Azt javaslom előbb az alapjárati fúvókát cseréld le egy új gyári méretűre és utána kísérletez a főfúvókával. Ugyanígy jártam én is, hogy lecseréltem 120-asra a főfúvókát és jobban ment. Viszont miután az alapjáratit is lecseréltem újra az elindítás után felpörgött 8e-re a motor annyira keveset kapott. Ezután kísérletezgettem a főfúvókákkal és a 135-ös lett jó. /tehát tulajdonképp mindenből a gyári méretambrusviktor írta:No a korábbiakra hivatkozva. Ma leültem a karbi mellé, szétszedtem, megnéztem és 140es főfúvóka, szivatónál 115ös. Mondom, ez mi a fene? Nézegettem, volt itthon 110, 135... hát mondom, oké, akkor most szépen beteszem ezt a kettőt a helyükre. De a kisördög persze megint bökdösött, így gondoltam kipróbálom: a 140es helyére a 115öset tettem![]()
Szivatóhoz a 110eset. Elindultam... hát bakker gyönyörűen pörgött 6000fölé is. Karbit még nem nagyon állítottam hozzá, meg szerintem azért picit szegény a keverék, szóval lehet hogy megpróbálnám 120 vagy 125 el, inkább az utóbbival. De szerintem sokkal jobban megy, mint a 140essel. Kérdés: kisebb főfúvóka nem ekvivalens azzal, hogy kevesebbet fogyaszt, ugye? Szóval még az is lehet hogy a fogyasztásom nőni fog, ezzel ne számoljak?
De, ez esetben javasolnátok-e a 120 vagy a 125ös főfúvóka kipróbálását? Egyébként annyi, hogy kis gázadással picit rángat a dolog, szóval most túl levegődús még a dolog, de az tény hogy a 140esnél lényegesen jobban megy. (Bár mintha egy lehellettel gyengébb lenne, de ezt csak 5.ben éreztem ami úgyis trágya).
Üzemanyagellátás
- Nandor
- nagy ETZ-s

- Hozzászólások: 486
- Csatlakozott: 2009.03.22. 16:40
- MZ-d típusa: MZ ts 250/0.5
- Tartózkodási hely: Komárom-Esztergom megye
Re: Üzemanyagellátás
- ambrusviktor
- versenyző

- Hozzászólások: 643
- Csatlakozott: 2011.04.22. 17:04
- MZ-d típusa: etz 250
Re: Üzemanyagellátás
No a korábbiakra hivatkozva. Ma leültem a karbi mellé, szétszedtem, megnéztem és 140es főfúvóka, szivatónál 115ös. Mondom, ez mi a fene? Nézegettem, volt itthon 110, 135... hát mondom, oké, akkor most szépen beteszem ezt a kettőt a helyükre. De a kisördög persze megint bökdösött, így gondoltam kipróbálom: a 140es helyére a 115öset tettem
Szivatóhoz a 110eset. Elindultam... hát bakker gyönyörűen pörgött 6000fölé is. Karbit még nem nagyon állítottam hozzá, meg szerintem azért picit szegény a keverék, szóval lehet hogy megpróbálnám 120 vagy 125 el, inkább az utóbbival. De szerintem sokkal jobban megy, mint a 140essel. Kérdés: kisebb főfúvóka nem ekvivalens azzal, hogy kevesebbet fogyaszt, ugye? Szóval még az is lehet hogy a fogyasztásom nőni fog, ezzel ne számoljak?
De, ez esetben javasolnátok-e a 120 vagy a 125ös főfúvóka kipróbálását? Egyébként annyi, hogy kis gázadással picit rángat a dolog, szóval most túl levegődús még a dolog, de az tény hogy a 140esnél lényegesen jobban megy. (Bár mintha egy lehellettel gyengébb lenne, de ezt csak 5.ben éreztem ami úgyis trágya).
Szivatóhoz a 110eset. Elindultam... hát bakker gyönyörűen pörgött 6000fölé is. Karbit még nem nagyon állítottam hozzá, meg szerintem azért picit szegény a keverék, szóval lehet hogy megpróbálnám 120 vagy 125 el, inkább az utóbbival. De szerintem sokkal jobban megy, mint a 140essel. Kérdés: kisebb főfúvóka nem ekvivalens azzal, hogy kevesebbet fogyaszt, ugye? Szóval még az is lehet hogy a fogyasztásom nőni fog, ezzel ne számoljak?
De, ez esetben javasolnátok-e a 120 vagy a 125ös főfúvóka kipróbálását? Egyébként annyi, hogy kis gázadással picit rángat a dolog, szóval most túl levegődús még a dolog, de az tény hogy a 140esnél lényegesen jobban megy. (Bár mintha egy lehellettel gyengébb lenne, de ezt csak 5.ben éreztem ami úgyis trágya).
Re: Üzemanyagellátás
Igen tudtál!Mittom írta:Hujber írta:Sziasztok!
Ha túl sötét a gyertya, elég, ha az üzemanyag állító csavart tekerem kifelé egy kicsit?
Szia!
Koromlerakódás
Finom fekete koromréteg fedi a szigetelőcsúcsot, az elektródákat és a gyertyaházat.
Lehetséges ok: rosszul beállított keverékarány, túlságosan dús keverék, erősen szennyezett légszűrő, hibásan működő szívató, javarészt rövid szakaszokon használják a motorkerékpárt, túl hideg vagy alacsony hőértékű a gyertya.
Teendő: be kell állítani a keverékarányt és a szívatót, ellenőrizni kell a légszűrőt, valamint a hőértéket!
Remélem tudtam segíteni!
Van 4 db isolator gyertya a motorhoz, ma összeszedem milyen hőértékűek, és beírom. Lehetséges, hogy van megfelelőbb mint ami a motorban van. Vagy inkább vegyek újat?
Piros MZ ETZ 250
UDX
UDX
- ambrusviktor
- versenyző

- Hozzászólások: 643
- Csatlakozott: 2011.04.22. 17:04
- MZ-d típusa: etz 250
Re: Üzemanyagellátás
Oké, kipróbálom kisebbel, de azért írtam a Szabolcsnak, hogy ez nem lehet-e a gyújtásának a problémája... de remélem a karbival meg tudom oldani.young boys írta:Próbáld ki 0,005 mm-el kisebb fúvókával...ambrusviktor írta:No tesztelgettem a karbit. Nagyon érdekes a dolog, mert a tünetek a korábban leírtak: üresben hajlandó felpörögni 6000fölé is, DE pl 3.ban 5500körül már erősen döcög, és úgy megy feljebb egy kicsit, de nem akaródzik neki. Igazából azt érzem, hogy húzna, de valahogy az egész valóban mintha döcögne, nem pedig szép egyenletesen robbangatna ahogy illik. Kipróbáltam több tűllással is, és érdekes, hogy az egyik legnyerőbb tűállás (itt van a 3. ban max 5500) az, amikor a legfelső bütyköt fogja meg, tehát amikor a legmélyebbre lóg a tű. A melléklevegő csavarral is játszottam, méghozzá negyed fordulatonként teszteltem fél fordulattól egészen kb 2-ig kifelé. Érdekes, mert nem a megszokott görbét vette fel, hogy kifelé csavarásnál egy darabig emelkedik a fordulatszám, aztán stagnál, hanem hirtelen emelkedik, stagnál picit (nagyon picit, tehát 1/2. fordulattól kifelé már szarik rám, hiába tekergetem) aztán olyan 1-1,25 fordulatnál kifelé esni kezd az alapjárat, DE(!) akkor amikor megyek vele, mégis magasabb fordulatra tud pörögni, mint pl háromnegyed fordulatnál.
A fene tudja mi van ezzel... gondoltam, hogy kisebb fúvóka kéne talán bele, nem tudom. Annyi változás volt ugye, hogy eddig gyári tranzisztoros, most pedig sub-ee féle tranzisztoros gyújtás ment bele. Ő persze mondta a kampányszöveget hogy kevesebbet fog fogyasztani tőle, de azért azon csodálkoznék, ha fúvókát kéne cserélni... egyébként azért nem gyanakszom arra, hogy rossz a cucc, amit csinált, mert üresben mint mondtam felpörög mindenféle dadogás nélkül 6000fölé.
(Ja, és 3-mmesre lett beállítva az előgyújtás stroboszkóppal)
A leírtak alapján sokat kap...
És ha még ez is sok akkor csökkentsd tovább 0,005-el a fúvókákat addig amíg jó nem lesz...
Nekem Sub-ee féle tranzisztoros hallos gyújtás van megszakítóval szerelve...és jól megy a kicsi tőle...Simán bírja a 100 km/h-s utazót...
Köszi!
- young boys
- versenyző

- Hozzászólások: 545
- Csatlakozott: 2010.09.30. 20:22
- MZ-d típusa: MZ ETZ 125/150
Re: Üzemanyagellátás
Próbáld ki 0,005 mm-el kisebb fúvókával...ambrusviktor írta:No tesztelgettem a karbit. Nagyon érdekes a dolog, mert a tünetek a korábban leírtak: üresben hajlandó felpörögni 6000fölé is, DE pl 3.ban 5500körül már erősen döcög, és úgy megy feljebb egy kicsit, de nem akaródzik neki. Igazából azt érzem, hogy húzna, de valahogy az egész valóban mintha döcögne, nem pedig szép egyenletesen robbangatna ahogy illik. Kipróbáltam több tűllással is, és érdekes, hogy az egyik legnyerőbb tűállás (itt van a 3. ban max 5500) az, amikor a legfelső bütyköt fogja meg, tehát amikor a legmélyebbre lóg a tű. A melléklevegő csavarral is játszottam, méghozzá negyed fordulatonként teszteltem fél fordulattól egészen kb 2-ig kifelé. Érdekes, mert nem a megszokott görbét vette fel, hogy kifelé csavarásnál egy darabig emelkedik a fordulatszám, aztán stagnál, hanem hirtelen emelkedik, stagnál picit (nagyon picit, tehát 1/2. fordulattól kifelé már szarik rám, hiába tekergetem) aztán olyan 1-1,25 fordulatnál kifelé esni kezd az alapjárat, DE(!) akkor amikor megyek vele, mégis magasabb fordulatra tud pörögni, mint pl háromnegyed fordulatnál.
A fene tudja mi van ezzel... gondoltam, hogy kisebb fúvóka kéne talán bele, nem tudom. Annyi változás volt ugye, hogy eddig gyári tranzisztoros, most pedig sub-ee féle tranzisztoros gyújtás ment bele. Ő persze mondta a kampányszöveget hogy kevesebbet fog fogyasztani tőle, de azért azon csodálkoznék, ha fúvókát kéne cserélni... egyébként azért nem gyanakszom arra, hogy rossz a cucc, amit csinált, mert üresben mint mondtam felpörög mindenféle dadogás nélkül 6000fölé.
(Ja, és 3-mmesre lett beállítva az előgyújtás stroboszkóppal)
A leírtak alapján sokat kap...
És ha még ez is sok akkor csökkentsd tovább 0,005-el a fúvókákat addig amíg jó nem lesz...
Nekem Sub-ee féle tranzisztoros hallos gyújtás van megszakítóval szerelve...és jól megy a kicsi tőle...Simán bírja a 100 km/h-s utazót...
Két fajta motoros van:
Az egyik már esett nagyot a másik még csak fog!
"Két kar, két kerék"
Az egyik már esett nagyot a másik még csak fog!
"Két kar, két kerék"
- ambrusviktor
- versenyző

- Hozzászólások: 643
- Csatlakozott: 2011.04.22. 17:04
- MZ-d típusa: etz 250
Re: Üzemanyagellátás
No tesztelgettem a karbit. Nagyon érdekes a dolog, mert a tünetek a korábban leírtak: üresben hajlandó felpörögni 6000fölé is, DE pl 3.ban 5500körül már erősen döcög, és úgy megy feljebb egy kicsit, de nem akaródzik neki. Igazából azt érzem, hogy húzna, de valahogy az egész valóban mintha döcögne, nem pedig szép egyenletesen robbangatna ahogy illik. Kipróbáltam több tűllással is, és érdekes, hogy az egyik legnyerőbb tűállás (itt van a 3. ban max 5500) az, amikor a legfelső bütyköt fogja meg, tehát amikor a legmélyebbre lóg a tű. A melléklevegő csavarral is játszottam, méghozzá negyed fordulatonként teszteltem fél fordulattól egészen kb 2-ig kifelé. Érdekes, mert nem a megszokott görbét vette fel, hogy kifelé csavarásnál egy darabig emelkedik a fordulatszám, aztán stagnál, hanem hirtelen emelkedik, stagnál picit (nagyon picit, tehát 1/2. fordulattól kifelé már szarik rám, hiába tekergetem) aztán olyan 1-1,25 fordulatnál kifelé esni kezd az alapjárat, DE(!) akkor amikor megyek vele, mégis magasabb fordulatra tud pörögni, mint pl háromnegyed fordulatnál.
A fene tudja mi van ezzel... gondoltam, hogy kisebb fúvóka kéne talán bele, nem tudom. Annyi változás volt ugye, hogy eddig gyári tranzisztoros, most pedig sub-ee féle tranzisztoros gyújtás ment bele. Ő persze mondta a kampányszöveget hogy kevesebbet fog fogyasztani tőle, de azért azon csodálkoznék, ha fúvókát kéne cserélni... egyébként azért nem gyanakszom arra, hogy rossz a cucc, amit csinált, mert üresben mint mondtam felpörög mindenféle dadogás nélkül 6000fölé.
(Ja, és 3-mmesre lett beállítva az előgyújtás stroboszkóppal)
A fene tudja mi van ezzel... gondoltam, hogy kisebb fúvóka kéne talán bele, nem tudom. Annyi változás volt ugye, hogy eddig gyári tranzisztoros, most pedig sub-ee féle tranzisztoros gyújtás ment bele. Ő persze mondta a kampányszöveget hogy kevesebbet fog fogyasztani tőle, de azért azon csodálkoznék, ha fúvókát kéne cserélni... egyébként azért nem gyanakszom arra, hogy rossz a cucc, amit csinált, mert üresben mint mondtam felpörög mindenféle dadogás nélkül 6000fölé.
(Ja, és 3-mmesre lett beállítva az előgyújtás stroboszkóppal)
Re: Üzemanyagellátás
Hujber írta:Sziasztok!
Ha túl sötét a gyertya, elég, ha az üzemanyag állító csavart tekerem kifelé egy kicsit?
Szia!
Koromlerakódás
Finom fekete koromréteg fedi a szigetelőcsúcsot, az elektródákat és a gyertyaházat.
Lehetséges ok: rosszul beállított keverékarány, túlságosan dús keverék, erősen szennyezett légszűrő, hibásan működő szívató, javarészt rövid szakaszokon használják a motorkerékpárt, túl hideg vagy alacsony hőértékű a gyertya.
Teendő: be kell állítani a keverékarányt és a szívatót, ellenőrizni kell a légszűrőt, valamint a hőértéket!
Remélem tudtam segíteni!
Re: Üzemanyagellátás
beleraktam az új gyertyát, mentem 20kmát vele és hófehér.. de keveset kapna? pedig tökéletesen jár..
,,Ha szikra van, benzin van, meg levegő van: annak működni kell"
Re: Üzemanyagellátás
Sziasztok!
Ha túl sötét a gyertya, elég, ha az üzemanyag állító csavart tekerem kifelé egy kicsit?
Ha túl sötét a gyertya, elég, ha az üzemanyag állító csavart tekerem kifelé egy kicsit?
Piros MZ ETZ 250
UDX
UDX
- KILL3R etz
- bajnok

- Hozzászólások: 3898
- Csatlakozott: 2007.12.10. 21:07
- MZ-d típusa: ETZ 250
- Tartózkodási hely: Dunaharaszti
Re: Üzemanyagellátás
JA hogy az nem volt ellenőrizve...
Az az első...
Ha nem viton ment bele, akkor esélyes a szimm. is... meg a kopott karbi beleszól...
Gyújtást mindenképp ellenőrizd... De ha fent jó, akkor kétlem...
Ha nem viton ment bele, akkor esélyes a szimm. is... meg a kopott karbi beleszól...
Gyújtást mindenképp ellenőrizd... De ha fent jó, akkor kétlem...
"...köd előttünk köd utánunk amíg élünk meg sem állunk,
köd előttünk,köd utánunk két keréken az utakon járunk..."
köd előttünk,köd utánunk két keréken az utakon járunk..."
Re: Üzemanyagellátás
alapjáraton nem csörög bizonyos gázadáskor kicsit, szívócsonk illeszkedik, főtengelyszimmeringel nemvolt gond eddig nemtudom, olyan 16-17ezer km van benne a blokkfelújítás óta. én nemtudom gyújtásmegszakítóra gyanakszok hogy rosszhelyen van..
,,Ha szikra van, benzin van, meg levegő van: annak működni kell"
- KILL3R etz
- bajnok

- Hozzászólások: 3898
- Csatlakozott: 2007.12.10. 21:07
- MZ-d típusa: ETZ 250
- Tartózkodási hely: Dunaharaszti
Re: Üzemanyagellátás
Szerintem farsot szív valahol... Nem csörög nagyon a súbered? Szívócsonk milyen állapotban van? Főtengely szimmerring?
"...köd előttünk köd utánunk amíg élünk meg sem állunk,
köd előttünk,köd utánunk két keréken az utakon járunk..."
köd előttünk,köd utánunk két keréken az utakon járunk..."
Re: Üzemanyagellátás
jawa 350es utángyártott trafó van benne, olyan 2hetes
,,Ha szikra van, benzin van, meg levegő van: annak működni kell"
Re: Üzemanyagellátás
igen, próbáltam állítgatni de nemjó egyszerűen alapjáraton döglik le egyszerűen 
,,Ha szikra van, benzin van, meg levegő van: annak működni kell"
- nova001155
- versenyző

- Hozzászólások: 728
- Csatlakozott: 2010.06.06. 20:43
- MZ-d típusa: MZ ETZ 250 DE LUXE
- Tartózkodási hely: Bácsbokod
Re: Üzemanyagellátás
Szerintem azért írják bele az emberek hogy tudjuk milyen gép nekeljen még egyszer megkérdezni hogy milyen gyújtás meg mit tudom én!z25z írta:nekem csak egy dolog a fura: rohadt sok elektronikai panaszbol amit irtok legkesobb a harmadik mondat ez: "subee fele elektronikus gyujtas" itt nem lehet a bibi?a megszakitosokkal miert nincs baj? ez ugyan itt az uzemanyagellatasnal kerult szoba, de irhattam volna elektronika topicba is
Az én tippem trafó lesz egyébként kondi után az durroghat még előszeretettel ha rossz. Gondolom próbáltál variállni a súbertű helyzetével lentebb föntebb.
Re: Üzemanyagellátás
mert a gyújtápanellel semmi probléma nincsen ugyanis megszakítókondezátort is visszaépítettem és ugyanúgy csinálja ...
,,Ha szikra van, benzin van, meg levegő van: annak működni kell"
- z25z
- Aki 7ezerig pörgeti

- Hozzászólások: 2355
- Csatlakozott: 2007.07.17. 13:30
- MZ-d típusa: 21 ló 300as patkóval
- Tartózkodási hely: Szeged-Karcag
- Kapcsolat:
Re: Üzemanyagellátás
nekem csak egy dolog a fura: rohadt sok elektronikai panaszbol amit irtok legkesobb a harmadik mondat ez: "subee fele elektronikus gyujtas" itt nem lehet a bibi?
a megszakitosokkal miert nincs baj? ez ugyan itt az uzemanyagellatasnal kerult szoba, de irhattam volna elektronika topicba is
Re: Üzemanyagellátás
sziasztok 250es ETZ. gyári főfűvóka a súberttű telejsen felvan húzva, tökéletes megy minden gond nélkül de alapjárat nincsen. folyamatosan leáll. mint ha kihagyne a gyújtás. új gyertya, subee féle elektronikus gyújtás új megszakító új gyújtótrafó, gyújtókábel. nem rég kezdte el csinálni egyszerűen nemtudom mi baja lehet. meg ha néha rúgom be akkor durran a kipufogóba a benzin tehát gondolom az utógyújtás de nemtudom elképzelni hogy az mitől lehet már mindent megpróbáltam. segítsetek köszönöm előre is
,,Ha szikra van, benzin van, meg levegő van: annak működni kell"
- csdani
- kis ETZ-s

- Hozzászólások: 169
- Csatlakozott: 2009.07.19. 13:08
- MZ-d típusa: ETZ-251
- Tartózkodási hely: Lábatlan/Veszprém
Re: Üzemanyagellátás
Gyurma túráról hazafelé jövet kipróbáltam 35%-ban az etanolt, 300-as henger, legdúsabb tűállás a csatossal, 140-es fúvókáva. Hát csörgött rendesen.
Benzinnel is csörgött eddig kissé, de ezzel sokkal jobban. Úgyhogy a szeszt elvetettem.
Végül 145-ös fúvóka, gyári tűállással sikerült úrrá lenni a csörgésen.
Benzinnel is csörgött eddig kissé, de ezzel sokkal jobban. Úgyhogy a szeszt elvetettem.
Végül 145-ös fúvóka, gyári tűállással sikerült úrrá lenni a csörgésen.
-
gabsic
- bajnok

- Hozzászólások: 1481
- Csatlakozott: 2008.03.19. 15:00
- MZ-d típusa: MZ ETZ 251, Jawa 250
- Tartózkodási hely: Pápa-Tapolcafő
- Kapcsolat:
Re: Üzemanyagellátás
Hát igen.. szórakoztam azzal is, forgattam a szivatóházat (másképp áll a bimetál), hajlítgattam a beállító lemezkéket, hogy mikor hogy működjön a szivató...Seri19 írta:Amiket manapság árulnak benzincsöveket, fabatkát nem érnek, enyém is szétrepedezett fél év alatt(Benzines használattal). Amúgy nekem meg samarám van.
Mondjuk automata szívatóssal nem nagyon lehet mit kezdeni, de a szamarák elég jól veszik az etanolt. És ugye a kézi szívató miatt a hidegindítás sem annyira problémás. (Enyém nincs átalakítva, csak a klubban többen próbálkoznak vele több kevesebb sikerrel.)
Benzincsövet ilyen fekete színű, szövetes Semperit csövet használok, ez bírja legjobban (1000ft/méter). Kispókban cseréltem már 8 éve ilyenre, nem reped, nem keményedik. Egyedül a favoritnál a kipufogó sugárzó hőjét nem igazán komálja, de az csak egy 20 centis szakasz, azt ki tudom 2 évente cserélni
Bő fél év etanolozásnak sincs látható következménye rajta.
Már gondoltam MZ-re is ilyet kellene tenni a 2 havonta megkeményedő vacakok helyett, de hátránya hogy nem átlátszó...
-=[Gabsic Motoros Blogja]=-
Eddigi túráim:
2009: Gabsic Kicsi túrája;
2010: Bakony-túra, Tátra-túra, Örség-túra,
2011: Gyurma-túra, Bakony-túra, Mecsek-túra, Zala túra
2012: Somogy-túra, Mecsek-túra, Őrség-túra
2013: Bakony-túra, Plitvice-i gurulás
2014: Vértes-Gerecse
Eddigi túráim:
2009: Gabsic Kicsi túrája;
2010: Bakony-túra, Tátra-túra, Örség-túra,
2011: Gyurma-túra, Bakony-túra, Mecsek-túra, Zala túra
2012: Somogy-túra, Mecsek-túra, Őrség-túra
2013: Bakony-túra, Plitvice-i gurulás
2014: Vértes-Gerecse
- ambrusviktor
- versenyző

- Hozzászólások: 643
- Csatlakozott: 2011.04.22. 17:04
- MZ-d típusa: etz 250
Re: Üzemanyagellátás
Nekem "manapság árult" benzincsövem van, mert sajnos olyat nem láttam amit 20évesen árultak, de már egy éve megvan és semmi baja...jó, annyi baja van hogy zöld színű... de ez így volt már amikor vettem...biztos gyárihibás :DDDSeri19 írta:Amiket manapság árulnak benzincsöveket, fabatkát nem érnek, enyém is szétrepedezett fél év alatt(Benzines használattal). Amúgy nekem meg samarám van.
Mondjuk automata szívatóssal nem nagyon lehet mit kezdeni, de a szamarák elég jól veszik az etanolt. És ugye a kézi szívató miatt a hidegindítás sem annyira problémás. (Enyém nincs átalakítva, csak a klubban többen próbálkoznak vele több kevesebb sikerrel.)
- Seri19
- kis ETZ-s

- Hozzászólások: 157
- Csatlakozott: 2009.10.21. 02:00
- MZ-d típusa: MZ Etz 251
- Tartózkodási hely: Budapest XV. kerület
Re: Üzemanyagellátás
Amiket manapság árulnak benzincsöveket, fabatkát nem érnek, enyém is szétrepedezett fél év alatt(Benzines használattal). Amúgy nekem meg samarám van.
Mondjuk automata szívatóssal nem nagyon lehet mit kezdeni, de a szamarák elég jól veszik az etanolt. És ugye a kézi szívató miatt a hidegindítás sem annyira problémás. (Enyém nincs átalakítva, csak a klubban többen próbálkoznak vele több kevesebb sikerrel.)
Mondjuk automata szívatóssal nem nagyon lehet mit kezdeni, de a szamarák elég jól veszik az etanolt. És ugye a kézi szívató miatt a hidegindítás sem annyira problémás. (Enyém nincs átalakítva, csak a klubban többen próbálkoznak vele több kevesebb sikerrel.)
-
gabsic
- bajnok

- Hozzászólások: 1481
- Csatlakozott: 2008.03.19. 15:00
- MZ-d típusa: MZ ETZ 251, Jawa 250
- Tartózkodási hely: Pápa-Tapolcafő
- Kapcsolat:
Re: Üzemanyagellátás
Na lécci ennyire azért ne nézz már hülyénekSeri19 írta:Vagy csak miután etanol tankoltál utána ellenőrizted, és már elötte is szarok voltak. Nekem a gyári benzincsövek voltak a kocsiban és azok 15 év alatt már erősen repedezettek voltak.
A blokkról a retket szarabbul oldotta mint a benzin, amikor szétszedésnél takarítottam.
Nem azért védem mert hú de jó, de 20-30 év múlva úgyse lessz más.
Augusztusban szedtem rendbe az autót műszakira, 1 hétig csúszkáltam alatta, gondolod hogy leellenőriztem, nem?
Meg a motortérben cseréltem is az egyik csövet augusztusban, ott is néztem a többit, nem volt velük gond. (Mielőtt megjegyzéseket kapok hogy miért csak egyet cseréltem: azért, mert azt az egyet éri a kipufogó sugárzó hője, az 2 évente cserés, míg a többivel nincs ilyen gond)
Na ekkor semmi gond nem volt a csövekkel.
Szeptemberben kezdtem etanolozni.
Október közepén épp nagyobb úton voltam, 250km-re otthontól, egyszercsak felugrott a fogyasztás 8ról 14 literre. Az autó körül enyhe pálinkaszag. Motortérben ekkor még minden okés volt.
Hazajöttem, cirka 300km, és 2 nap. Na 3adnap mikor indulnék be vele a céghez hogy ott alánézek, indulás után az utastérben is hirtelen brutál pálinkaszag. Gyorsan leállítom, motortér nyit, hát a blokk úszik az etanolban, a lefolyó etanol forrva párolog a kipufogóról...
Erről ennyit.
Nem szidom az etanolt, én is tudom hogy nem lesz más, de mivel szórakoztam vele 8 hónapig, van vele tapasztalatom.
Egy egyszerű karburátort nyilván könnyen hozzá lehet állítani, de a Jikov 28-30LEKR (Pierburg 2E-3 licensz) nekem már nagy falat volt (2 torkú féklevegőfúvókás karbi, féklevegős alapjárati rendszerrel, kalibrált átmeneti rendszerrel, rudazatos gyorsítószivattyúval, és bimetálos szivatóval) Az alsó tartományt sikerült jól használhatóra belőni, de felül durván szegényedett a ekverék, a féklevegőfúvókákat kellett volna kisebbre venni. (gondolkoztam régi bevált megoldáson, hogy vékony drótot teszek a fúvókába, de mivel levegőfúvókáról volt szó, ezért féltem hogy esetleg kikeveredik onnan a drót (alul el se lehetett volna normálisan hajtani), és aztán esetleg beszívja a motor. Na meg a hidegindítási problémák, jááááj...
Most hogy újra benzinnel járok úgy megy az etanolhoz képest az átó mint az álom
Ami tény: pénzben ugyanott voltam etanollal, mint benzinnel. A különbség esetleg 10%on belül volt. Na ezért a 10%ért kockáztassam a most kb már 70ezerbe kerülő pöpec blokkomat?
Szóval 30 év múlva ha nem lesz más akkor majd újra szórakozok vele (illetve majd szórakozik helyettem akkor már a motorelektronika), de Skodánál, és MZ-nél addig maradok a benzinnél az tuti
-=[Gabsic Motoros Blogja]=-
Eddigi túráim:
2009: Gabsic Kicsi túrája;
2010: Bakony-túra, Tátra-túra, Örség-túra,
2011: Gyurma-túra, Bakony-túra, Mecsek-túra, Zala túra
2012: Somogy-túra, Mecsek-túra, Őrség-túra
2013: Bakony-túra, Plitvice-i gurulás
2014: Vértes-Gerecse
Eddigi túráim:
2009: Gabsic Kicsi túrája;
2010: Bakony-túra, Tátra-túra, Örség-túra,
2011: Gyurma-túra, Bakony-túra, Mecsek-túra, Zala túra
2012: Somogy-túra, Mecsek-túra, Őrség-túra
2013: Bakony-túra, Plitvice-i gurulás
2014: Vértes-Gerecse
- young boys
- versenyző

- Hozzászólások: 545
- Csatlakozott: 2010.09.30. 20:22
- MZ-d típusa: MZ ETZ 125/150
Re: Üzemanyagellátás
Na igen...kiszsebi írta:Fricit, azaz Kreppet ismerned kéne. Pontosabban a viszonyát az alkohollalDrV írta:Alkohollal befürödni? Hmm...
Olyan a pilóta mint a motorja...
Az egyik 19...a másik 1 hijján 20
Két fajta motoros van:
Az egyik már esett nagyot a másik még csak fog!
"Két kar, két kerék"
Az egyik már esett nagyot a másik még csak fog!
"Két kar, két kerék"
- kiszsebi
- Zsebi San (kőműves)

- Hozzászólások: 2923
- Csatlakozott: 2009.10.07. 09:04
- MZ-d típusa: ETZ150,250 4x,250/1
- Tartózkodási hely: Százhalombatta
Re: Üzemanyagellátás
Fricit, azaz Kreppet ismerned kéne. Pontosabban a viszonyát az alkohollalDrV írta:Alkohollal befürödni? Hmm...
Jawa pali na JEDEN gar.
MZ PALI na jeden gar.
MZ PALI na jeden gar.
-
DrV
- kis ETZ-s

- Hozzászólások: 195
- Csatlakozott: 2011.01.04. 17:13
- MZ-d típusa: MZ ETZ 250
- Tartózkodási hely: Őrség
Re: Üzemanyagellátás
Alkohollal befürödni? Hmm...Dénes írta:Frici, ne terelj. Oszd meg a többéves (?) kínlódásod eredményét inkább!
Nagyon hallgatsz... Csak nem befürödtél te is az alkohollal?
A temetőben két parcella van. Az egyikben azok fekszenek, akiknek elsőbbségük volt...
A fém a hús felé hajlik.
A fém a hús felé hajlik.
- ambrusviktor
- versenyző

- Hozzászólások: 643
- Csatlakozott: 2011.04.22. 17:04
- MZ-d típusa: etz 250
Re: Üzemanyagellátás
Az Atkinsben benne sincs...pedig abban aztán tényleg van elég rémálom, tényleg lehet válogatni. De egyébként vannak benne szép etanolos görbék mindenféle korona, meg tojás meg mindenféle szép dolog is lehetne belőle ha nem lenne mellé szöveg...Matee86 írta:OFF
Ne is mondd,én az Atkins könyvvel rémálmodok!!:)ambrusviktor írta: ...."felcsapom itthon a fizkém könyvet és megnézem az oldódás értékét...."
- Dénes
- fi#azsoké

- Hozzászólások: 2739
- Csatlakozott: 2008.09.30. 14:49
- MZ-d típusa: ETZ 250
- Tartózkodási hely: Tatabánya
- Kapcsolat:
Re: Üzemanyagellátás
Frici, ne terelj. Oszd meg a többéves (?) kínlódásod eredményét inkább! 
Nagyon hallgatsz... Csak nem befürödtél te is az alkohollal?
Nagyon hallgatsz... Csak nem befürödtél te is az alkohollal?
- Matee86
- nagy ETZ-s

- Hozzászólások: 329
- Csatlakozott: 2008.03.16. 18:51
- MZ-d típusa: ETZ 250 de luxe
- Tartózkodási hely: Szekszárd
Re: Üzemanyagellátás
OFF

Ne is mondd,én az Atkins könyvvel rémálmodok!!:)ambrusviktor írta: ...."felcsapom itthon a fizkém könyvet és megnézem az oldódás értékét...."
Mert azért az Mz a király....!:)
- Krepp
- bajnok

- Hozzászólások: 970
- Csatlakozott: 2009.01.31. 00:51
- MZ-d típusa: MZ ETZ 250 SF
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Üzemanyagellátás
Az a jó az etanolba hogy mindenkinek meg van róla a véleménye, de két embert nem találsz ugyanazzal

95% -uk eltűnne ha olyan dologról nem írnának amihez nem értenek/nem próbálták.-..
Egy biztos, türelmes embereknek ajánlott a használata akiket nem akasztanak meg a meglepetések és kitartóak...
95% -uk eltűnne ha olyan dologról nem írnának amihez nem értenek/nem próbálták.-..
Egy biztos, türelmes embereknek ajánlott a használata akiket nem akasztanak meg a meglepetések és kitartóak...
Belső nélküli első külső hátsó belsővel..
Szinter, pipa.
"Ennek a motornak az a különlegessége..... Hogy az enyém..."
Szinter, pipa.
"Ennek a motornak az a különlegessége..... Hogy az enyém..."
- nova001155
- versenyző

- Hozzászólások: 728
- Csatlakozott: 2010.06.06. 20:43
- MZ-d típusa: MZ ETZ 250 DE LUXE
- Tartózkodási hely: Bácsbokod
Re: Üzemanyagellátás
Bocs hogy így beleszólok az eszmecserétekbe csak megosztom a tapasztalatomat nekem szimóban felesbe van rakva 60/4 as henger 60 as főfúvi bitangvastag tű és az is tökig lent igaz 19mm es karbi hosszú áttételek 17 es első fogaskerék mikor tökig húzom elszegényedik kb fél gázzal faszán megy szét lehet így is pörgetni néha szenved a gyújtás de mikor minden klappol akkor megy mint a görény és még nem tapasztaltam bármilyen negatívumot az említetten kívül. Itt megjegyezném sokan vitatják valaki pártolja valaki nem A fimol nevezetű dolgot na az úgy oldódik etanolban mint a nyavalya. Ha csak 1 picit segít a kenésben akkor az már jó!Seri19 írta:Vagy csak miután etanol tankoltál utána ellenőrizted, és már elötte is szarok voltak. Nekem a gyári benzincsövek voltak a kocsiban és azok 15 év alatt már erősen repedezettek voltak.
A blokkról a retket szarabbul oldotta mint a benzin, amikor szétszedésnél takarítottam.
Nem azért védem mert hú de jó, de 20-30 év múlva úgyse lessz más.
Mz -be tudom lehetetlen de autóba érdemes elgondolkodni az LPG nezevetű dolgon de csak annak aki tényleg sokat megy mert marha drága beszereltetni családban a lada samara lpg vel szaladgál.
- Seri19
- kis ETZ-s

- Hozzászólások: 157
- Csatlakozott: 2009.10.21. 02:00
- MZ-d típusa: MZ Etz 251
- Tartózkodási hely: Budapest XV. kerület
Re: Üzemanyagellátás
Vagy csak miután etanol tankoltál utána ellenőrizted, és már elötte is szarok voltak. Nekem a gyári benzincsövek voltak a kocsiban és azok 15 év alatt már erősen repedezettek voltak.
A blokkról a retket szarabbul oldotta mint a benzin, amikor szétszedésnél takarítottam.
Nem azért védem mert hú de jó, de 20-30 év múlva úgyse lessz más.
A blokkról a retket szarabbul oldotta mint a benzin, amikor szétszedésnél takarítottam.
Nem azért védem mert hú de jó, de 20-30 év múlva úgyse lessz más.
- ambrusviktor
- versenyző

- Hozzászólások: 643
- Csatlakozott: 2011.04.22. 17:04
- MZ-d típusa: etz 250
Re: Üzemanyagellátás
Ok, ott a tapasztalat, elfogadom; de azért felcsapom itthon a fizkém könyvet és megnézem az oldódás értékétSeri19 írta:Nekem mondjuk a szinyóm lassan 2 éve megy etanollal, de ott 0 átalakítást igényelt.
Arról meg, hogy megeszi a szimeringet. Még a nyers gumit is lassabban eszi meg mint a benzin.
És mivel rosszabbul oldódik benne az olaj ezért valószínűleg a kenő réteget is kevésbé oldja le.
No, az etanol olajjal korlátlanul elegyedik
-
gabsic
- bajnok

- Hozzászólások: 1481
- Csatlakozott: 2008.03.19. 15:00
- MZ-d típusa: MZ ETZ 251, Jawa 250
- Tartózkodási hely: Pápa-Tapolcafő
- Kapcsolat:
Re: Üzemanyagellátás
Hmm... Azért megjegyezném, hogy bár a benzincsöveim 15 évig köszönték szépen, jól voltak, valami furcsa véletlen folytán 1 hónappal azután, hogy etanolozni kezdtem, hirtelen szétmállottak a benzincsövek...Seri19 írta:Nekem mondjuk a szinyóm lassan 2 éve megy etanollal, de ott 0 átalakítást igényelt.
Arról meg, hogy megeszi a szimeringet. Még a nyers gumit is lassabban eszi meg mint a benzin.
És mivel rosszabbul oldódik benne az olaj ezért valószínűleg a kenő réteget is kevésbé oldja le.
A másik autónkon detto. Tudom, öreg volt a cső, de mind a két autónál hirtelen, 1 hónappal az etanol után mentek szét, az kicsit elgondolkodtató...
-=[Gabsic Motoros Blogja]=-
Eddigi túráim:
2009: Gabsic Kicsi túrája;
2010: Bakony-túra, Tátra-túra, Örség-túra,
2011: Gyurma-túra, Bakony-túra, Mecsek-túra, Zala túra
2012: Somogy-túra, Mecsek-túra, Őrség-túra
2013: Bakony-túra, Plitvice-i gurulás
2014: Vértes-Gerecse
Eddigi túráim:
2009: Gabsic Kicsi túrája;
2010: Bakony-túra, Tátra-túra, Örség-túra,
2011: Gyurma-túra, Bakony-túra, Mecsek-túra, Zala túra
2012: Somogy-túra, Mecsek-túra, Őrség-túra
2013: Bakony-túra, Plitvice-i gurulás
2014: Vértes-Gerecse
- Seri19
- kis ETZ-s

- Hozzászólások: 157
- Csatlakozott: 2009.10.21. 02:00
- MZ-d típusa: MZ Etz 251
- Tartózkodási hely: Budapest XV. kerület
Re: Üzemanyagellátás
Nekem mondjuk a szinyóm lassan 2 éve megy etanollal, de ott 0 átalakítást igényelt.
Arról meg, hogy megeszi a szimeringet. Még a nyers gumit is lassabban eszi meg mint a benzin.
És mivel rosszabbul oldódik benne az olaj ezért valószínűleg a kenő réteget is kevésbé oldja le.
Arról meg, hogy megeszi a szimeringet. Még a nyers gumit is lassabban eszi meg mint a benzin.
És mivel rosszabbul oldódik benne az olaj ezért valószínűleg a kenő réteget is kevésbé oldja le.
- ambrusviktor
- versenyző

- Hozzászólások: 643
- Csatlakozott: 2011.04.22. 17:04
- MZ-d típusa: etz 250
Re: Üzemanyagellátás
Ez 2ütemű gépekhez nem igaz. Mármint a link amit küldtél. Autóknál megéri az etanol ha van átalakító. De tegyél pl egy főtengelyszimeringet e85 be és nézd meg néhány hónap múlva hogy néz ki. De az oldódásról amit ír az teljesen inkorrekt. Ha különolajzásos 4ütemű rendszerről beszélünk, ott lehet hogy tényleg nem oldja le a kenést, de ne felejtsük el, hogy az MZ nem ilyen. Legegyszerűbb ha csinálsz otthon kísérletet és meglátod. Sokkal előbb leszedi a kenőolajat. Egyébként nekem az egész "magyarázat" kicsit ponyva volt.Seri19 írta:Amúgy érdemes utánaolvasni az anyagnak. Mert vannak itt is tévhitek rendesen.
http://e85adapter.hu/index.php?option=c ... &Itemid=63
Én azért az 5 literes fogyasztásért nem fogom átalakítani a motorom. 2 üteműnél amúgy sem az igazi. Meg nincs az a finom illat amit kipöfög a gép.
De autónál érdemes vele foglalkozni ha vki sokat autózik.
Kopogás érzékelős gyújtás nélkül mondjuk neki se kezdenék autónál sem.
- Seri19
- kis ETZ-s

- Hozzászólások: 157
- Csatlakozott: 2009.10.21. 02:00
- MZ-d típusa: MZ Etz 251
- Tartózkodási hely: Budapest XV. kerület
Re: Üzemanyagellátás
Amúgy érdemes utánaolvasni az anyagnak. Mert vannak itt is tévhitek rendesen.
http://e85adapter.hu/index.php?option=c ... &Itemid=63
Én azért az 5 literes fogyasztásért nem fogom átalakítani a motorom. 2 üteműnél amúgy sem az igazi. Meg nincs az a finom illat amit kipöfög a gép.
De autónál érdemes vele foglalkozni ha vki sokat autózik.
Kopogás érzékelős gyújtás nélkül mondjuk neki se kezdenék autónál sem.
http://e85adapter.hu/index.php?option=c ... &Itemid=63
Én azért az 5 literes fogyasztásért nem fogom átalakítani a motorom. 2 üteműnél amúgy sem az igazi. Meg nincs az a finom illat amit kipöfög a gép.
De autónál érdemes vele foglalkozni ha vki sokat autózik.
Kopogás érzékelős gyújtás nélkül mondjuk neki se kezdenék autónál sem.
-
gabsic
- bajnok

- Hozzászólások: 1481
- Csatlakozott: 2008.03.19. 15:00
- MZ-d típusa: MZ ETZ 251, Jawa 250
- Tartózkodási hely: Pápa-Tapolcafő
- Kapcsolat:
Re: Üzemanyagellátás
Ja, még egy tipp: ha műszakira megy az autó, érdemes bele etanolt tenni, olyan csodás emisszióértékek lesznek hogy ihajj 
Én is muter kispolszkijába raktam 2/3 arányban mikor hoztam műszakizni. Na az egy öreg, csörgőzörgő blokk, de arra még éppen megteszi hogy anyu elmenjen vele a városba bevásárolni.
Na kérem. Etanol reggel beletankolva, kicsit tekertem a levegőcsavaron, gyújtáshoz nem nyúltam. MŰSZAKIN JOBB EMISSZIÓM VOLT, MINT AZ ELŐTTEM VIZSGÁZÓ HENGERENKÉNTI INJEKTOROS, KATALIZÁTORRAL ÉS 2 LAMBASZONDÁVAL FELSZERELT VW-NEK.

Én is muter kispolszkijába raktam 2/3 arányban mikor hoztam műszakizni. Na az egy öreg, csörgőzörgő blokk, de arra még éppen megteszi hogy anyu elmenjen vele a városba bevásárolni.
Na kérem. Etanol reggel beletankolva, kicsit tekertem a levegőcsavaron, gyújtáshoz nem nyúltam. MŰSZAKIN JOBB EMISSZIÓM VOLT, MINT AZ ELŐTTEM VIZSGÁZÓ HENGERENKÉNTI INJEKTOROS, KATALIZÁTORRAL ÉS 2 LAMBASZONDÁVAL FELSZERELT VW-NEK.
-=[Gabsic Motoros Blogja]=-
Eddigi túráim:
2009: Gabsic Kicsi túrája;
2010: Bakony-túra, Tátra-túra, Örség-túra,
2011: Gyurma-túra, Bakony-túra, Mecsek-túra, Zala túra
2012: Somogy-túra, Mecsek-túra, Őrség-túra
2013: Bakony-túra, Plitvice-i gurulás
2014: Vértes-Gerecse
Eddigi túráim:
2009: Gabsic Kicsi túrája;
2010: Bakony-túra, Tátra-túra, Örség-túra,
2011: Gyurma-túra, Bakony-túra, Mecsek-túra, Zala túra
2012: Somogy-túra, Mecsek-túra, Őrség-túra
2013: Bakony-túra, Plitvice-i gurulás
2014: Vértes-Gerecse
-
gabsic
- bajnok

- Hozzászólások: 1481
- Csatlakozott: 2008.03.19. 15:00
- MZ-d típusa: MZ ETZ 251, Jawa 250
- Tartózkodási hely: Pápa-Tapolcafő
- Kapcsolat:
Re: Üzemanyagellátás
Ha már etanolos tapasztalatok, akkor én is:
ETZ-ben nem mertem használni, félve a kenési problémáktól, meg nagy arányú etanolnál valamiért elkezt éktelenül csörögni (nem teljesen gyári a kompresszióviszonyom...)
DE kb 1/15öd részt hozzá szoktam önteni, ez a terhelésnél jelentkező csörgést-kopogást megszünteti. És sokkal kevésbé füstöl
Skoda: használtam felesben, negyedesen, tisztán, játszottam fúvókákkal, (van fúvókám 85-145-ig 5-ös lépcsőben az összes), játszottam gyújtással, stb.
Aztán tökéletesre sosem tudtam beállítani. Bár etanollal kis fordulaton nyomatékosabb sokkal, de felül viszont nem kap elég anyagot. Féklevegő fúvókákkal viszont már nem tudtam mókolni, mert azok be vannak préselve a karburátorházba.
A végsebességem tiszta etanollal a benzines 140ről visszaesett 100ra, ami már elég gáz volt.
A féklevegős gondokról: 80at ment kb 1/10-ed gázzal. 90et már olyan 1/2-ed-1/3-ad gázzal, 100at meg ha padlóztam...
A fogyasztásom 6.5ről felment 9re. Pénzben tehát szinte ugyanott voltam, csak épp nem ment az autó. Meg hidegen 4-5 másodperc nyinyinyinyinyinyi tekertetés után indult el, amiért olyan lesajnáló nézéseket kaptam parkolóban, hogy majdnem elsüllyedtem. Teht 7 hónap etanolozás után most már egy hónapja ismét benzinnel járok.
Permetező: ajándékba kaptam egy benzines háti 2T permetezőt. 25ös keverék van előírva, 33ast rakok bele, de úgy okádja ki az olajat hogy jajj... Mindez benzinnel... Etanollal viszont semmi füstje, és olajat sem fúj ki
Etanollal nekem a challoils dynamicstroke, a hardt dynamicstroke, és a VIP 2T olaj oldódott megfelelően.

Ez így van, ráadásul mivel teljesen másként oldja az olajat mint a benzin, ezért a keverő 2T-t a henger faláról azonnal leszedi, és a kenés sokkal gyengébb lesz. És nem mellesleg a legtöbb tömítést meg támadja huzamosabb időn belül.Nandor írta:Tisztán sem értem, hogy miért éri meg? AZ E85-nek a benzinhez képest 30%-al kisebb az energia tartalma. Ugyanakkora teljesítmény eléréséhez 30%-al több üzemanyag szükséges és az ára is kb. ennyivel olcsóbb. Akkor hol itt a nyereség?
A korábbi felvizesedést azt bár ha használatban van, akkor jelenségként nem tapasztalhatjuk, mert bár a levegő páratartalmából valamennyi víz nyilván beleoldódik, de mivel használatban van és folyamatosan cserélődik, így ez lényegesen csekély érték.
- Nandor
- nagy ETZ-s

- Hozzászólások: 486
- Csatlakozott: 2009.03.22. 16:40
- MZ-d típusa: MZ ts 250/0.5
- Tartózkodási hely: Komárom-Esztergom megye
Re: Üzemanyagellátás
Tisztán sem értem, hogy miért éri meg? AZ E85-nek a benzinhez képest 30%-al kisebb az energia tartalma. Ugyanakkora teljesítmény eléréséhez 30%-al több üzemanyag szükséges és az ára is kb. ennyivel olcsóbb. Akkor hol itt a nyereség?
- Seri19
- kis ETZ-s

- Hozzászólások: 157
- Csatlakozott: 2009.10.21. 02:00
- MZ-d típusa: MZ Etz 251
- Tartózkodási hely: Budapest XV. kerület
Re: Üzemanyagellátás
50-50%ba nem is éri meg foglalkozni vele. Csak ha tisztán használod, de az meg egy karburátoros csodánál sok kísérletezgetést igényel. Arról nem is beszélve, hogy a maximális teljesítményt nem is éred el úgy, hogy csak a karbihoz nyúlsz.
- Nandor
- nagy ETZ-s

- Hozzászólások: 486
- Csatlakozott: 2009.03.22. 16:40
- MZ-d típusa: MZ ts 250/0.5
- Tartózkodási hely: Komárom-Esztergom megye
Re: Üzemanyagellátás
Próbáltam motorba meg kocsiba is, de nálam mindkettőben megbukott.Krepp írta:Hallod dénes...Fúj, etanol, fúúúúj....
A motornál féltem a mellékhatástól, a kocsiba meg amellett, hogy szarabbul ment még többet is fogyasztott. Mindkettőnél 50-50%-ba kevertem.
- ambrusviktor
- versenyző

- Hozzászólások: 643
- Csatlakozott: 2011.04.22. 17:04
- MZ-d típusa: etz 250
Re: Üzemanyagellátás
Köszönöm, akkor holnap próbálom is vele én is!Alfa írta:ETZ 250hez kérd (a másik a TS-é sztem), tökéletesen megfelel, mikrométerrel ellenőriztem le kb 5 milliméterenként anno. Faszán megy vele a gép![]()
Ugyanitt kapható úszó és tűszelep is tökéletesen teszi a dolgát.
- Krepp
- bajnok

- Hozzászólások: 970
- Csatlakozott: 2009.01.31. 00:51
- MZ-d típusa: MZ ETZ 250 SF
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Üzemanyagellátás
Hallod dénes...Fúj, etanol, fúúúúj.... 
Belső nélküli első külső hátsó belsővel..
Szinter, pipa.
"Ennek a motornak az a különlegessége..... Hogy az enyém..."
Szinter, pipa.
"Ennek a motornak az a különlegessége..... Hogy az enyém..."
- MrDok
- bajnok

- Hozzászólások: 2340
- Csatlakozott: 2010.04.03. 23:39
- MZ-d típusa: ETZ 250
- Tartózkodási hely: Hőgyész
- Kapcsolat:
Re: Üzemanyagellátás
Ha már etanol: egyszeri ember eltette kb 1 éve a motorját pihenni. A tankban etanol, benzin, és stil olaj keveréke volt.
Most előszedte, szerette volna beindítani.
Nem ment.
Karbi le: vizes túró (fehér de nem darabos) az egész úszóházban, némi zöld rézoxiddal vegyítve, úszó kirohadva, fúvókák könnyen tisztíthatóak voltak. A rugdosás hatására már jókora mennyiségű víz lehetett a forgattyúsházban is, mert a kipufogót leszedve ki kellett önteni belőle a levet, a könyökön meg folyt a trutyi.
A motornak berohadt csapágy hangja lett, darálósan fordul át rugdosáskor.
Indulás után még kiköpött egy adag vizet a kipufogón......
A motor zárt helységben, nem túl nagy páratartalom mellett pihent.

Aki nem ért az MZ szereléshez, az inkább csináljon olyan dolgot helyette amihez ért!
Ha mégis meg akarja tanulni, akkor kezdje evvel: Szervizfilm
Idom és szerszámok
Ha mégis meg akarja tanulni, akkor kezdje evvel: Szervizfilm
Idom és szerszámok
- Dénes
- fi#azsoké

- Hozzászólások: 2739
- Csatlakozott: 2008.09.30. 14:49
- MZ-d típusa: ETZ 250
- Tartózkodási hely: Tatabánya
- Kapcsolat:
Re: Üzemanyagellátás
Te Frigyes! Úgy tudom jössz nekem eggyel, így most megkérlek, írd le a tudományos kutatásod (etanol-olaj keveredése) eredményét. 
Vagy csak én nem láttam eredményeket? Hamarosan átállok etanolra, azért kérdem. Írhatnál fúvókaméreteket is.
... nélkülem nem tudnád az etanolt a hengerbe juttatni a kellő mértékkel...
Vagy csak én nem láttam eredményeket? Hamarosan átállok etanolra, azért kérdem. Írhatnál fúvókaméreteket is.
... nélkülem nem tudnád az etanolt a hengerbe juttatni a kellő mértékkel...
- Krepp
- bajnok

- Hozzászólások: 970
- Csatlakozott: 2009.01.31. 00:51
- MZ-d típusa: MZ ETZ 250 SF
- Tartózkodási hely: Budapest
- Kapcsolat:
Re: Üzemanyagellátás
legfőképp sehogy....csak kapkodnom kellett reggel és nem figyeltem hogy üres a tank..csak benzinkút volt a közelbe, utána rátankoltam etanolt de azt se sokat mert olaj se volt sok nálam
Mindezt bő etanolos beállításra ......
Mindezt bő etanolos beállításra ......
Belső nélküli első külső hátsó belsővel..
Szinter, pipa.
"Ennek a motornak az a különlegessége..... Hogy az enyém..."
Szinter, pipa.
"Ennek a motornak az a különlegessége..... Hogy az enyém..."
-
DrV
- kis ETZ-s

- Hozzászólások: 195
- Csatlakozott: 2011.01.04. 17:13
- MZ-d típusa: MZ ETZ 250
- Tartózkodási hely: Őrség
Re: Üzemanyagellátás
Ilyen sok etanollal hogy ment a gép?Krepp írta:ma úgy elsokaltattam a gépet etanol és benzin keverékkel hogy párás volt és jég hideg a szívócsonk, 30fokos külső hőmérsékletnél...![]()
A temetőben két parcella van. Az egyikben azok fekszenek, akiknek elsőbbségük volt...
A fém a hús felé hajlik.
A fém a hús felé hajlik.
Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 2 vendég