


Feszülten várjuk az eredményt!Dreamer írta:Megérkeztek a 0.5W!-os ledjeim, következik az index gyártás v36W talán már elég lesz a sikerhez
Elkészült a leírás, most van folyamatban, hogy felkerülhet-e az MZClub Hungary honlapjára!?zsakfos írta:Azt szerintem sokan örömmel vennék ha magának az izzónak a legyártását leirnád.
Pld ha jól értettem a videóból,akkor valamit esztergálni is kellett ott a foglalatnál?
Ha nekem már eleve nem lenne ledes ez a visszajelzőm,tutira elloptam volna az ötletet mert tetszik.
Mondjuk én 2 diódát forrasztottam a 2 visszajelző vezetékbe,de lehet még esetleg úgy is hogy olyan villogó relét vesz az ember aminek van külön visszajelző kivezetése.
Az biztos hogy a gyári megoldás nagyon halovány,engem már régóta zavart,úgyhogy tavaly nyáron ledesitettem a visszajelzőimet én is.![]()
Ez az üresjelző,de a többi is ilyen erős(lehet kicsit eltúloztam a fényerőt,de legalább látom)![]()
A videóban elhangozott (hibásan), hogy az ötlet és a kivitelezés Skac barátom műve, én csak után építettem az Ő segítségével. Készült fotó sorozat a gyártásról. Személyesen meglátogatom, hogy a szöveg is elkészüljön, és akkor közzéteszem. Akár ide is kikerülhetne cikként, csak nem tudom, hogy ki foglalkozik ezzel!?zsakfos írta: Köszönöm.
Ezt én már ismerem,olvastam,sőt a konkurencia is leirta ezt már rég.Sőt már csináltam ilyet régebben is![]()
Viszont a videóban nem erről van szó.
Ott 10 mm-es led van és nem a régi izzó van megcsinálva ledesre,hanem ha jól értelmeztem,akkor az a foglalat amibe belemegy az izzó.
Végülis a cél ugyanaz,csak talán a videóban látott megoldásnál nagyobb hely van a szerelgetésre(forrasztásra) és talán a kevésbé ügyeskezűek is könnyebben megcsinálják.
Csak erre gondoltam,amikor kértem a leirást,na meg nem is magamnak,hiszen látható hogy nekem nincs rá szükségem,mert nekem már ledes régóta.
Köszönöm.Gyula-bá írta: Igaz nem nekem szólt de itt van leírva: http://jawa.5mp.eu/web.php?a=jawa&o=QZp_fdLwSx
A műszerfal test és a test közé beépített, kapcsolóval rövidre zárható, ellenállással az éjszakai fényerő tetszőlegesen csökkenthető.
Nem komolyan gondoltam látom te is leszürted a lényeget akkor. Igen látszik kik a viszonylag újak erre azok nem ismernek és a régik akik már igen! Na de ez már csal ilyen. Ha másképp már nem megy akkor jöhet a bunyó rajtam nem múlik!Dreamer írta:Ne csinaljatok mar! Ertem az iras lenyeget, nincs bedurcuzas meg ilyesmi! Hell finoman akart nyomas ala venni, szerintem nem viccelodesnek szanta! Ne veszekedjetek, ha verekedni is lehet!
Igaz nem nekem szólt de itt van leírva: http://jawa.5mp.eu/web.php?a=jawa&o=QZp_fdLwSxzsakfos írta:Azt szerintem sokan örömmel vennék ha magának az izzónak a legyártását leirnád. ...
Az meg még primitívebb és butább aki a szókiforgatást és szócsavarást és persze csak azt emeli ki amibe bele lehet kötni! És fogalma sincs mit jelentenek a mondat végén a smile-k azt már nem is említem.Gyula-bá írta:Aki azon szórakozik, hogy más ember megpróbál valamit létrehozni (még ha nem is tökéletest mert ilyen nincs) az nagyon primitív, buta emberhell írta:... Csak nektek csak most mivel nagyon jól szórakozom közben. ..
Aki azon szórakozik, hogy más ember megpróbál valamit létrehozni (még ha nem is tökéletest mert ilyen nincs) az nagyon primitív, buta emberhell írta:... Csak nektek csak most mivel nagyon jól szórakozom közben. ..
Hacsak nem tejesen hülyék (hozzá nem értők vagy korruptak) a vizsga biztosok akkor ez a motor nem fog levizsgázni.koriadam írta:Sziasztok!
Rendszámos etz 250 endurot szeretnék építeni! Már az alapja meg van! Vajon elfogadnák műszakin ha hátul trophy első teleszkópok vannak és elől meg van toldva a gyári első villa és 21-es felnibe van fűzve a gyári kerékagy valamint krossz sárvédő van rajta? Ezen kívűl nincs láncvédő, index, és műszerfal! A kanyarodási szándékomat karjelzéssel jelezném és behajtható enduro tükröt tennék rá!
Ne add fel, fényerő dolgában esetleg segíthet az http://jawa.5mp.eu/web.php?a=jawa&o=QZp_fdLwSx oldal. Akkor viszont az éjszakai "tompítást" kell megoldanod mert a nagy fényerejű LED sötétben nagyon vakít.Dreamer írta: Nem fogtok nekem örülni. Az, hogy az ember saját maga szórakoztatására elkészít pár darabot...
Alkatrészbeszerzés, sorozatgyártás, papírmunka, postára járás, reklamációs darabok kezelése ez nem biznisz.
Saját szórakoztatásomra ezt raktam össze, de nagyon kis fényű továbbra is. Nem adom fel!
Nem fogtok nekem örülni. Az, hogy az ember saját maga szórakoztatására elkészít pár darabot...hell írta: Én is azt várom valami jót mondjon...
Én is azt várom valami jót mondjon...kiszsebi írta::OFFhell írta:Nem tudom mit mondj valami biztatót annak mindenki örül!
hajrá, hajrá!
:ON
:OFFhell írta:Nem tudom mit mondj valami biztatót annak mindenki örül!
Nem tudom mit mondj valami biztatót annak mindenki örül!Dreamer írta:Kb 500 Ft a teljes anyag + rezsiköltség. Egy foglalat összerakása kb 20 perc.hell írta:
Az valóban nem kevés egy ledért...
Na akkor erre mit mondjak? :O
Tetszik a videód Dreamer!Dreamer írta:Index visszajelző ledesítése.
Kb 500 Ft a teljes anyag + rezsiköltség. Egy foglalat összerakása kb 20 perc.hell írta:
Az valóban nem kevés egy ledért...
Az valóban nem kevés egy ledért...Dreamer írta:Pl. Egy 50 darabos széria esetleg megérheti, de ha belegondolsz, nem sok "haszon" lenne rajta. Ott kezdődik, hogy 415 Ft csak az ajánlott posta.hell írta:Szép munka! Ha sorozatgyárts lesz lenne rá érdeklődő az tuti!
Szerintem kevés MZ-s adna mondjuk 1500 Ft-ot egy vacak Ledért. Nem ők "faszariak" mindenkinek kevés a pénze
Pl. Egy 50 darabos széria esetleg megérheti, de ha belegondolsz, nem sok "haszon" lenne rajta. Ott kezdődik, hogy 415 Ft csak az ajánlott posta.hell írta:Szép munka! Ha sorozatgyárts lesz lenne rá érdeklődő az tuti!
Azóta kerültem egyet, és mondhatom a legnagyobb verőfényben is jól látszik a visszajelzés!zsakfos írta:Dreamer írta:Index visszajelző ledesítése.
Dreamer írta:Index visszajelző ledesítése.
A műszer a távol keletről érkezett, elméletben időjárás álló kivitel. Ezt erősíti meg talán, hogy a műszer hátoldalán beöntött csatlakozások vannak.allllli írta: Ezt a feszültség mérőt te csináltad, vagy bolti? Burkolatot hogy oldottad meg?
Ha süti a nap a kijelző panelt, nem félsz, hogy tönkreteszi? Vagy ennek nem árt úgy, mint az LCD kijelzőknek?
Ezt a feszültség mérőt te csináltad, vagy bolti? Burkolatot hogy oldottad meg?Dreamer írta:Szépen gyarapszik a "műszerfalam":
Hát Sunbin, én sem vagyok szabálymániás. Végignézve a motoromon, ami nem felel meg az előírásoknak, és emiatt le lehetne kaparni a címkét: villamerevítő, főfékhenger, lábtartó, üléstartó krauzerestül. na meg maga a blokk az engedély nélküli átalakítások netovábbja. DE. ezek mind javítottak a motoron valamilyen szempontból, anélkül hogy ártana másoknak.sunbim írta:LEDes helyzet/fék lámpa, indexek , "E,, nélküli búrák, xenon . Egy darabig kapirgálhat.Túl jó láthatóságért is bántják a szegény embert...
A féklámpás résszel nagyon egyetértek! (az index láthatóságával szintén) Kész életveszély egyes kollégák ledes "féklámpája"... De hát, ahogy felénk egy mondás tartja, addig jár a korsó a kútra, amíg hátulról egy autó le nem takarítja az útról... [/i]zsakfos írta: A ledes féklámpás kollégák meg egyenesen a frászt hozták már rám nemegyszer túrán,az miatt hogy nem látszott rendesen ha fékeztek![]()
Ráadásul szerintem 12V-os rendszernél nincs is igazán szükség rá.
Nem véletlen kérdezték.Dreamer írta:
Sajnos pontosan tisztában vagyok azzal, hogy normál fényviszonyok között épphogy csak elégséges fényerőt produkál. (kb mint a robogókban a 10W-os izzó).
Hűűű ez egy jogos kérdés. ŐŐŐ azért bent, mert bent van a tápegységem, persze ez így f*szság.tiger1342 írta: Like!
De miért nem kinti fényben fotózod? Rendeltetési fényviszonyok közt az érdekes, hogy látszik-e...?
Like!
Köszi! Nekem az 1. verzió van.Dreamer írta: Na. Azt mondta a vizsgabiztos bácsi, hogy nem nagyon foglalkoznak vele. Ne legyen nagyon fakó, matt, és működjön.
Egyébként az én kerek indexemben vannak valami írások (utángyárira gondolok), azt mondja szélsőséges esetben jó az. Úgysem lehet elolvasni mi van benne
Viszont a szögletesben tuti, hogy egy egy kumma írás nincs
Itten pedig a gyári jellegű:
Na. Azt mondta a vizsgabiztos bácsi, hogy nem nagyon foglalkoznak vele. Ne legyen nagyon fakó, matt, és működjön.nagydivad írta:Ok!Dreamer írta: Ha itthon lesz a sas, akkor lövök pár képet a hátsó búrákról, azok még ehte gyáriak.
Nekem szerencsére nem volt gond a furatok helyével, passzoltak, bár én tettem tömítést a búra és a lámpatest közzé.
Én is tettem tömítést.
Jelenlévő fórumozók: Bing [Bot] valamint 1 vendég