Gurulások

Túratervek, jelentkezés a túrákra
Válasz küldése
Avatar
m-tom
nagy ETZ-s
nagy ETZ-s
Hozzászólások: 351
Csatlakozott: 2010.11.11. 11:48
MZ-d típusa: ETZ 250 Honda CB450S
Tartózkodási hely: Páty

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: m-tom »

takzol írta:Tisztelt MZ-sek!
A hétvégén én is csináltam egy kis túrát. Szombaton elgurultam Siófokra-/250 kilométer 4 és fél óra alatt /Egy kis hűsölés, fürdés a Balatonban, majd este Székesfehérváron egy ismét felejthetetlen Deep Purple koncert következett. Ide már kocsival mentünk-jöttünk. Vasárnap reggel pedig hazaindultam és egy bő négy órás élménymotorozás után hazaértem.
A zenei élményen kívül a motorozás is nagyon jól esett. Talán még fiatalított is rajtam.:-)) Lehet, hogy rám férne (53) :-)
Ja, és a kis ETZ mintaszerűen végezte a dolgát. A megtett 500 kilométer után 4,2 literes átlagfogyasztást mértem.
A kis ETZ nekem egy igazi "túramotor". Nem tudom elülni magam, nem gémberedek el, nem fáj a hátam stb. Márkás motorokkal közlekedő , túrázó ismerősök hüledezni szoktak, amikor beszámolok egy-egy túráról, ahol 2-300 kilométert egy ülésből szoktam megtenni. Most is így volt. Lehet, hogy jól vannak ezek a motorok üléspozíció ügyében kitalálva? Vagy én vagyok tűrőképesebb?
Üdv.
...és nem vagy 180 cm-nél magasabb... :)
Avatar
takzol
Simsonos
Simsonos
Hozzászólások: 103
Csatlakozott: 2010.10.03. 08:43
MZ-d típusa: ETZ 125

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: takzol »

Tisztelt MZ-sek!
A hétvégén én is csináltam egy kis túrát. Szombaton elgurultam Siófokra-/250 kilométer 4 és fél óra alatt /Egy kis hűsölés, fürdés a Balatonban, majd este Székesfehérváron egy ismét felejthetetlen Deep Purple koncert következett. Ide már kocsival mentünk-jöttünk. Vasárnap reggel pedig hazaindultam és egy bő négy órás élménymotorozás után hazaértem.
A zenei élményen kívül a motorozás is nagyon jól esett. Talán még fiatalított is rajtam.:-)) Lehet, hogy rám férne (53) :-)
Ja, és a kis ETZ mintaszerűen végezte a dolgát. A megtett 500 kilométer után 4,2 literes átlagfogyasztást mértem.
A kis ETZ nekem egy igazi "túramotor". Nem tudom elülni magam, nem gémberedek el, nem fáj a hátam stb. Márkás motorokkal közlekedő , túrázó ismerősök hüledezni szoktak, amikor beszámolok egy-egy túráról, ahol 2-300 kilométert egy ülésből szoktam megtenni. Most is így volt. Lehet, hogy jól vannak ezek a motorok üléspozíció ügyében kitalálva? Vagy én vagyok tűrőképesebb?
Üdv.
Avatar
darkMZ
nagy ETZ-s
nagy ETZ-s
Hozzászólások: 318
Csatlakozott: 2008.03.21. 20:03
MZ-d típusa: ETZ 150
Tartózkodási hely: Kiskőrös

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: darkMZ »

Én is tettem egy laza kört, találkoztam több MZ-vel is útközben. :D De sajna nem ismerősök voltak. (szerintem, legalábbis) :)
MZ or nothing!
Avatar
mladi
Magkakas
Magkakas
Hozzászólások: 723
Csatlakozott: 2008.05.18. 17:37
MZ-d típusa: MZ ETZ 250, Suzuki
Tartózkodási hely: Mogyoród

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: mladi »

gabsic írta:Hello mindenki!

Tervezek egy gurulós kis túrát augusztus 9-10-11 közé.
Nagy vonalakban az elképzelés:

1. nap
Tapolca - Pápa- Komárom útvonalon motorozok Komáromig, Monostori erőd megtekintése, termálfürdő, városnézés, szállás

2. nap
Szlovákiában kis tekergés után Esztergomnál haza, körülnézés, Dunakanyar bejárása, szállás

3. nap
Délelőtt Dunakanyar, onnan le Pákozdi emlékhely megtekintése, hazamotorozás.

Egyéb látnivaló is betehető, még megkérdezem gugli barátomat, hogy mit érdemes megnézni arrafelé.

Ha valaki(ke)t érdekel, csatlakozhat, de ezen a héten szólni kellene, mert akkor úgy intézem a szállást.

Ez egy előzetes programterv, igény szerint lehet rajt változtatni.

Kérés: ha valakit érdekel, akkor csak olyan motorral jöjjön, amivel a 90es utazótempót tartani tudja.
Esztergom utáni tekergésben benne lennék. Kis bemelegítő Kárpátra. Hazai pálya szállás nem kell. Mivel még nem biztos, addig jelentkezem.
gabsic
bajnok
bajnok
Hozzászólások: 1481
Csatlakozott: 2008.03.19. 15:00
MZ-d típusa: MZ ETZ 251, Jawa 250
Tartózkodási hely: Pápa-Tapolcafő
Kapcsolat:

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: gabsic »

Hello mindenki!

Tervezek egy gurulós kis túrát augusztus 9-10-11 közé.
Nagy vonalakban az elképzelés:

1. nap
Tapolca - Pápa- Komárom útvonalon motorozok Komáromig, Monostori erőd megtekintése, termálfürdő, városnézés, szállás

2. nap
Szlovákiában kis tekergés után Esztergomnál haza, körülnézés, Dunakanyar bejárása, szállás

3. nap
Délelőtt Dunakanyar, onnan le Pákozdi emlékhely megtekintése, hazamotorozás.

Egyéb látnivaló is betehető, még megkérdezem gugli barátomat, hogy mit érdemes megnézni arrafelé.

Ha valaki(ke)t érdekel, csatlakozhat, de ezen a héten szólni kellene, mert akkor úgy intézem a szállást.

Ez egy előzetes programterv, igény szerint lehet rajt változtatni.

Kérés: ha valakit érdekel, akkor csak olyan motorral jöjjön, amivel a 90es utazótempót tartani tudja.
-=[Gabsic Motoros Blogja]=-

Eddigi túráim:
2009: Gabsic Kicsi túrája;
2010: Bakony-túra, Tátra-túra, Örség-túra,
2011: Gyurma-túra, Bakony-túra, Mecsek-túra, Zala túra
2012: Somogy-túra, Mecsek-túra, Őrség-túra
2013: Bakony-túra, Plitvice-i gurulás
2014: Vértes-Gerecse
MZETZ250DELUX
biciklis
biciklis
Hozzászólások: 20
Csatlakozott: 2012.05.03. 12:38
MZ-d típusa: mz

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: MZETZ250DELUX »

http://www.sportmotor.hu/motoros_kepek/ ... id=1159764

Balatoni kirándulás. Kb 2-3 hete. Több mz sel is találkoztam menet közben (integettek--lehet ők is tagok voltak (Tamási közelében ((Dunántúli település))
Pasno
Simsonos
Simsonos
Hozzászólások: 58
Csatlakozott: 2012.10.10. 17:36
MZ-d típusa: ETZ250

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Pasno »

Cat!
Nekünk is jó volt,sőt nálunk is akadt egy benzintank üresedés(szerencsére visegrádon benzinkúttól kb 600m-re itt is a technika oldalradöntés majd nagy hajrá) :)
Aztán Kisoroszin is jót fürödtünk,jó volt a társaság a túra iszonyatosan változó volt,minden tempóban,minden terepen volt részünk :)
Én azt hittem hogy nem Dobogókőnek mész....Pedig akkor egy darabig lehetett volna kis társaságod :) Mindegy majd legközelebb! :)

Cat írta:
Pasno írta:Cat!
Sajna akkor elkerüljük egymást ,bár nem tudom hogy hol mennyit dekkolunk ,mert Dobogókőre is felmegyünk egy picit szétnézni,és majd a hátsó úton megyünk Esztergomnak.
Remélem sikeres volt a gurulásotok..
Enyém többé kevésbé :D
Tiszakécske- Budapest-Pomáz-Dobogókő-Esztergom Kertváros-Dorog-Tinnye
-Velence-Seregélyes- Dunaujváros- Tiszakécske
480km...
Reggeltől estig...
Hibák: kifogyó benzin Tinnyénél, így nem is kerestem meg a Üvegtigrist:(
Oldalra döntéssel eljutottam Tök-ig, onnan tolás :D
Egy endúrós megállt adott benyát, így eljutottam Zsámbéki kútig..
Utána Seregélyésnél leállt mikor fordultam volna ki a 62-esre..
Le volt csúszva a testkábel a biztinél, és alapjáraton nem szerette a töltés az akksi nélküliséget...
Visszarak, és go home..
Dunaföldvári úton sikerült egy pillanatra megszorítanom 115-120 tempónál egy előzés után...
Aztán visszaállva 90 re hazaértem..
Fogyi 4 literes lett kb..
De a lényeg, hogy sikeres gurulás sikeredett belőle..
\:D/ \:D/ =D>
Avatar
Cat
nagy ETZ-s
nagy ETZ-s
Hozzászólások: 312
Csatlakozott: 2011.08.17. 12:39
MZ-d típusa: MZ TS 250/1
Tartózkodási hely: Tiszakécske

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Cat »

Élni életveszélyes dolog és eddig még mindenki belehalt!
Avatar
kupi
bajnok
bajnok
Hozzászólások: 807
Csatlakozott: 2008.01.26. 19:45
MZ-d típusa: MZ TS 125-ETZ 150e
Tartózkodási hely: Kápolnásnyék

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: kupi »

Miklós_88 írta:Sziasztok!

Mivel más jelentkező nem volt a vasárnapi Siófoki fürdőzésre, csak két motorral megyünk, és nem fogunk megállni az említett találkozási ponton, hanem egyből a tóhoz megyünk.
Kupi, ha utolérünk titeket, akkor mehetünk együtt is, vagy a végcélnál, a víz mellett találkozunk majd.

Üdv.: Miklós_88
OK eddig én még várom a srácot akivel mennék(18.00 ra ígérte de mostanáig nem ért ide se telefon se sms??)remélem nincs valami baja.
Mi reggel úgy 09 körül indulunk és mivel szabad program van járatás végett ezért teljesen véletlenül Siófokon kötünk ki,teljesen véletlenül.
MZ él és élni fog"Ha esetleg erre visz az utad és szeretnél pihenni vagy beszélgetni egyet esetleg szükség javítás kel bátran hívj 06309167166 Kápolnásnyék (Pettend) 7 út.
http://www.youtube.com/watch?v=gy-7gzR99vg
Avatar
Miklós_88
nagy ETZ-s
nagy ETZ-s
Hozzászólások: 333
Csatlakozott: 2012.07.09. 20:44
MZ-d típusa: ETZ 250 (300) Deluxe
Tartózkodási hely: Iváncsa

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Miklós_88 »

Sziasztok!

Mivel más jelentkező nem volt a vasárnapi Siófoki fürdőzésre, csak két motorral megyünk, és nem fogunk megállni az említett találkozási ponton, hanem egyből a tóhoz megyünk.
Kupi, ha utolérünk titeket, akkor mehetünk együtt is, vagy a végcélnál, a víz mellett találkozunk majd.

Üdv.: Miklós_88
Avatar
yofo
versenyző
versenyző
Hozzászólások: 680
Csatlakozott: 2008.01.29. 20:54
MZ-d típusa: TS 250/1
Tartózkodási hely: Székesfehérvár

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: yofo »

[quote="Pasno"]Nekem zavaró hogy megyek a 7-sen és tábla szerint 7 út Agárd felé és felvisz a fizetősre ahol már egyből ott vannak fent a kamerák.Nem láttam sehol sem motorosoknak Free táblát :)
Egyet tudok ha küldeni mernek csekket akkor egy nagyon szép ,és szűkszavú levelet fognak tőlem kapni :)

Semmi ok az aggodalomra :)

http://www.autopalya.hu/Dijfizetes/Dijmentes-szakaszok/
Powered by Bambi MZ ts 250/1
Pasno
Simsonos
Simsonos
Hozzászólások: 58
Csatlakozott: 2012.10.10. 17:36
MZ-d típusa: ETZ250

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Pasno »

Nekem zavaró hogy megyek a 7-sen és tábla szerint 7 út Agárd felé és felvisz a fizetősre ahol már egyből ott vannak fent a kamerák.Nem láttam sehol sem motorosoknak Free táblát :)
Egyet tudok ha küldeni mernek csekket akkor egy nagyon szép ,és szűkszavú levelet fognak tőlem kapni :)

kupi írta:
Pasno írta:Hy Mindenkinek!
Aki esetleg a Balcsiról menne haza a 7-sen ,az Székesfehérvárnál figyeljetek oda mert könnyen felvisz a fizető pályára és már az első pár száz méteren kamera van felszerelve.
(Auchan-nál)
Szerintem is ingyenes én is naponta járok az elkerülőn"személy kocsival és motorral is(M7 Agárd ás Szfv Aushan) között.Tényleg zavaró az összevisszaság(új táblák amik szerintem az új útdíj miadt vannak) de a kihajtó előtt már (még)a régi táblák figyelmeztetnek utána fizetős! ezért gondolom,hogy még ez a szakasz ingyenes máskülönben éhen halok én is.
Pasno
Simsonos
Simsonos
Hozzászólások: 58
Csatlakozott: 2012.10.10. 17:36
MZ-d típusa: ETZ250

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Pasno »

Cat!
Sajna akkor elkerüljük egymást ,bár nem tudom hogy hol mennyit dekkolunk ,mert Dobogókőre is felmegyünk egy picit szétnézni,és majd a hátsó úton megyünk Esztergomnak.
Avatar
moyos
nagy ETZ-s
nagy ETZ-s
Hozzászólások: 342
Csatlakozott: 2009.02.22. 13:18
MZ-d típusa: ES 150/1 (kisTrophy)
Tartózkodási hely: Martonvásár

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: moyos »

kupi írta:
Pasno írta:Hy Mindenkinek!
Aki esetleg a Balcsiról menne haza a 7-sen ,az Székesfehérvárnál figyeljetek oda mert könnyen felvisz a fizető pályára és már az első pár száz méteren kamera van felszerelve.
(Auchan-nál)
Szerintem is ingyenes én is naponta járok az elkerülőn"személy kocsival és motorral is(M7 Agárd ás Szfv Aushan) között.Tényleg zavaró az összevisszaság(új táblák amik szerintem az új útdíj miadt vannak) de a kihajtó előtt már (még)a régi táblák figyelmeztetnek utána fizetős! ezért gondolom,hogy még ez a szakasz ingyenes máskülönben éhen halok én is.
ÍGY a legtisztább.
Avatar
Cat
nagy ETZ-s
nagy ETZ-s
Hozzászólások: 312
Csatlakozott: 2011.08.17. 12:39
MZ-d típusa: MZ TS 250/1
Tartózkodási hely: Tiszakécske

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Cat »

Pasno írta:Hy!
Budakalász-Dobogókő-Esztergom hátsó úton-Visegrád-Kisoroszi(pancsolás)
Utazó tempó kényelmes 80-90 km/h
Részvétel ingyenes
Hozz még egy embert magaddal akció :)
Találkozó 19-kén szombat reggel 10kor a Budakalászi Auchannál ha valaki szeretne csatlakozni!
Telszámom:36+70-6366255
Üdv
kb 12-13 tól én is előferdülök Pomáztól Esztergomig Dobogókői beugrással karöltve..
Mivel 10-11-12 körül még a Lurdy háznál dekkolok, így sztem mondjuk nem érlek utol....
Csak én Esztergomtól Tinnye felé majd Fehérvárnak veszem az irányt, aztán Dunaujváros majd Tiszakécske...
Élni életveszélyes dolog és eddig még mindenki belehalt!
Avatar
kupi
bajnok
bajnok
Hozzászólások: 807
Csatlakozott: 2008.01.26. 19:45
MZ-d típusa: MZ TS 125-ETZ 150e
Tartózkodási hely: Kápolnásnyék

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: kupi »

Pasno írta:Hy Mindenkinek!
Aki esetleg a Balcsiról menne haza a 7-sen ,az Székesfehérvárnál figyeljetek oda mert könnyen felvisz a fizető pályára és már az első pár száz méteren kamera van felszerelve.
(Auchan-nál)
Szerintem is ingyenes én is naponta járok az elkerülőn"személy kocsival és motorral is(M7 Agárd ás Szfv Aushan) között.Tényleg zavaró az összevisszaság(új táblák amik szerintem az új útdíj miadt vannak) de a kihajtó előtt már (még)a régi táblák figyelmeztetnek utána fizetős! ezért gondolom,hogy még ez a szakasz ingyenes máskülönben éhen halok én is.
MZ él és élni fog"Ha esetleg erre visz az utad és szeretnél pihenni vagy beszélgetni egyet esetleg szükség javítás kel bátran hívj 06309167166 Kápolnásnyék (Pettend) 7 út.
http://www.youtube.com/watch?v=gy-7gzR99vg
Pasno
Simsonos
Simsonos
Hozzászólások: 58
Csatlakozott: 2012.10.10. 17:36
MZ-d típusa: ETZ250

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Pasno »

Hy!
Budakalász-Dobogókő-Esztergom hátsó úton-Visegrád-Kisoroszi(pancsolás)
Utazó tempó kényelmes 80-90 km/h
Részvétel ingyenes
Hozz még egy embert magaddal akció :)
Találkozó 19-kén szombat reggel 10kor a Budakalászi Auchannál ha valaki szeretne csatlakozni!
Telszámom:36+70-6366255
Pasno
Simsonos
Simsonos
Hozzászólások: 58
Csatlakozott: 2012.10.10. 17:36
MZ-d típusa: ETZ250

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Pasno »

Akkor ne várjam a büntető csekket? :)

moyos írta:
Pasno írta:Hy Mindenkinek!
Aki esetleg a Balcsiról menne haza a 7-sen ,az Székesfehérvárnál figyeljetek oda mert könnyen felvisz a fizető pályára és már az első pár száz méteren kamera van felszerelve.
(Auchan-nál)
Schuldigugn bitte! Fehérvár elkerülése érdekében a pálya ingyenes. Asszem a MZ még nem teher/busz kategória.
Avatar
moyos
nagy ETZ-s
nagy ETZ-s
Hozzászólások: 342
Csatlakozott: 2009.02.22. 13:18
MZ-d típusa: ES 150/1 (kisTrophy)
Tartózkodási hely: Martonvásár

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: moyos »

Pasno írta:Hy Mindenkinek!
Aki esetleg a Balcsiról menne haza a 7-sen ,az Székesfehérvárnál figyeljetek oda mert könnyen felvisz a fizető pályára és már az első pár száz méteren kamera van felszerelve.
(Auchan-nál)
Schuldigugn bitte! Fehérvár elkerülése érdekében a pálya ingyenes. Asszem a MZ még nem teher/busz kategória.
Pasno
Simsonos
Simsonos
Hozzászólások: 58
Csatlakozott: 2012.10.10. 17:36
MZ-d típusa: ETZ250

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Pasno »

Hy Mindenkinek!
Aki esetleg a Balcsiról menne haza a 7-sen ,az Székesfehérvárnál figyeljetek oda mert könnyen felvisz a fizető pályára és már az első pár száz méteren kamera van felszerelve.
(Auchan-nál)
Avatar
kupi
bajnok
bajnok
Hozzászólások: 807
Csatlakozott: 2008.01.26. 19:45
MZ-d típusa: MZ TS 125-ETZ 150e
Tartózkodási hely: Kápolnásnyék

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: kupi »

Miklós_88 írta:
kupi írta: Jól hangzik!
Lehet út közben találkozunk teljesen véletlenül én is arra motorozom vasárnap egy kis ETZ-s barátommal ő most járat így nem nagyon tud 70 fölé menni ezért elkísérem.
Rendben van, én örülnék, ha összefutnánk valahol útközben. A fürdés azon a helyen lesz, amiről múltkor meséltem neked. (Kodály Zoltán utca, Siófok- Szabadifürdő)
Kis MZ-ETZ sek esetleg valakinek lenne kedve csatlakozni hozzánk?
A mi tempónk garantáltan 125 nek való lesz jó pár pihenővel főleg ha meleg lesz.Ha van jelentkező mi egy órával hamarabb indulnánk a Kápolnásnyéki benzinkútról,a nagyok"Milósék meg valahol a balcsi előtt beérnek majd minket.Jó bulinak és szép útnak ígérkezik.
MZ él és élni fog"Ha esetleg erre visz az utad és szeretnél pihenni vagy beszélgetni egyet esetleg szükség javítás kel bátran hívj 06309167166 Kápolnásnyék (Pettend) 7 út.
http://www.youtube.com/watch?v=gy-7gzR99vg
Avatar
Miklós_88
nagy ETZ-s
nagy ETZ-s
Hozzászólások: 333
Csatlakozott: 2012.07.09. 20:44
MZ-d típusa: ETZ 250 (300) Deluxe
Tartózkodási hely: Iváncsa

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Miklós_88 »

kupi írta: Jól hangzik!
Lehet út közben találkozunk teljesen véletlenül én is arra motorozom vasárnap egy kis ETZ-s barátommal ő most járat így nem nagyon tud 70 fölé menni ezért elkísérem.
Rendben van, én örülnék, ha összefutnánk valahol útközben. A fürdés azon a helyen lesz, amiről múltkor meséltem neked. (Kodály Zoltán utca, Siófok- Szabadifürdő)
Avatar
kupi
bajnok
bajnok
Hozzászólások: 807
Csatlakozott: 2008.01.26. 19:45
MZ-d típusa: MZ TS 125-ETZ 150e
Tartózkodási hely: Kápolnásnyék

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: kupi »

Miklós_88 írta:Sziasztok!

Most vasárnapra tervezek egy félnapos fürdőzést Siófokon. Ismerek egy jó helyet az arany parttól nem messze. Legutóbbi információim alapján a parkolás ingyenes, és a motorokat le tudjuk vinni a víz mellé.
Aki érdeklődik, találkozási pont a 7. SZ. FŐÚT 43. KM,-kőnél, KÁPOLNÁSNYÉK előtt a benzinkúton. (2475 FEJÉR (FE) eni kút.) Aki Bp. felől jön a régi 7-es főúton, biztosan meg fogja találni. Végig a főúton fogunk menni, nem az autópályán.
Találkozási időpontnak egy 10:00-t javasolnék első körben a benzinkúton. Siófokról a hazaindulást pedig kora estére tervezem.
Két motor már biztosan megy vasárnap, aki szeretne, csatlakozzon hozzánk bátran.

Üdv.: Miklós_88
Jól hangzik!
Lehet út közben találkozunk teljesen véletlenül én is arra motorozom vasárnap egy kis ETZ-s barátommal ő most járat így nem nagyon tud 70 fölé menni ezért elkísérem.
MZ él és élni fog"Ha esetleg erre visz az utad és szeretnél pihenni vagy beszélgetni egyet esetleg szükség javítás kel bátran hívj 06309167166 Kápolnásnyék (Pettend) 7 út.
http://www.youtube.com/watch?v=gy-7gzR99vg
Avatar
Miklós_88
nagy ETZ-s
nagy ETZ-s
Hozzászólások: 333
Csatlakozott: 2012.07.09. 20:44
MZ-d típusa: ETZ 250 (300) Deluxe
Tartózkodási hely: Iváncsa

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Miklós_88 »

Sziasztok!

Most vasárnapra tervezek egy félnapos fürdőzést Siófokon. Ismerek egy jó helyet az arany parttól nem messze. Legutóbbi információim alapján a parkolás ingyenes, és a motorokat le tudjuk vinni a víz mellé.
Aki érdeklődik, találkozási pont a 7. SZ. FŐÚT 43. KM,-kőnél, KÁPOLNÁSNYÉK előtt a benzinkúton. (2475 FEJÉR (FE) eni kút.) Aki Bp. felől jön a régi 7-es főúton, biztosan meg fogja találni. Végig a főúton fogunk menni, nem az autópályán.
Találkozási időpontnak egy 10:00-t javasolnék első körben a benzinkúton. Siófokról a hazaindulást pedig kora estére tervezem.
Két motor már biztosan megy vasárnap, aki szeretne, csatlakozzon hozzánk bátran.

Üdv.: Miklós_88
Avatar
telectronic
kis ETZ-s
kis ETZ-s
Hozzászólások: 182
Csatlakozott: 2012.10.09. 19:50
MZ-d típusa: ETZ250 - CZ350
Tartózkodási hely: Budapest XXII.
Kapcsolat:

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: telectronic »

A balatonira nincs érdeklődés így holnapra teszem át.
Ha akkorra sincs akkor autóval megyek családdal.
Előre tekintünk és nem a múlttal törődünk. A motor is előre megy :)
Elektronikai, motor és egyéb bazár : http://telectronic.hu
Easy rider "Born to be wild" öööö izé "Born to be free"
Avatar
Kis motoros
Simsonos
Simsonos
Hozzászólások: 57
Csatlakozott: 2012.01.23. 17:29
MZ-d típusa: ETZ 150
Tartózkodási hely: Nógrád megye

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Kis motoros »

Üdv!

Ha csak egy mód lesz rá, összehangoljuk az időpontot. Úgy néz ki, hogy a hónap vége felé lenne rá időm. Ha akkor nem jön össze, akkor csak augusztusban. De az akkori beosztásomat még nem ismerem.
Mihelyt valami körvonalazódik jelzem, és egyeztethetünk.

Hali.
A hozzászólást 1 alkalommal szerkesztették, utoljára Kis motoros 2013.07.15. 13:32-kor.
Avatar
darkMZ
nagy ETZ-s
nagy ETZ-s
Hozzászólások: 318
Csatlakozott: 2008.03.21. 20:03
MZ-d típusa: ETZ 150
Tartózkodási hely: Kiskőrös

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: darkMZ »

Végre valami, ami egy kicsit közel lenne hozzám . :) (mármint a kecskeméti becsatlakozás :) )
Ha össze tudnánk hozni az időpontot és a motorom is úgy akarja, akkor én is benne lennék. :)
MZ or nothing!
Avatar
Kis motoros
Simsonos
Simsonos
Hozzászólások: 57
Csatlakozott: 2012.01.23. 17:29
MZ-d típusa: ETZ 150
Tartózkodási hely: Nógrád megye

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Kis motoros »

Üdv!

Konkrét időpont még nincs. Időjárás, szabadnap függvénye. És a potenciális útitársakhoz alkalmazkodásé.

:))
Avatar
kupi
bajnok
bajnok
Hozzászólások: 807
Csatlakozott: 2008.01.26. 19:45
MZ-d típusa: MZ TS 125-ETZ 150e
Tartózkodási hely: Kápolnásnyék

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: kupi »

telectronic írta:A múltkor szóba került a Balaton. Tavaly voltam egy hétig Zamárdiban és van ott egy kis strand amit szinte csak az ott nyaralók ismernek,
vagyis nem az a hely ahol egy törölközőt sem tudsz letenni a földre mert annyian vannak.
Motorral is meg lehet állni a víztól kb. 50 méterrre. Ingyenes.

Összedobtam egy kis tervet:
Időtartam : 1 nap
Időpont : 2013. 07. 13. szombat vagy 14. vasárnap
Indulás : 9:10-kor
Útvonal : Budapest, Érd, Velence, Székesfehérvár, Polgárdi, Siófok, Zamárdi. A 70-es úton.
Étkezés : egyénileg. A strandtól kb. 200 méterre zöldséges, közért, étterem. Természetesen mindenhol balatoni árszínvonal.
Sebesség : nem kell rohanni, de azért a megengedett max. sebességet jó lenne tartani
Várható megérkezés : 11:00 - 11:30
Visszaindulás : 17:00 vagy egyéb megbeszélés alapján

Találkozási pontok :
1. 9:00 Budapest, Savoya park Auchan parkoló
2. 9:20 Érd, Tesco parkoló, a benzinkútnál
3. 10:00 Székesfehérvár, Auchan parkoló

Ha a köztes találkozási pontra nincs jelentkezés akkor kihagyjuk.

Csak rugalmasan, bármi változtatható (kivéve a Balaton, fürdeni mennénk :) )

Lenne érdeklődés ?
Üdv barátom.
Jó ötlet bár szerintem egy héttel előtte szerencsésebb lenne kihirdetni mivel addig már csak pár nap van,én most nem tudok menni családi ok miatt de ha visszafelé Pettend felé jártok és pihennétek egyet egy jó kávéra a vendégeim vagytok. Jó utat és jó időt a pancsoláshoz,elvileg ha minden jól megy én is tervezek egy Balcsis motorozást szeptemberre ha jó idő lesz még szeretném elcsalni a környék 125-150cc MZ it egy igazi kirándulásra.
MZ él és élni fog"Ha esetleg erre visz az utad és szeretnél pihenni vagy beszélgetni egyet esetleg szükség javítás kel bátran hívj 06309167166 Kápolnásnyék (Pettend) 7 út.
http://www.youtube.com/watch?v=gy-7gzR99vg
Avatar
telectronic
kis ETZ-s
kis ETZ-s
Hozzászólások: 182
Csatlakozott: 2012.10.09. 19:50
MZ-d típusa: ETZ250 - CZ350
Tartózkodási hely: Budapest XXII.
Kapcsolat:

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: telectronic »

A múltkor szóba került a Balaton. Tavaly voltam egy hétig Zamárdiban és van ott egy kis strand amit szinte csak az ott nyaralók ismernek,
vagyis nem az a hely ahol egy törölközőt sem tudsz letenni a földre mert annyian vannak.
Motorral is meg lehet állni a víztól kb. 50 méterrre. Ingyenes.

Összedobtam egy kis tervet:
Időtartam : 1 nap
Időpont : 2013. 07. 13. szombat vagy 14. vasárnap
Indulás : 9:10-kor
Útvonal : Budapest, Érd, Velence, Székesfehérvár, Polgárdi, Siófok, Zamárdi. A 70-es úton.
Étkezés : egyénileg. A strandtól kb. 200 méterre zöldséges, közért, étterem. Természetesen mindenhol balatoni árszínvonal.
Sebesség : nem kell rohanni, de azért a megengedett max. sebességet jó lenne tartani
Várható megérkezés : 11:00 - 11:30
Visszaindulás : 17:00 vagy egyéb megbeszélés alapján

Találkozási pontok :
1. 9:00 Budapest, Savoya park Auchan parkoló
2. 9:20 Érd, Tesco parkoló, a benzinkútnál
3. 10:00 Székesfehérvár, Auchan parkoló

Ha a köztes találkozási pontra nincs jelentkezés akkor kihagyjuk.

Csak rugalmasan, bármi változtatható (kivéve a Balaton, fürdeni mennénk :) )

Lenne érdeklődés ?
Előre tekintünk és nem a múlttal törődünk. A motor is előre megy :)
Elektronikai, motor és egyéb bazár : http://telectronic.hu
Easy rider "Born to be wild" öööö izé "Born to be free"
Avatar
telectronic
kis ETZ-s
kis ETZ-s
Hozzászólások: 182
Csatlakozott: 2012.10.09. 19:50
MZ-d típusa: ETZ250 - CZ350
Tartózkodási hely: Budapest XXII.
Kapcsolat:

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: telectronic »

Hlaci1955 írta:Ha már Balatoni gurulás,gyertek el a Bakony túrára. Üdv Hlaci
Köszönöm a meghívást, nagyon aranyos vagy.
Valószínűleg részemről balatoni lubickoló túra lesz, mert nekem Ajka oda-vissza 300 km...
(kizárólag az én véleményem, hogy nagyon kötött a program)
Előre tekintünk és nem a múlttal törődünk. A motor is előre megy :)
Elektronikai, motor és egyéb bazár : http://telectronic.hu
Easy rider "Born to be wild" öööö izé "Born to be free"
Pasno
Simsonos
Simsonos
Hozzászólások: 58
Csatlakozott: 2012.10.10. 17:36
MZ-d típusa: ETZ250

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Pasno »

Kismotoros!
Mikor akarsz gurulni?
Avatar
Kis motoros
Simsonos
Simsonos
Hozzászólások: 57
Csatlakozott: 2012.01.23. 17:29
MZ-d típusa: ETZ 150
Tartózkodási hely: Nógrád megye

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Kis motoros »

Sziasztok!

Tervezett útvonalam : Salgótarján -Hatvan- Jászberény-Cegléd-Kecskemét- (5 főút) -Szeged

Dorog nem esik útba...

A halászlé meg mindenkit szeretettel vár a Fehér-tói halászcsárdában:)))

Jó hátszelet!
Avatar
Hlaci
versenyző
versenyző
Hozzászólások: 590
Csatlakozott: 2009.07.09. 12:07
MZ-d típusa: MZ TS 250

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Hlaci »

Ha már Balatoni gurulás,gyertek el a Bakony túrára. Üdv Hlaci
Hazugságot mondani ne merj, igazságot mondani ne félj! (Cicero)
Avatar
Gabor001
Simsonos
Simsonos
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2012.06.24. 21:03
MZ-d típusa: Mz Etz 250
Tartózkodási hely: Dorog

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Gabor001 »

Kis motoros írta:Üdv!

Csak úgy megkérdezném a népet......

Egy Salgótarján-Szeged retúr gurulásban lát valaki fantáziát? Lenne aki csatlakozna, akár útközben?

A gurulás látványosságai: 500 km aszfalt, 1 tál halászlé:)

Hali!

Ha egy útvonalat tervezel és felénk jössz, akkor egy darabon elkísérünk :) A halászlevet hozd magaddal :D
Avatar
telectronic
kis ETZ-s
kis ETZ-s
Hozzászólások: 182
Csatlakozott: 2012.10.09. 19:50
MZ-d típusa: ETZ250 - CZ350
Tartózkodási hely: Budapest XXII.
Kapcsolat:

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: telectronic »

Kis motoros írta:A gurulás látványosságai: 500 km aszfalt, 1 tál halászlé:)
Engem az utóbbi érdekel :D
Előre tekintünk és nem a múlttal törődünk. A motor is előre megy :)
Elektronikai, motor és egyéb bazár : http://telectronic.hu
Easy rider "Born to be wild" öööö izé "Born to be free"
Avatar
Kis motoros
Simsonos
Simsonos
Hozzászólások: 57
Csatlakozott: 2012.01.23. 17:29
MZ-d típusa: ETZ 150
Tartózkodási hely: Nógrád megye

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Kis motoros »

Üdv!

Csak úgy megkérdezném a népet......

Egy Salgótarján-Szeged retúr gurulásban lát valaki fantáziát? Lenne aki csatlakozna, akár útközben?

A gurulás látványosságai: 500 km aszfalt, 1 tál halászlé:)

Hali!
Avatar
telectronic
kis ETZ-s
kis ETZ-s
Hozzászólások: 182
Csatlakozott: 2012.10.09. 19:50
MZ-d típusa: ETZ250 - CZ350
Tartózkodási hely: Budapest XXII.
Kapcsolat:

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: telectronic »

Mi is megjöttünk már egy ideje, ettünk, ittunk, pihentünk, meséltünk.
Köszi a fotókat, így a fotón nem is olyan roncs a motorom :)
Bár hazafelé megint lecsavarodott a kipuf könyök csavar és meglehetősen hangossá vált a masina, de azért annyit ment így is, mint lefelé. Meg előzésnél hamarabb észrevettek (meghallottak) :D
Előre tekintünk és nem a múlttal törődünk. A motor is előre megy :)
Elektronikai, motor és egyéb bazár : http://telectronic.hu
Easy rider "Born to be wild" öööö izé "Born to be free"
Avatar
Gabor001
Simsonos
Simsonos
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2012.06.24. 21:03
MZ-d típusa: Mz Etz 250
Tartózkodási hely: Dorog

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Gabor001 »

Mi is sikeresen hazaértünk a feleségemmel, nagyon király volt az egész, baromi jó volt a fürcsi és a gyros is. A labda játékunk megirigyelhető :D Hugidnak üzenjük, hogy vigyázzon a "halakkal" :D :twisted:
Képeket legközelebb majd jobbakat csinálunk, most csak telefonnal ilyen sikerült, de legalább ennyi van. :)
Köszi az eligazítást Miki, folyt, köv...
Képek:

https://picasaweb.google.com/1071818076 ... /July72013
Avatar
Miklós_88
nagy ETZ-s
nagy ETZ-s
Hozzászólások: 333
Csatlakozott: 2012.07.09. 20:44
MZ-d típusa: ETZ 250 (300) Deluxe
Tartózkodási hely: Iváncsa

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Miklós_88 »

Sziasztok!

Mi sikeresen hazaértünk. Nagyon jól éreztük magunkat. Legközelebb is szervezhetünk egy ilyet, de szerintem akkor már menjünk le a Balatonra. Az sincs nagyon messzebb, és talán többen is csatlakoznának hozzánk.

Üdv.: Miklós_88
Avatar
Miklós_88
nagy ETZ-s
nagy ETZ-s
Hozzászólások: 333
Csatlakozott: 2012.07.09. 20:44
MZ-d típusa: ETZ 250 (300) Deluxe
Tartózkodási hely: Iváncsa

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Miklós_88 »

telectronic írta:
Ez most már biztos ? Nem változott semmit ?
Igen, biztos.
Avatar
telectronic
kis ETZ-s
kis ETZ-s
Hozzászólások: 182
Csatlakozott: 2012.10.09. 19:50
MZ-d típusa: ETZ250 - CZ350
Tartózkodási hely: Budapest XXII.
Kapcsolat:

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: telectronic »

Miklós_88 írta:Találkozó délben
Ez most már biztos ? Nem változott semmit ?
Előre tekintünk és nem a múlttal törődünk. A motor is előre megy :)
Elektronikai, motor és egyéb bazár : http://telectronic.hu
Easy rider "Born to be wild" öööö izé "Born to be free"
Avatar
Gabor001
Simsonos
Simsonos
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2012.06.24. 21:03
MZ-d típusa: Mz Etz 250
Tartózkodási hely: Dorog

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Gabor001 »

Miklós_88 írta:Sziasztok!

Aki holnap, vasárnap még szeretne hozzánk csatlakozni a fürdőzésre, legyen délben a 7-es úton, Pettend után, de még Kápolnásnyék előtt levő benzinkúton. Kupi a pontos nevét is meg tudja mondani, én csak annyit, hogy aki Pest felől jön, annak bal kéz felől lesz Pettend után.
Találkozó délben, utána indulunk a POP Strand-ra. A motorokat le lehet vinni a vízhez, és tőlem a múltkor még parkolási díjat sem kértek.
Szakadó eső esetén a benzinkúton kitaláljuk mi legyen. De én mindenképpen megyek fürödni, engem az eső nem zavar :)

Üdv.: Miklós_88
Ha az időjárás nem szól közbe, akkor ott leszünk délben. :)
Avatar
kupi
bajnok
bajnok
Hozzászólások: 807
Csatlakozott: 2008.01.26. 19:45
MZ-d típusa: MZ TS 125-ETZ 150e
Tartózkodási hely: Kápolnásnyék

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: kupi »

Sziasztok a találkozási pont:7. SZ. FŐÚT 43. KM, KÁPOLNÁSNYÉK,
2475 FEJÉR (FE) eni kút.
Ha Bp felől jössz a régi 7 úton bálkézfele a 43km körül el sem lehet téveszteni.

Még valami: Tegnap este engem a parkoló őrült"Agárdon a Pop strandon le akart venni parkoló díjra a motorra( #-o állítólag minden közterület még a mellékutcák is fizetősek mától és minden rendszámos járműre),megoldottam :lol: és bementem hátulról de tudok ingyenes helyeket is sőt nagy létszám esetén javaslom a Sukorói" szabad strandot is megfontolni oda akár 50 motorral is lehetne menni(bármi megoldható majd megbeszéljük létszám és kedv függő minden).
Ha kérdés van hívható vagyok én is ismert számokon(nem én szervezem de szívesen segítek).
A legfontosabb :jó idő van most is és holnapra is azt ígérnek a tó vize is kellemes nem rég jöttem ki belőle.
Szabó József 06204577171-vagy a 30 lenti számon .
MZ él és élni fog"Ha esetleg erre visz az utad és szeretnél pihenni vagy beszélgetni egyet esetleg szükség javítás kel bátran hívj 06309167166 Kápolnásnyék (Pettend) 7 út.
http://www.youtube.com/watch?v=gy-7gzR99vg
Avatar
Miklós_88
nagy ETZ-s
nagy ETZ-s
Hozzászólások: 333
Csatlakozott: 2012.07.09. 20:44
MZ-d típusa: ETZ 250 (300) Deluxe
Tartózkodási hely: Iváncsa

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Miklós_88 »

Sziasztok!

Aki holnap, vasárnap még szeretne hozzánk csatlakozni a fürdőzésre, legyen délben a 7-es úton, Pettend után, de még Kápolnásnyék előtt levő benzinkúton. Kupi a pontos nevét is meg tudja mondani, én csak annyit, hogy aki Pest felől jön, annak bal kéz felől lesz Pettend után.
Találkozó délben, utána indulunk a POP Strand-ra. A motorokat le lehet vinni a vízhez, és tőlem a múltkor még parkolási díjat sem kértek.
Szakadó eső esetén a benzinkúton kitaláljuk mi legyen. De én mindenképpen megyek fürödni, engem az eső nem zavar :)

Üdv.: Miklós_88
Avatar
Gexxx
bajnok
bajnok
Hozzászólások: 3136
Csatlakozott: 2007.07.12. 22:43
MZ-d típusa: ETZ 300 aus bambi
Tartózkodási hely: Cegléd
Kapcsolat:

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Gexxx »

ha lesz végleges pontos időpont, mondjuk egy érdi (vagy akár kápolnásnyéki), akkor mindenképpen osszátok meg ;)
MZ - für männer die fahren können
RBiker profil
Avatar
Miklós_88
nagy ETZ-s
nagy ETZ-s
Hozzászólások: 333
Csatlakozott: 2012.07.09. 20:44
MZ-d típusa: ETZ 250 (300) Deluxe
Tartózkodási hely: Iváncsa

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Miklós_88 »

Igen srácok, ugyanarról van szó :D
A delet csak kiinduló időpontnak jelöltem meg, ezt természetesen még módosíthatjuk.
A részleteket majd még megbeszélem mindkettőtökkel, és telefonon egyeztetünk.
Ezek szerint akkor már hárman vagyunk.

Üdv.: Miklós_88
Avatar
Gabor001
Simsonos
Simsonos
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2012.06.24. 21:03
MZ-d típusa: Mz Etz 250
Tartózkodási hely: Dorog

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Gabor001 »

kupi írta:
Gabor001 írta:Sziasztok, ha valakinek kedve támadna egy kis Gárdonyi fürdőzéshez, akkor Vasárnap 7-én délelőtt 9-10 körül indulok Dorogról a feleségemmel.
2-en már vagyunk. Indul, gurul, megáll, kávézik, továbbmegy, fürdik, jól érzi magát, aztán go home :D
Tervezett útvonalam:

https://maps.google.hu/maps?saddr=Dorog ... s&t=m&z=10

A régi 7-en, nem a pályán.
Lehet egy gurulásról beszélünk?
Teljesen véletlen Miklós_88" al mi is vasárnap megyünk Agárdra páran pancsolni MZ-vel. Mi pontosan délben találkozunk a 7-út mellet Kápolnásnyéknél a benzinkútnál és onnan indulunk,ha esetleg valakinek van kedve csatlakozni hozzánk szívesen látjuk(mind házigazdák is mivel mi tókörnyékiek vagyunk és ismerjük a járást a jó helyeket....).
Ugyanarról beszélünk, közös ötlet volt a Mikivel, mert régen találkoztunk :)
Szerintem viszont egy kicsit korábban megyünk, de majd egyeztetünk még időpontot. Üdv
Avatar
kupi
bajnok
bajnok
Hozzászólások: 807
Csatlakozott: 2008.01.26. 19:45
MZ-d típusa: MZ TS 125-ETZ 150e
Tartózkodási hely: Kápolnásnyék

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: kupi »

Gabor001 írta:Sziasztok, ha valakinek kedve támadna egy kis Gárdonyi fürdőzéshez, akkor Vasárnap 7-én délelőtt 9-10 körül indulok Dorogról a feleségemmel.
2-en már vagyunk. Indul, gurul, megáll, kávézik, továbbmegy, fürdik, jól érzi magát, aztán go home :D
Tervezett útvonalam:

https://maps.google.hu/maps?saddr=Dorog ... s&t=m&z=10

A régi 7-en, nem a pályán.
Lehet egy gurulásról beszélünk?
Teljesen véletlen Miklós_88" al mi is vasárnap megyünk Agárdra páran pancsolni MZ-vel. Mi pontosan délben találkozunk a 7-út mellet Kápolnásnyéknél a benzinkútnál és onnan indulunk,ha esetleg valakinek van kedve csatlakozni hozzánk szívesen látjuk(mind házigazdák is mivel mi tókörnyékiek vagyunk és ismerjük a járást a jó helyeket....).
MZ él és élni fog"Ha esetleg erre visz az utad és szeretnél pihenni vagy beszélgetni egyet esetleg szükség javítás kel bátran hívj 06309167166 Kápolnásnyék (Pettend) 7 út.
http://www.youtube.com/watch?v=gy-7gzR99vg
Avatar
Gabor001
Simsonos
Simsonos
Hozzászólások: 87
Csatlakozott: 2012.06.24. 21:03
MZ-d típusa: Mz Etz 250
Tartózkodási hely: Dorog

Re: Gurulások

Hozzászólás Szerző: Gabor001 »

Sziasztok, ha valakinek kedve támadna egy kis Gárdonyi fürdőzéshez, akkor Vasárnap 7-én délelőtt 9-10 körül indulok Dorogról a feleségemmel.
2-en már vagyunk. Indul, gurul, megáll, kávézik, továbbmegy, fürdik, jól érzi magát, aztán go home :D
Tervezett útvonalam:

https://maps.google.hu/maps?saddr=Dorog ... s&t=m&z=10

A régi 7-en, nem a pályán.
Válasz küldése

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 57 vendég