Hali!
A lengyel barátaink május 1. és május 4. között tartják a szezonnyitó találkozójukat a Balti-tenger mellett lévő Jastrzębia Góra településen. Mivel ez a legrövidebb úton is 1040 km. így mind az oda-, mind a visszautat két naposra tervezem. Szerda kora délutáni indulással számolok, alvás valahol Lengyelországban, majd másnap egy hosszabb menettel érkezés a találkozóra. Hazafelé vasárnap reggeli indulás a terv, két lehetőséggel:
A hosszabb terv: elmotorozunk Zator irányába, de valahol alszunk egyet, majd a hétfőt az EnergyLandia nevű vidámparkban töltjük. Szintén alszunk egyet hazafelé valahol, kedden reggel indulnánk haza.
Az rövidebb terv: szintén vasárnap reggel indulunk haza, fél úton alszunk valahol, majd hétfőn folytatva utunkat esti hazaérkezéssel számolok.
A pontos tervet a résztvevők számának és igényeinek ismeretében fogom közzétenni, ezt a hozzászólást frissítve. Az útvonal valószínűleg a legrövidebb, de ezen szempontot figyelembe véve nem a legunalmasabb lesz. A szállásokat szintén a létszám ismeretében fogom foglalni.
A felmerülő költségekről is készítek egy kis kalkulációt rövidesen.
Kérlek, a jelentkezéseket itt, a fórumon használt beceneveitekkel kezdjétek, aztán ha lesz valaki, aki készít jelentkezős táblázatot, majd ott folytatjuk!
Túraszabályzat: https://www.mzclubhungary.com/turaszabalyzat/
A jelentkezési határidő: április 23. 12:00 óra.
Április 30. - Május 5. (6.) - Lengyel MZ Klub szezonnyitó - Jastrzębia Góra
- kiszsebi
- Zsebi San (kőműves)
- Hozzászólások: 2844
- Csatlakozott: 2009.10.07. 09:04
- MZ-d típusa: ETZ150,250 4x,250/1
- Tartózkodási hely: Százhalombatta
Április 30. - Május 5. (6.) - Lengyel MZ Klub szezonnyitó - Jastrzębia Góra
Jawa pali na JEDEN gar.
MZ PALI na jeden gar.
MZ PALI na jeden gar.
- kiszsebi
- Zsebi San (kőműves)
- Hozzászólások: 2844
- Csatlakozott: 2009.10.07. 09:04
- MZ-d típusa: ETZ150,250 4x,250/1
- Tartózkodási hely: Százhalombatta
Re: Április 30. - Május 5. (6.) - Lengyel MZ Klub szezonnyitó - Jastrzębia Góra
1. Kiszsebi
2. Zsebi
3. Olaly
4. Vaspali
2. Zsebi
3. Olaly
4. Vaspali
Jawa pali na JEDEN gar.
MZ PALI na jeden gar.
MZ PALI na jeden gar.
- Vaspali
- Simsonos
- Hozzászólások: 122
- Csatlakozott: 2012.03.09. 17:50
- MZ-d típusa: Mz ETZ 250
- Tartózkodási hely: Sopron
Re: Április 30. - Május 5. (6.) - Lengyel MZ Klub szezonnyitó - Jastrzębia Góra
+1
2 stroke force...
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 0 vendég