udv:Misi
-
- biciklis
- Hozzászólások: 41
- Csatlakozott: 2008.06.17. 10:46
- Tartózkodási hely: Biatorbágy
Re: Blokk
Oké. Remélem gyorsan megtaláljátok a hibát.
Majd írd meg mi volt vele a probléma.
Majd írd meg mi volt vele a probléma.
Re: Blokk
Kösz a tippet,azért nem gondolok ilyenre,mert az alkatrészkatalógus robbantott ábrája szerint raktuk össze és egyenként a rajz alapján pakoltuk be az alkatrészeket,megvan minden.
Vasárnap nem voltam már otthon,cimbi (akinek a műhelyében csináljuk) meg egy faszi,aki már egy jópár kisebb-nagyobb motort felújított (olyan MZ-je volt,hogy megszólalt
) még mókoltak rajta,de nem lett az igazi.Mind1,folytatjuk a próbálkozást 
Vasárnap nem voltam már otthon,cimbi (akinek a műhelyében csináljuk) meg egy faszi,aki már egy jópár kisebb-nagyobb motort felújított (olyan MZ-je volt,hogy megszólalt

A kisTZ-s 
"Adjátok vissza a hegyeimet"

"Adjátok vissza a hegyeimet"
-
- biciklis
- Hozzászólások: 41
- Csatlakozott: 2008.06.17. 10:46
- Tartózkodási hely: Biatorbágy
Re: Blokk
Szia Tigris!
Nem lehet, hogy kihagytál egy rugósgyűrűt, vagy seeger gyűrűt a váltó környékéről?
Nekem volt már hasonló gondom, ilyen tünetekkel. Párszor szétszedtem, mire észrevettem, hogy az egyik "rugós gyűrű" (193.oldal 125.ábrán) a váltóban kipattant a helyéről és odébb csúszott a tengelyen pár millimétert és így két fokozat is kapcsolódott egyszerre.
Ha volt már ilyen tipp, akkor bocs.
Nem lehet, hogy kihagytál egy rugósgyűrűt, vagy seeger gyűrűt a váltó környékéről?
Nekem volt már hasonló gondom, ilyen tünetekkel. Párszor szétszedtem, mire észrevettem, hogy az egyik "rugós gyűrű" (193.oldal 125.ábrán) a váltóban kipattant a helyéről és odébb csúszott a tengelyen pár millimétert és így két fokozat is kapcsolódott egyszerre.
Ha volt már ilyen tipp, akkor bocs.
- conus
- bajnok
- Hozzászólások: 1913
- Csatlakozott: 2007.09.04. 11:12
- MZ-d típusa: MZ ETZ 150.2 De Luxe
- Tartózkodási hely: Gyöngyös környéke / Budapest ÉK-i része
Re: Blokk
hát hallod f.ngom sincs h mi lehet a gond. 
azon én is sokat örlődtem, aztán rájöttem h az a kis gumi tárcsa ami a forgattyúsház peremében van, a csapágyakhoz vezető csatornát választja ketté. én klingeritből szoktam lyukasztóval kidurrantani 1-et utána bekenem szilikontakonnyal

azon én is sokat örlődtem, aztán rájöttem h az a kis gumi tárcsa ami a forgattyúsház peremében van, a csapágyakhoz vezető csatornát választja ketté. én klingeritből szoktam lyukasztóval kidurrantani 1-et utána bekenem szilikontakonnyal

10féle ember van: aki érti a kettes számrendszert, és aki nem.
----------------------->

Ne villogj, ne dudálj, mert a vezető indián, és csak füstjelekre reagál!
Re: Blokk
Le tudtuk szedni,szépen szétjött minden,összeraktuk a leírás szerint és szar...
Üresben forog szépen,sebességbe rakva addig forog,amíg a 3. fokozat kapcsolókerekén lévő körmök holtjátéka tart,aztán amikor beakadnak,megáll az egész.Ezt provizórikusan beszerelve próbálgattuk,néztük.Nem értem,mi a gond vele,és hogy ment eddig
Még jó hogy két motorom van,legalább egy működik,hogy tudjak menni...
Még valami:a szerelési útmutatóban az utolsó lépésként beszerelendő választó tárcsa az mi?A képen nem látszik és a robbantott rajzos könyvemben sincs ilyen,meg a váltómban sem volt.
Üresben forog szépen,sebességbe rakva addig forog,amíg a 3. fokozat kapcsolókerekén lévő körmök holtjátéka tart,aztán amikor beakadnak,megáll az egész.Ezt provizórikusan beszerelve próbálgattuk,néztük.Nem értem,mi a gond vele,és hogy ment eddig

Még jó hogy két motorom van,legalább egy működik,hogy tudjak menni...
Még valami:a szerelési útmutatóban az utolsó lépésként beszerelendő választó tárcsa az mi?A képen nem látszik és a robbantott rajzos könyvemben sincs ilyen,meg a váltómban sem volt.
A kisTZ-s 
"Adjátok vissza a hegyeimet"

"Adjátok vissza a hegyeimet"
- conus
- bajnok
- Hozzászólások: 1913
- Csatlakozott: 2007.09.04. 11:12
- MZ-d típusa: MZ ETZ 150.2 De Luxe
- Tartózkodási hely: Gyöngyös környéke / Budapest ÉK-i része
Re: Blokk
tigri!
a 4-5. fokozat dupla kerekét azért nem tudjátok levenni mert ott ahol a bornzpersely rámegy, szét van nyalódva a tengely! nekem is qrva nehezen jött le
nekem nem potyogott ki a kapcsolóhengerből semmi... kezd váltócsere szagú lenni ez az egész
a 4-5. fokozat dupla kerekét azért nem tudjátok levenni mert ott ahol a bornzpersely rámegy, szét van nyalódva a tengely! nekem is qrva nehezen jött le

nekem nem potyogott ki a kapcsolóhengerből semmi... kezd váltócsere szagú lenni ez az egész

10féle ember van: aki érti a kettes számrendszert, és aki nem.
----------------------->

Ne villogj, ne dudálj, mert a vezető indián, és csak füstjelekre reagál!
Re: Blokk
Egyszerűen nem és nem...
két órán keresztül szarakodtunk a váltóval,de nem lehet úgy összerakni hogy működjön is
Az dupla fogaskereket (4-5) nem tudtuk lehúzni a felső tengelyről,pedig nem fogja zéger...nem tudjuk darabonként összerakni.
Elegem van teljes mértékben
ja,a kapcsolóhengerből mindenkinek kipotyognak a stiftek?K*rva idegesítő.

Mind a ketöt ujjonan cseréltem minden egyes esetben. És még isRR_ZOZY írta:Ha kopottal érintkezik az új, akkor el is fog kopni mindíg, ergo együtt kell cserélni őket.BeG írta:Hellosztok.
Lenne egy olyan jellegü kérdésem, hogy a fötengely végén lévö kihajtási csavar ami a ford.számot továbitja (csavar) és az ellen csavarja állandoan el kopik. Pedig már vettem gyáritól kezdve után gyártotig mindent.
megmértem a fötengelyemet és kiszámoltam az ütések alapján hogy maximum 0,03 az ütése, excentrikus játéka.
Szerintetek ez enyire számit ez a 0,03 század mm-nyi játék?
Válaszaitokat elöre is köszi.

Nem értem

- Vörcsi
- Aki 1:25-be keveri
- Hozzászólások: 220
- Csatlakozott: 2008.08.22. 16:22
- MZ-d típusa: ES250/2 TS125 GS500
- Tartózkodási hely: Nagykõrös
Re: Blokk
Uhh, jó majd legközelebb erre is odafigyelek, de sikerült megcsinálni anélkül is, csak bentebb hajtottam a csavart, mert túlváltott a gép. De mostmár jó... Örült is Nagykőrös lakossága hogy szűrőház nélkül hörögve játszottam a gépet 1-esből kettesbe fél óráig. 

ES250/2 Trophy 1973, TS125 1981
'09 Gyurma, Tátra, Mecsek; '10 Tátra; 2011 Tátra; '12 Pilis, Bakony, Vértes-Gerecse; '14 Pilis, Bakony, Vértes-Gerecse; '15 Pilis, Vértes-Gerecse, Holmz, Zala; '16 Pilis, és még jó sok...
'09 Gyurma, Tátra, Mecsek; '10 Tátra; 2011 Tátra; '12 Pilis, Bakony, Vértes-Gerecse; '14 Pilis, Bakony, Vértes-Gerecse; '15 Pilis, Vértes-Gerecse, Holmz, Zala; '16 Pilis, és még jó sok...
-
- A blokkot szethuzom neked termeskovel
- Hozzászólások: 551
- Csatlakozott: 2009.02.02. 15:30
- Tartózkodási hely: Törökszentmiklós
Re: Blokk
Bocs de elfelejtettem hogy a hezagmeres elott be kell pockolni a valtot negyedik fokozatba
es a ket fogaskerek kozott kell merni a hezagot
es a ket fogaskerek kozott kell merni a hezagot

A viz szalad, a kő marad!
-
- A blokkot szethuzom neked termeskovel
- Hozzászólások: 551
- Csatlakozott: 2009.02.02. 15:30
- Tartózkodási hely: Törökszentmiklós
Re: Blokk
A valtocsavarjat igazabol akkor kellett volna beallitani amikor a baloldalaba belepakoltal mindent es ratetted a kihajto kereket es hezagmerovel mersz 0,10 /0,15 otot
Igy igazabol nemtudni,hogy hogy all .igy csak sacc jobbra ,vagy balra javaslom par menetet probalj az egyik iranyba ,ha nem valtozik akkor a masik irany marad
jo szerelest 

Igy igazabol nemtudni,hogy hogy all .igy csak sacc jobbra ,vagy balra javaslom par menetet probalj az egyik iranyba ,ha nem valtozik akkor a masik irany marad

A viz szalad, a kő marad!
- Vörcsi
- Aki 1:25-be keveri
- Hozzászólások: 220
- Csatlakozott: 2008.08.22. 16:22
- MZ-d típusa: ES250/2 TS125 GS500
- Tartózkodási hely: Nagykõrös
Re: Blokk
Üdv! Összeraktam a kis TS-em de bajom van a váltóval hogy ha nem tartom a lábammal a váltókart felfele, akkor gyorsításnál kidobja a 2-est, 3-ast, de a 4-essel nincs baj. Merre kell hajtanom a váltó állító csavart? Befele vagy kifele hajtani?
ES250/2 Trophy 1973, TS125 1981
'09 Gyurma, Tátra, Mecsek; '10 Tátra; 2011 Tátra; '12 Pilis, Bakony, Vértes-Gerecse; '14 Pilis, Bakony, Vértes-Gerecse; '15 Pilis, Vértes-Gerecse, Holmz, Zala; '16 Pilis, és még jó sok...
'09 Gyurma, Tátra, Mecsek; '10 Tátra; 2011 Tátra; '12 Pilis, Bakony, Vértes-Gerecse; '14 Pilis, Bakony, Vértes-Gerecse; '15 Pilis, Vértes-Gerecse, Holmz, Zala; '16 Pilis, és még jó sok...
- RR_ZOZY
- 4 kéz, 4 láb
- Hozzászólások: 1447
- Csatlakozott: 2007.07.18. 11:05
- MZ-d típusa: ETZ 250 de luxe '84
- Tartózkodási hely: Kaposvár, Somogy vármegye ;-)
Re: Blokk
Ha kopottal érintkezik az új, akkor el is fog kopni mindíg, ergo együtt kell cserélni őket.BeG írta:Hellosztok.
Lenne egy olyan jellegü kérdésem, hogy a fötengely végén lévö kihajtási csavar ami a ford.számot továbitja (csavar) és az ellen csavarja állandoan el kopik. Pedig már vettem gyáritól kezdve után gyártotig mindent.
megmértem a fötengelyemet és kiszámoltam az ütések alapján hogy maximum 0,03 az ütése, excentrikus játéka.
Szerintetek ez enyire számit ez a 0,03 század mm-nyi játék?
Válaszaitokat elöre is köszi.
Üdv:
Zozy
http://www.youtube.com/watch?v=ERrhMn3IWDc
"Rossz az, aki rosszra gondol......de hülye aki nem."
Zozy
http://www.youtube.com/watch?v=ERrhMn3IWDc
"Rossz az, aki rosszra gondol......de hülye aki nem."

-
- A blokkot szethuzom neked termeskovel
- Hozzászólások: 551
- Csatlakozott: 2009.02.02. 15:30
- Tartózkodási hely: Törökszentmiklós
Re: Blokk
Nezd meg a kis fedelet ,hogy a kihajto csiga siklocsapagyhaza nem e ki van kopva ,a muanyag menetes
zarofedelet is nezd meg
En szoktam egy kis zsirt tenni oda , annak ellenere,hogy van ott egy kis olaj.
A spiralt is ellenorizd le ,hogy nem e szorul picit, az utangyartott spiralok nem az igaziak es altalaban hosszabbak. Jo szerelest

zarofedelet is nezd meg

A spiralt is ellenorizd le ,hogy nem e szorul picit, az utangyartott spiralok nem az igaziak es altalaban hosszabbak. Jo szerelest

A viz szalad, a kő marad!
Re: Blokk
Hellosztok.
Lenne egy olyan jellegü kérdésem, hogy a fötengely végén lévö kihajtási csavar ami a ford.számot továbitja (csavar) és az ellen csavarja állandoan el kopik. Pedig már vettem gyáritól kezdve után gyártotig mindent.
megmértem a fötengelyemet és kiszámoltam az ütések alapján hogy maximum 0,03 az ütése, excentrikus játéka.
Szerintetek ez enyire számit ez a 0,03 század mm-nyi játék?
Válaszaitokat elöre is köszi.
Lenne egy olyan jellegü kérdésem, hogy a fötengely végén lévö kihajtási csavar ami a ford.számot továbitja (csavar) és az ellen csavarja állandoan el kopik. Pedig már vettem gyáritól kezdve után gyártotig mindent.
megmértem a fötengelyemet és kiszámoltam az ütések alapján hogy maximum 0,03 az ütése, excentrikus játéka.
Szerintetek ez enyire számit ez a 0,03 század mm-nyi játék?
Válaszaitokat elöre is köszi.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: Google [Bot] valamint 5 vendég