Igen a gépem fel vam kissé extrázva és vannak rajta olyan extrák is amik halál feleslegesek. De ha írok a fórumra sosem a motorom képe lebeg a szemem elõtt. Próbálok segíteni, vagy a véleményemet kifejezni. A bennem amúgy meglévõ cinizmus pedig nem érinti a mondanivalóm "mûszaki beltartalmát".
Egyebekrõl:
Sokáig gondolkodtam mit írjak ide, de ha azt írnám amit gondolok akkor sértõdés lenne a vége és ez egyébként sem a zúzda.
Szia Novi!
A te motorod jobbnak tûnik, mint az enyém, de vettél olyan extrákat is, amikre sajnálnám a pénzt. Mégse szólok be csípõseket. Nálam most jönnek elõ a felfúrás utáni gyerekbetegségek. Gyurmára hivatkozom, igaza van. Azt hittem egybõl csodagépet kapok, nem mértem fel, menniyre össze kell hangolni a kétütemûek alkatrészeit. Értékelem a kritikát, de pontosítani szeretném a hozzászólásod alapjait:
„A 3.8-as fogyasztást megszakítós gyújtással is el lehet érni”Minden viszonylagos. 4 feletti átlag fogyasztással vettem a motort. Amikor tranzisztoros lett, kb 3,6-ot evett, de ekkor tanultam motorozni, nem mertem menni. Sokat gurulok pesti forgalomban behúzott kuplunggal, ez is csökkenti. Csak akkor ment 3,8-ra, amikor bátrabban jártam a város körül is. Lett négy körül is, amikor elkezdett kopni. A felfúrás óta jobban gyorsul, és ha húzom néha, megint négy felett vagyok kicsivel. Tehát kb annyit fogyaszt, mint amikor megvettem, pedig vagányabban járok vele. Ezt el tudod fogadni?
„A megszakítót mint jeladót használni remek ötlet, de a HAL jeladót nem véletlenül találták ki. Sokkal tisztább jelet ad.”
Szintén igaz, de ha jó a bütyök, felesleges átalakítani. Nem is akartam, mert féltem az áramkör meghibásodásától, ez esetre könnyû visszadrótozhatóságot szerettem volna hagyományosra (kondit az áramkörbe, és kész). Már kb 9 ezer kilométer óta jól teljesít a tranzisztor, ezért Sub-ee gyártmányú jeladó lesz beépítve, ha eljön az ideje (bütyök még jó, nem jött el az ideje).
„Meg is ragadt!
(amúgy kissé hihetetlen adat, mivel a bejáratós motor "többet eszik" mint egy már bejáratott)”
Ez téves, mert az elõírt bejáratási kilométer után ragadt meg, és csak gyorsító üzemben, amikor közeledett ötödikben az 5000-es fordulat. Ezt elszegényedés okozta, amit fúvókadörzsöléssel korrigáltunk, azóta nem ragad. Egyébként fúrás elõtt is ragadt 120 körül egy „lyuk”-ban, ez volt az egyik ok a nagygenerálra.
A bejáratós fogyasztás pedig azért extrém alacsony (2,8) mert az SV-s haver nyuszi. Betartva az elõírt 2/3 gáz szabályt, a jellemzõ sebességünk 70 km/h volt, 3500 körüli fordulatszám mellett. Teli tankkal indultunk, és a megtett utat visszaosztottam a rátankolással, elhiheted, hogy leesett az állam. Legjobb fogyasztáscsökkentõ tuning a csukló helyes tartása.
Miért nincs rendes gumi a motorodon? Elvitte a cica?
Csá! A súbertût vedd vissza eggyel, lehet kicsivel több benzint kap és azért nem megy egyenletesen... Motorféket pedig Bambi szerint is lehet használni, tehát az úgy is van
merojoc írta:Hát nem hiszem mert újítottam fel már pár etz-t és ilyet egyiknél sem tapasztaltam de bõvebben majd a csere után tudok nyilatkozni.
Nem az elsõ 250-es etz-m a motorféket nem úgy értem ,hogy lejtmenetben motorfék hanem annyi ,hogy visszaengeded a gázt
a régi hengerrel asszem nem csinálta ezt de vissza akarom rá rakni a régit kipróbálni, hogy akkor mi lessz.Úgy hallotam van a két henger között különbség de lehet a dugatyúban is /nem mértem meg mielõtt összeraktam/ azért kérdezem lehet hogy tapasztalt már valaki ilyesmit.
Én úgy tudom, hogy a motorféküzem kétütemûnél kerülendõ. Az oka, hogy ilyenkor nem jut elég kenõanyag a szükséges helyekre. Ennek pedig megragadás, vagy intenzívebb kopás az eredménye.
Amúgy egy nagyobb térfogatú henger több "fékezõerõt" fog produkálni, ettõl esetleg jobban fog rángatni. És ezt jobban fogod érezni, fõleg abban az esetben, ha a motor felfüggesztése nem lett megerõsítve.
..... persze ez csak az én véleményem, nem kötelezõ elfogadni .....
Üdvözlök mindenkit.
Lenne egy kis problémám a 251-es etz-mel.Egy 250-es hengert felfurattam 300cm2-re gyártattam hozzá dugót és ez lett rárakva a blokra ,lehet ebbõl vezérlési probléma ?A motor jól húz semmi gond nincs vele csak motorfékezésnél elég jól rángatja a blokkot.Mi lehet a baj?
kb mint ezek 9-14e.ft kb de ha egyszerübb érdekel akkor olcsóbb írj priviben elõre szólok,hogy
két egyforma ülést nem készítek csak egyedi jellegüeket ha érdekel több kép akkor írj.
Hali ha valakit érdelek egyedi ülések készítése akkor keresen fel
jó mínõségben te elépzeled mi megvalósítjuk nézd +az
enyémet szerinted nem + érdemel ennyit a motorod?
a közel jövõbe szeretnék venni egy ETZ250es mocit,kb olyan 50ért max.Tuningolni szeretném(szívómembrán,rezós kipufogó és kipolírozott szívótorok és felömlõk éselektromos elõgyújtásvezérlõ) Ezek összesen kb mennyi lóerõpluszra képesek és nyomaték is érdekelne. Ha valaki csinlát már ilyen tuningolást kérlek írjatok! Elõre s kösz!
Kösz srácok igazatok van de egyébként nem akarom tuningal tönkreteni a TS 125 öm az ugy jó ahogy van és igazatok van a beálitásokat iletöen nekem 22 éves tapasztalat a gyári a legjobb mindenbe.Persze az ember kiváncsi és érdekli minden de azt hiszem ez a levegöszürõ tényleg sufni tuningos kelék".Visszatérve a néhai ETZ -m re nekem 251 es karbi volt rajta 145 õs fuvoka és gagyi rezó kipuf ami csak hangos volt a fogyasztása kb 6-7 liter volt ha jol emlékszem melete a 125-ös szuper takarékos volt ezért is maradt meg.Azért köszi a jó tanács mindig jol jön.
Igen, ez így van.300-as henger, fõtengely, kuplung könnyítés, és valami pontosabb gyújtás.Talán a 100 lóerõs "izomgép"-esek is meglepõdnek.De ha tényleg komolyan érdekel, bambit kérdezd, õ elmond mindent!
Ha a 300-as jól be van karburálva akkor nem zabálja a benzint nekem pl jó ha 2decivel többet eszik mint a 250-es henger. A sportlégszûrõnek ebben azz esetben semmi értelme. És még azt sem mondhatnám hogy jól néz ki. Mondjuk 1 sor 4-en minden karbin 1 sportlégsz. az más az tényleg mutatós de csak akkor ha cafe racerre le van csupaszítva és mindíg fényes. Inkább próbálkozz elõször nem látható belsõ finom apróságokkal ott rejlik az igazi tuning hajtókar, fõtengely, henger,dugó, kipuff, karbi beállítás, gyújtás mindezek együttes finomhangolása csodát mûvel a géppel!
Igazad van Samu a gyári az ki van találva és számitva is,de a 300 as henger az más nekem is volt egy( volt rendörségi )ETZ 250 ami piszok jól ment és szaggata a láncot és zabálta a benzint.Felujitáskor derült ki a 250 es dugó átesik a hengeren,azt hiszem valami maszek vagy esetleg Trabi dugo volt benne és mégis jól müködött évekig.
Szevasztok ma érdekes dolgot halotam egy igazi sufni tuning szakitol"miszerint az MZ nagyon jó sport légszürövel"(persze az ezerötszáz Ft Cina-i),ezen elgondolkoztam mivel Simsonra már probáltam de csak a hangja lett szörnyü( mint egy beteg Pancsi).És a teljesitmény sem változot ezért kételkedem most benne de ki tudja? Ha valakinek van tapasztalata és megosztaná velem az nagyon érdekelne. Egy nagyon kedves alkatrész kereskedõ" Székesfehérváron azt mondta a Simora,hogy nyomatékosabb lessz de lehet csak én nem értek a beálitáshoz? Azon nem lett jobb semmi de lehet az MZ az más?Egy biztos jól néz ki, elöre is köszi.
300-as MZ 3 literes fogyasztással...
Én a kisTZ-t tudom TALÁN 3-3,5 literre lenyomni,ha ötödikben csak annyira fordítom el a gázt,hogy épp menjen (60-nal).
Elég izgalmasan hangzik.
TZrider250 írta:
Ha tudsz olcsón TRANZISZTOROS gyújtást, egyenletes és kövér lesz a szikra, ez plusz erõként érzõdik. Ettõl lett 3.8 a fogyasztásom. A megszakítókalapács is jó jeladónak, nem kell átszerelni.
Itt igazítanék egy kicsit.
A 3.8-as fogyasztást megszakítós gyújtással is el lehet érni, csak nem a garázsban fellelhetõ legnagyobb fúvókát kell a karburátorba becsavarni. És az áttételek helyes megválasztása is sokat segít a fogyasztáson. Igaz ez a végsebesség rovására fog menni. A megszakítót mint jeladót használni remek ötlet, de a HAL jeladót nem véletlenül találták ki. Sokkal tisztább jelet ad.
TZrider250 írta: Bejáratósan 3 alatt evett.
Meg is ragadt!
(amúgy kissé hihetetlen adat, mivel a bejáratós motor "többet eszik" mint egy már bejáratott)
CsBotond írta:Nekem egy 1962-es evjaratu MZ-m van, es a haveromnak volt egy 250-es amit felfurtak 300-ra es a hengert es a dugattyut akarjuk (ha lehet) kicserelni...inkabb ne? ugye inkabb ne!
Egy korabbi hozzaszolasban azt irtad hogy egy 175-os mocirol van szo. Na egyreszt erre biztos hogy nem megy fel a 250-es vagy a 300-as, foleg meg hogy henger es dugattyucsererol irtal csak. A hengertalp be se ferne a blokkba....arrol nem beszelve hogy a foitengely se birna el, karburator se viselne el stb. Egy megoldasa lehetne, ha tenyleg komplett blokkot epitesz a vazba, de az meg eleg macera. Rengeteg papirmunka, ha egyaltalan lehetseges. Inkabb Maradjon meg 1962-esnek szepen restauralva eredeti mindennel, vagy vegy egy 250-est es azt lehet 300-asra stb tuningolni.
Koszi a tanacsokat! marad ahogy van, vagyis meg elobb kipofozom, mert rafer nemi festes meg egy kicsi krom
CsBotond írta:Nekem egy 1962-es evjaratu MZ-m van, es a haveromnak volt egy 250-es amit felfurtak 300-ra es a hengert es a dugattyut akarjuk (ha lehet) kicserelni...inkabb ne? ugye inkabb ne!
Egy korabbi hozzaszolasban azt irtad hogy egy 175-os mocirol van szo. Na egyreszt erre biztos hogy nem megy fel a 250-es vagy a 300-as, foleg meg hogy henger es dugattyucsererol irtal csak. A hengertalp be se ferne a blokkba....arrol nem beszelve hogy a foitengely se birna el, karburator se viselne el stb. Egy megoldasa lehetne, ha tenyleg komplett blokkot epitesz a vazba, de az meg eleg macera. Rengeteg papirmunka, ha egyaltalan lehetseges. Inkabb Maradjon meg 1962-esnek szepen restauralva eredeti mindennel, vagy vegy egy 250-est es azt lehet 300-asra stb tuningolni.
Nekem egy 1962-es evjaratu MZ-m van, es a haveromnak volt egy 250-es amit felfurtak 300-ra es a hengert es a dugattyut akarjuk (ha lehet) kicserelni...inkabb ne? ugye inkabb ne!
Milyen 300-as blokkra gondoltál?ETZ?Passzol a vázadba?
Ha be is tudod rakni,mindenképp meg kell erõsíteni,hogy ne csavarja el!
Passzítani hozzá a hátsó lánckereket,vagy komplett hátsó kerék csere.
Szia Apol!
Ha tudsz olcsón TRANZISZTOROS gyújtást, egyenletes és kövér lesz a szikra, ez plusz erõként érzõdik. Ettõl lett 3.8 a fogyasztásom. A megszakítókalapács is jó jeladónak, nem kell átszerelni.
A 300-as henger hamarabb húz, lámpánál erõlködés nélkül indul. Ez helyettesíthetõ vagy fokozható lánckerékcserével. Csak akkor fúrass, ha amúgy is generáloztatni akarsz.
Az alacsonyabb fordulatszámok miatt fogyasztáscsökkenést kellene tapasztalnod, de ebbõl semmit se fogsz észrevenni, mert ha rácsûröd, ugrik mint a fene. Úgyse állod meg... Bejáratósan 3 alatt evett.
Miért nincs rendes gumi a motorodon? Elvitte a cica?
Apol77 írta:Sziasztok.
Az lenne a kérdésem, hogy 300-as hengernek, könnyített kuplungnak mi az igazi elõnye?
Pörgõsebb lesz a motor? Nekem elég ha jobban húz picit, nem kell hogy nagyobb legyen a végsebesség.
A fogyasztás hogy alakul ez a kis beavatkozás után?
akkor elég a 300-as henger,általában nem fogyaszt többet,esetleg fél literrel.
Mester Küldtem Hozzád egy Yamahás leányzót motor átnézésre.
Nem tudom beszélt-e már Veled
Apol77 írta:Sziasztok.
Az lenne a kérdésem, hogy 300-as hengernek, könnyített kuplungnak mi az igazi elõnye?
Pörgõsebb lesz a motor? Nekem elég ha jobban húz picit, nem kell hogy nagyobb legyen a végsebesség.
A fogyasztás hogy alakul ez a kis beavatkozás után?
akkor elég a 300-as henger,általában nem fogyaszt többet,esetleg fél literrel.
Sziasztok.
Az lenne a kérdésem, hogy 300-as hengernek, könnyített kuplungnak mi az igazi elõnye?
Pörgõsebb lesz a motor? Nekem elég ha jobban húz picit, nem kell hogy nagyobb legyen a végsebesség.
A fogyasztás hogy alakul ez a kis beavatkozás után?
Ez a motor egy MZ ETZ 150-es! Elöre könönve válaszod!
Üdv.: csucsi75
nem szükséges,mivel hogy nincs ott gyors körkörös forgás.régen bronz persely volt,és az is mûködött 33-as keverékkel ásványi olajjal.A Talmának sincs kifúrva, pedig ott van igénybe vétel
csucsi75 írta:Sziasztok! Bocs,hogy belevágok a témába de szeretnék valamit megtudni és azt hiszem jó helyen járok!
Úgy hallotam,hogy ha "valahol"megfúrják a hajtókart akkor lehet javitani a kenésen és csönkentjük a csörgés kialakulásának veszélyét. Megkérlek benneteket ha tudtok valamit ez ügyben kérlek irjatok,vagy a legjobblenne egy rajz is!Várom mihamarabi válaszotokat,már azét is mert blok szétszedve,és itt a jóidö!! csucsi75@freemail.hu
Üdvözlettel:csucsi75
Milyen motor hajtókarjáról van szó?
Ez a motor egy MZ ETZ 150-es! Elöre könönve válaszod!
Próbálj nagyobb elõgyújtást is mint a gyári mondjuk 3.2-õt vagy 3.5-öt !
És üzemmelegen húzd !
Lehet hogy nehezebben fog indulni de próba cseresznye.
Nem biztos hogy jó a gyári értékre állítás nézz gyertyaképet és állíts a súbertûn ha szükséges.
Üdv
fõtengelyszimeringek? hengertalptömítésnél minden ok? más ötletem nincs
ETZ 150 de luxe az NDK-s csodafegyver! 10féle ember van: aki érti a kettes számrendszert, és aki nem.
-----------------------> <----------------------- Ne villogj, ne dudálj, mert a vezető indián, és csak füstjelekre reagál!